Dunaferr, 2008 (57. évfolyam, 1-52. szám)
2008-03-07 / 10. szám
A KOMMUNIKÁCIÓ VILÁGA I.: VISSZA A GYÖKEREKHEZ Permanens forradalom Korunk egyik legfontosabb valóságalakítójává vált a kommunikáció, ismereteink döntő többsége különböző kommunikációs csatornákon jut el hozzánk, érdemes tehát elgondolkoznunk azon — közösen is —, miként működik ma ez a világ, és miként hat saját világunkra? Ráadásul folyamatos, forradalmi átalakulás zajlik e területen. A kommunikáció szűkebb értelmében emberek közötti információcsere, most nem foglalkozunk az állatok, vagy a sejtek közötti információáramlással. A kommunikáció, mint önálló diszciplína kutatása nem régi keletű, eddig különböző tudományok, például a társadalomtudományok, a nyelvészet foglalkozott e terület törvényeinek meghatározásával, jelenségeinek megfigyelésével. Pedig a kommunikáció a XXI. században a társadalom egyik legfontosabb alrendszere, ezt nem kell sokat magyarázni például a média szerepének megnövekedését, vagy az egyetemek, főiskolák és más oktatási intézmények média- és kommunikációs szakjai számának emelkedését figyelve. A cső két végén? A kommunikációs folyamatnak számos eleme, feltétele van, amelyeket szintén nem árt felidézni. Alapkövetelmény, hogy létezzen egy adó és egy vevő, az információ az egyiktől jön, a másik fogadja. És már ennél az egyszerű képletelemnél érdemes elidőzni: az emberi kommunikáció első időszakában, az írásbeliség megjelenése előtti időkre sem alkalmazható ez a modell. Akkor ugyanis szinte elképzelhetetlen volt az egyirányú kommunikáció, ahogy a személyek közötti kommunikáció esetében ma is ez az alaphelyzet. Az adó egyidejűleg vevő is, és fordítva. A törzsfő ugyan nem várt választ az elmondott parancsra, az előtte térdelő azonban számos — a kommunikációs folyamatban hagyományosan metakommunikációs elemnek nevezett — kimondatlan jelzéssel: öltözékével, meghajlásával, gesztusaival, távolságtartásával hatással volt a kommunikációs folyamatra. Egyirányú kommunikációról valójában az írás megjelenése óta beszélhetünk: az olvasónak nincs lehetősége ugyanazon kommunikációs folyamaton belül a kapcsolatfelvételre az íróval. Az írások sokszorosításával, majd a nyomdák, később a rádió- majd tévéadók megjelenésével az egyoldalú kommunikáció újabb forradalmi lépéseket tett: az adó egyszerre számtalan vevőhöz juttathatja el az információt, torzítatlanul. Az új eszközt elsőként a reformáció, majd az ellenreformáció használta a hívők hatékony meggyőzésére, hittérítésre. Az újságok léte, a rádió megjelenése pedig nagy szerepet játszott azokban a XIX. század végén megjelenő, majd a XX. században kiteljesedő új típusú diktatúrákban, amelyekben a tömegkommunikáció az erőszakszervezetekhez hasonló hatékonysággal szolgálta a hatalom megerősítését, fenntartását. Mint ismeretes, több ilyen diktatúra jutott és jut ma is demokratikus választással hatalomra, szintén a tömegkommunikáció, a propaganda hathatós támogatásával. Amikor a vevők ismét visszaszólnak Egy pillanatra kanyarodjunk vissza az írás előtti időkben kialakult gyakorlatra. Ma már el sem tudjuk képzelni, csak a nyomai alapján érzékelhetjük, hogy milyen mennyiségű információ öröklődött szájról szájra évszázadokon, történelmi korokon és száz mérföldeken, de akár földrészeken keresztül. Természetesen némiképp torzulva, bár ez főként az egyre modernebb korok mind intenzívebb hatására vezethető vissza. Ugyanakkor az információcsomagok idővel csiszolódtak, mint a folyóban görgetett kövek, és megértek, mint az ókor: az egyéni tapasztaláson túlmutató kollektív bölcsességet gyűjtöttek magukba. Az évszázadokon át szép meséknek, legendáknak, mondáknak nevezett örökség mind mélyebb tartalmakat tár fel számunkra — az utóbbi száz évben egyre bővülő mértékben. Ezt az „informális tömegkommunikációt", amelyben a tömegnek nem csak a vevőoldali „massza" szerepe jut, csoportkommunikációnak nevezzük. Egyszerűbb esetében csak néhány szereplős. A világháló elterjedésével viszont szinte elképzelhetetlenül bonyolulttá vált. A hálózati kommunikáció az internetre kapcsolódó számítógépeket, egy új technológiát felhasználva elevenít fel egy ősi modellt, újra megjelenik általa a kollektív gondolkodásmód. Gyakran beszélünk interaktivitásról az internet kapcsán, nem mindig gondoljuk azonban át ennek az új kommunikációs hálózatnak a forradalmi jelentőségét. Sokan félnek is tőle, az arctalan tömegtől, pedig ez a tömeg korántsem olyan arctalan, mint a hagyományos média esetében. Vagy éppen a hitelességét kérdőjelezik meg. (Mintha lenne még valódi értelme általánosságban hitelességről beszélni a bulvársajtó és kereskedelmi tévé uralta médiavilágban.) Más ez a világ, mint amihez hozzászoktunk, éppen ezért szóljunk először a megszokottról. Kedvenc lapunkat felütve, tévécsatornánkra kapcsolva nem személyekkel kerülünk kapcsolatba — még ha egy-egy cikket, műsort kedvelt vagy utált újságírónkhoz, műsorvezetőnkhöz kapcsolhatunk is —, hanem egy intézménnyel. Amely — ahogy a tömegkommunikáció nevéből is következik — tömegként kezeli a vevőket. És mindent meg is tesz azért, hogy az egyéni igényeket egy irányba rendezve tömegesítse célközönségét. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy visszabutítsa. Miként is? Sűrűn nézegetik az úgynevezett Maslow-piramist, a szükségleteket hierarchiába soroló modellt. És mindent megtesznek azért, hogy olvasóik, nézőik minél alacsonyabb szintjén maradjanak ennek a piramisnak, minél alacsonyabb rendű szükségleteik kielégítésével legyenek elfoglalva. Melyek ezek? Erről a folytatásban. (Folytatjuk) Kőhalmi Kálmán Indián füstjelek: ősi egyirányú kommunikáció DUNAFERR 2008. március 7. — 10. szám 9