Dózsa Népe, 1946 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1946-01-06 / 1. szám

- ti. évfolyam 1. szám U ■ U ^ v üdvözlünk vári Újesztendől lö’ed remélünk mi mindent, mit ezer év nem adott meg. Elnyomottak voltunk eddig. Legyen most már új földünkön szabadság és teljes öröm. Ezt akarja Dózsa népei Ezért folyt már annyi véres Vasárnap, 1946 január 6 Űf feladatokkal új élet felé Az­ ó évből az újba léptünk. Is­merjük a múltat. De mert nem értünk benne el mindent, amit re­méltünk és kissé több akarattal, több szorgalommal elérhettük volna, ne a múlt időt, hanem ön­magunkat okoljuk. Mennyi alkalmas alkalmat el­mulasztottunk. El, csupán azért, mert lebecsül­tük azt az ellenfelet, melyet való­jában nem is mi győztünk le. Nos és elhittük azt — talán tapaszta­latlanságunk folytán —, hogy a földosztás, már a föld és minden ölünkbehullt siker megtartását is jelenti. Hogy az idő csupán ne­künk dolgozik, még akkor is, ha mi elhanyagoljuk saját kötelessé­günket. De ez még csak a kisebb hiba. A nagyobb az, elhittük azt, hogy a javunkra változott időben mi már m­­­nfen­h­atók­­ vagyunk. E í he­lyett elég a nagy hang, a nagy terv és úgy beszélni, mintha csak­ugyan tenni is akarnánk mindent, amit követel az idő. Túlbizako­­dottságunkban későn vettük észre, hogy azok, akiket a nagy össze­omláskor megsemmisültnek hit­tünk, nemcsak feltápászkodtak, de már mint nyílt ellenfelek is meg­jelentek velünk szemben és min­den hibánkat, hanyagságunkat sa­ját javukra használnak fel. És mennyi helytelen cselekede­tünk volt még, amit későn vet­tünk észre! Helytelen viselkedésünk folytán hányan olyan kishitűek, akik még mint a gyermek, támogatásra, irányításra szorulnak, átmentek a másik táborba. " Ennyi baklövéssel, hibáktól ter­hesen hágtuk át az újév mesgyé­­jét és haladunk új feladatokkal az új élet felé. De nem csüggedünk. Nem, mert ha már hibáinkat látjuk, jogunk van bízni a majd magunk erejével aratott sikerben. Hisz régi mon­dás: nem az az okos ember, aki a hibáktól való félelmében nem cse­lekszik, hanem az, aki az elköve­tett hibát jóvá tudja tenni és igyekszik másikat el nem követni. Most, amikor elhagytuk az ó évet és indulunk a még nagyobb feladatok elvégzésére, tegyünk mérlegre hanyagságot, hibát, tényleges eredményt és nézzük meg alaposan az okokat. Azután mindent, mi helytelen, káros volt a múlt évben, már most az újév kezdetén kerüljünk el. De min­dent, ami jónak, hasznosnak mu­tatkozott a múltban, azt az eddi­ginél sokkal szélesebb körre, az egész gazdasági életünket a Szö­vetségünk érdekeinek átfogására ki kell fejlesztenünk. Viselkedésünkben is azt kell fejlesztenünk, amivel még ellen­feleinket is meg tudjuk nyerni. Mert hiszen mi a szervezkedés? Embertársaink megnyerése annak a célnak , most annak az új gaz­dasági rendszer felépítésének, me­lyet a falusi dolgozók részére üd­vösnek, jónak tudunk. Amit nem­csak hiszünk, de gyakorlati té­nyekkel is bizonyítjuk, hogy igen, ha összefogunk, meg is tudjuk valósítani. Nem szégyen a múlt hibáinak beismerése. Nem, hanem erény. Annál is több, értelmünk arra a magaslatra érése, ahonnan már tisztábban látjuk a dolgokat: az értelmi és érzési tisztulás, ami után a bölcsességbe nyúló nemes gondolkozás következik. Ne irtózzunk a szellemi tisztu­lástól! Nemcsak szükséges az, de hasznosabb is, mint bár­mi más. Hisz a szellemi tisztulás: tudás. A tudás pedig hatalom. Nekünk pe­dig, különösen, ha szabadok aka­runk maradni, nagy szükségünk van ma még a hatalomra, arra, melyet mi befolyásolunk! Szövetségünk központi vezető­sége már át is ment a tisztulási folyamaton. Lemérte a múlt év­ben elvégzett munkát és a sok elmulasztott alkalmat, hibát. A mérleg azt mutatta, ha még csak néhány hetet is tétovázunk, el­vesztjük nemcsak a megszerzett eredményeket, de a létjogosultsá­gunkat is. El, mert sem az idő, sem az alkalom nem vár, hanem kedvez annak, aki megragadja. Központi vezetőségünk, látva a fenyegető mulasztásokat, novem­ber közepén, mikor a másodszor is üresen maradt főtitkári tiszt­séget Rácz Gyula szaktárs töltötte be, azonnal célszerűbb és határo­zottabb munkához fogott. Mind­járt tapasztaltuk is, hogy az eddig olyan nehéznek vélt munka szinte magától folytatódik, csupán meg­indítani kellett. December első napjaiban volt a különböző vidékekről feljött szak­társainknak a háromnapos tan­folyama, melyen megismertettük velük az összes politikai és gazda­sági kérdéseket, valamint összes elvégzendő feladatunkat. A 9-ik számú lapunkban ismertettük is tizenkét szaktársunkat, kik a há­romnapos tanfolyam után csupán törhetetlen hitükkel és a tan­folyamon kissé kiköszörült tudá­sukkal felvértezve "nekivágtak a ma még titokzatos Dunántúlnak. Nagy volt a feladatuk, de elvé­gezték! Útjukban sem a hó, sem a sár nem tarthatta vissza őket. Men­tek, mint hajdan az apostolok, gyalog egyik falutól a másikig 16—20, sőt több kilométereket, mert tudták, az a szervező mun­ka, melyet ott végeznek, megér minden fáradságot. Hiszen új harcosokat szerveztek a további küzdelemre és erődöket létesítet­tek a magyar nép idegen befo­lyással könnyen támadható terü­letén. Tudták, munkájuk üdvös lesz Szövetségünknek és az egész népnek, mert az ottani dolgozókat nemcsak gazdasági jobblétünk építésére nyerik meg, de a náci faji eszme fertőzéséből is kigyó­gyítják szervező munkájukkal a még menthetőket. A jövőben pe­dig mostani ottlétük megakadá­lyozza az olyan és hasonló fertő­zést. A tíz nap alatt az első tizen­kettő, mindegyike 5—6, sőt tíz csoportot is alakított és gazdag tapasztalatokkal tértek vissza, melyet nemcsak saját, de szövet­ségünk minden tagja részére hasz­nosíthatnak. És hozták magukkal azt a bizonyosságot, hogy az aka­rat előtt nincs áttörhetetlen ne­hézség, hogy ahol még nem műkö­dik Szövetségünk helyi csoportja, oda csak el kell menni, megismer­tetni a célt, a tennivalót és már meg is alakul. Hisz a falusi dol­gozók természetükben értelmesek és vágyódnak a jobb gazdasági helyzet után. Csak már olyan sokszor csalódtak, hogy nem mer­nek hinni. De ha hozzájuk ha­sonló dolgozó világosítja őket fel és hívja szövetségünkbe, akkor eloszlik kétségük. Egyhangú véleményük ez azért, mert — mint mondják — ha ott a legnehezebb vidéken, a Dunán­túlon, ilyen eredményes volt az első út, akkor az ország többi ré­szében még biztosabb a siker. Hogy ezt tényekkel bizonyítsák, újabb vidékek szervezését vállal­ták, azért is, mert Szövetségünk készülő szervező zászlóját szerve­zésük eredményével ők akarják megnyerni és tettrehívóan majd meglobogtatni legközelebbi orszá­gos kongresszusunkon. Szövetségünk azonban nem elé­gedhetett meg csupán azzal, amit a tanfolyamon adott az első tizen­kettőnek és azzal, amit ők abból adtak a Dunántúlnak. Nem, mert ez csupán a kezdet. A folytatáshoz, az új gazdasági élet felépítéséhez a tíz-, a százezrek megszervezése, munkája szükséges. Az a Tizen­kettő — a közért minden áldozat­­ra kész — szaktársunk, ha tízezer­szer többet tudna is dolgozni, mint amennyit legnagyobb oda­adással elvégezhet, akkor is a nagy szervezésnek, melyet el fo­gunk, mert el kell végeznünk, csak csekély részét végezhetné el. A további szervezők tíz és szá­zaira van tehát szükségünk. Olyan szervező szaktársakra, akik mint az első Tizenkettő Szövet­­ségünk az w.fyw/ffT folusi dolgozók érdekében mernek in­dulni a körülöttük még szervezet­­­len községekbe. Igen, sokan kelle­nek még olyan szervező szaktár­sak, akik a közös cél érdekében tudnak időt és ha kell fáradságot is áldozni! Szövetségünk hitte, hogy az annyit szenvedett falusi dolgozók közül kerülnek is még a szervező munkára vállalkozó szaktársak. December 17-én tehát újabb tanfolyam kezdődött Szövetsé­günkben, mely, már ötnapos és nem tizenketten, hanem harmincan az ország minden részéből vettek azon részt. Voltak mindkét mun­káspárti tagok, sőt még nemzeti parasztpárti tagok is. Ezek feladata már nemcsak a csoportok alakítása és látogatása, hanem most mindjárt meg kell szervezniök megyéjükben a me­gyei nagygyűlést, melye­­ minden faluból legalább két szaktársunk­nak kell jelen lenni. Minden me­gyei gyűlésre központi küldött megy, mert ez nemcsak egyszerű beszámoló lesz, hanem az összes tennivalónk ismertetése. Megyei nagygyűléseinket ja­nuár 7. és 21. közt tartjuk. Dózsa népe történetében új fejezet kez­dődik ezekkel a napokkal. El kell hát készülni alaposan. Ezeken a megyei gyűléseken rakjuk le an­nak az új életnek, új gazdasági rendszernek alapját, melyet fel akarunk, mert fel kell építenünk. Fel kell építenünk, mert a jövő­ben jobb és szebb életet akarunk élni, mint éltünk a múltban. Fel kell építenünk, hogy a jövő újév­fordulón tényekkel bizonyítva mondhassuk: nemcsak az év, de az életünk is változott. h. i. Dózsa Népe bízó dala újévkor... Végre a bús nép kiálthat. Dala szállhat fel az égre, Munkásmilliók reménye Ezerkilencszáznegyvenhat. Kézbe sarló, kasza, kapa! Új országépítésre int. S a jövőbe bízva tekint Dózsa György duzzadó hada. Dolgozó lesz már csak maga: Eltűnt lidércálma, réme, Igenis győzni fog végre Dózsa György duzzadó hada. Századok lelke csak elhal. Nem szenvedett hiába kint, Eljött és megelevenít Ezer­kilen­cszáznegyvenhat. Újlaki László Szaktárs! Ha múlt életednél valóban jobbat akarsz, annak első feltétele a szorgos munka és a tanulás.

Next