Dunaföldvári Part-oldalak, 2012 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

^bunamfíiditási PART-OLDALAK Karácsonyi adományozási akciók A karácsonyi ünnepeket megelőző na­pokban több helyi civil szervezet rende­zett adományosztási akciót városunk­ban. ■ Szabados Sámuel December 21-én a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat szokásos helyszínén, a műve­lődési házban várta meghívottjait, akik itt vehették át ajándékcsomagjaikat. A kiosz­tást megelőző ünnepségen Simon István református lelkész mondott rövid beszédet felelevenítve a karácsony hangulatát s az adakozás morális értékét. Ezután a helyi cserkészcsapat tartott a színpadon betlehe­­mes játékot. Jákli Viktor, a szolgálat elnöke sze­rint az adományozottak listáját az orvo­sok, pedagógusok, az egyházak s a vé­dőnők javaslata alapján állították össze. Előnyt élveztek a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelő kiskerese­tű szülők, az egyedülálló idősek, bete­gek. Részesültek az adományokból a hajléktalanok is. Az „Adni öröm” akció során az aktivis­ták az egyik élelmiszer áruházban szervez­tek gyűjtést. Elmondásuk szerint idén is nagy volt az adakozó kedv. Adakoztak a helyi vállalkozások is, így a raktár tartalé­kaiból nem sokat kellett kivenni. Az idei csomag főleg tartós élelmiszere­ket, édességeket, kolbászt, sonkát és játé­kokat tartalmazott. 160 meghívót küldtek ki a szervezők, de jutott csomag Bölcskére, Előszállásra és Daruszentmiklósra is. December 22-én a Vöröskereszt városi szervezete osztott csomagokat a Vak Bot­­­tyán téri raktárhelyiségében. Kuti Valéria elnök tájékoztatása szerint nagyrészt helyi adományokból ötven csomagot állítottak össze a rászorultak részére. A polgárőrség zöldséget, burgonyát adományozott. Dr. Jancsó Erzsébet mandarinnal gazdagította a pakkot, a gimnazisták pedig játékokat gyűjtöttek. Évek óta hagyomány már az MSZP nő­tagozatának akciója karácsony környékén. Az országos program helyi szervezője Horváth Zsolt képviselő, akinek közremű­ködésével a paksi központi gyűjtőhelyről jelentős mennyiségű adomány került Dunaföldvárra. Előzetes felmérések alap­ján a Paks környéki vöröskereszes szerve­zetek jelzik igényeiket; idén főleg tan­könyvekre, játékokra, ruhákra volt szüksé­gük. Az adományokat a két ünnep között osztották ki. ■ Karácsonyi programot szervezett a mentőállomás December 15-én a mentőállomás mellet­ti parkolóban a karácsony hangulatát idéző programot szerveztek a helyi men­tősök elsősorban hátrányos helyzetű gyerekek számára. ■ Szabados Sámuel 190 gyermeknek küldtek meghívót, eb­ből 104-en jelentek meg szüleikkel, kísérő­ikkel. A rendezvény nyitott volt, így a nap során 400-500 fő fordult meg az állomás környékén. A meghívott gyerekeknek ajándékokat osztott a Mikulás, sok játék, édesség, gyü­mölcs lelt gazdára néhány óra alatt. A játéko­kat a mentősök hosszú hónapok során gyűj­tötték. Az adakozók - helyi vállalkozók, szervezetek, magánszemélyek - bőkezűek voltak, minden gyereknek jutott meglepetés. A fiatalokat érdekes programok várták a nap során, de a szervezők a felnőtt kísérők­ről sem feledkeztek meg. Szendvics, tea, forralt bor közül választhattak az anyukák, apukák. A kellemes idő is közrejátszott ab­ban, hogy a késő délutáni órákig voltak ér­deklődők a rendezvényen. Végh Róbert állomásvezető sikeresnek nevezte az akciót. A múlt év májusában szervezett mentős napot, sajnos, az eső el­mosta, de a karácsonyi program valamilyen formában kárpótolta annak elmaradását. Elmondása szerint a szakma iránt érdeklő­dők igényeit is kielégítették az állomás dol­gozói. Meg lehetett nézni a mentőautót be­lülről, a gyerekek örömére megszólaltatták a szirénákat. De történtek éles riasztások is, mikor a szolgálatban lévő autó pillanatok alatt útjára indult. Az állomásvezető szerint a nap fontos momentuma volt, hogy az ér­deklődők, főleg a gyerekek, közelről láthat­ták a mentősök tevékenységét. Ez a nap emberközelbe hozta a napi munkájukat. A folytatás a sikerre való tekintettel az idén sem marad el. Remélhetően nyár ele­jén meg tudják rendezni a múlt évben el­maradt mentős napot, mely elsősorban szakmai jellegű lesz. Decemberben pedig ismét a gyerekek kerülnek reflektorfénybe a mentős karácsonyon. ■ 3. Támogatóink Dunaföldvár Város Önkormányzata Dr. Süveges Árpádné Petrovics Józsefné Ráthgéber Lászlóné

Next