Dunaföldvári Part-oldalak, 2002 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2002-01-01 / 1. szám

Közéleti lan Dunaföldvár TV Megszülettek az önálló városi televíziózás feltételei Közvélemény kutatás Három kérdés a közelgő választásokról Robbant a bomba Bombát találtak az el­kerülő út nyomvonalán Horgászkalandok Észak-Itáliában Niki Béla és Bárdkai László a Pó partján ! Építkezéseken a világ körül „Nyáron előfordult, hogy 70 ° C-ig ment fel a hőmérő higanyszála“ Nagymúltú mesterség nyomában Bognár Ferenc patkoló- és kovácsmester Karácsony, szilveszter­mozaikok Csizmadia Mihály, László Gyuláné, Révész Mihályné, Ringbauer József és Vass Istvánné régi szokásokra emlékezik r­­ w • • Г • 1 •• •• j rr Újévi koszonto 2001/2002 fordulóján a Városháza előtti téren a polgármester asszony és a kertbarátok várták azokat, akik egy pohár forralt bor társaságában együtt kívánták búcsúztatni az óévet és köszönteni az újat. A Himnusz után Nagy Gáborné a következő gondolatokkal köszöntötte az újévet: „Nagy örömmel és sok szeretettel köszöntöm azokat, akik az újév köszöntésére kijöttek a Városháza előtti térre. Harmadik alkalommal találkozunk szilveszter éjjelén, hogy közösen köszöntsük az újévet és kívánjunk egymásnak boldogabb jövőt. Ma számtalan megrendítő esemény történik a világban, amiről az egész Földet behálózó média és Internet korában percek alatt értesül a Föld egész lakossá­ga. Úgy tűnik, egyre mélyül a sza­kadék és reménytelenül nő a távolság ember és ember között, és úgy látszik, nincs az emberiségnek megfelelő tech­nikája a problémák kezelésére. Mit tehetünk mi dunaföldvári­ak? Hinnünk kell egy jobb világ­ban, és tennünk is kell érte. Tennünk kell azért, hogy szűkebb hazánkban, városunkban jól érez­zük magunkat. Az ehhez vezető úthoz tartozik, hogy rendbe tegyük, tisztán tart­suk, óvjuk és védjük a környezetünket. Örüljünk az elért ered­ményeknek, becsüljük meg, élvezzük és használjuk azokat. Vásároljunk a dunaföldvári kereskedőktől, dolgoztassunk a helyi vállalkozókkal, legyünk lokálpatrióták. Össze kell fog­nunk az értékek megteremtése és megtartása érdekében. Hiszem, ha ezt tesszük, eredményesebbek, boldogabbak lehetünk a következő évben, amelyhez min­denkinek sikereket, egészséget és sok szerencsét kívánok.“ Évforduló Az óév búcsúztatása, az új esztendő köszöntése mindig alkalmat ad arra, hogy - magánemberként, közszereplőként - mérleget készítsünk a lezárt esztendőről, és megfogalmazzuk terveinket az újra vonatkozóan. Ez utóbbiakról, a 2002-es év kilátásairól beszélgettünk Nagy Gáborné polgármester asszonnyal. Tudom, hogy még korai a 2001-es év összegzéséről kérdeznem, nem is teszem. Mindössze az érdekel, hogy pogármesterként az elmúlt évben melyik volt a legörömtelibb napja. A fürdő átadásának örültem a legjobban, mert egy év működési szünet és sok év tervezgetés után végre egy gyönyörű, feszített víztükrű, vízforgatásos medencét tudtunk átadni a földváriaknak. Külön öröm volt, hogy gyógyvízzé is minősítették a dunaföldvári ter­málvizet. Mindez szerintem na­gyon nagy lépést jelent a város életében, aminek megtételére az önkormányzat egyedül nem is lett volna képes. Szükség volt hozzá Lukács Lajos, az Rt. társtulaj­donosának készpénz-befek­tetésére, az önkormányzati támo­gatás biztosítására és a Gazdasági Minisztérium pályázatára, hiszen ezek nélkül az önkormányzat a megvalósítani. Milyen kilátásokkal vág neki az önkormányzat a 2002-es évnek? Ha a mostani előrejelzéseket nézem, akkor azt kell mondanom, hogy gazdálkodási szempontból a tavalyinál sokkal nehezebb évünk lesz. Jelenleg a költségvetésen dol­gozunk, és már látszik, hogy ha nem emeli meg a kormányzat a költségvetési előirányzatokat, akkor bajban leszünk. A bérek szabályozva vannak, ha az intézmények erre vonatkozóan mindent kidolgoznak, akkor utána már csak a dologi költségeket kell melléjük tenni, hogy összeálljon a költségvetés. A dologi költ­ségeknél viszont már most látható egy elég súlyos probléma, ami abból adódik, hogy az országos költségvetés jóváhagyásakor nem terveztek be se a 2001-es, se a 2002-es évre egyetlen fillér emelkedést sem. Az infláció azon­az ára, ami az intézményeknél is azt jelenti, hogy többe kerül a gazdálkodás. A koncepció készítésekor abban állapodtunk meg, hogy az intézmények növel­hetik a dologi kiadásaikra kért előirányzatukat. Igen ám, de miután minden bekerült a költ­ségvetési koncepcióba, 80 millió forintos hiány jelentkezett. Ekkora hiánnyal pedig nem szabad nekivágni az évnek, ezért az intézményeknél a dologi költségek növekedésének arányát csökken­teni kell. Előre láthatóan az egyéb vállalt feladatokat a tavalyi szinten tudjuk működtetni. Sajnos, nem reménykedhetünk abban, hogy több pénz jut erre a területre. Mindez a civil szervezeteket érinti leginkább, többek között azokat is, amelyek az önkormányzati alaptevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásokat végeznek el, mint a tűzoltóság, rendőrség, pol­gárőrség, az újság és a tévé. Ők az önkormányzat alapfeladatai közé tartozókat látnak el, s meg kell mondanom, hogy így mindez lényegesen kevesebbe kerül, mintha teljes mértékben saját

Next