Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-22 / 249. szám

OKTÓI Féktávolságon belül lépett a motorkerékpár elé Csütörtökön reggel 8 órakor Pécsett, a Rózsa Ferenc utcában egy álló tehergépkocsi előtt akart áthaladni az úttesten Kerekes Gézáné pécsi lakos. Áthaladási szándékát csak féktávolságon be­lül vehette észre a tehergépkocsit kikerülő motorkerékpár veze­tője, így a gépkocsi előtt kilépő asszonyt elütötte. Kerekes Gézá­­t ké­t napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A balesetért gyalogost terheli a felelősség, ellene szabálysértési eljárás indul. A közlekedési szabályok értel­mében a gyalogosok­­ kötele­sek a közlekedésre vonatkozó általános szabályokhoz alkalmaz­kodni. Nem történt volna meg a bal­eset, ha Kerekes Gézáné betart­ja a gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályokat, melyek közül az alábbiakat szegte meg: KRESZ 42. 1. (3) bekezdés. A gyalogos a­ mielőtt az úttestre lép, köte­les meggyőződni a az áthaladás veszélytelenségéről; b) a járművek forgalmát nem zavarhatja; c) nem léphet le az úttestre, ha a jármű már olyan közel van, hogy veszélytelen áthala­dását a jármű vezetője nem képes biztosítani. 4. bekezdés: Álló jármű vagy a szabad ki­látást gátló egyéb akadály előtt vagy mögött a gyalogos az akadálytól csak olyan tá­volságban léphet le a közút­­nak számára fenntartott ré­széről az úttestre, illetőleg haladhat azon át, hogy az akadály felé közlekedő jár­művet, annak vezetője pedig a gyalogost kellő időben ész­lelhesse. Az illetékesek viaszo­lnak „Van, vagy nnnoT** Nem rajtunk múlott Szövetkeztünk felvásárlási osz­tálya a Baranya megyei MEK Vállalat 1. sz. pécsi kirendeltségével megállapodott abban, hogy a szil­­vafelvásárlás beindításához szük­séges rekeszeket Szentlőrinc te­lephellyel fogadja, majd Innen tovább szállítja a felvásárló te­lepekre, a felvásárlás beindulása után a MEK Vállalat üres reke­szeket visz a felvásárlóhelyekre és a teli rekeszeket vissza fuvarban szállítja. A fenti intézkedés hatá­sára augusztus 18-án a káni fel­vásárlónkhoz Okörvölgytől lovas­­kocsin kiszállítottunk 100 rekeszt. Mint ahogy a cikk írója is jelzi, kihirdettük a szilva felvásárlását és annak árát. Amikor i­s a kirendeltséget tájékoztattuk a fel­vásárl­ó­hel­yeink­­ről, akkor olyan választ kaptunk, hogy földesuras községekbe — te­kintettel az esős, sáros időjárásra — nem tud a gépkocsi bemenni a szilva szállítása, illetve átvé­tele végett. Ezután azonnal érint­kezésbe léptünk a káni felvásár­lónkkal, aki tájékoztatott bennün­ket, hogy szilvát még nem vásá­rolt. Így közöltük vele, hogy ér­tesítse a lakosságot arról, hogy felvásárlás Kránban nem lesz, mi­vel a felvásárolt mennyiséget jár­mű hiányában elszállítani nem tudjuk. Szeptember 10-én Intéz­kedtünk, hogy a termelőszövetke­zet vállalja a felvásárolt szilva kiszállítását traktorral Hetvehe­­lyig, mert elő akartuk segíteni, hogy a lakosság szilváját el tudja adni. A termelőszövetkezet fő­könyvelője úgy nyilatkozott, hogy mivel a községben csak három tsz-tag van, csak abban az eset­­­ben vállalja a szállítást, ha a­­fuvareszközt a termelők megren­delik és a fuvarköltséget kifize­tik. A fenti tájékoztatással kapcso­latban utasítottuk a hetvehelyi felvásárlónkat, hogy tegye meg az Intézkedést azonnal a kánt szilva­­mennyiség fogadására­­a, ha a termelők hozzá átviszik, tehát gondoskodjon rekeszekről és meg­felelő tárolóhelyekről. Kán községből azonban sem a TEFU, sem a MEK Vállalat nem vállalta, hogy gépkocsival elszál­lítsa a szilvát, mivel olyan rossz közlekedési utak vannak (még akkor is, ha eső nem esik). A cikk írójának igaza van, hogy az üres rekeszek ki- és vissza­szállítása szövetkezetünknek költ­ségbe került, de éppen ez is bi­zonyítja azt, hogy meg akartunk tenni mindent annak érdekében, hogy ebből a községből is a gaz­dák a felesleges terményeiket el­adhassák. Madarász János, a Szentlőrinc és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 10. elnöke. „Szereti ön a rétest?" Bővítettük az üzlet áruválasztékát Az üzlet speciális rétesbolt jellegének fenntartása mellett bővítettük az üzlet áruválaszté­kát. A készített rétesek minő­ségét cukrász szakembereinkkel gyakran ellenőriztetni fogjuk. Az idősebbek kívánságára asz­talokat és székeket helyeztünk el az üzletben. KATONA JÓZSEF, a Bm. Vendéglátó V. igazgatója „Fiútorok fel bútorgondok** Jobb tesz a modern bútor A bútorgyártás terén az utóbbi években jelentős technikai és technológiai fejlődés történt. A minisztériumi bútori­parban 10 százalékkal emelkedik a termelés 1965-ben az 1960 évihez viszonyít­va Annak ellenére, hogy ez év­ben a modern bútorok aránya a minisztériumi bútoripar termelé­sének mintegy 60 százalékát kép­viseli, a fogyasztói igényeket tel­jes mértékben még nem tudjuk kielégíteni. Jövő évi terveink sze­rint a modern bútorok arányát 70 százalékra tervezzük felemelni. Az átszervezés után létrejött nagy­vállalataink ezen részarány-növeke­­désén túlmenően az előző éveket meghaladó mértékben új, fénye­zett, kárpitozott és műanyagbevo­natú bútortípusok gyártását ter­vezik 1966-ra. Az elmúlt években különösen kárpitozott fekvő- és ülőbútorban mutatkoztak ellátási nehézségek. A kárpitozott fekvő- és ülőbútor fogyasztói igények jobb kielégí­tése érdekében ez évben új kár­pitos üzemeket indítottunk be, valamint a többi üzemben is nö­veltük a kárpitozott bútorterme­lést. Dr. Farkas László, a Könnyűipari Minisztérium osztályvezetője. Állandó műsorszámok: KOSSUTH-RADIO­ «M, fiafcócM-Mdauo. — a*91 Hírek Idöjórdelelsnté* — 4.1*—1.4,. V mámán, triaten/ Zené» műtét. Közben. *00 Hírek iáóiá'áatat*ntit — *.«5. Falurzato. — 4.09. Hírek IMtáráDetantei - 4.20 Sport. ét totúhírek - 4.35. Hiraetóoszlop — 4-59. Pontot időjelző*. ■ — I 60 Hírek Idöjdrátjelentés 1 1.05. Uj könyvek — I 30. A punapest min-Odrok ét mozik műsora. — 1 00. Műsort*martaiét. iaóiárasieten­tés — 9.59­ Ponto» idő» altét — 10.00 Hírek Totóered­menyek IOOMrasietentét 11.59. Pontot időjelze* — 12.00. Dili taring-SZÓ. — Utána Hírek időid­aejelentés — 13.57. Vidék* tzinká­tok műsora — 11-00. Hírek idősdr­aajelentés — 18.90. Hírek — It.Bt. Műsor tamer tetet — 17.59. Pontos idői atzet _­s* 99 Hírek időldrdrjelentés — 19.50 Jő eutrokát gyerekek - 10.00. Esti krónika iMiárátjelentés - 12.00., 14.00 Hírek, (dő)drdsjelen­­tét — 9.10. Himnusz — Utána: Vízjelzőszolgálat PETŐFI-RADIO. S.CO—8.90. Reggeli tant - Körben: 4.10. Torna. — 9.30 Hírek időid­rásjelentet - 4 00. Hírek i dős d­rdsjelentéa — K­.SO Idegen nyelvű vízjelzőszolgáat — 1é. 10. Időidről, ét vízállásjelentés — 15.00a 17.00a 19.00a 13.00. Hírek. Időldrd* jelent­és napló Október II. KOSSUTH RADIO 9.15: Tánczene. 9.00: otthonra talál­tak. 9.15: A hét zene­szerzője: Cherubini. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népdalok. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Régi angol muzsika. 12.10: Mindenki ked­véve. 13.00: Hunderooszlop. 14.05: Két észt kórus­ 14.20: válaszolunk hallgatóinknak. 14.35: Operettrész­letek. 15.05: A tengerszeme hölgy. Jókai Mór regénye folytatások­ban. XII. 15.25: Orosz operák­ból. 16.15: A gyermek­rádió műsora. 16.55: Édes anya­nyelvünk. 17.00: Ötórai tea. 18.20: Népdalok. 18.30: Az Ifjúsági Rádiószínpad be­mutatója. 19.35: A Magyar Állami Hangver­senyzenekar és a Budapesti Kórus hangversenye. 11.35: Ikarusz: Tompa Mihály verse. 22.30: Mai szemmel.­ 22.40: Könnyűzene. 0.10: Janacek: Katya Kabanova — az opera fináléja. PETŐFI RADIO 14.20: Kamarazene. 15.05: A Kottás—Papp­­együttes játszik. 15.20: verbunkosok. 15.40: Nobel-díjas a mikrofon előtt. 16.00: Zenekari muzsika. 17.05: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 17.15: a Berlini Sza­bad Ifjúság énekkar énekel. 17.25: Lányok, asszo­nyok . .. 17.55: Hangverseny a stúdióban. Török Erzsébet énekel. 18.30: Indulók. 18.40: Népi zene. 19.05: Marica grófnő I. felvonásának fi­náléja. 19.28: Ember és az ember. Dráma két részben. 22.02: Svéd Sándor magyarnótákat énekel. 22.15: A hét zene­szerzője: Cherubini. Október 20. KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyűzene. 8.55: Kérjük. Jegyez­ze fel! 9.00: a Gyermek­­rádió műsora. 9.40: A Debreceni Kodály-kórus éne­kel. 10.10: Egy szekér rózsabimbó. Mik­száth Kálmán elbe­ Czi&JÁCA . 10.42: Mezei csokor. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Opera részletek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Törvénykönyv. 13.15: Brahms, a-moll kettősver­seny. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező­­gazdaságáról. 14.05: Iráni­ műsor. 14.10: Könnyűzene Prágából. 15.05: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatások­ban. XIV. 15.25: Orazzelli Sciutti énekel. 15.15: Daljáték-részle­tek. 17.04: RádlótSkol®. 18.20: A zongora­­muzsika mesterei: Haydn. 19­16: Tánczene. 19.25: A Szabó-család 20.25: Nótacsokor. 21.00: Színes szőttes — őszi vásár. 22.15: Sporthírek. 22.20: Cherubini: Pepulem. 23.10: Hölderlin ver­seiből. 23.25: operettrészle-14.20: zenekari mű-15.05: Népi zene. 15.45: Tévedések és koholmányok a bio­lógiában. 16.00: Krysztina Jam­­roz énekel. 16.15: Beszélő Föld­gömb. 16.40: Misi, a detek­tív. Vajk Vera jele­nete. 17.05: Tánczene. 18.00: Hanglemez­­gyűjtők húsz perce. 18.20: Változatok egy népballada témá­ról. 18.50: Filmdalok. 19.05: Tíz perc polka. 19.15: Az üzemi de­mokrácia szükség­­szerű konfliktuaal­­iája. 19.25: Bizet: Carmen. Négyf­elvonáson opera. 20.55: Veinek. 22.03: A din­ni ked­velőinek. 22.20: Művelődés­politikai műsor. 22.35: Népdalok. SZERDA Október S1. KOSSUTH RADIO PETŐFI RADIÓ 14.20: Rigó Magda énekel. 18.05: Délutáni irtá­si tő. 18.10: zongoraművek. 17.05: Könnyűzenei híradó. 17.48: Hirdetőoszlop. 18.00: Énekkarok. 18.20: Beszélgetés a művészet és a ma­tematika viszonyá­ról. 18.45: A Soroksári Dózsa György Mű­velődési Ház fúvós­zenekara játszik. 19.05: Orvosi taná­csok. 19.10: Operettrész­letek. 19.47: Külföldi tudó­soké a szó. 19.57: Filharmonikus zene. 21.43: Népdalcsokor. 22.05: Két részlet Cherubini: A víz­­hordó c. operájá­ból. 22.20: Tánczene. ucv.i­u.ro Október M. KOSSUTH RADIO 8.20: operarészletek. 9.00: Beszélgetés a művészet és a matematika viszo­nyáról. 9.25: Dalol a tavasz. Operettrészletek. 10.20: Zenekari muzsika. il.oo: Színes szőttes. 12.15: Tánczenei koktél. 14.05: Népdalok. 14.40: Fiatalok Stúdiója. 15.00: Mene Schaffer fuvolázik. 16.15: Csak fiatalok­nak ! Tánczene. 16.50: Népművészek a mikrofon előtt. 17.00: A zene műhe­lyében. Webern- Szimfónia. H. rész. 17.48: Könyvről könyvre. 18.20: Ugyanaz — mással. Könnyű­ 18.40: Fjodor Saljapin énekei. 19.05: De Gaulle-i«. De Gaulle-ig. 19.20: Népi zenekar. 20.25: Színészek ABC- ben..­­ H.27: Az asszony és az Igazság. Komoly­talan zeneórám­ egy felvonásban. 92.20: Operarészletek. 23.15: Telekes Béla verseiből. 23.38: Népi zene. 9.10: A Couraud ének­együttes énekel. PETŐFI RÁDIÓ 14.19 14.45: A Pege-együtte, játszik. 15.05: Iskolarádió. 18.09: Operarészletek. 17.85: Szórakoztató 17.55: Hangverseny a stúdióban. 19.90: Találkozás a mérföldkőnél. 18.58: Tánczene. 19.08: Fúvósé Ura volt. 19.25: Asturias. 19.95: Közvetítés a Zeneakadémiáról. 18.15: Erdei fösvénye- KOSSUTH RADIO 9.29: Négy évszázad muzsikája. 9.00: Mai magyar M-elbeszélők. 9.20: Kérjük, jegyez- TAS fedi 9.25: Magyarnóták. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Édes anya­nyelvünk. 19.95: Chopin-milvek. 11.09: Iskolarádió. 11.90: Tánczene. 19.15: Operarészletek. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. 14.05: Török-műsor. 14.10: A Gyermek­­rádió műsora. 14.30: Róka Móka báb­színháza. 15.00: A mikrofon előtt: Solymosi Já­nos. 18.40: Bélyeggyűjtők öt perce. 15.45: Kemény Egon: A tavaszhoz. 18.15: Szabadságh­ősök az operaszínpadon. 16.35: Porpp Bálint ön­életrajza. 17.05: Tánczene. 18.20: Új Zenei Újság. 19.05: Este a képvise­lőnél. 19.20: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ 14.26: Barettzene. 15.50: Mkolarádió. 18.03: Magyar nép­­költészet — magyar népdalok. 16.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.40: Fúvószene Lendvay Kaminó műveiből. 17.05: Heti hangver­senykalauz. 17.40: Láttuk, hallot­tuk ... 19.00: Hangverseny a stúdióban. 18.38: Könnyűzene Tamássy Zdenkó művedből. 19.05: Csárdások. 19.15: szimfonikus zene. 20.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. 21.05: ismeretterjesztő előadás. 21.20: Operettrészle­tek. 22.30: SZOMBAT Október 39. KOSSUTH RADIO 1.29: Lányok, asszonyok..­ ■ 9.40: Verbunkosok 9.10: Miskolc­i szép­apáink korában. 9.20: Operettrészletek. 10.12: Tojástánc. Kolozsvári Grand­­pierre Emu rádió­játéka. 11.25: Operarészletek. 11.54: Orvosi taná­csok. 12.15: Tánczene. 19.00: Dutka Alioa versesköt­etének bemutatása. 13.15: Csaj­kovszki­­­művek. 14.05: Hirdetőoszlop. 14.20: Orvosi tanácsok (ismétlés). 14.25: Magyarnóták 14.45: Mi történt a héten a nagy­világban ? 15.05: Hét vége... 17.05: Új művek a világirodalomban. 17.38: Téma és variá­ció. 18.10: Népi zene. 18.30: Filharmonikus zene. 20.25: Utazás Biró­­niába. Szatirikus ze­nés játék. — írta: Oszkár Tamás. 22.15: Tánczene. PETŐFI RADIO 14.29: A premizálásról. 14.30: A bűvös va­dász. Részletek 15.05: Iskolarádió. 15.55: Brettner János énekel. 18.10: Szimfonikus zene. 17.05: Szüreti bál. Hegyi Füstös István népdaljátéka. 17.41: A karrierista mennybemenetele. Kántor Zsuzsa el­beszélése. 17.55: Hangverseny. 19.30: A filozófia nagy problémái. 18.45: Neményi 1.111 énekel. 19.05: Könnyűzene. 19.45: Kőházak, isko­lák, kutak ... 20.00: Cherubini: Medea. Há­romfelvo­­násos opera. 21.51: Arany János verseiből. Október II. KOSSUTH RADIO 9.19: Rejtvényfejtők a stúdióban. 9.20: Édes anya­nyelvünk. 9.25: Kamarazene. 9.80: Szivárvány ... 11.50: Hallgatóink figyelmébe! 12.15: Népi zene. 12.50: Jegyzet. 13.00: Magnósok, figyelem! 13.30: van új a Nap alatt! 13.50: Művészlem­ezek. 14.45: Alkotóműhely­ben. 15.00: Mérkőzések percről percre. 18.08: Rivaldafény­ben ... 17.05: Legkedvesebb verseim. 17.20: Népi zene. 18.05: Operarészletek. 18.45: Szép magyar novella. Gárdonyi Géza: Tanácskérés. 19.00: Ritmikus percek. 20.15: Szimfonikus zene. 21.40: Könnyűzene. 22.25: Operettrészle­tek. 23.10: Új Magyar Mú­zsa. 23.20: Kamarazene. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 7.38: Az evangélikus egyház félórája. 8.00: Operakalauz. Sosztakovics: Katyerina Izmailova. Ismertetés. 9.00: Könnyűzene. 0.30: Magyar tájak. 9.58: Cherubini: Ana­­kreon — nyitány. 10.10: Népi zene. 10.42: Szimfonikus 12.40: Elmulasztott vitáinkról. 12.50: Mit hallunk a jövő héten? 13.30: Közvetítés az MTK—II. Dózsa bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. 14.20: Mérkőzések percről percre. 14.50: Operaházak krónikáiból. 15.42: Pillantás a nagyvilágba. 16.00: Schubert: Szel­lemek éneke a vi­zek felett. 16.15: Hosszú az út Agráig. Rádiójáték gyermekeknek Aimée Sommerfeit regényéből. 17.00: Kamarazene. 18.05: Földrajzi fej­törő. 18.25: Dallal, tánccal a világ körül. 19.00: Kakukk Marci hős színész. Tersán­­szky Józsi Jenő új regénye rádióra al­kalmazva. 19.52: A hét könnyű­es tánczenei műso­raiból. 21.35: A korszerű képzőművészeti ne­velésről. 21.45: Bach—Mozart hangverseny. ..­­IM*M.Z Okt. 29­, kedül 8.05: Iskola-tv. 17.40: Hírek. 17.45: Egy épület — két iskola. 18.15: A Magyar Hir­dető műsora. 18.25: Tudni illik, hogy mi illik... Az étkezésről. 18.55: Esti mese. 19.05: Nicolas: A Windsor! víg nők. Vígopera 3 felvo­násban. Az I. szü­netben: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. — A I. szünetben: Holland tájakon. Kisfilm. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Okt. 17. szerdai 17.23: Hírek. 17.30: Kisdobosok mű­sora. A kis bice­bóca. 17.50: Tessék kérdezni — a nyelvész vála­szol. 18.15: Az ötödik. Helyszíni közvetítés a Ganz-MÁVAG- ból 18.45: Arcképek és ta­lálkozások. Látoga­tás Duray Tibor fes­tőművésznél. 19.05: Mátai csikósok. Riportfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Eszperantó világkongresszus. 20.05: Út a kikötőbe. Magyarul beszélő szovjet film. 21.30: parabola. 21.50: Csak felnőttek­nek! A család. 22.20: Tv-híradó — 3. kiadás. Okt. 28., csütörtök: 8.05: Iskola-tv. 10.25: út a kikötőbe. Magyarul beszélő szovjet film (ism.). 11.50: Régi bolgár vá­rosok. Kisfilm. 13.35: Iskola-tv. 16.18: Az örök éjsza­ka vége. Közvetítés az ogyesszai szem­klinikáról. 17.00: A kisfilmese kedvelőinek. 17.40: Egy úr a rend­őrségről. Magyarul beszélő nyugatnémet kis­játékfilm. 18.08: Hírek. 18.15: Házunk tája. 18.20: A takarékosko­dó világ. Riport­­műsor. 18.35: A muzsikáról, A kíséret. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó.­­ Napi Jegyzetünk. 19.55: Bemutatjuk Anna Moffót. 20.35: G. B. Shaw. Filmösszeálllás az író születésének év­fordulóján. 21.00: Lakatos Gab­riella — portréfilm. 21.30: Évforduló küszö­bén. Beszélgetés az Úttörőszervezet idő­szerű feladatairól. 22.50: Tv-híradó — I. kiadás. Okt. 29., péntek 1­ 8.20: Iskola-tv. 9.36: Játékfilm. Mi történt a Rue Montmartre-on ? Magyarul beszélő francia bűnügyi film (14 éven felüliek­nek!). 10.55: Mátai csikósok. Ri­port film. 11.10: Telesport. 11.25: Magazin. A Tv-híradó mellék­lete. 17.10: Iskola-tv. Oki. 9­., szombat. 18.13: A Moszkva atomlégtörő flotta. Közvetítés Vlagyi­vosztokból. 17.03: Hírek. 17.10: A hegygerincen át. NSZK-tájfilm. 17.20: Új versesköte­tek. 17.50: Kibernetika. 18.70: Háborús bűnö­sök. A magyar tv dokumentumfilmje. 19.20: Hétről hétre... 19.30:Tv-híradó. 19.50: Esti mese. 20.00: Szombaton e®­te.. 22.30: Tv-híradó — 3. kiadás. Okt. 31., vasárnap: 8.55: Iskola-tv. 10.00: Gyermekműsor közvetítése Berlin­ből. 11.00: Messzi utca. ■* Magyarul beszélő szovjet ifjúsági já­tékfilm. 13.53: FTC—Vasas baj­noki labdarúgó­­mérkőzés. 15.50: A Magyar Hir­dető műsora. 16.00: Vasárnap dél­utáni családlátogat­­ás. Riportműsor. 16.30: Kisfilmek. 1. Szárnyas karaván. Jugoszláv kisfilm 2. A havasi ember. Lengyel rajzfilm. 16.48: Riport a Csajkovs­zki­­ -k­á­rból. Az Intervízió mű­sora. 17.35: Alkotóműhely. A tűzmadár hazája. Szovjet filmösszeál­lítás. 17.50: Barangolás Svájcban. Útifilm. 18.10: A trió de Santa Cruz műsorából. 18.35: Magazin. A Tv-híradó mel­léklete. 18.55: Kisfilm. 19.25: Hét könyvel. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Esti mese. 20.00: Sporthírek. 20.10: Finom kis bör­tön. Magyarul be­szélő angol filmvíg-­játék. 21.35: Az érem har­madik oldala. K­om­­lós János műsora. 21.45- Művészportré. Maliczky Oszkár énekel. 22.15: Tv-híradó — 8. kiadás. 1A Magyar Málló és Televízió a műsorvál­toztatá­s jogát fenn­tartja). PETŐFI RADIO U-1: Kliriketty. I. 20: Rádióoperettek­ből. 9.55: Orvosi tanácsok. 9.00: veréb­ bánat. 9.10: Kórusok. 9.20: Zenekari zsu­zsika. ro.1o: Könnyűjénél híradó. 10.53: Néhány perc tudomány. 11. 00: iskolarádió. 11.15: Kantáta bariton­szólóra. 11.29: A Szabó-család. 12.15: Népi zene. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Renata Scotto énekel. 14.05: Lányt­, asszo­nyok ... 14.35: Könnyűzene. 15.07: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatások­ban. XV. 15.25: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. 16.15: Tánczene. 17.00: Tanulmányúton Bulgáriában. m. 17.15: Operabarátok­nak. 18.20: Spirituálék Joshua White ame­rikai népdalénekes műsorából. 18.43: Húszas stúdió. 19.43: Igor ojsztrah hegedül. 20.25: Montecarlói könnyűzenei feszti­vál. 21.25: Gondolat. 22.25: Kamarazene. 23.30: Holnapi horoszkóp. 23.40: Könnyűzene. Október 99. DUNÁNTÚLI NAPLÓ ** MSZMP Baranya megyei Bizottsága és * megye) tanács­napja. Főszerkesztő: Vasvári Szerkesztőség: Pécs. Hun­yad) János út ti. Telefon: 15-32. 15-SS 21-40 66-11. Belpolitikai rovat: SJ-48 Kiadja: a Baranya megye) Lapkiadó vállalati Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal, Pécs. Bűnvádi János út ti* Telefon 15-3? 16-33 11­­*(@ »«-21 «0-11 Pécs) Szikra Nyomda Péc*s Monka *I­ M n 10. Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknal és kézbesít­őknél Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Fte indexszám: 25 054.

Next