Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-04 / 93. szám
Munka Érdemrend arany fokozata Garamvölgyi János rajtunk kívül talán csak a portás és a takarítónők tartózkodnak. Most végre nem zavarják beszélgetésünket. Pedig irigylésre méltó embernek tűnik . .. Kérdés azonban, hogy tizenötezer ember gondjával lehet-e valaki irigylésre méltó? Tizenötezer bányamunkásért vállalt felelősséggel mikor jár le az igazgató munkaideje? Az elmúlt esztendőkben a Mecseki Szénbányák nehéz helyzetben volt. Garamvölgyi János a biztatáson, a jó szón kívül aligha tudott bármit is adni a bányászoknak. S arra sem volt mindig képes. Tizenötezerszer nem mondhatta el, hogy nem tud magasabb bért adni, kevés a lakás, nincs elég pénz új gépekre. Az emberek türelmetlenek, a trónkövetelő új nemzedék gyorsabban, dinamikusabban szeretne előrehaladni. Két évtizede még az igazgató is ebbe a csoportba tartozott. Most azonban már jól tudja, hogy ki kell várni a kedvező időt, s akkor is megfontoltan, ezernyi tapasztalat birtokában biztonságos vizeken kell kormányozni ezt az óriás hajót. Harmincnyolc esztendeje takarítógyerekként ismerkedett a bányamunkával Béke-aknán, amelynek közel évtizede már nyomát is alig találjuk . .. Aligha álmodozhatott arról, hogy egyszer majd kormánykitüntetést kap mint az egész mecseki szénmedence irányítója, s mint a KGST Szénbányászati Állandó Bizottsága Tudományos Műszaki Tanácsának elnöke. Az elnöki tisztét immár tizenegy esztendeje tölti be. Hat tanács irányítója között ő a rangidős. Persze, dehogyis gondolhatott arra, hogy a világ egyharmada szövetkezik, hogy kölcsönösen megsegítse egymást, s sok más között megkísérelje... a bányászok gondjain enyhíteni. A Garamvölgyi János irányításával működő munkacsoport legfőbb feladata ugyanis éppen a bányaveszélyek elleni küzdelem, s ebben pécsiek, a Mecseki Szénbányák kutatási osztályának munkatársai két fontos területen is közreműködnek. A szilikózis és a gázkitörés elleni védekezés témavezetői ... Garamvölgyi János a bányaiskolát Pécsbányán, majd Nagybányán végezte. Olyan nemzedék volt ez, amely később szinte az egész mecseki szénmedence irányítását átvette. Az igazgató nem tartja ezt különösnek, bányászdinasztiából származtak, s két esemény is elősegítette érvényesülésüket? 1945 és 1956. Garamvölgyi János némi szomorúsággal mondja: nemsokára ismét megnyílnak az érvényesülés kapui, ez a nemzedék is megkapja az obsitot. Addig azonban még bőven van tennivaló: az igazgató most zavartalanul örülhet a Munka Érdemérem arany fokozata kitüntetésnek, most már nem süllyedő hajót kell kormányozni. Éppen az elkövetkező esztendőkben kell megalapozni a mecseki szénbányászat jövőjét. Egy évtizedre? Az ezredfordulóig? Talán éppen az igazgatón, a nagybányai nemzedéken, a KGST programjaiban dolgozó többi szakemberen múlik, milyen sors vár a most kedvező szélben haladó hajó népére ... Lombos Jenő Az igazgató ráér. Most ráér. Szombat délután — a Mecseki Szénbányák központjában — Munka Érdemrend arany fokozata Steiner Jánosné Melyik volt előbb, Lica, vagy a komló? Ez olyan kérdés Bikason, amire épp oly nehéz határozott választ adni, mint a tyúk vagy a tojás dilemmájára? Rózsár Emilnek, a komló-brigád vezetőjének úgy rémlik, hogy 1959-ben ültették itt el az első komló-dugványokat és mintha Lica már velük együtt telepített volna. De ez nem biztos mert lehet, hogy az első telepítés már megvolt, mikor bekopogtatott, hogy ő a komlóban akar dolgozni. A gazdaság toborozta akkor a fiatal lányokat, aszszonyokat. Az új, eddig itt ismeretlen kultúra sok kézi erőt kívánt. Arra azonban határozottan emlékszik, hogy a 15 éves Kovács Lídia, vékonypénzű kislány volt, majd elfújta a szél. Itt nőtt, erősödött meg náluk, innen ment férjhez is, gyereket szült. De ezeket a nagy családi eseményeket, meg a szabadságot kivéve aztán egyetlen napot sem hiányzott. A nyitott szín alatt csípősen fütyül az áprilisi szél. A brigádtagok felfordított gyümölcsrekeszeken ülnek, vastag pulóverekben, fejkendősen, kezükben azonban fürgén kattog a metszőolló. Két-két asszony ül egy ládán, hátukat egymásnak vetik, úgy melegednek. Steiner Jánosné, most is a legvékonyabb köztük. A sok réteg ruha alatt is szinte elveszik törékeny alakja. Lica még csak 30 éves, de fél életét a komlóban töltötte, s ma ő a brigádban a legnagyobb szaktekintély. Munka mellett tanulta ki a szakmát, komló- és gyümölcskertész szakmunkás. Azokban az időkben gépek még nem voltak. A komlót még kézzel művelték, kapálták, szedték. A komló indája szúrós. Szedéskor bőrkesztyűben téptek le a drótról, aztán ölbe véve csipegették. Egy toboz kb. egy grammot nyom, még zölden is könnyű, mint a pille, így aztán egy szedő naponta átlag csak 15 kilót tudott leszedni. Lica a gazdaság abszolút rekordere, 40 kilót szedett le naponta. Ezt senki sem tudta utána csinálni. De hol van ez már! A nehéz fizikai munkát gépek végzik. Három évvel ezelőtt jött meg a nagy belga ALLAYS M 22-es komlókombájn, azóta nem szedik kézzel a komlót. Az első etető, akit a mindentudó gépre rátettek, Steiner Jánosné volt. S mivel a 32 méter hoszszú monstre gép épp itt áll a szín alatt, Lica készséggel elmagyarázza működési elvét. — Két oldalról négyen etetjük a kombájt. A gép belsejében levő szerkezetek elválasztják a levelet és a tobozt az indától. A tobozok közül ventillátorok fúvatják ki a levelet és szármaradványokat. Óránként 4—500, tíz óra alatt 4—5 ezer indát etetnek be, négyen összesen 20 ezret. A tobozt innen a vontatók beviszik Bikába, a szárítóba. Eddig így volt. Az új jugoszláv szárító azonban itt épül fel a kombájn mellett, még az idén. Kapunk szociális épületet is, rendes öltözőt, fürdőt. Vagyis Lica a második nagy telepítési kampányt éli meg Bikason. A kettő között 15 év telt el s az akkori 15 éves kislányból közben a Bikali Állami Gazdaság törzsgárdistája —fizetése 3000—3200 forint — s a szakma mestere lett. Ezt a címet Bikalon ötévenként ítélik oda, s ő már kétszer kapta meg. Kiváló dolgozó, a szocialista brigád alapító tagja. A brigádtagok elismerik, szeretik. Magas kitüntetésére egyik sem féltékeny, még a vele egykorúak, vagy a nála idősebbek sem. A dolog egyszerű. Lica megérdemelte. Rónaszéki Ferencné Munka Érdemrend arany fokozata Közel harminc esztendeje dolgozik a szigetvári járásban Pirisi János, a Baranya Megyei Tanács V. B. Szigetvári Járási Hivatalának elnöke. Volt pedagógus, Ibafán körzeti iskolaigazgató, 1961-től a Járási Tanács művelődésügyi osztályvezetője. Elnökhelyettesként 1964- től tevékenykedett a járás fejlődéséért, három éve pedig a járási tanácshivatal elnökeként végzi felelősségteljes munkáját. Az évek során már többször beszélgettünk a járásról és mindig azt tapasztaltam: egész tevékenységét lefoglalja ennek a területnek öröme, gondja. A napokban, amikor felkerestem hivatali szobájában, gondoltam, most nem a járásról, hanem önmagáról kérdezgetem. Hiába tettem fel a személyére szóló kérdéseket, a válaszokban ismét a járás élete került az első helyre. Nagy gond a járás déli részének vízrendezése, de 1969- től folyamatosan javul a helyzet. Eddig körülbelül 20 millió forintot fordítottakvízrendezésre. A termésátlagok növekedésében térülnek meg a forintok, például Kétújfaluban 1967- ben 7,4 mázsa, 1971-ben pedig 16,3 mázsa volt a holdankénti búzatermés átlaga. De jelentősen nőtt a kukoricatermés is. — Most a járás északi részének a Zselichez tartozó területnek, talajeróziós problémája van napirenden — mondja. — A keszthelyi Agrártudományi Egyetemen készül a terv, hogyan lehetne a talajpusztulást megakadályozni és jobban hasznosítani a területet. A 23 000 lakosú járás kitűnő ismeretét bizonyítja: politikai, gazdasági vagy kulturális területről ejtünk szót, mindegyikben „otthon van”. — A közel három évtized alatt szerzett ismereteim, községlátogatások segítettek a járás megismeréséhez és természetesen munkatársaimmal tartott rendszeres kapcsolat — mondja. — Igyekszünk résztvenni a falugyűléseken, tanácsüléseken. Ahol pedig nem tudok személyesen résztvenni, onnan munkatársaim tájékoztatnak. Dossziét vesz elő, beleolvas a jelentésekbe. — Például néhány napja Nyugatszenterzsébeten volt falugyűlés, a feljegyzésben ezt írják: örömmel fogadta a község lakossága a művelődési otthon átalakítását, ahol helyet kapott az orvosi rendelő, ifjúsági klub is. Most a környezetet akarják parkosítani. Vagy itt van Somogyhatvan, ahol járdafelújításra csak anyagot kértek, majd ők elvégzik a munkát. Az anyagot kiszállították, a munkát befejezték. Arról beszél, hogy „különös, látványos” fejlődés nem volt a járásban, de a sok „kis eredmény” mégis jobbá, szebbé tette és teszi a községek lakóinak életét. Egyetlen adat ennek bizonyításához: 1960 és 1970 között mintegy 3400 ember ment el a járásból, keresett magának másutt megélhetést, most már megállt az elköltözés. A településfejlesztés ebben az évben is folytatódik: Nagydobszán 50 személyes óvodát építenek, a Megyei Tanács 600 000 forinttal járul az építéshez, a járás községei pedig 355 000 forinttal. A műszaki előkészítést a Pollack Mihály Műszaki Főiskola vállalta. Dencsházán szolgáltatóház létesül. Kétújfalun közel 5 millió forintos költséggel megkezdődik a törpevízmű létesítése. Somogyapátiban két pedagógus szolgálati lakás épül. Vásárosbécen elkészül az új művelődési otthon... Feljegyzésekkel teli naptárára pillantok. Hétfő: vezetői megbeszélés, kedd: polgári védelemmel kapcsolatos tennivalók, szerda: Harkányban a KISZ- fiataloknak oktatás, csütörtök: párt V, B. ülés ... Szabad ideje felől érdeklődöm, mi a kedvelt időtöltése, — gondolom, hogy a kérdésre válaszolva most önmagáról is „kénytelen néhány szót ejteni.” „Szívesen foglalkozom a sporttal” — mondja és azzal folytatja, hogy örül a járás minden sporteredményének és még többet kell támogatni a testnevelést, a sportot. Most hozzákezdtek egy felméréshez, melyik községben milyen lehetőségek vannak, hol kell még többet segíteni ezen a területen. Élete, öröme, gondja eggyéforrt a járás életével, örömével, gondjával. „Még sok munka vár ránk, de szívesen dolgozunk”. A Megyei Tanácson tegnap vette át a Munka Érdemrend arany fokozatát. Garay Ferenc Pirisi Dános Munka Érdemrend bronz fokozata Még éjszaka van, amikor kikászálódik az ágyból. A majorral szomszédos hajdani cselédház háromszobás lakásának konyhájában meggyullad a villany. Egy simogató pillantás az álmodó gyerekre. Aztán iránya tehenészeti telep. Növök Lászlóné, gépifejő munkába indul. A Bicsérdi Aranymező Tsz korszerű szarvasmarha-telepén 38 állat az övé. — Hét esztendeje csinálom. Megszoktam már és szeretem ezt a munkát. Régebben, a másik telepen a fejésen kívül az etetést és a trágyázást is mi végeztük, asszonyok. Egy jó éve adták át a 456 férőhelyes új telepet, most a fejésen kívül csak az almozás és a tehenek tisztán tartása a miénk. — Mit tart szépnek a munkájában? — Mindig isszerettem az állatokkal foglalkozni. A jószág hálás, ha az ember törődik vele. Mielőtt idejöttem férjhez, Bicsérdre, Királyegyházán is a tsz-ben dolgoztam, a sertéstelepen. Az első műszaknak reggel hétkor van vége. Ezután következik a második, harmadik és tudom is én hányadik műszak: rohanás haza megetetni az otthoni állatseregletet, Lacikát felkészíteni az óvodába, takarítás, mosás, főzés. S ha jut idő, akkor egy rövid pihenő. Délután kettőkor ismét a telepre szólítja a kötelesség. A munkaidő este hatig tart. — Persze, kifárad az ember. De ha nem lenne munkám, mit kezdenék magammal? Valahogy beleszülettem a munkába. Hegyszentmártoni bányászcsaládból származom. Nyolcan voltunk testvérek. Az öcséim tanultak, s míg férjhez nem mentem, segítettem az anyámnak a házimunkában meg a sertéstelepen dolgoztam. Most itt anyagilag is jól megvagyunk. Megkeresem azt, amit a férjem a bányánál. ? — Tavaly, az átlagkeresetem 3900 forint volt, plusz 23 százalék nyereség. — A Május 1 szocialista brigádban - amelynek tagja - mindenki ilyen jól keres? — A mi szövetkezetünkben az egyenlő munkáért egyenlő bér elve valóban érvényesül. Aki dolgozik, az megkapja a megérdemelt fizetséget. A tsz nődolgozóit a lehetőségekhez mérten megbecsüli, például aki egyedül neveli gyermekét, minden évben 500 forint segélyt kap. A jutalmazásoknál is gondolnak ránk. Mosolygós, örökvidám, szókimondó fiatalasszony. Harmincéves. Úgy tartják, ő a brigád lelke. Ha valami probléma adódik, tanácsokat ad, a brigádvezetővel együtt eljár a telepvezetőnél, s ha kell irány a tszközpont, az elnöki iroda. A bicsérdiek megbíznak benne. Elismerik munkáját, dicsérik fáradhatatlan aktivitását, mert Novák Lászlóné tengernyi teendője mellett számtalan közéleti funkciót is ellát. Tagja a járási pártbizottságnak, a tsz ellenőrző bizottságának, pártszervezet nőfelelőse. — Tervei? - A kisfiam szívbeteg, bízom benne, hogy az újabb operáció is sikerül. Ez a legfőbb vágyam. A Bicsérdi Aranymező Termelőszövetkezet az idén ünnepelte 15 esztendős fennállását. Az eltelt másfél évtized alatt a gazdaság dolgozói közül elsőként Novák Lászlóné részesült kormánykitüntetésben, a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta meg. Gratulálunk. Mécs László Novák Lászlóné Építeni is szeretnénk egy családi házat... * Munka Érdemrend ezüst fokozata Biri János Hétfőn vette át a kitüntetést a minisztériumban. Várjunk csak, számítgatjuk fotoriporter kollégámmal. Pestről hazafelé biztos leragadnak egy kicsit a kömlődi halászcsárdában, későn jönnek meg, reggel majd bekopogunk a lakásán, csakcsak kivesz egy szabad napot. Felesége nyit ajtót, Biri János hajnalban leszállt a bányába. Délután itt ül a szerkesztőségben. — Illik megünnepelni, de csak módjával. Már negyed hatkor hazaértünk. Eltalálta, persze, hogy betértünk a csárdába, hoztunk is halászlevet, befőttes üvegben, meg sült keszeget, papírban — mosolyodik el az aprótermetű, keménykötésű uránbányász és a másik feltételezésemre is rácáfol —. Nem azért szálltam le reggel, hogy selyempapírba csomagolva levigyem és megmutogassam munkatársaimnak a kitüntetést, ahogy maga gondolta. Majd ők jönnek el hozzám megnézni. Biri János, a Mecseki Ércbányászati Vállalat csapatvezető vájára: Munka Érdemrend ezüst fokozata. A városi tanácstag fejével gondolkodott, először azt hitte, valami ünnepségre invitálják. Meglepődött, erre nem számított. Az üzemvezető hozzáfűzte a hírhez, Jani, sok éves munkád eredménye ez. Tokajban gyerekeskedett. S ami Tokaj és Pécs között van: a katonaság, ahonnan ötvenhatban leszerelt, miután a négytagú család nem tudott kijönni az őrmesteri fizetésből, és Tatabánya, a bánya, ahol megint csak nem találta meg a számítását, ötvennyolcban Pécsre jött, rá egy évre szép lakást kapott a bányától. Gyökeret eresztett, olyannyira, hogy tűkének érzi magát. Imádja Pécset, amelynek tanácstagja. Itt fent egy választókerület ügyes-bajos dolgai után talpal, odalent a bányában egy héttagú brigád karmestere. Sietve megjegyzi, a kitüntetést nekik is köszönheti. Nagyon együtt van a brigád. Hogy milyen ma az uránbányászkodás? Meg kell nézni, a négyes üzem lassan úgy néz ki, mint a szanatórium, észre sem lehet venni, hogy bányászkodás folyik. Dolgoztak is érte társadalmi munkában, hogy úgy nézzen ki. És a föld alatt? Sok az új bányagép és a biztonsági berendezés, könnyebb és biztonságosabb a bányászkodás, amit az is mutat, kevesebb a vándormadár. — őrmester volt. Ezt nem egykönnyen vetkőzi le az ember. Lent a bányában is őrmester? Csak hümmög az őrmesterbajusz alatt — Szauer elvtárs egyszer már megjegyezte, parancsolni, azt jól tudsz... Nézze, itt épp olyan fegyelemnek kell lenni. Sőt, sokszor szigorúbbnak. Mert itt a legkisebb mulasztás nem fogdával, fenyítéssel jár, hanem balesettel, de végződhet halállal is. Megnyugtat, egyáltalán nem mogorva ember. Éppen eleget viccelődnek lent a föld alatt De le ne írjam, mert még komolytalannak tűnnék az eset amikor... No és, hárman is horgászok a csapatból, a sikertelen horgászatok pedig mindig ugratásul szolgálnak. Azt mondja, egyetlen kívánsága van még az élettől, szeretne egyszer elutazni tíz napra a Szovjetunióba, Leningrádba. Miklósvári Zoltán