Dunántúl, 1938. március (28. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

Kedd, 1930 asAfdfts 1. DUNÁNTÚL KaaBBasiat^saBESscBaaig:3 Keddign­ péntekig, március 1­­­4-ig. GAÁL FRANCISKA első amerikai világfilmje. KALÓZKISASSZONY FIGYELEM, ELŐADÁSOK: 1/36, 3/4­7 és 9 órakor. Jóváhagyták Pécs város 1938. évi költségvetését Pécs, febr. 28. A város közgyű­lése, mint annak idején beszámoltunk, a jövő évi költségvetést úgy állí­totta össze, hogy a kiadást 5 millió 558.635 pengőben, a bevételt pedig 5 millió 086.237 pengőben állapította meg. A 472.398 pengő­hiány fedezé­sére 50 százalékos pótadót és 5 szá­zalékos adókivetési kulcsott hozott javaslatba, illetve jelölt ki. A belügyminisztertől ma érkezett meg­­a rendelet, amellyel ezt a költ­ségvetést jóváhagyta. Különféle ki­sebb javításokkal a költségvetés vég­összegei most így alakulnak: kiadás 5 millió 606.258 pengő ,a bevétel 5 millió 130.006 pengő. A 476.252 pen­gős hiányra a belügyminiszter a pót­adót az eddigi 50 százalékban álla­pította meg, míg a kereseti adó ki­vetési kulcsot 5 százalékban. Az idei költségvetés ezzel most már lekerül a napirendről. mi FIGYELEM! -m Urániában GAÁL FRANCISKA KALÓZKISASSZONY filmje M a VI-5, *0-7 és 9 órakor. LAPZÁRTA BUDAPEST: A kormányzó Kul­­csár István kultuszminiszteri osztály­tanácsosnak a magyar érdemrend tiszti keresztjét adományozta. POZSONY: Hlinka vasárnap Ró­zsahegyen beszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy nem hajlandó belépni a cseh kormányba, mert a tótok nem lesznek csehszlovákok és Tótország a tótoké marad. KECSKEMÉT: A kecskeméti ügy­védi kamara elhatározta, hogy az ügy­védi zártszám bevezetését kéri az igaz­­s­á­güogi miniszter­től. TelefonAPOLLO 20­ 46. Kedd-szerda-csü­törtök, március 1-2-3. ÖHetes, magyar vígjátéki Tele dallal és Jó muzsikával MAI LÁNYOK Vidám tükör a dolgozó, szellemes,a szerel­­mes lányokról. Zene: Abrakévi Pál. Főszerepben: Kun Magda, Gyergyay István, Dajka Margit, Szepes Lia, Donáth Ági, Pataky Jenő, Juhász József, Pethő Attila: Köpeczi-Boócz, világhíradó. Előadások: 5, 7 és 9 őrakor Kommunista merénylet egy lengyel plébános ellen Varsó, február 28. Vasárnap reggel Poznantól nyolc kilométernyíre Lobon község temp­lomában egy Nowak Lőrinc nevű kommunista munkás, aki a templom szószéke alatt tartózkodott, revol­verrel lelőtte a plébánost, amikor a szószékre lépett. A gyilkosság után ő maga sietett fel a szószékre és el­kiáltotta magát: Éljen a kommuniz­mus! Az eszméért tettem! A sekres­tyést, aki rávetette magát, hogy le­fegyverezze, Nowak három revolver­lövéssel súlyosan megsebesítette. Ez­után végre sikerült lefogni és letar­tóztatni. Beiktatták a pécsi törvényszék új elnökét A bíróság alkalmazkodjék a repülőgépen szér­nyaló étel üteméhez — hangsúlyozó Kiss György székfoglaló beszédében Pécs, febr. 28. — Vasárnap dél­előtt fél 11 órakor nagy lelkesedés­sel iktatták be Kiss György tábla­bírót a pécsi törvényszék elnöki ál­lásába. A törvényszék büntető fő­­tárgyalási termében tartották meg az ünnepélyes alkalomra összehívott teljes ülést, amelyen Szabó Lajos dr. ítélőtáblás elnök vezetésével tel­jes számban vonultak fel a tábla és a törvényszék tanácselnökei és bí­rái, S­z­a­p­á­r József dr. főügyész vezetésével pedig a főügyészség és az ügyészség képviselői ,a bíróságok jegyzőivel és fogalmazóival­­ egye­temben. Képviseltették magukat a vidéki járásbíróságok is, míg a köz­jegyzői kamara rszéről Angyal Béla dr. kormányfőtanácsos, kama­rai elnök, S­z­­­kl­é­r­y Péter dr. kor­mányfőtanácsos, közjegyző, az ügy­védi kamara részéről R­a­d­n­a­i Emil dr., Frankó Zoltán dr., V­a­l­k­ó Gáspár dr. és Mosonyi Gusztáv dr., az ügyvédszövetség képviseleté­ben pedig V­i­s­y Imre dr. pécsi cso­portelnök jelent meg. A teljes ülést S­z­i­g­r­i­s­z­t Antal dr. törvényszéki tanácselnök, helyet­tes elnök nyitotta meg és bejelen­tette, hogy az ülés egyetlen tárgya a tör­vényszéki elnökké kinevezett Kiss György táblabíró eskü­tétele és beiktatása. Azután felkérte Vargha József dr. törvényszéki tanácselnököt és Prigly Jenő dr. járásbírót, hogy hívják meg az ülésre a törvényszék új elnökét. Amikor Kiss György belépett a terembe, lelkes éljenzés fogadta. Az eskütétel megtörténte után Szig­riszt Antal dr. köszöntötte az új el­nököt. Méltatta Kiss György pálya­futását, kiemelve, hogy a pécsi tör­vényszéken töltötte el legszebb éveit és innen került az ítélőtáblára, ahol több mint egy évtizedet töltött el. Kiváló táblabírói működésének elismeréseként nevezték ki a tör­vényszék elnökévé. Majd hangsúlyozta, hogy kinevezé­sében a kartársak a bírói foglalko­zás megbecsülését látják. — A bírói testület —­ mondotta — bizantinus hódolatot nem adhat még ilyen ünnepélyes alkalmakkor sem, mert a bírói lélekkel a hódolatnak ez a neme nem fér össze. Mi, akik itt összejöttünk, ennél többet szeret­nénk adni. Az érdemes munka tiszteletét, a férfilélek őszinte ragaszkodását és támogatását Azzal fejezte be Szigriszt Antal dr. üdvözlőbeszédét, hogy az eszmé­nyek felé való törekvés és az igaz­ságszolgáltatás őszinte szeretete fűz­ze össze az új elnököt a bírói karral. Az ügyészi kar köszöntését S­z­á­­g­y­i Károly dr. királyi ügyész tol­mácsolta. Méltatta Kiss Györgyöt mint egyházának hű fiát, aki társa­dalmi és szociális téren is kiválóan értékes munkásságot fejt ki. Mint bíró is kiváló a jogszolgáltatás min­den ágában s a bírói kar tudja és reméli, hogy Kiss Györgyben kiváló vezetőt kapott, aki egyben atyai ba­rátja lesz alárendeltjeinek. Abban a reményben fejezte be beszédét, hogy Kiss György elnöksége alatt is folytatódik a harmonikus együtt­működés a pécsi ügyészség és a törvényszék között, utam egyezgetésében oly odaadással támogattak. Meleg köszönet érte. — Megtett utam túlnyomó rész­ben innen — folytatta az elnök meg­­hatódottan —, ettől a törvényszék­től indult ki, az én fám gyökérszálai ide nyúlnak vissza. Két évtizedet töltöttem ennél a törvényszéknél, nagynevű elődeim voltak, kiváló ad­minisztrátorok és egy személyben lelkes és nagytudású bírái az igaz­ságszolgáltatásnak. Úgy vélem, ezek­nek a nagyképességű vezetőknek a tanító, oktató és irányadó nevelése nyomtalanul nem röppent el felet­tem. Megtanultam, hogy a jogszolgáltatás akkor közelíti meg a tökéletességet, ha az igaz­ságosságon nyugszik. Nagyon bölcs az a meghatározás, amely a bírói működést az igazság­szolgáltatás fogalmi körébe vonta bele. Habár vitán felül áll, hogy a jog, legyen az írott törvény, vagy köztudatban élő jogszabály, az igaz­ság elvén épül fel, mert maga az állam is polgárai igazságának meg­védésében lesz teljessé, mégis azt mondhatjuk, hogy a jogszolgáltatás akkor lesz igazságszolgáltatássá, ha a jogszolgáltatásban a bíró felismeri a törvényhozó igazi célját, ha az a tételes törvényt úgy alkalmazza, hogy a jog gyakorlása az igazsággal szembe ne kerüljön. Ilyen elve­ket tanultam én nagynevű elő­deimtől és ez elvek fenntartását, továbbfejlesztését kívánom meg­valósítani ebben az elnöki szék­ben is. Ezután a kartársi szeretetről és a kollegiális összetartásról beszélt, amelyet pályáján tapasztalt és kije­lentette, hogy ugyanilyen szeretetet és összetartást hozott ide a tör­vényszékre és a járásbíróságokra. Majd a bíróságoknak az élethez való viszonyáról szólott. — Az élet ma repülőgépen, rá­dión, az éter hullámain szárnyal —• fűzte tovább szavait. — Az emberi­ség ma minden vonalon gyorsan sze­reti lebonyolítani az eseményeket. Sok új problémát kell megoldania a bíróságnak is, tehát a bíróság is alkalmazkod­jék az élet üteméhez, tartsa kezét annak pulzusán és ak­kor tölti be hivatását, ha az életet így felismeri és segít a jogrend meg­őrzésében vagy helyreáll­tásában és ezáltal az igazságszolgáltatásba vetett hitet nemcsak ébren tartja, hanem tovább is fejleszti. Őrhelyünkön álljunk tehát tovább sziklaszilárdan. Váll-vállvetve dol­gozzunk az igazságszolgáltatás minél tökéletesebbé tételén. Végül azzal fejezte be nagyhatású beszédét, hogy szeretne a törvény­széknek új Szabó Lajosa lenni... A beiktató teljes ülés után Kiss György tisztelgő küldöttségeket fo­gadott. A jog gyakorlása ne kerüljön szembe az igazsággal Az üdvözlésekre Kiss György megkapó szavakkal válaszolt: — Alaptermészetemmel, a magyar őszinteséggel és nyíltsággal jönnék ellentétbe — mondotta —, ha elhall­gatnám, hogy bizonyos elfogódottság érzete vett rajtam erőt. Az élet egy stációjához értem ma, amikor mint a pécsi királyi törvényszék elnöke a hivatali esküt letettem. Úgy érzem, az élet vándorúját akkor tesszük meg céljainknak megfelelően, ha ván­dorlásunkban egy határkőhöz érve, visszatekintünk a megtett útra és számot vetünk a megteendő úttal. A múltra visszatekintve, nehéz utat tettem meg. Kerestem és meg is találtam a gyámolító, segítő kezet a Min­denhatóban, mert gyenge lettem volna az ő segítsége nélkül a göröngyös, akadályokkal meg­rakott úton át célt érnem. Az első hálám tehát az Övé, de bol­dog tudat tölt el a múltból annál fogva is, mert oly szerencsés lehet­tem, hogy nemcsak megértő, hanem tératő feletteseim voltak, akik az Kommunista Összeeskküvés Kubában Havanna, február 28. A kubai hadsereg titkos­szolgálata­ jelenti, hogy Kubában a kormány ellen irá­nyuló bolsevista összeesküvést lepleztek le. A nyomozáskor elkobzott írások alapján megállapították, hogy L­a Redo elnököt és Battista ez­redest általános sztrájk előidézésével akarták megbuktatni. Ötszáz ember ellen elfogatópa­rancsot adtak ki. Mint a lefoglalt adatokból megállaz­­ították, az összeesküvést külföldi kommunisták szétverték.

Next