Dózsa Népe, 1948 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1948-01-04 / 1. szám

Hi KU ■ U~H/IW Boldog újévet kíván a FéKOSz minden falusi dolgozónak. Boldog Újévet kívánunk és akarjuk is az legyen. Az is lesz ha mi akarjuk! Mi vagyunk a dolgozó nép ma szent a mi akaratunk! Szent mert nemcsak beszélőnk úgy tanulunk és dolgozunk, ahogy kívánja jobb jövőnk. rli o I r r s r< w ■1 A e ° ' M í :.• oy i .1 c- ,' \ V (> IV. évfolyam. 1. szám Ára 4 ® fillér ■*» •....... » ír Vasárnap, mm icMiMbai illatuk az littfeca Felszabadulásunk óta három, súlyos évet hagytunk el. Mast már túl vagyunk , a gazdasági fejlődésünk legnehezebbjén. Túl azokon az éveken, amelyeken a háború pusztítása után csakis dolgozó parasztságunk példátlan erőfeszítése, munkaképessége folytán juthattunk át eredményesen. Igavonó állat, gazdasági ezerszám hiánya kisbirtokosainknak folytán megküzdeni a három aszályos évvel, olyan feladat volt, amilyenhez T.-*; hasonló alig van a történelemben. De dolgozó parasztságunk jövőben bízása, fáradhatatlan munkaakarata leküzdött minden nehézséget, kihozta az elsoványodott földitől azt, amit csak tudott. Tudta, eljön, mert el kell jönnie annak az új esztendőnek, amelyet ő vár, amely meghozza majd a gazdasági bőséget is. De szinte emberfeletti küzdelmet folytatott családja fenntartásáért, az ország minél előbbi újjáépítéséért parasztságunk nincstelen része is. Napokig, néha hetekig kutattak, vártak egyegy megfelelő munka után. Érezték, a gazdasági nyomorból kivergődni osu. r'n r ,'arg..!.naó mur-kávi.! l.vulságu». És bár, különösen az infláció ideje alatt érezték azt, hogy a munkabér, •mit kaptak, túlságosan is csekély volt, méges zúgolódtak, mert tudták, minden híd, vasút, műút, csatorna, vagy bármi, amit építenek, az a demokráciát erősíti, a demokrácia erősödése pedig az ő jobb jövőjük biztosítéka. És ez a tudat pótolt mindent. Ez a tudat vezette, biztatta őket a legnehezebb helyzetben. Hiszen tudták azt, hogy a nélkülözés éppen úgy, vagy talán még jobban gyötörte az ipari munkásságot és a hivatalakban dolgozókat is, mint őket. De tudták azt is, hogy a közös erőfeszítéssel végre is le fogják győzni a nélkülözés minden formáját. Le. mert demokratikus kormányzatunknak is legfőbb célja az, hogy a termelt javak azok életszínvonalát emeljék, azokért fáradoznak, verejtékeznek, akik És ha még mindig sok a hiányunk, ez már nem a dolgozók és nem a kormány akaratán, hanem a rendkívüli aszálykáron múlott. De, ha bármilyen nehéz küzdelmeket folytatott is dolgozó parasztságunk az elmúlt három év alatt, mégsem lassíthatja a tempót. Nem! Mindaddig az ideig, amíg egész mezőgazdaságunk úgy át nem lesz szervezve, ahogy azt jövőnk kívánja. Az eddig szokásos külterjes rendszerünket át kell változtatnunk belterjessé, mert különben képtelenek leszünk nemcsak a körülöttünk lévő államokkal lépést tartani, de saját iparunk fejlődésével is. És akarnánk vagy nem, a kor követelménye mégis csak kényszerítene csökkenteni a szemes gabona termesztését és fokozni az ipari gyógynövény, takarmány termesztést és nagyobb gondot fordítanunk az állattenyésztésre, a konyha, kertészetre, valamint a szőlő, nemes gyümölcsök telepítésére. De ugyancsak fejlesztenünk és szaporítanunk kell Földmíves Szövetkezeteket is, mert ez a nemcsak szorosan hozzátartozik belterjes gazdálkodásunk fejlesztéséhez, de nélküle lehetetlen lesz kis és nincstelen parasztságunk boldogulása. Csakis a Földmíves Szövetkezetek azok, amelyeken keresztül úgy, lehetnek amint azt a hároméves gazdasági tervünk előírja berendezhetjük mezőgazdaságunkat és végre kiszoríthatjuk a termelő és fogyasztó közül a busás hasznot szedő közvetítő kereskedelmet. Mezőgazdasági kultúránk korszerű átszervezésével nemcsak parasztságunk életszínvonala emelését érjük el azzal, hogy az említett kultúrnövények termesztése több munkát kíván. A több munka pedig nemcak a földtulajdonosnak ad több hasznot, hanem azoknak is, akiket a termelő egyén vagy szövetkezet foglalkoztat.. Tehát elsősorban egész dolgozó parasztságunknak. Azután pedig nagyban hozzájárul iparunk fejlesztéséhez is, mert tervszerű belterjes gazdálkodásunk nemcsak emberi munkaerőt kíván többet, de meg kívánja majd a ma még nem is tudjuk hány fajta apró gépeket is a számtalan, ma parasztságunk foglalkozásában még ismeretlen kézi eszközöket. A gépek a kéziszerszámok gyártását pedig iparunknak kell előállítani és azáltal belterjes mezőgazdaságunk már foglalkoztatja az ipari munkásság jelentős részét is. És így már nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók jutnak több jövedelemhez, ezáltal jobb élethez, hanem egész dolgozó népünk. Tudjuk, kisgazdáink között vannak még, akik idegenkednek termelési módszerükön változtatni. Pedig már tapasztalhatták, hogy azok, akik nem féltek az újítástól és próbálkoztak a cukorrépa és a rizstermesztéssel nem fizettek rá, hanem még az aszályos években is aránylag rendes hasznuk volt. De ugyanúgy lesz a többi ipari növénytermesztéssel is. Most tapasztaljuk mennyire nélkülözzük a textilárukat. Pedig tudjuk, hogy egyes megyékben különösen jól megterem a kender, a len, sőt ahogy már múlt évben bebizonyosodott, megterem nálunk a gyapot is. A feladat tehát az, hogy kisparasztságunk megértse azt, hogy a hároméves tervvel, ahogy demokratikus kormányunk előírja majd, milyen növényből, mennyit kell termeszteni, avval igenis dolgozó parasztságunk és általában egész népünk jobb jövőjét akarja biztosítani. Természetes, a tervszerű belterjes gazdálkodáshoz szükséges még dolgozó parasztságunk megértésén kívül az, hogy gyáraink hozzáfogjanak az olyan kis gépek gyártásához is, amelyek alkalmasak lesznek kis területeknek nemcsak szántásához, de pörközök kapálásához és termények betakarításához. Az eddigi kísérlet még nem elég tökéletes. De tudjuk azt, hogy szakembereink már újabb aprógépek készítésével foglalkoznak és reméljük azok már majd meg is felelnek a követelményeknek. Nagyon fontos még, hogy dolgozó parasztságunk változtasson eddigi állattenyésztési módszerén is. Évente súlyos milliókat kénytelen kormányunk küliöldi gyapjú bevásárlására fordítani. Márpedig a birka igen igénytelen és minden tanú környékén nagyon jól megélne. De megvolna falvakban különösen olyan helyeken, ahol a hegyek vagy erdők szarvasmarha legeltetésre nem egészen alkalmasak. Tehát kitartása alig kerülne valamibe, ellenben a gyapjasért pénzt kapna a gazda és akkor ott volna még a szaporulat és nyáron a túró, a sajt, ami szintén élelem szempontjából első minőségű, ha azt hozzáértő készíti. De ugyancsak több gondot kell fordítanunk teheneink minőségére. Mennyiségről most még nem beszélünk, mert tudjuk, hogy kevés. De kevés volt az a háború előtti időben is. Pedig, ha több gondot fordítottunk volna a minőségre, a tejtermékek alaposabb feldolgozására, akkor felesleges lett volna még az úri társaság részére is a kitűnő holland sajt, teavaj, és egyéb csemege tejtermékekért valutát adnunk. Állattenyésztésünk fő feladata azonban a megfelelő takarmánytermesztés minőségben és mennyiségben. Természetesen takarmánytermesztésre ugyanúgy, mint azükséges ipari nötvény részére is az eddigi szemes gabonát termő földünkbe, kell a megfelelő részt kihasítanunk. A mi értelmünkben azonban a belterjes gazdálkodás nemcsak azt jelenti, hogy különböző növények termesztésére osztjuk fel kis darab törzünket. Inkább azt jelenti, hogy az állatneveléssel jobban trágyázott, jobban munkált földből sokkal többet, szebbet, jobbat hozzunk ki, mint eddig a legjobb években is. Azt jelenti, hogy például búzatermésünk eddigi nyolc métermázsa átlagon felül legalább a dupláját érjük el közepes termésnél is, ahogy azt elérték a nyugati államok természetében silányabb talajon, mint a mienk. Mindehhez azonban az hogy dolgozó parasztságunk szükséges, tanuljon. A belterjes mezőgazdaságban éppen olyan szükség van a szaktudásra, mint a munkabíró erőre. Most tehát, mikor a harmadik új esztendőbe lépünk, a téli hónapokat, amikor még úgy sincs halaszthatatlan tennivalónk a határban, használja fel mindenki tanulásra, az alkalmas időt. Ha valamely községben nem volnának a tanfolyamhoz megfelelő mezőgazdasági szakemberek, akkor, ha megszervezik a hallgatókat, írjanak FélCDíjz központunkba és gondoskodunk előadókról. k. L 194S Újesztendő napját ünnepli a magyar nemzet. És mikor ezt a napot ünnepeljük, visszapillantást kell hogy tegyünk egy évszázadra. Arra az időre, mikor a magyar parasztság józan belátása és haladó gondolkozása, vezető férfiak, mint Kossuth és Petőfi harcra hívták fel a magyar munkásságot és parasztságot. Nem egyszerű évfordulóról van szó, hanem 100-ik évfordulóról.Az elnyomott parasztság élniakarása nyilvánult meg 1848 ban. A magyar parasztság 100 esztendővel ezelőtt, 1848-ban elérkezettnek látta az időt és hivó szóra csatasorba állott, hogy egyszer leszámoljon a Bakócz Tamások, Báthoriak aljas rabszolgatartó rendszerével. .És ha a magyar parasztságnak 1848-as szabadságharca nem hozta meg a kívánt eredményt, az azért volt, mert a magyar nemzetet mindig idegen kalandorok vezették, akik teljesen távolállottak a magyar nemzettől. A magyar parasztság mégis ért el eredményt, nagybirtokos osztállyal szemben Ezeken a elég komoly seb lett ütve azáltal, hogy a parasztság visszakapta a szabadkai,tözködési jogát. Az akkori idők feltétlen megkövetelték a parasztság mozgási lehetőségét, amit a nagybirtokos osztály nem akart tudomásul venni. Magyarország mint mezőgazdasági ország mégis csak kellett, hogy fejlessze iparát is. Ezáltal a munkakínálat egy kissé kevesebb lesz. Erre vigyázott mindig a földbirtokos osztály azért is, mert könnyebb volt a léha, dorbézoló életet élni és a mezőgazdasági munkásság verejtékének gyümölcsét hol idehaza, vagy külföldön elverni, elpocsékolni, mint iparosítani a mezőgazdaságot, amin keresztül a munkássági parasztság különb munkabért és emberséges megélhetést biztosíthatott volna magának. A magyar arisztokrácia azonban mindig ellene volt a fejlődésnek, az újításnak, éppen ezért nem véletlenül írja Wesselényi barátjának, Vörösmarty Mihálynak 1846 december 28-án: i„Nem prózáid, hanem leglelketrázóbb s elhaltba is életet formálni képes verseid sem tudnák a szikkadt és fonnyadt szívű, kocsonyásodott vérű s bükkfafejü arisztokratáinkat, kik főként Erdélyben nemük gyalázatára csordánként léteznek, megtéríteni vagy arra bírni, hogy újat alkossanak.« Mire valók az arisztokrácia szolgája? tóba szegődött csatlósok tízezrei, hanem arra, hogy a jobbágytól a tizedet a legradikálisabban behajtsák. Ennek vetett véget 1848 és a magyar parasztság ilyen szempontból értékeli százéves évfordulójának, 1948 újesztendőnek ünnepét. Hogy a magyar munkásosztály, a magyar nemzet felszabadult-e, arra feleljen a 100 esztendő közötti történelem. Az 1848-as szabadságharc után egy pár évtized, igaz, hogy valami kis javulást mutatott. Vízi utak, vasutak, országutak kiépítésével, ami az ipar kiépítéséhez feltétlen szükséges, de azért is, hogy a pénzzel rendelkező tőkésosztály is megtalálja az ő vadászterületét. Ezért a vadászterületért hosszú időn keresztül ellentét volt a földbirtokososztály és a pénzzel rendelkező tőkésosztály között. Ez is elősegítette a jobbágyság megszüntetését. A nagypolgárság céljának elérése után, hamar szövetséges társat talált a nagybirtokososztályban. A magát felszabadítottnak hitt jobbágyság most már nemcsak a nagybirtokososztály, hanem az ugyancsak szemtelenül viselkedő, kapzsi nagypolgárság kiuzsorázottja is lett, így a jobbágyok százezreiből bérrabszolgák lettek, akiknek egyáltalán nem volt beleszólásuk a bér kialakulásába. És ha százéves évfordulóról beszélünk, a jobbágyság és vezetőik, Kossuth és Petőfi szabadságharcáról, meg vagyunk győződve arról, hogy ők valóban felakarták szabadítani a magyar nemzetet, a magyar parasztságot hosszú évszázados rabságából. A szabadságharc mártírjai, Kossuth, Petőfi és a többi tízen keresztül sok mártírja lett még a magyar munkásosztálynak. A száz év közötti időre esik, jóidővel később 1898, mikor a mezőgazdasági munkások százezrei kénytelenek kivándorolni az országból, mert nem találják meg a megélhetésüket magyar földön. De a felszabadítottnak hitt mezőgazdasági munkásság ötvenéves évfordulóján, 1898 ban is szenvedte a földbirtokos, osztály elnyomását, zsarnokságát. Ha erre a százesztendős történelem keserves múltjára gondolunk, zsandárcsizma, gumibot, a fehérterror legelvetemültebb katonáinak, a Prónaiaknak aljas cselekedeteire, Horthytól Szálasiig börtön, internálás, mind benne van az egy évszázad történelmében. Ha visszapillantunk ezekre az időkre, kissé elfogoltak vagyunk és gyűlölet fog el bennünket azokkal szemben is, akik a magyar nemzet ezen hóhérait hűen vagy hallgatólagosan kiszolgálták. (Folytatás a 2. oldalon) ;