Dunaferr, 2021 (71. évfolyam, 1-12. szám)

2021-01-01 / 1. szám

Lontai Attila, Meleghengermű: - A 2020-as év termelési vo­lumene sajnos olyan alacsony volt, mint 1994-95-ös termelé­si szintünk. Betéthengerlésben nem értük el az 1,3 millió ton­nát. Júniustól át kellett állni két tolókemencés üzemmenetre és egy - mindig másik - műszak ki­hagyásával dolgoztunk. A lefejtő­darabolósoron a mostani 244 ezer tonna termelési szint a 2009-es válság idejéhez hasonlítható. Az alacsonyabb termelési szinthez belső munkaszervezéssel, a sza­badságok és a C-napok ütemezett kiadásával, üzemállások elrende­lésével alkalmazkodtunk. Célunk volt, hogy a Meleghengermű mű­szaki állapotát fenntartsuk és a 75-80 százalékos üzemidő ki­használást megtartsuk, mindket­tő sikerült. Nyáron tizennégy na­pos nagyjavítás valósult meg, a léptetőgerendás kemencét és az I.­sz tolókemencét újítottuk fel. Té­len nyolc nap alatt sikerült kicse­rélni a tizenhárom évvel ezelőtt felújított, hengersor feletti daru­pálya sínjeit. A Meleghengermű létszáma mintegy ötven fővel csökkent az év folyamán, ez az a tény, ami veszélyeztetheti a visszaállást. Az év negatív hozadéka az ener­gia fajlagos mutatók jelentős növekedése, ez 15-30 százalékot jelent, így a termékeink önkölt­sége is nőtt, a korábbi 40 euró alatti nyerstekercsárak most 52 euróhoz közelítenek. Érdekes és fontos volt a ko­­ronavírus-helyzet, voltak oly­an üzemek, ahol nagy volt az el­lenkezés a maszkviselés ellen. De például a kikészítő üzemben mindenki hordta a maszkot, így a 130 fős üzemrészben senki nem lett beteg. Jó lenne túl lenni ezen az idő­szakon a pandémia és a gazda­sági helyzet miatt is. Azt gon­dolom, hogy a dolgozókon nem fog múlni, hogy újra felfuthas­son a termelés. Kopasz László, Hideghenger­mű:­­ 2020 nem a rekordok éve volt a Hideghengermű életében, az év folyamán 653 000 tonna kész­árut gyártottunk vevőink részé­re. Az egész évre a termelés és a karbantartás oldaláról is a hek­tikusság volt jellemző, és pró­báltunk alkalmazkodni a hétről hétre, hónapról hónapra vál­tozó helyzethez. Ezek ellenére megőriztük berendezéseink ál­lapotát, elvégeztük a szükséges napi, havi és éves szintentartó karbantartásokat. Kollégáim rugalmasan áll­tak a kialakult helyzethez és si­keresen vették az akadályokat. Köszönettel tartozom minden hideghengerműs kollégámnak az egész évben nyújtott munká­ért és együtt bizakodva várjuk az idei évet. Kozma Gyula, Lemezalakítómű:­­ A Lemezalakítómű az ak­tuális piaci igényekhez igazo­dó havi programjait teljesítette. Szintén a piaci igényekhez iga­zodóan alakult a gyártóüzem műszakrendje. Ez hol folyama­tos, hol szakaszos 3 műszakos műszakrendet jelentett. Vevő­ink kiszolgálása mindig megtör­tént a szerződésben meghatáro­zott határidőre. Annak ellenére, hogy a tervezett éves két nagy­javítás (augusztusi és decem­beri) helyett egy nagyjavítással (december) üzemeltek gyár­tósoraink, jelentős üzemzavar nem volt az év folyamán. Az éves tervben meghatáro­zott technológiai és egyéb mű­szaki mutatók tekintetében kedvező évet zártunk, azokat a tervben meghatározott vagy an­nál kedvezőbb szinten tudtuk teljesíteni. Az év során a termé­keinket érintő jelentős minőségi kifogás nem volt. Bucsi Tamás: Fémbevonómű:­­ A kapacitásnövelő beruhá­zás befejeztével 2020. január 20-án indult újra a termelés a (Folytatás a 4. oldalon.) 2021. január 3

Next