Dunaferr, 2009 (58. évfolyam, 1-52. szám)
2009-01-09 / 1-2. szám
A MAGYAR VAS- ÉS ACÉLIPARI EGYESÜLÉS ELNÖKÉT KÉRDEZTÜK Válsághelyzetben kiemelt szerepben A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) decemberben tartotta évzáró összejövetelét, ahol a szakmai szervezet teendőire is utalt beszédében Lukács Péter elnök, az ISD Dunaferr stratégiai műszaki vezérigazgató-helyettese. Ennek kapcsán kérdeztük, hol tart most az MVAE, és milyen feladatok várnak rájuk a jövőben? — Nehéz helyzetben megnő a szakmai érdek-képviseleti szervezetek szerepe, így van ez a mostani válság idején is? — Ez teljesen természetes. Egyébként is azt gondolom, hogy komoly szerepe van egy szakmai szövetségnek a mindennapokban is, de egy ilyen nehéz helyzetben, amikor össze kell fogni, akkor ez sokszorosan igaz. Nyilván azokat a problémákat, amelyek megjelennek az egyes cégeknél, összefogottan, jobban lehet képviselni akár a minisztériumok, akár az állam különböző szervei felé, ha az egyesülésen keresztül jelennek meg. Többek között ezt a munkát próbáljuk koordinálni. — Mi jellemzi most a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülést? — Az egyesülés negyvenéves volt az idei évben. Azt gondolom, hogy egy kiforrott, kapcsolatokkal rendelkező, hasonló egyesülésekkel együttműködő szervezetről van szó. Mindazokat a lobbilehetőségeket, amelyeket ebben a rendszerben ismerni kell, azokat már ismerjük. Az Európai Unióval megvannak a megfelelő kapcsolataink, tudjuk, hogy melyek azok az intézmények, kik azok az emberek, akikhez fordulni kell az egyes problémákkal. Természetesen napi szinten ezt a kapcsolatrendszert működtetni is kell. Azt gondolom, hogy ezt az egyesülés jól csinálja. — Előadásában említette az évzárón, hogy az acélipart hátrányos megkülönböztetés éri az Európai Unióban. Mit tehet ezen a téren az egyesülés? — Ebben a különleges helyzetben még inkább lépnünk kell ezen a téren. Amikor annak idején azt az intézkedést hozták, amely szerint az acélipar hátrányosabb helyzetbe került az EU-ban, mint más iparágak, az állami tulajdonlás, az állami támogatások voltak jellemzőek az acéliparban. Annak idején jogos volt ennek az intézkedésnek a meghozatala, azóta azonban az alapjául szolgáló tények megváltoztak. Teljesen átstrukturálódott az acélipar, magántulajdonban van, üzleti alapon működik, mint bármely más iparág. Tehát nincs semmi alapja annak, hogy másképpen kezelje az EU, mint bármely más iparágat. Ezért szeretnénk, hogyha az unió az acélipart, ahogy korábban az autóipart, levenné erről a listáról. —Az uniós szén-dioxid-kvóta rendszere is komolyan érinti az acélipart, ezen a téren tehet valamit az egyesülés? — Ez a terület nem csak az acélipart érinti, mi egyik jelentős szereplője vagyunk ennek a kérdéskörnek, a másik az energetikai iparág. A gond alapvetően azzal van, hogy a versenyképességet hogyan tudjuk megőrizni mindamellett, hogy természetesen a kibocsátás korlátozására szükség van. Az Európai Unió politikájában ott látom az óriási problémát, hogy csak önmaga, egyedül szeretne valamit tenni. Ha az EU-n belül korlátozzuk magunkat, azzal a világ szén-dioxid-kibocsátása nem lesz sokkal kisebb. Nyilván példát kell mutatnunk, de ha ezt meg is tesszük, legalább annyit tegyünk mellé, hogy azokat a pluszköltségeket, amelyeket a szén-dioxidkvóta vásárlása ró az európai vállalatokra, azokat kérjük el az unióba beszállítani kívánó vállalatoktól is. Tehát valamiféle védővámot, vagy zöldadót ki kellene azokra a cégekre is vetni, amelyek az EU-ba szállítanak be, és nincs kvótavásárlási kötelezettségük. Ezt hiányolom egyelőre a szabályozásból. — Az egyesülés folyamatosan kapcsolatot tart a kormányzattal, minisztériumokkal, melyek most a legaktuálisabb kérdések? — A legaktuálisabb kérdés a válság kezelése, az, hogy mit lehet ezen a téren tenni. Nyilván ehhez tartozik az is, hogy miként lehet forrásokhoz jutni. Amikor megrendelés-visszaesés van, akkor a napi működéshez szükséges pénz rendelkezésre állása a legfontosabb elem, és ehhez kell megtalálni a segítségül hívható forrásokat. Akár beruházási hitelekről beszélünk, akár folyószámlahitelekről, ezen forrásokat fel kell kutatni. Ide tartoznának egyébként a pályázati lehetőségek is, ha ezen a téren nem lennének érvényben az említett korlátozások számunkra. Éppen emiatt lenne fontos ezen korlátozások megszüntetése, hogy ugyanúgy tudjunk forrásokhoz jutni, mint bármely más iparág. Természetesen szeretnénk végrehajtani az elindított, tervezett fejlesztéseket, ehhez „csupán" forrásokra van szükségünk az átmeneti időszakban, kereskedelmi forrásokról beszélünk, hogyha ezeket megteremtjük, akkor tovább akarunk lépni a beruházások terén. Kőhalmi Kálmán 2 DUNAFERR 2009. január 9. — 12. szám A napokban ismét fellángolt az orosz-ukrán gázárvita, ezúttal Magyarországot is közvetlenül érintő következményekkel: kedd délután óta egyáltalán nem érkezik földgáz Ukrajna felől. Az energiaügyi miniszter úgy fogalmazott: krízishelyzet van, kedden este olajtüzelésre való átállásra szólították fel, és csökkentették a gázmennyiséget az I. kategóriába tartozó ipari nagyfogyasztóknál. Szerdán reggel 8 órától pedig elrendelték a II. kategóriába tartozó, óránként 500-2500 köbmétert felhasználó ipari nagyfogyasztók esetében a számukra átadott földgázmennyiség korlátozását. Ez utóbbi szigorítást csütörtökön délelőtt feloldották, de a helyzet változásával újra életbe léphet. Az intézkedés mintegy húszszázalékos gázmegtakarítását jelent az ország mintegy 68 millió köbméteres napi gázfelhasználása mellett egy átlagos, a jelenlegi időjáráshoz hasonló hőmérsékletű téli napon. A magyarországi földgáztartalékok a hazai kitermeléssel együtt több hétre elegendőek, de nem zárható ki további korlátozások elrendelése sem. Öt kategória Ha korlátozni kell a gázfogyasztást, akkor a szaktárca utasítására egy jogszabályban rögzített korlátozási sorrend szerint jár el a végrehajtó Földgázszállító Zrt. Ez a gázfogyasztókat öt kategóriába sorolja. A korlátozási sorrendet minden évben aktualizálják, azt a Magyar Energia Hivatal hagyja jóvá. A gázfogyasztás korlátozása első körben azokat a fogyasztókat érinti, akik — leegyszerűsítve — óránként 2500 köbméternél több gázt használnak fel. A második kategóriába az 500-2500 köbmétert használó fogyasztók tartoznak — komolyabb krízis esetén ők sem kapnak meg egy bizonyos mennyiségű gázt. Ha az első két csoport fogyasztásának visszafogása