Dunaferr, 2017 (66. évfolyam, 1-12. szám)

2017-01-01 / 1. szám

Eredményesen működik a kikötő • TANULMÁNY KÉSZÜLT A TOVÁBBFEJLESZTÉSRE­ ­ Némileg csökkent a vál­lalatunk létszáma azokkal, akik nyugdíjba mentek, őket nem pótoltuk. A jelenlegi létszámmal még éppen el tudtuk látni a feladatainkat, igaz, ez jelentős mennyi­ségű túlórát igényelt. Amit lehetett, szabadidővel kom­penzáltunk, a maradékot kifizettük. A személyzet jól képzett, állandó csapat, fluktuáció alig akad. Ami problémát jelent, az a speciális tudá­­­sú szakemberek, különösen karbantartók életkora: pár év alatt közel az állo­mány fele nyugdíjba megy. Már most el kellene kez­deni gondoskodni olyan fiatalok kiválasztásáról és kiképzéséről, akik képesek lesznek maradéktalanul pó­tolni a távozó kollégákat, ugyanakkor látható, hogy a Dunaferr jelenlegi hely­zete nem teszi lehetővé a létszámfejlesztést. - Milyen állapotúak a technikai berendezéseik? - A daruink felújítottak, egy kivételével XXI. századi technikával vannak felsze­relve, a jelenlegi műszaki és karbantartottsági állapotuk kifogástalan. Ennek megfe­lelően a karbantartásra for­dított összeg is a terveknek megfelelően jelentősen zsu­gorodott a korábbi időszak­hoz képest. - Akadtak különleges fel­adatok is az elmúlt évben? - Volt néhány szép egyéni feladatunk. A legérdekesebb a Meleghengermű előnyújtó állványainak kiemelése és el­szállítása volt, ez egyenként 210 tonnás rekordterhet jelentett, ezt megelőzően a Mercedes-gyárnak szállí­tott 163 tonnás présgépek tartották a csúcsot. Egy 450 tonnás és egy 500 tonnás au­tódaru végezte a kiemelést, és egy 42 tengelyes tréler az elszállítást. Természetesen előtte a partfal teherbírását is bevizsgáltattuk, hiszen a kiemelés során a járművek­kel együtt összesen 609 ton­na súly nehezedett a kikötői partfalra. - Történtek-e fejlesztések az eltelt évben? — A társaságcsoport a fejlesztési forrásokat most máshová koncentrálta, így a kikötőben nem történt érde­mi fejlesztés. Ha nem is saját forrásból, de sikerült jelentős előrelé­pést elérni a kikötőhöz ve­zető közút állapotának javí­tására. Évek óta tartó szívós kezdeményezés után sikerült elérni, hogy a város a közút­kezelővel partnerségben pá­lyázati forrásból nekikezd a 6. sz. főúttól egészen a kikö­tő bejáratáig tartó, mintegy 3,5 kilométernyi útszakasz teljes felújításához, illetve a kikötőhöz vezető Ruhagyári úton egy harmadik, a teher­autók várakozását lehetővé tevő forgalmi sáv kiépítésé­hez. A beruházás már terve­zési szakaszban van, előre­láthatólag 2018-ban kezdőd­het el a kivitelezés. A cégvezető úr engedélyé­vel elkészült egy tanulmány is a kikötő további fejlesz­tésére. A táborállási partfal­helyreállítási projektben is jeleskedő Metaduo Kft. által alkotott dokumentáció alap­ján, EU-projektként kezelve megvalósulhat a kikötőben egy raktár, egy fedett árube­rakó és egy megkerülő vasúti vágány kiépítése. A három, egyenként 30 méteres fesz­távú, 45 tonnás futódaruk­kal ellátott csarnok lehetővé tenné, hogy az időjárástól függetlenül bármilyen áru berakodható legyen a vízi járművekbe. Régi vágyam ez a fejlesztés, és szeretném, ha még addig megvalósul­hatna, amíg el nem megyek nyugdíjba. Jó lenne, ha nyo­ma maradna az itt eltöltött éveimnek. G. L. 2017. január 3

Next