Dunaferr, 2009 (58. évfolyam, 1-52. szám)

2009-01-09 / 1-2. szám

A MAGYAR VAS- ÉS ACÉLIPARI EGYESÜLÉS ELNÖKÉT KÉRDEZTÜK Válsághelyzetben kiemelt szerepben A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) decemberben tartotta évzáró összejövetelét, ahol a szakmai szervezet teendőire is utalt beszédében Lukács Péter elnök, az ISD Duna­­ferr stratégiai műszaki vezérigazgató-helyet­tese. Ennek kapcsán kérdeztük, hol tart most az MVAE, és milyen feladatok várnak rájuk a jövőben? — Nehéz helyzetben megnő a szakmai érdek-kép­viseleti szervezetek szerepe, így van ez a mostani válság idején is? — Ez teljesen termé­szetes. Egyébként is azt gondolom, hogy ko­moly szerepe van egy szakmai szövetségnek a mindennapokban is, de egy ilyen nehéz helyzetben, amikor össze kell fogni, akkor ez sokszorosan igaz. Nyilván azo­kat a problémákat, amelyek megjelennek az egyes cégeknél, összefogottan, jobban lehet képviselni akár a minisztériumok, akár az ál­lam különböző szervei felé, ha az egyesülésen keresztül jelennek meg. Többek között ezt a munkát próbáljuk koordinálni. — Mi jellemzi most a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülést? — Az egyesülés negyvenéves volt az idei évben. Azt gondolom, hogy egy kiforrott, kapcsolatokkal rendelkező, hasonló egyesü­lésekkel együttműködő szervezetről van szó. Mindazokat a lobbilehetőségeket, amelyeket ebben a rendszerben ismerni kell, azokat már ismerjük. Az Európai Unióval megvannak a megfelelő kapcsolataink, tudjuk, hogy melyek azok az intézmények, kik azok az emberek, akikhez fordulni kell az egyes problémákkal. Természetesen napi szinten ezt a kapcsolat­­rendszert működtetni is kell. Azt gondolom, hogy ezt az egyesülés jól csinálja. — Előadásában említette az évzárón, hogy az acélipart hátrányos megkülönböztetés éri az Európai Unióban. Mit tehet ezen a téren az egyesülés? — Ebben a különleges helyzetben még in­kább lépnünk kell ezen a téren. Amikor annak idején azt az intézkedést hozták, amely szerint az acélipar hátrányosabb helyzetbe került az EU-ban, mint más iparágak, az állami tulajdon­lás, az állami támogatások voltak jellemzőek az acéliparban. Annak idején jogos volt ennek az intézkedésnek a meghozatala, azóta azon­ban az alapjául szolgáló tények megváltoztak. Teljesen átstrukturálódott az acélipar, magán­tulajdonban van, üzleti alapon működik, mint bármely más iparág. Tehát nincs semmi alapja annak, hogy másképpen kezelje az EU, mint bármely más iparágat. Ezért szeretnénk, hogy­ha az unió az acélipart, ahogy korábban az autóipart, levenné erről a listáról. —Az uniós szén-dioxid-kvóta rendszere is komo­lyan érinti az acélipart, ezen a téren tehet valamit az egyesülés? — Ez a terület nem csak az acélipart érinti, mi egyik jelentős szereplője vagyunk en­nek a kérdéskörnek, a másik az energetikai iparág. A gond alapvetően azzal van, hogy a versenyképességet hogyan tudjuk megőrizni mindamellett, hogy természetesen a kibo­csátás korlátozására szükség van. Az Európai Unió politikájában ott látom az óriási prob­lémát, hogy csak önmaga, egyedül szeretne valamit tenni. Ha az EU-n belül korlátozzuk magunkat, azzal a világ szén-dioxid-kibocsá­­tása nem lesz sokkal kisebb. Nyilván példát kell mutatnunk, de ha ezt meg is tesszük, legalább annyit tegyünk mellé, hogy azokat a pluszköltségeket, amelyeket a szén-dioxid­­kvóta vásárlása ró az európai vállalatokra, azokat kérjük el az unióba beszállítani kívánó vállalatoktól is. Tehát valamiféle védővámot, vagy zöldadót ki kellene azokra a cégekre is vetni, amelyek az EU-ba szállítanak be, és nincs kvótavásárlási kötelezettségük. Ezt hiá­nyolom egyelőre a szabályozásból. — Az egyesülés folyamatosan kapcsolatot tart a kormányzattal, minisztériumokkal, melyek most a legaktuálisabb kérdések? — A legaktuálisabb kérdés a válság kezelése, az, hogy mit lehet ezen a téren tenni. Nyilván ehhez tartozik az is, hogy miként lehet forrá­sokhoz jutni. Amikor megrendelés-visszaesés van, akkor a napi működéshez szükséges pénz rendelkezésre állása a legfontosabb elem, és ehhez kell megtalálni a segítségül hívható for­rásokat. Akár beruházási hitelekről beszélünk, akár folyószámlahitelekről, ezen forrásokat fel kell kutatni. Ide tartoznának egyébként a pá­lyázati lehetőségek is, ha ezen a téren nem lennének érvényben az említett korlátozások számunkra. Éppen emiatt lenne fontos ezen korlátozások megszüntetése, hogy ugyanúgy tudjunk forrásokhoz jutni, mint bármely más iparág. Természetesen szeretnénk végrehajta­ni az elindított, tervezett fejlesztéseket, ehhez „csupán" forrásokra van szükségünk az átme­neti időszakban, kereskedelmi forrásokról be­szélünk, hogyha ezeket megteremtjük, akkor tovább akarunk lépni a beruházások terén. Kőhalmi Kálmán 2 DUNAFERR 2009. január 9. — 1­2. szám A napokban ismét fellángolt az orosz-ukrán gázárvita, ezúttal Magyarországot is közvetlenül érintő következ­ményekkel: kedd délután óta egyáltalán nem érkezik föld­gáz Ukrajna felől. Az energia­ügyi miniszter úgy fogalma­zott: krízishelyzet van, ked­den este olajtüzelésre való átállásra szólították fel, és csökkentették a gázmennyi­séget az I. kategóriába tarto­zó ipari nagyfogyasztóknál. Szerdán reggel 8 órától pedig elrendelték a II. kategóriába tartozó, óránként 500-2500 köbmétert felhasználó ipari nagyfogyasztók esetében a számukra átadott földgáz­­mennyiség korlátozását. Ez utóbbi szigorítást csütörtö­kön délelőtt feloldották, de a helyzet változásával újra életbe léphet. Az intézke­dés mintegy húszszázalékos gázmegtakarítását jelent az ország mintegy 68 millió köbméteres napi gázfelhasz­nálása mellett egy átlagos, a jelenlegi időjáráshoz hason­ló hőmérsékletű téli napon. A magyarországi földgáz­­tartalékok a hazai kiter­meléssel együtt több hétre elegendőek, de nem zárha­tó ki további korlátozások elrendelése sem. Öt kategória Ha korlátozni kell a gázfo­gyasztást, akkor a szaktárca utasítására egy jogszabályban rögzített korlátozási sorrend szerint jár el a végrehajtó Földgázszállító Zrt. Ez a gáz­­fogyasztókat öt kategóriába sorolja. A korlátozási sorrendet minden évben aktualizálják, azt a Magyar Energia Hivatal hagyja jóvá. A gázfogyasztás korlátozása első körben azo­kat a fogyasztókat érinti, akik — leegyszerűsítve — óránként 2500 köbméternél több gázt használnak fel. A második kategóriába az 500-2500 köb­métert használó fogyasztók tartoznak — komolyabb krízis esetén ők sem kapnak meg egy bizonyos mennyiségű gázt. Ha az első két csoport fogyasztásának visszafogása

Next