Dunántúl, 1913. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-23 / 45. szám
lit. oldal, akik nem jelentenek jelentős török győzelmeket, de a bolgár harctéri jelentéseket is a legnagyobb mértékben túlzottaknak mondják. Butáknál nem volt ütközet, csak kétnapos csatározás, amelynek folyamán öt-hatezer katona esett el, vagy sebesült meg, nem pedig tizenötezer, mint a jelentések mondották. Sarkösnél legutóbb három török zászlóalj szállott partra. Ellentállásra alig találtak. Csak bulgár komitácsikkal volt összeütközésük. Másnap ezek a csapatok azt a parancsot kapták, hogy újra hajózzanak be. Mialatt ez megtörtént, megjelent egy bolgár ezred és tüzelni kezdett a törökökre, anélkül azonban, hogy nagyobb veszteségeket okozott volna nekik. Most 32 hajón körülbelül 45.000 ember van Gallipoli előtt. Az ellátásuk állítólag jó. Hali észred basák tegnap meghívták a nagyvezért, aki már el is utazott Gallipoliba, ahol most nagyobb hadművelet készül. A nagyvezér nem húzódozna a békétől, de a komité háborút akar. (Konstantinápoly, február 22.)A török hadsereg múlt csütörtökön minden erejének megfeszítésével megkezdte a támadást Gallipoli ellen. A csata még tegnap is folyt, mégpedig a törökökre nézve kedvezően. A csatardzsai hadsereg is előrenyomul s a török csapatok csütörtökön egyrészt Szilivritől Csorluig és másrészt Sziniklitől Cserkeszkőig nyomultak előre. • (Konstantinápoly, február 22.) Dsivad basa albán önkéntesek által támogatva ezelőtt négy nappal rendkívül heves harc után, amelyet a szerbek ellen vívtak, elfoglalta Prespát és most egész haderejével Monasztir ellen vonul. Románia válasza. (Bukarest, február 22.) A román kormány ma adta át válaszát a hat nagyhatalom képviselőinek. A kormány, kiszivárgott hír szerint, a hatalmak javaslatát elfogadja és mind a hat nagyhatalmat megbízza a közvetítéssel. A román kormány nem állít feltételeket, kívánja azonban, hogy a hatalmak közöljék vele, melyik időpontig remélik az ügyet elintézni. Az új főpolgármester a királynál. (Bécs, február 22.) Heltai Ferenc dr. Budapest új főpolgármestere ma délelőtt kihallgatáson jelent meg a királynál. A kínai anyacsászárné halála. (London, február 22.) A Reuter ügynökség pekingi értesülése szerint az özvegy császárné ma reggel fél háromkor rövid betegség után meghalt. Elhunyt magyar képviselő. (Bécs, február 22.) Duka Géza báró a szászkabányai kerület nemzeti munkapárti képviselője 46 éves korában ma Bécsben hirtelen meghalt. Képviselőválasztás. (Sepsiszentgyörgy, február 22.) A Székely György elhalálozása folytán megüresedett ilyefalvai kerületben ma Szentiványi Miklóst, a munkapárt jelöltjét egyhangúlag országgyűlési képviselővé választották. A sztrájk előtt. (Budapest, február22.) A szociáldemokrata párt teljesen elkészült a tervbevett politikai tömegsztrájk megszervezésével s egyik forrás szerint csütörtökön, február 27-én, de legkésőbb március 3-án megtörténik országszerte a szociáldemokrata pártszervezetek munkamegszüntetése. A fővárosi rendőrség a város nyugalmának s a veszedelmesebb jellegű kihágásoknak megakadályozása végett máris megtette a legszélesebb körű óvóintézkedéseket. Fennáll még az az eshetőség is, hogy a tömegsztrájk teljesen elmarad, ha beteljesednék a bécsi szociáldemokratáknak az az értesülése, hogy a Lukács-kormány időközben távozik helyéről. DUNÁNTÚL Február 23. Vasárnap. (Budapest, február 22.) A tömegsztrájk napját egy más forrás február 24-re hétfőre, esetleg keddre teszi. Elítélt bárónők. (Budapest, február 22.) Fölöttébb érdekes bűnpört tárgyalt ma a budapesti büntetőtörvényszék Baloghy György elnöklésével. A vádlottak padján két bárónő és egy végzett bankigazgató ült, akiket váltóhamisítással vádolt az ügyészség. Néhány évvel ezelőtt Jekelfalussy Lajos volt honvédelmi miniszter özvegyének nevére egy tízezer koronás váltót hamisítottak. A váltót egy budapesti pénzintézet leszámította s amikor a fizetés ideje elkövetkezett, kitűnt, hogy a váltó hamis. A hamisítás szálai Lázár István volt szövetkezeti igazgató lakásába vezettek, akit le is tartóztattak. Az ő vallomása nyomán kerültek kézre a hamisítás bűntársai. Gosztonyi Gézáné, született Pongrácz Margit bárónő és ennek anyja, özvegy Pongrácz Emilné báróné, akiket szintén letartóztattak. Néhány hónapi vizsgálati fogság után mindnyájukat szabadlábra helyezték s ma ítélkezett felettük a budapesti büntetőtörvényszék és Pongrácz Margit bárónőt 2 évi fogházra, Pongrácz Emilné bárónőt 8 hónapi börtönre és Lázár Istvánt 1 évi börtönre ítélte. Uj pécsi táblabíró. (Budapest, február 22.) A király Makara Iván pécsi kir. ítélőtábla titkárát a pécsi táblához bíróvá nevezte ki. Színház. ** Színházi hírek. Hétfőn először megy mérsékelt áru előadásban Fali Leó gyönyörű zenéjű operettje, A kedves Augusztás a bemutató szereplőivel, kedden Molnár Ferenc diadalmas vígjátéka, a Farkas, szerdán Lehár örökbecsű operettje, az Éva kerül színre, mindkét darabot az igazgatóság a közönség óhajára tűzte műsorra, miután úgy a Farkas, mint az Éva egy hónap óta nem ment. Mindkét darab iránt oly nagyfokú az érdeklődés, hogy az igazgatóság a közönség kívánsága elől nem térhetett ki. Csütörtökön és pénteken két végtelenül bájos és érdekes vígjátéknak lesz a bemutatója. Az érdekesség abban áll, hogy egy ismert nevű helyi szerző először jut szóhoz a pécsi színpadon. Tabak Frigyes, a pécsi posztigazgatóság ellenőre írta a „Dróton szerzett vőlegény“ című rendkívül mulatságos és kedves egybevonásos vígjátékot, mely az idén a fővárosi orfeumban 50 előadást ért meg és Waldmann Imre, a főv.orfeum igazgatója által kitűzött 400 koronás pályadíjjal lett kitüntetve. A „Dróton szerzett vőlegény“ a postás életből meríti tárgyát és annak előadására, már a szerzőjére való tekintettel is mérhetetlen ambícióval készül a társulat. A hálás főszerepeket Zalay Margit, Dinnyési Juliska, Virág, Rákosy, Nagy Sándor és Matány játsza. Ez estén kerül színre a budapesti Nemezti Színház legújabb slágere. Pásztor Árpád kétfelvonásos énekes vígjátéka, a Lányom, mely a fővárosban szenzációs sikert aratott és az utolsó hetekben Blaháné betegsége miatt maradt le a műsorról. Nálunk Blaháné híres szerepét Sárközy Blanka, a többi főszerepet Bányai Irén, Virág Ferenc, Ujj Kálmán és Kertész játsza. Szombaton és vasárnap ismét egy bájos és közkedveltségnek örvendő operettnek lesz a reprize, Kacsóh Pongrác híres operettje, János vitéz, melynek 400-ik előadását a közeljövőben ünnepli meg a Király Színház, kerül ez estén színre, új kiállítással és elsőrendű szereposztásban. A címszerepet Bihary Sándor, Iluskát Teleky, a király leányát Ernyei, Bagót Békefi, a francia királyt Virág, a strázsamestert Galetta, a boszorkányt Juhászné és a csőszt Matány itt először játsza. Vasárnap délután a nagy sikerrel felújított Trilby kerül színre, a címszerepben Kondrát Ilonával. ** Cigányszerelem. Egy évi pihenés után ismét színre hozták Lehár édeskés, de szép és kedvelt zenéjű operettjét. A színház a reprizt kellő szorgalommal készítette elő s azért az előadás is minden tekintetben sikerült volt. Volt benne élet és temperamentum és közvetlenség, s talán egy kissé túlzott kedélyeskedés is. Az egyes szerepek kitűnő kezekben voltak. Zórika Teleki Ilonának úgy énekben mint játékban nagyon jó alakítása. Ernyeit valóban csodáljuk, hogy a tegnapi fárasztó Pillangókisasszony után teljes frisseséggel, csapongó temperamentummal énekelt, mókázott és táncolt. Toalettjei pedig, de különösen a csipkeborítású kék estélyi öltöny szabóművészeti remekek. Békefi a cigány szerepében jeleskedett s különösen annak lírai énekrészei tűntek ki meleg színes előadásukkal. Dragotin szerepét Virág látta el kifogyhatatlan humorából ij meg új ötletekkel. Harmadik felvonásbeli rögtönzéseivel szinte önmagán is túltett. Biharinak a Jones szerepe magas, s hangjának semmiképen nem válik előnyére, ha erőlteti a magas regiszterben. S ha felhangot nem tud alkalmazni inkább „punktirozza“ szerepét. Utóvégre is nem tenorista. Jolán és Kajetán szerepében Bányai és Matány jutottak egyéniségüknek nagyon megfelelő szerephez. Bányai oly valódi bakfis, amilyet csak el lehet képzelni. Annyi bájjal, üdeséggel játszott és táncolt s oly kedvesen csicsergett, hogy az ember csodálta a kis naiva sokoldalúságát. Matány naturbursch szerepei kitűnő komikai vénájától áthatva egyre kedvesebben domborodnak ki. Mózsi szerepében Uj Kálmán jóizű humora nem tévesztette el hatását. Farkas a szolgaszerepét látta el ügyesen. A zene és énekkar is teljesen megfelelt. Színházi műsor: Vasárnap: Az Iglói diákok. Délután: Kis gróf. Hétfőn: A) B) C) bérletszünet: Kedves Augusztás. Kedden: B) A farkas. Szerdán: C) Éva. Csütörtökön: A) Dróton szerzett volegány és Lányom. Pénteken: B) Dróton szerzett vőlegény és Lányom. Szombaton: János vitéz. Vasárnap: Délután: Trilby. Este: A) János vitéz. IRODALOM. * Religió. A Hanug Ferenc dr. kitűnő szerkesztésében megjelenő Religió legújabb számának gazdag tartalmi anyaga a következő: I. Vezércikk: Az egyház és a művéit osztáljuk. Irta: Wolkenberg Alajos dr. — Vezércikk után: Törvényjavaslat-tervezet a kath. autonómiáról. — II. Az örök városból. 1. Az Osservatore Romano észrevételei Finocchiari Aprile beszédére. 2. X. Pius mint a római Campagna erkölcsi regenerátora. 3. Nathan sindaco meghátrálása. — III. Tudományos cikkek, közlemények, értekezések: 1. Holzhey. I. Bab ur a L. dr.-tól. 2. Loisy “kinyilatkoztatása“ a bölcselet világánál. I. Spesz I. dr.-tól. 3. A legújabb ásatások a Szentföldön. IV. Stöhr G. K. J.-tól. 4. Materializmus vagy pantheizmus-e Haeckel monizmusa? II. Madarász I. dr.-tól. 5. Isten léte milyen bizonyosság!! igazság? Végh F.-től. IV. Könyvkritika: I. Hajós József: Az ősember a modern tudomány világításában. Dudek J. dr.-tól. 2. F. Gushurst: Seelsorge und XX. Jahrhundert. Tóth T. dr.-tól. 3. Der Rosengarten. Auslese aus den Werken des Martin v. Cochem. (fr.) — VI. Katholikus Világszemle: A Német Birodalom: I. Az uj kölni érsek eskütétele II. Vilmos császár előtt. 2. Szeparációs tünetek Elsass-Lothringen-ben. 3. A jezsuita törvény eltörlése. B) Belgium: Katonatiszteknek tilos titkos társulatokba belépni. C)