Dunántúli Napló, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-04 / 29. szám

6 Gazdag, változatos program várja a szurkolókat a II. országos sportnapokon Nemzetközi versenyek —■ Nagyszabású sport­ün­nepségek Ebben az évben az MT£? Or­­szágos Tanácsa Elnökségének ha­tározata alapján rendezik meg a IX. országos sportnapokat. A n. Ott. országos jellegű sportmeg­mozdulás feladata, hogy nagy tömegeket vonjon be az alkalom­szerű és rendszeres testnevelés- és sporttevékenységbe, hogy ezzel nagymértékben elősegítse népi testkultúránk fejlődését. „Sportolj velünk!” A mozgalom jelszava hűen fe­jezi ki a nagyszabásúnak ígér­kező sportrendezvény-sorozat cél­ját. Baranyában is hozzákezdtek már a sportegyesületekben, is­kolákban, üzemekben a sportna­pok előkészületeihez. Tömegver­senyeket, sportbemutatókat és egyéb sportrendezvényeket szer­veznek, különböző túrákat, ki­rándulásokat bonyolítanak le, a járási székhelyeken és a városok­ban egész napos nagyszabású sportnapok lesznek. Pécsett az MTI Baranya megyei és Pécs városi Tanácsa közösen összeál­lított szervező bizottsága is mun­kához látott. Számítanak a ta­nácsi szervek, a szakszervezet, a KISZ-alapszervezetek és -bizott­ságok, a Hazafias Népfront, a fegyveres testületek, a vállalatok, Üzemek s nem utolsó sorban az iskolák segítségére, támogatására, a szervező bizottságokban való aktív részvételükre. A SI. OSN helyi sportegyesü­leti rendezvényeit április—május hónapokban tartják. Ennek kere­tében a sportegyesületek meg­rendezik a különböző sportágak bajnokságait, versenyeit, ekkor lesznek a falusi szpartakiád köz­ségi döntői. Jó alkalom kínálko­zik a versenyek során a Kilián Testnevelési Mozgalomban részt­vevők pontjainak gyarapítására, újabb tömegek előtt nyílik lehe­tőség bekapcsolódni a testneve­lés­ és sportmozgalomba, a fia­taloknak pedig az „Ifjúság a szo­cializmusért” sportkövetelmények teljesítésére. Az általános iskolák és középfokú iskolai sportegyesü­­letek sportünnepségein megemlé­keznek az úttörőmozgalom 20. évfordulójáról. A cél az, hogy az iskolai tanulók közül mindenki aktívan részt vegyen a rendezvé­nyeken. A járási, városi sportnapokat június—július hónapokban tart­ják, a helyi tömegszervezetek hat­hatós támogatásával, segítségével. Ahol arra lehetőség nyílik, ott sportkiállításokat szerveznek, sportméűvetítéseket tartanak és a sportrendezvényeket kultúrműso­rokkal kötik egybe, hogy ezzel is színesebbé tegyék a városi, já­rási sportnapok rendezvényeit. A Pécsett megrendezésre ke­rülő Baranya megyei sportnapok előkészítésére, megszervezésére az MTI megyei elnöksége szervező bizottságot kért fel. A szervező bizottság mellett külön albizott­ságokat hoztak létre, melyekben a megye legjobb szakemberei kaptak helyet. A Baranya me­gyei sportnapok pécsi programjá­nak középpontjában a Pécsi Sza­badtéri Színpadon sorra kerülő disztéma áll, a Pécsi Tanárképző Főiskola testnevelési tanszékének és a különböző lakosák közre­működésével. A központi sportünnepség színhelye május 29-én a PVSK- pálya lesz. A nagyarányú sport­ünnepséget a szervező bizottság az úttörőszövetség 20. évforduló­jának megünneplésével köti ösz­­sze. A megyei sportnapok kere­tében egész sereg sportágban lesznek versenyek, mérkőzések. Több nemzetközi találkozót is ter­veznek. Július elsején játsszák a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa ez évi döntő mérkőzéseit is. Az országos sportnapok jelentő­ségének méltatására ünnepi ta­nácsülést tart majd az MTI Ba­ranya megyei és Pécs városi Ta­nácsa, a KISZ Baranya megyei bizottságának táborozási és turisz­tikai bizottsága a KISZ-alapszer­vezetek mozgósításával nagysza­bású csalagtúrát szervez a Me­csekre, a megye testnevelési és sportmozgalmának fejlődéséről kiállítást rendeznek, s megjelenik a megyei OSN Híradó, mely a megye testnevelési és sportmoz­­galmának fejlődésével foglalko­zik. A KÉZILABDA DUNÁNTÚLI NAPLÓ KUPA Állása Férfi II. osztályú csapatok A megyei sakk-csapatbajnokság legutóbbi fordulójában a Pécsi Bányász II:1-re győzött Mohács ellen. Komlói Bányász—Bólyi ME­­IXISZ 11:0 (egy játszma függő), Siklós—Vasas II. Bányász 7.5,3.5 (egy játszma függő). A PEAC— Spartacus és a Tervező Vállalat- Tanárképző Főiskola találkozókat későbbi időpontban játsszák. napló 1965 legjobb atlétáinak eredménye A női­ ügyességi számok mélta­tásával folytatjuk értékelésünket. Magasugrásban a 152 cm évek óta áthághatatlan határnak tűnik lányaink előtt. Némi vigaszt nyújt, hogy a 148 centimétert — a ranglistavezető után — még hárman ugorták. Távolugrásban Köves lényeges javulást mutat. Némi hátszélben 551-et ugrott! A többiek igen bizonytalanok vol­tak. A dobószámokban dr. Tóth Klára és Lukácsné uralták a me­zőnyt. Mindketten jobb­­eredményt értek el, mint az előző évben, sőt, Lukácsné 1961 óta nem dobott ekkorát. Az utánpótlás szempont­jából elsősorban a még 1966-ban is serdülő komlói Bartha Júlia eredményeit kíséri nagy érdek­lődés. Nemcsak gerelyhajításban, de súlylökésben is megoldhatja a második ember problémáját, már ebben az évben. A pécssza­­bolcsi Nikolauszné ötméteres ja­vulással került a diszkoszvetés­ben második helyre. Férje és Bor­­bás Gyula irányításával remélhe­tőleg állandó 40 m-es dobóvá fej­lődik ebben az évben. A fiatal súlylökők közül a sportiskolás Halas Annától várható — Barthá­­val együtt — a legnagyobb fejlő­dés 11 m feletti eredménnyel, íme a legjobb eredmények: MAGASUGRÁS: 1. Tóth Zsuzsa (Tanárképző) 152 cm. 2—3. Köves Mária (Sportiskola) 148 cm. 2—3. Radócsai Mária (PVSK) 148 cm. 5. Hetessy Gyöngyi (PEAC) 147 cm. TÁVOLUGRÁS: 1984. évi ranglista vezetője: Székely Zsófia (Sportiskola) 530 cm. 1. Köves Mária (Sportisk.) 542 cm. 2. Jandala Márta (Sportisk.) 528 cm. 3. Hetessy Gyöngyi (PEAC) 512 cm. 4. Dr. Tóth Klára (PEAC) 495 cm. 5. Kulcsár Magdolna (Sportiskola) 493 cm. SULYLÖKES: 1964. évi ranglista vezetője: dl. Tóth Klára (PEAC) 1200 1. Dr. Tóth Klára (PEAC) 1241. 2. Németh Karola (Tanárk.) 1084. 3. Kulcsár Magdolna (Sportiskola) 1056 4. Frisz Margit (Komló) 1049. 5. Bartha Júlia (Komló) 1024. DISZKOSZVETÉSZ 1984. évi ranglista vezetője: dr. Tóth Klára (PEAC) 39.74. 1. Dr. Tóth Klára (PEAC) 41.70. 2. Nikolausz Károlyné (Komló) 37.68. 3. Marosits Valéria (Komló) 36.00. 4. Hartung Józsefné (Dózsa) 32.50. 5. Radács Mária (Dózsa) 32.55. GERELYHAJÍTÁS: 1964. évi ranglista vezetője: Lukács Jánosné (PVSK) 46.85. 1. Lukács Jánosné (PVSK) 47.90. 2. Dr. Tóth Klára (PEAC) 42.76. 3. Bartha Júlia (Komló) 40.54. 4. Varga Margit (Tanárképző) 33.92. 5. Radács Mária (Dózsa) 33.74. Ötösverseny: Köves Mária 3962 pont, dr. Tóth Klára 3566 pont. Az ügyességi számok átlagait vizsgálva azt látjuk, hogy az ötös és tizes átlag magasugrásban és a három dobószámban javult, távolugrásban kissé romlott. Em­lítésre méltó, hogy Kulcsár Mag­dolna a gátfutást és diszkoszve­tést kivéve, minden versenyszám­ban jó eredményt ért el és hato­diknál hátrább egyik verseny­számban sem került. Hasonló tel­jesítménnyel dicsekedhet Tóth dr., aki nyolc versenyszámban szere­pel a legjobbak között és Köves Mária, aki hat versenyszámban található az élen. Sportos tantestület A Leőwey Klára Gimnáziumban nemcsak a tanulók kedvence a tömegsport, hanem a tantestületé is. Kitűnő bizonyíték erre a feb­ruár 2-án, szerdán délután 5 óra­kor játszott kosárlabda-mérkőzés, melyen a tantestület asszony és leány csapata mérte össze erejét. Az aktív játékosokat gyakran tapsolta meg a lelkes közönség, mely szintén a tantestület tagjai­ból állt. Az igazságot bírói sze­repben az iskola vezetője szolgál­tatta. A mérkőzés végeredménye: 24:19 az asszonyok javára. A lá­nyok csapata a visszavágó mérkő­zésen kíván komolyabb kosárfö­­lénnyel győzni. 1TM®ü­onnan Ebben az évben is megrendezik a főiskolás bajnokságokat. Több sportágban még e hónapban meg­kezdődnek a selejtező mérkőzé­sek. A női röplabda torna során a PEAC együttese február 19-én a BEAC-cal találkozik Pécsett A PEAC férfiegyüttese a DEAC—Mis­kolci Egyetem győztesét kapta ellenfeléül. A röplabdázók után a hónap végén a kosárlabda csa­patok is megkezdik mérkőzéseiket a főiskolás bajnokságra. úz A városi sakk-csapatbajnokság­ban a 11. forduló mérkőzéseit játszották legutóbb. Érdekesebb eredmények: Krisztián—Kovács F. 1:0, Kocsis—Lajos 1:0, dr. Horváth —Forgács 1:0, Szabó I.—Reszler 1:0. Az élcsoport állása az utolsó forduló előtt: 8.5 pontos: dr. Hor­váth, Krisztián (P. Bányász, Érc­bányász). 7 pontos: Kocsis (Ércbá­nyász), 7.5 pontos: Gerecs, Lajos (P. Bányász), 7 pontos: Reszler, Szabó N­., Kiss A. (P. Bányász). Vasárnap délután 3 órakor a Fegyveres Erők Klubjában tartják a röplabdázók hagyományos évad­záró díjkiosztó ünnepségüket. A megyebajnokságot nyert Dózsa női és a PEAC férficsapatai mel­lett ekkor kapják meg az NB II- ben bajnokságot nyert PEAC- lányok és az NB II-ben 2. helyen végzett Dózsa-fiúk arany-, illetve ezüstérmeiket. Új szerepkörben Dorka Miklós, a PEAC edzője Tíz éven keresztül irányította, vezette a PEAC labdarúgó-szak­­osztályának munkáját Bolla Fe­renc. Működése alatt többször nyert a PEAC megyebajnoksá­got, főiskolás bajnokságot, volt idő, amikor az NB II-ban má­sodik helyen végzett a csapat. Nagy hivatali elfoglaltsága miatt az elmúlt év végén lemondott tisztségéről. A PEAC labdarúgói, Dorka Miklós irányításával kezd­ték meg január közepén felké­szülésüket az új bajnoki évre. A PEAC új edzője fiatal­em­ber. Budapesten, a Ganz-vagon­­ban futballozott, majd BEAC és a MAFC színeiben kergette a bőrlabdát. Tizennyolc éves korá­ban választania kellett. A tanu­lás, a szakma és a labdarúgás, a nagy csapat között. Dorka Miklós a tanulást választotta. Most ebben a szellemben sze­retné nevelni tanítványait. Olyan légkör kialakításán fáradozik a PEAC labdarúgó-szakosztályában, hogy minden játékos elsőrendű kötelességének érezze a tanulást, hisz az a legfontosabb, hogy jó szakemberekké váljanak. A sport, a labdarúgás azonban jól össze­egyeztethető a tanulással. Dorka Miklós nem könnyű fel­adatra vállalkozott, ezt tudja ő is. — A téli hónapokban három kulcsemberünket veszítettük el, és a tanév végén újabb három játékosunk válik meg a csapat­tól egyetemi tanulmányaik elvég­zése után. Tudom, a szurkolók fenntartással fogadnak, hisz új fiúnak számítok, új ember va­gyok a szakmában. A PEAC-nál nemes hagyományai vannak a labdarúgásnak, szeretném ezeket a hagyományokat továbbfejlesz­teni, számítok kitűnő elődöm, Bolla Ferenc támogatására, segít­ségére, aki nem vélt meg a csa­pattól, mint szakosztályvezető te­vékenykedik a jövőben. Az alapozó edzéseket január közepén kezdték meg a PEAC játékosai, megnehezítette a fel­készülést az egyetemi vizsgaidő­szak. Ezt követően pedig gya­korlati oktatásom és sí táborban voltak a játékosok. A csapat eb­ben az évben is részt vesz a lab­darúgó Dunántúli Napló Kupá­ban, több előkészületi mérkőzést is terveznek, melyeket a csapat­keresésnek szentelnek. — A Játékosok adottságának, képességének megfelelő játékstí­lust szeretnék kialakítani a csa­patnál. Számítok a játékosok megfelelő támogatására, hisz nél­külük nem tudunk előrelépni. A legfontosabb a Jó kollektíva ki­alakítása, s ha a játékosok kesedésével, hozzáállásával lesznek bajok, nem egy alku­mal tudunk majd örömöt űz­ni a csapat szurkolóinak : játékosanyag áll rendelkezése a régiek mellet. Gulyás, Nér Borsányi és Rideg is tehet: játékosok, rajtuk múlik. ,s tudnak maguknak álland­ó­an biztosítani az együttesben Dorka Miklós nagy alepe-t és körültekintéssel dolgozik, milben az egyetem műszaki tályának vezetője, a gazd igazgatóság főmérnöke. — Nehéz lenne most arra laszt adni, hogy ki nyeri a vokságot, s ki jut a kiesés mára. Véleményem szerint a tani csoport erősebb a tavaly hisz nem a legerősebb és nyert bajnokságot, az NB I­I kiesett BTC mellett jelentős tékerőt képvisel az új játék,­kal erősödött Ércbányász fcl( Nagykanizsai Vasutas s a­­ kanizsai Bányász. Március­­ Lábadon vívjuk első tavasz­ kézésünket. A csapat szerep illetően nincsenek vérmes­é­nyeink, ez azonban nem jó­lzt, hogy nem teszünk meg bent a sikeres szereplés évé­ben. —­hl Az országos síbajnokság versenyeit Galyatetőn rendezték. Az óriás műlesiklás országos bajnokságát a Bp. Honvéd versenyzője, Bartus Miklós nyerte. Pécsett sajnos csak néhány napig volt síe­lésre alkalmas hó a Mecseken. Még versenyt sem tudtak rendezni. Ezért kicsit irigykedve nézhetik a pécsi sízők a Galyatetőn meg­rendezett bajnokságról készült felvételt. 998. FEBRUÁR méhpempős krémmé gondozott arcból DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkát! Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Vasvári Péren Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi , Tel.: 15-32, 15-33, 21-68, 25-22, 60­ Belpoltikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Váll. Felelős kiadó: Braun Károly, Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi u. Tel.: 15-32, 15-33, 31-60, 26-22, 60-PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatal­nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Indexszám: 25 '*24. Bims,epeda­j KánYi, rugós ágybetét,* modern bsu tért nos . új családi ház eladó, garnitúra Úttörő u. 46. it rVz ! De* 6 zt re’tr! tIc*créllM*ni 1 aeoba­­tif.34St.TIlE IS! k0nyhá* főbérleti és VaJTA kárpitos Pécs, szol­ . Déryné utca 11. szám.) ««leti lakásom egy . Telefon: 3­6 - 76. J^^ob^ra .Sür^S! Két.zobi* kis beköl- * f»* 1 2 3 4 5 6 7 8". MlWfá » 8 * 8 I.»“«1 törhetően eladó. Pel* u­ hirdetőbe.________ térd. Dózsa György Hízott sertés 190—200, u. IS kg-06 eladó. Bicsérd. ......... 202. hsz. _______ lux-ok. közületi Tál-fP-----■ . .. , __ tolatok! Univerzális gyakorlattal ren­­­­delkező, fiatal női g*!»l és kézi szerszám - • r-'-r--' „ _ .. xrr.l több helyiségből fodrász sürgősem dht­­álló üzememet átad­ lyenkedne . ”Short?T rám 2 szakmunkás- f1®0 fegal' sál. „Asztalos” jel­­lal u­ hirdetőbe.____ igére a Sallai u. hír-’ Különbejáratú bútorö­­delőbe I­rott szoba kiadó. — *T . . . ... . ... Fürst Sándor u. 45. Hv »»ínyt tért kettő­nagyméretű ápulójelben levő tár- lakásomat elcserélném betársulnék egyszoba összkomfor- £ 2 ,a szobás emt- torr» Előnyös” jel-*, komfortra. „Délre né­­lkít a SdSl u. hír- »«” * Ballal de tőbe.u. hirdetőbe­­na dó halószobabútor, *'**’• J SbriTyak PF!“» lánynál._HaLt.r *•_'«árolhatók. Zsolnay Vernek jó és rossz u. it seeld­ tokát, tea t (izh­e­! — TTT“i lyet. mosógépet, reka- Fiatal. terméktelex* miét. ágybetétet, asz- házaspár el­tál okai. pár.) ás én fa-’tartana idősebb nénát, székeket, modern szék- vagy házaspárt. — Tényeket Bárány Hal ..Csendes otthon feh­­ér 1. __(_ Igére a Sallai u­­tak­-Kttlönbejáratú“ bútorö­­dletébe:----—---------* zott szoba konyha- Zastava 600-ss _ príma használattal azonnal kiadó. Hóvirág U. 29 Kovác* telep, Ujmo­­lyi!|­ »He*. állapotból eladó. Sz.ondrődi P*». D»«­­janich u. 10. Tel: 19­88. Egy ritka nép Write- Ujmee Mfcaffal ll. nagyteljes tű nényel kályha eladó. Farkas István u. 13._______ Központban ___ oSSBB háa* eladó. „Virág” jeligére a Sállal ui hirdetőbe. Olajkályha eladó. — FeLsőbalokéiny u. 16/3. Németh, Romanya, Kossuth u. 1. Családi ház mel­­léképülettel eladó. _ Elcserélném komfortos, leválasztott fél házam gyümölcsösben belvá­rosi öröklakásra, vagy komfortos főbérletre, megegyezéssel. „Élet­járadék 61” jeligére a Sallai rt. hirdetőbe. Beköltözhető kertes családi ház eladó. — Cím: Pécs, Hold u. 3. Házmesteri állást ke­resek lakásért. „Feb­ruár 66” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. k­enten, távfűtéses szövetkeze­ti lakásom elcserél­ném másfél, esetleg egyszobás főbérletiért „Modern” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Angol nyelvoktatás kezdőknek, haladók­nak, középiskolások korrepetálása. Fordí­tások. Tel.: 36-04/87 mellék. . «gmMU­sát lakásomon válla­lom. Tímár t­. 6. Jó állapotban levő, rövid, páncéltőkén, angol m­echaanikán Bö­sendorfer zongora el­adó. Tündér «. f. Tri­bank-utalvány 1966-ra befizethető, átadó. „Autó” jeligé­re a Sarlal «. hirde­tőbe. Gumiköpenyek és tömlők javítássá min­den méretben 900x30- asig futófelületezését is garanciával rövid határidővel vállaljuk. Állami Mezőgazdasági Gépjavító Állomás Szi­getvár.5£ÜÍ°ÍLkéIiít *£: Vari. her«* 1 tsSsi !er kombinélYéekrém­­al­u. hirdetőbe.adó. Setahanor u. 8., laat. Kruller Lászlóné Családi ház­asködön*| P*- W*től.__________ hetően eladó. Pécs. völtéeködéet. bútor Egy szoba, éléskamrás f­őbérletet keresek. — „Szerény 116” jeligé­re a Sallai u. hirde­tőbe. Idősebb, 1—3 személyt Vince a. 70. Oariis­ «f rancor« »állít««Az lehetőség na. *rdelt- aakaeerüen »állalom lóthá hótkdemp I Seltner Tibor, Alkot. GráM*. vasárnap mémfrUg «. tt.1*1. sógép, Agenten térnél beköl­tözhetően eladó, szo­ba, konyhát ház, 150 négyszögöl kerttel, 13x6 méteres, két szo­bára átalakítható melléképülettel, garázs lehetőség van. „70 000” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Bambusanád lakberen­dezést, raffia lámpa­ernyőt, könyvtartó polcot, állólámpát ké­szít kürtös asztalos. Doktor Sándor u. 9. Vennék palackos gáz­tűzhelyet, eladó alig használt hengeres für­dőkályha. Péceneabolcs, Szabadságharc u. 9. 34-es busz vég­állom­ás. Eladó Berkeiden több gazdasági felszerelés Dans villanymotor, 3.6 PH, kalapácsos dará­ló, nagy Hotter szecs­kavágó, príma. Üzem­ képéé, kettes hidss, épületfa, ajtók, abla­kok, kocsi új lószer­szám, elköltözés miatt sürgősen. Érdeklődni: Pécs, Felsővémház u. 23-ban. Koczándi, Gisdálhedánra alkal­mas családi ház be­költözhetően eladó. — II. Mátyás kl­rábr Fry szobát, vagy egy szoba, összkomfortot keresek. „Megéri” Jel­igére s Sallai u. hir­detőbe. Fenyőfa rönköt újat vagy házánál tat­t in­tős megvételre kere­sek. Víg István, Pécs, Siklósi út és Béke u. sarok. ____________ N­AI­ÓSZOBABÚTOR, rekamlé, konyhabútor, kombin­ált garnitúra, asztalok, sezlan eladó. Kisbútorüzletben. Al­kotmány u. 7. Sör­háztérnél. Fitnévia kft u 23-ban házrész eladó. 1 szoba, konyha és 1 szoba pincével azonnal­­ beköltözhető. Érdek­lődni ugyanott, Ko­­í czánál. ________ Családi bál sétatér közelében eladó. KM. szoba-konyha beköl­tözhető, ígyzaoba, őszi komfortos cserelakás. Alkalmi vétel. Miklós u. 8. Megtekinthető heti órákban. Olcsó, modern za­ma­túrák és hagyományos kárpitozott bútorok il­­.kedvezménnyel, “ kárvé” rigyeken! Előleg nél­kül szállítok ablakre­­dőnyt, redőny szek­rény nélkülit, valamint redőnyszekrényeet 10 havi részletfizetésre. Rákóczi út 38. Tóden- Wer. Szövetkezeti vagy tár­­sasházban keresek egy vagy kétszobás össz­komfortot, OTP át­vállalásául. „Tavasz: 10" Jeligére a Jókai utcai hirdetőbe. Balkezes gitár eladó. Doktor Sándor U 49/D. u. 7._________ Két diáklányt létbe felveszek. Ozv. dr. Frankó Zoltánná Szabadság u. 3. ______ Igényű Ipari tanulót keresek albér­letbe. Bartók Béla u. 12. sa._ Lóé négyszögöl ház­hely olcsón eladó OJ- moczekáljz alatt ,,FÜ- sendilló" Jeligére Ballal u. hirdetőbe. Hat éves, vemhes te­ll­en eladó, szintdénes 39. az.­g­óbár IMI lakást kere- BBla­jgl- Skal­otceé Fodor, dűlő 21.Bazamalom­Sarló telepítésre al­kalman terület építési lehet flfcéggel Ürögben eladó. Tel.:34-13. Egy mob«. melléképület konyh«, tavaszi beköltözései eladó. —Pécs-Üfrög, Fülemüle U. 32. Eladó egy fiatal 180 kg-os sertés, hasítva lg. Újvilág u. 1. A—tan tűzhely feh­ér zomámooa ott (Jobbos) Jó állapotban eladó. Megtekinthető: Sem­melweis u. 6. I. era. 3. De. 8—13-ig ég du. 4—8-ig VI .. .... kizárólag Jó állapotban levő süly­­lyesztés ás sima var­rógépeket. — Bárány, Hal tér 1. Egysseba összkomfor­tos. OTP szövetkezeti öröklakás eladó, sür­gősen, csak bányász­nak. „Sürgőé 1966” jeligére a Jókai utcai hirdetőbe Eledé egy régi háló. Petőfi u. 18.Bélyeggyijtemnényt. —­külföldit fa, tömegbé­lyeget 1900 előtti lé­vaiakét veszek, vidék.Kisméretű, som­énco­­ratt sinter tűzhelyeladó. Herczog, Hona u. 6. 9.„Oyfűjtő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérek.Bejárónőt fellestek Mecsek U. IX. fest . Egy Pár heréit, 8 óra Jó Madó. Ke-Nyste tranalmtonis Ja­pán kiorádió eladó. — nagyvárad u. 38 ga Itt tg-os bírók, több­féle hisapált bútor eladó. Ady Endre u. 37. m. Est pár 2 áros u ratt, béréit csikó és egy 6 éves tehén el­adó. Terehegy ZS. F Ionéról nem egy *,« Koinyh* élésiuli‘ piáitól tokonon­u­l p egyezőbe gurron eneleg egy rmty 1­báárt. Cmk érc nyája dolgom ■ v a I Ígér* a Jókai a hirdetőbe. KM «ob«. kor.y fél bix eWó. F Frtoswarr útj* • HALÁLOZÁS Drága édesanyánk, anyós, nagyanya, testvér, ÖZV. LUCZA FERENCNÉ 73 éves korában elhunyt. Temeté­se pénteken 3 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, ÖZV. FABI SÁN­­DORNÉ 66 éves korában el­hunyt. Temetése február 5-én, szombaton 11 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett. Jó édes­anya, anyós, nagymama, dédmama. ÖZV. ROTH ADAMNÉ 94 éves korában elhunyt. Temetése február 7-én, hétfőn 3 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört sí­vei tudatjuk, hogy a­­ drágább férj, édesapa, új testvér, PUSZTASI JAN 60 éves korában, hős szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat 7-én­­ után fél­­ órakor kísér utolsó útjára a közút temetőben. A gyászoló­­ A Xavér utcai Szőri Otthon fájdalommal tud­ja, hogy RAKICS MIHAI­NÉ elhunyt. Temetése 4­1 órakor lesz a köztés tében. KÖSZÖNETVYll.VAMI Hálás szívvel mentis köszönetét azoknak a barátoknak és ismerős­nek, akik FODOR SI­DORNÉ temetésén meg­lentek és megjelenésük fájdalmunkat enyhíteni it­keztek. A gyászoló csat

Next