Dunántúl, 1929. július (19. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-02 / 146. szám

Kedd, 1929. július 2. PARKIHOZ! Kedd, julius hé 2. Utoliáral A Metro-Goldwin-Mayer kiváló újdonsága! IFJÚ AMERIKA Érdekes filmregény az amerikai kadettok életéből Főszerepben: William Hainess és Joan Crawford. Előadások: JiMIJMor A két utolsó előadás teljes zenekarkisérettel, ked­vező időben a kertben lesz megtartva. A terem jéggel van hűtve! APOLLO: SZÜNET. Bem apó hamvait elhelyezték a tarnowi mauzóleumban Varsó, júl. 1. — Bem tábornok hamvainak a tarnowi mauzóleumban való elhelyezésekor báró Balás tá­­bornok, Magyarország hivatalos ki­küldötte beszédében rámutatott arra, hogy minden nemzet legelső, legfontosabb kötelessége nagy fiai emlékének megőrzése, tiszteletben­­tartása. A magyar nemzet Erdély­ben akarta Bem tábornok hamvait elhelyezni. A sors azonban máskép intézkedett. Edélyt elvették a romá­nok és elpusztították Bem tábornok szobrát, amely Marosvásárhelyen 30 éven keresztül állt. A magyar nemzet kötelességé­nek fogja tekinteni, hogy a fő­városban emlékművet emeljen a szabadságharc hős lengyel had­vezérének. Báró Balás tábornok ezután így folytatta beszédét: — Hiszem, hogy Bem tábornok szelleme hozzá fog járulni a magyar­lengyel barátság további megerősö­déséhez. Osztrolenka oroszlánjának szelleme továbbra is közöttünk él. Hozzád fordulok a magyar nemzet nevében, midőn e búcsúszavakat mondom: Hősies vezérünk és pa­rancsnokunk! 80 évvel ezelőtt meg­teremtetted a kapcsolatot nemze­teink között és reménységünk szilárd támaszává váltál. Világítson a jövőben is szellemed és váljék azzá a szilárd kapoccsá, amely nemzeteinket összefűzi. A tábornok e szavakkal fejezte be ■beszésléii Isten veled. Te nagy. hp.s. DUNANTÓI A román kormány állítólag­­folytatni akarja az optáns­­ügy tárgyalását B­u­da­p­e­s­t, júl. 1. — Buka­resti hír szerint a román kormány javaslattal fordult a magyar kor­mányhoz, amelyben indítványoz­za, hogy az v.a., optáns ügyben ismét vegyék fel a tárgyalások fonalát, még­pedig a vitás kérdések tekin­tetében Bukarestben. A két állam megbízottai közvet­lenül kíséreljék meg a megegye­zést. Irányadó körökben ugyanis az a vélemény alakult ki, hogy a román kormánynak semmi esetre sem szabad megengednie azt, hogy e régóta húzódó ügy a nép­­szövetség elé kerüljön, mert a legkevésbbé sem remél­hető, hogy a népszövetség a román álláspontot honorálná. A román indítványt már a legkö­zelebbi napokban megszövegezik és eljuttatják a magyar kormány­hoz. Sokezer főnyi tömeg kísérte szombaton utolsó útjára Mayer József dr. postafőigazgatót Virág Ferenc megyéspüspök végezte a temetési szertartást Pécs, júl. 1. — A szeretet, megbecsülés és a hála, amely a pécsi postaigazgatóság népszerű vezetőjét Mayer József dr. pos­­tafőigazgatót munkás életében kö­rülfogta, olyan impozáns méretek­ben nyilvánult meg a Péter Pál napján délután 4 órakor tartott temetésen, aminőre már régen volt Pécsett példa. Már jóval négy óra előtt valósággal népván­dorlás indult meg a postapalota felé, úgy, hogy a temetési szertar­tás megkezdésekor körülbelül ezer ember vette körül a postapalota elé kihozott koporsót. Ennél azon­ban legalább háromszor akkora volt az a tömeg, amely a túl szi­gorúan vett rendőri kordon miatt csak a mellékutcákig juthatott el. A temetésen képviselve volt a posta vezérigazgatóság, több igaz­gatóság, míg a megjelent helyi elő­kelőségek közül a következők ne­veit sikerült összeírni: Félix Antal dr. ítélőtáblás el­nök, vitéz Koszmovszky Jó­zsef altábornagy, vitéz Keresz­­tes-Fischer Ferenc dr. főis­pán, Nendtvich Andor dr. polgármester, Hanuy Ferenc dr., Igaz Béla dr., Romeisz Ferenc, Beck Lajos és Komó­­c­s­y István kanonokok, V­a­s­­váry Ferenc, Mi­h­á­l­f­f­y Ernő, Schaurek Rafael, Wink­­­er János és B­o­z­ó­k­y Géza egyete­mi tanárok, V­i­s­n­y­a Ernő felső­házi tag kormányfőtanácsos, F­i­­scher Béla alispán, Littke Jenő máv. üzletigazgató, Littke József kormányfőtanácsos, K­­­i­s Lajos törvényszéki elnök, O­ber­h­­a­m­m­e­r Antal országgyűlési képviselő, J­o­b­s­z­t Béla, I­m­­refy Imre, Simon R. táblai és V­ásárhelyi István törvényszé­ki tanácselnökök, Török Lajos rendőrfőtanácsos, Kovács Zol­tán pénzügyigazgató, Barsy Jó­zsef ny. tábornok, vitéz T­e­m­e­s­­s­y Milán ezredes vezérkari főnök, P­ek­sics Olivér főigazgató, Martinovich Ernő, S­z­i­r­á­­n­y­i Rezső, Vallandt Ágost ny. ezredesek, S­t­ü­r­z­e­r Ernő al­ezredes, a tüzérosztály parancs­noka, vitéz Tallér Gusztáv al­ezredes és Schal József őrnagy a 8. honvéd gyalogezred képvise­letében, Tichy Ferenc dr., Ma­­k­a­y István polgármesterhelyette­sek, H­o­f­f­e­r Kálmán vármegyei főjegyző, V­i­s­y László dr. ny. fő­ispán, S­z­a­p­á­r József dr. kir. fő­ügyész, Baumann Emil, S­i­p­­tár Lajos bankigazgatók, Vér­te­s­y Frigyes dr. teológiai tanár, Kelem­e­ni Asáfír &r. belvárosi meri­tfim&szek. plébános, Perr Viktor a Júlia­num igazgatója, Berze-Nagy János dr. kir. tanfelügyelő, Hor­váth Viktor reáliskolai igazgató, B­a­­­d­a­u­f Gusztáv evangélikus lelkész, Blaskovich Iván dr. sásdi főszolgabíró és Pécs társa­dalmának még számos kiváló­sága. Testületileg jelent meg a bel­városi katolikus kör, az Emeri­­cana, a Credo zászlóval és a ke­resztény Nemzeti Liga. A temetési szertartást Virág Ferenc megyéspüspök végezte T­i­­b­o­r­c Benő és Kocsis László karkáplánok segédletével. Köny­­nyékig megható volt, amikor a ki­váló Postás Dalárda négy szólam­ban elénekelte a Circundederunt me kezdetű megrázó erejű gyász­éneket. Érdekes, hogy az elhunyt főigazgató pár héttel ezelőtt maga kérte a dalárdát, tanulják be ezt a gyászéneket. Ki gondolta volna, hogy az először az ő temetésén fog felzokogni. A vezérigazgató-­­ság nevében V­o­i­t Pál dr. posta­­főigazgató, a pécsi postaigazgató­­sági kerület részéről pedig V­é­r­f­y Aladár dr. postatanácsos búcsúztatták el a magyar posta nagy halottját. A könnyekig meg­ható gyászbeszédek kiemelték azokat a nagy érdemeket, ame­lyeket Mayer József dr. posta­­főigazgató a postai szolgálat, az alája rendelt tisztviselői kar és az alkalmazottak kulturális és szo­ciális érdekeinek előmozdítása te­rén szerzett. A postások, akiknek az érdekében annyit fáradott so­káig meg fogják őrizni emlékét. A temetési szertartás után megindult a gyászmenet a temető felé. Virág Ferenc megyéspüs­pök a Siklósi­ utcában 3—4000 főre emelkedett tömeggel együtt gyalogosan kisérte le a koporsót a temetőbe. Itt a sírnál Igaz Béla dr. prelátus mondott meg­ható búcsúbeszédet a Keresztény Nemzeti Liga nevében. Kiemelte az elhunyt meleg jó szívét, amely­­lyel annyi sok jót tett a szegé­nyek felsegítésére. Ez a nagy sze­retet most visszaszállt a koporsó­hoz, amelyet a felsegített szegé­nyek százai álltak körül. A holttestet a város által ado­mányozott díszsírhelyre temették. A sírt teljesen elborították a szebbnél-szebb koszorúk és csok­rok, amelyek mind arról tesznek tanúságot, hogy valóban nagy em- 3. oldal Klobucsárnál a pörkölt kávé naponta friss. Todesco Viktorné első díjat nyert a nagykanizsai ló­versenyen Pécs, júl. 1. — A Somogy-Zalai Lótenyésztő Egyesület Péter és Pál ünnepén és vasárnap Nagykanizsán rendezte meg nagyszabású lovas­mérkőzéseit. A kétnapos lóverseny­re előkelő publikum jött össze nemcsak Somogyból, Zalából, ha­nem Baranyából és Pécsről is. A versenyek szép eredményeket hoz­tak, amelyben nagy része van a ki­tűnő pályának és a kifogástalan rendezésnek, amely Schmidt Fri­gyes húsz­­ezredes érdeme, Tedesco Viktorné is részt vett a versenyen és újból értékes győzelmet aratott. verseny részletes eredményei az következők: Szombat. Kezdő lovak díjugratása. (Urak részére.) I. Farkas Endre: „Ha­­bakuk.“ Lovagolta tulajdonos. II. Ifj. Fodor Aladár: „Sárika." Lovagolta tu­lajdonos. Kezdő lovak díjugratása. Űrlovasnők részére. I. Tedesco Victoraé: „Lady.“ Lovagolta tulajdonos. Nyeretlen lovak díjugratása. I. Som­­sich­ Andor: „Sansgene.“ Lovagolta tu­lajdonos. II. Kregleczy Waldemár „Gloria II.“ Lovagolta tulajdonos. és Engedelmessé­gi ugratás. I. Kovács Márton. II. Ifj. Rohopczy. III. Beretvás Endre. IV. Radnóczy. Vasárnap. Military ,,’A“ kategória. I. Nagy János „Fakir.“ Lovagolta tu­lajdonos. II. Bauer Lajos .Ernő.“ Lo­vagolta Psik Lajos. III. Rutich Sándor Girigoré.“ Lovagolta tulajdonos. 50 km. országúti kocsiverseny. Kettős fogatok számára. I. Barta Miklós fogata. Hajtotta tulajdonos. Hm 8 km. országúti kocsiverseny. I. Mándy Tibor fogata. Hajtotta tulajdo­nos. Díjugratás „A“ kategória. Handicap. I. Toller Gyula „Ebek.“ Lovagolta tu­lajdonos. II. Somsich Andor „Sansge­­“ Lovagolta tulajdonos. A" handicap 2 akadály 10—10 cm. emelve, vagy 40—40 cm. szélesbítve. I. Kreghczy Valdemár „Bakony.“ Lova­golta tulajdonos.­­ Kocsi akadályhajtás. I. Somsich­­An­dor fogata. Hajtotta tulajdonos. II. Gő­­zony István fogata. Hajtotta tulajdo­nos.­­ Vadászlovak díjazása. I. Somsich An­dor. II. Rohonczy Imre br. Szerencse ugratás. Aki a legtöbb aka­dályt ugrotta hibátlanul, nyeri a díjat. I. Tedesco Viktorné „Lady“ 53 ugratás. II. Beretvás Endre „András“ 49 ugra­tás. III. Kreghczv Valdemár „Glórial* 58 ugratás. IV. Kreghczv Valdemár „Bakony“ 53 ugratás. Indult 12 lovas. Szombaton este bankett volt a Korona szállóban a megjelent elő­kelőségek részvételével pompás hangulatban. Diáfetánciskola e-stig és gye­rekkurzus 4-6-ig milassim­il a Nu­gglillico hétfőn, csütörtökön és szombaton. r

Next