Dunántúl, 1917. június (7. évfolyam, 124-147. szám)
1917-06-01 / 124. szám
Péntek, június 1. DUNÁNTÚL Osztrák-magyar tüzérek Jeruzsálemben. Egy tábori lelkész tudósítása. — május 30. 1916. március 14-én érkezett meg Komstan-tinápolyba a cs. és kir. hegyi tarack-osztály, melynek feladata az volt, hogy török szö- vetségesünket hűségesen támogassa a pa-lesztinai harcokban. A legénység legnagyobb része magyar volt, a többi német, tót, cseh, rutén, horvát és román. A konstantinápolyi magyarok sugárzó arccal nézték, ahányszor katonáink hangos zeneszóval, tisztjeik vezetése mellett istentiszteletre vonultak a Pera úton át. Március 20-án a hadosztály elhagyta Konstantinápolyt, hogy megkezdje ázsiai expedícióját.. Három nap, három éjszaka tartott a vasúti utazás Busanti-ig, az utolsó állomásig a Taurus-hegység előtt, aztán négynapi menetelés és Tauruson keresztül, rövid vasúti utazás, kéthapi gyaloglás az Amamus-hegységen keresztül, majd ismét egynapi vasúti út. Április 8-án Aleppóba, április 10-én Damaskusba, április 12-én pedig végcéljához érkezett a hadosztály, Jeruzsálemtől délre. Német és török tisztek fogadták őket, aztán bevonultak sivatagi táborukba. Nem volt ott egyéb, csak homok, sár és por. Fának, bokornak, fűszálnak híre sem. Rögtönzött sátrakat ütöttek, hogy legalább a sivatag rovarvilága elől menekülhessenek. Éjszaka hatalmas vihar tört ki, feldöntve a gyönge sátrak javarészét. Ez volt aztán az utolsó eső. Novemberig remény sincs már előre. Másnap megkezdődött az ,.alkalmazkodása". A hőség szokatlanul erős volt. Két méter mélységű vermeket ástak, föléjük sátrakat feszítettek, de ezt a hőséget a földben sem lehetett kibírni. Délben ugyan szél kerekedett, de az sem könnyített semmit, csak arra volt jó, hogy fölkapja a száraz sarat és port a levegőbe, egész porfelhők árasztottákel a tábort, szemnek-fülnek nem volt kegyelem. Amellett egész nap a legyek veszedelme és a hivatlan vendégek hosszú sora a sátrakban: kígyók, ugró egerek és skorpiók. Április 16-án, virágvásárnál*, első isten ti s»nem vettük észre. Izzadtunk a munkában, elvoltunk foglalva magunkkal. Hogy is ne. A magyar kultúra szekerét toltuk előre a közönyösség posványában! Aranyos gyermek foszlányok! Milyen szépek, kedvesek, szelídek voltatok. Akácvirággal letakartátok, hársfa illatával beparfümöztétek a könnyelmű jelent, egy kicsit megszédítettetek bennünket. Azért gondolunk rátok szívesen, akár csak egy átdözsölt pezsgős éjszaka szerelmes menüettjeire. A pécsi nagy kőszinház különb, mint a mi kisvárosi fabódés színkörünk volt. Korábban mindég istállónak használták, ha jöttek a színészeink, a mi megszokott vándormadaraink, bedeszkázták a fészert, még zászlót is húztak a csúcsára és egészen csinos kis alkotmányt létesítettek a nagy vendéglő udvarán. A színészek eltávozása után sokszor hetekig nem bontották szét a Múzsa hajlékát, sajnálták a rózsaszínű emlékeket megbolygatni. Talán a nagyvendéglős is sokat szaggatta gyerekkorában a cipőt, sok füzetest fogyasztott diák korában, vagy talán kocsikat húzott diadalittas gubancokkal, Pécsett hidegen áll a Király utcai kőépület. Nincs benne lélek, szinte hideg. Ma délben is lazán, szinte dideregve siettek tovább az én kis embereim, akik még tegnap este a színész kijáróknál tapsra vörösre összeütötték kilúgozott, hógörcsös kezüket. A város szegényebb lett egy meleg képpel. A korzóról, megszokott kávéházakból, vendéglőkből hiányozni tehet a sivatagban. Már az utazás alatt sokan emlegették azt a vágyukat, hogy Jeruzsálemet láthassák. Az osztály parancsnoka — a tábori lelkész kérésére — hajlandó volt a nehézségek dacára is mindent elkövetni, hogy ez megtörténhessék. A tábori lelkész el is utazott Jeruzsálembe, megtenni az előkészületeket. Az osztrák-magyar és a német vendégház mutatkozott a legalkalmasabbnak tisztjeink és a legénység elszállásolására, mert minden egyéb épület kórháznak vagy török kaszárnyának volt berendezve. Az utazást a húsvét utáni hétre határozták meg A tábori lelkész, akire az egész úti Programm végrehajtását bízták, épen az ünnepnapok alatt megbetegedett. Emiatt az utazást május 6-ra halasztották. Május 4-én két kiütéses tifusz-esetet állapítottak meg a táborban, több gyanús megbetegedés is történt. Ugyanakkor jelentették Jeruzsálemből, hogy ott is járványos betegségeket állapítottak meg. Többszörös orvosi megbeszélés után azonban mégis megkezdődött a zarándokút, mégpedig két csoportban. Május 6-án délután indult el az egyik üteg, amelyhez a hadosztálytörzs is csatlakozott. A hőség miatt éjszaka meneteltek. Hebronban hirtelen megszűnt a sivatag. Itt megtekintették a mesét, amelyben Ábrahám, Izsák és Sára sima van. A hátralevő 37 kilométeres utat kétsori pihenővel tették meg. Délelőtt kilenc órakor török katonai hatóságok hivatalosan fogadták a résztvevőket Jeruzsálem városa előtt. Iskolás gyermekek, török zenészek és a német kolónia várta őket a város kapujánál. A legénységet fölvirágozták, az utcákon ujjongó tömeg hullámzott elől zenészeink játszottak és harsogó Hurráh! Hoch! kiáltások mellett, egész virágesőben vonultunk be Jeruzsálembe. A legénységet vemdéghajakban helyeztük el és egynapi pihenőt adtunk-Május 10-én kezdődött a tulajdonképen programm. Reggel hét órakor az Istee hangos zeneszóval vonult Jeruzsálem főutcáján befognak egy időre az asztaltársasággá verődött színészek. Szeptemberre azonban visszajönnek hozzánk, mikor a fecskék már elmentek tőlünk. Két rokonszenves színészt azonban hiába várunk vissza: a kis Irénkét, magát a megtestesült Bájt és Latyit a higany lábú táncost. Mind a ketten itt hagytak bennünket, más és más városba mennek, hírt szerezni és megélhetést biztosítani. A többiek visszajönnek. Csak jöjjenek. Amilyen sajnálkozással válunk meg a két megszokott jó baráttól, olyan örömmel és szeretettel várjuk vissza a mi kis házi pacsirtánkat, a fülemilénket, a kanári madarainkat, a többi szürke verebeket, akik becsületes iparkodással, odaadó lelkiismeretességgel szolgálják városunkban a nemzeti Géniuszt és tisztességgel keresik a jól megszolgált kenyerüket. Taps ... virág ... sok taps ... volt a jutalmuk a most bezárult szintidényért. Kenyér . .. meleg, puha kenyér... fehér kenyér legyen jutalmuk az idegölő, nagy stúdiumot igénylő fáradozásért annak a könnyelmű, bohém társaságnak, amely ágról szakadtságában magyaros szívvel és lélekkel nemcsak a szegény, bajba került, rokkanttá vált kartársait segélyezi, hanem még a bucsúzás pillanatában is segítségére siet az államnak, prológizál, agitál és a garasos jövedelme mellett majd két millió hadikölcsönt hoz össze a haza oltárára. Pécsi színészek derék emberek vagytok. Lelkünket küldjük utánatok Nagykanizsára... resztül a szent sír templomához. A templom előtti téren két ferencrendi szerzetes magyar és német nyelven üdvözlőbeszédet, aztán zene következett, majd a Tedeum hatalmas hangjai mellett bevonulás a szentélybe. A legénység a szent Sir két oldalán állt föl, a tisztek a Sir előtt. A tábori lelkész őfelségét táviratilag értesítették az ünnepélyes aktusról. A megkapó szertartás a Háborús fohásszal, Tedeummal és a néphimnusszal fejeződött be. Azután megkezdődött a szent fülkok programmszerű megtekintése. Az üteget négy csoportra osztották, két magyar, egy német és egy tót csoporra, amelyek egy-egy vezető és tolmács kalauzolása mellett három nap alatt megtekintettek mindent. Meglátogatták a kálváriámat szent Sir templomával. Szent István vértanú templomát, a királysírokat, a szent Arnatemplomot Omár-mesét, az El-Aksa-mesét, Salamontemplomai a Heródes-vár alapjait, a Panaszok falait és az Olajfák hegyét. Május 12-én reggel 7 órakor az ütegünk zeneszóval, harangzúgás közben fölvonult a Sión hegyére, az Utolsó Vacsora terme mellett épült Dormitio B. M. V- templomába. Két bencés szerzetes a monarchia jelvényeivel díszítette föl a gyönyörű templomot. Megható pillanat volt, mikor a legénység és az egész tisztikar mise után megáldozott... Május 13-án pihenő nap volt. De katonáink fáradhatatlanok voltak, fölkeresték a templomot és magán ájtatosságaikat végezték. Délután 4 órakor volt az elvonulás. A tábori lelkész előre sietett, előkészíteni Betlehem megtekintését. Ferencrendi szerzetesek nagy ünnepélyességgel vezették a legénységet a Szent Katalin plébániatemplomba, onnan a Szent Jeremiás és Szent József barlangján keresztül a Születés barlangjába. Rövid pihenő után elbúcsúztak a szent hegyektől és indultak vissza a sivatagba. A második üteg csak május 24-én indulhatott Jeruzsálembe, ahol ugyanaz volt a programmja, mint az elsőé. Monsignore Mamassei jeruzsálemi pátriárka május 30-án délután meglátogatta az üteget szállásán. A legénység két sorfalat állt a ház előtt. A pátriárka latin nyelven fejezte ki örömét azon, hogy katonáink közt időzhet. Csaknem egy órát töltött az egyházfejedelem a szeretetházban és távozáskor minden katonának barátságosan búcsút intett. Betlehem és Hebron megtekintése után a második üeg is a legjobb egészségben tért vissza állomáshelyére. 3. © Misi. Búvárhajóharc A német búvárhajók pusztításai — Wolff-ügynökség jelentése. — (A Dunántúl tudósítójának telefonjelentése.) Berlin, május 31. A háború kezdetétől fogva ez évi május 21-ig az antant a következő veszteséget szenvedte hadihajókban, a segítőcirkák kivételével: 252 hajó és járómű, 897.765 tonna vízleszorító képességgel. A 252 hajó és járómű közül 158 angol volt, 632,700 tonna vízkiszorító képességgel. Ezek között volt 12 sorhajó, 27 csata- és páncélos cirkáló, 30 védett cirkáló, 67 torpedónaszád, 28 tengeralattjáró naszád és 13 egyéb hadijármű, mint pl. az Arabis osztályhoz tartozó tengeralattjáró naszádok ellen készülő kelepcehajó. Az itt elsorolt hadihajókon kívül az antant május 31-ig nem kevesebb mint 200,00 bruttóregisztertonna kisegítő cirkálót veszített a központi hatalmak hadi rendszabályaitók Ezek legnagyobb része szintén az angol flottához tartozott