Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)

1974-05-09 / 125. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek? Dunántúl­­ tani , XXXI. évfolyam, 125. szám 1974. május 9., csütörtök Ara: 80 füles Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Győzelem és béke S­okszor eszembe jut 1945 májusának egyik vá­ratlan eseménye. Azon a tavaszon a fővárosban akkor már régóta nem lehetett hal­lani fegyerdörrenéseket, rob­banásokat, hangjukat szinte el is felejtették az emberek. És egyszer csak, május 9-e dél­utánján, sűrű fegyverropogá­sok riasztották meg az embe­reket, melyek a város külön­böző pontjai felől hallatszot­tak. Nem sokkal később szerte­szét terjedt a hír: vége a há­borúnak, a fasiszta Németor­szág letette a fegyvert Ezt kö­szöntötték akkor a hazánkban tartózkodó szovjet katonák fegyverei. Azóta sok filmben, képben láthattuk, hogyan köszöntötték világszerte ezt a napot a bé­két vevő emberek. Moszkvában ágyúk díszlövéseivel és a Vörös téri találkozással, Londonban kigyúltak a fények, New York­ban karneváli felvonulással. Az öröm azonban nem homályo­­síthatta el az emlékezést. Európa népei nem felejtették el milyen szörnyű szenvedéseket okozott számukra a német fa­sizmus. Huszonkilenc esztendő telt el azóta­­ békében. Békében úgy, hogy azért mindig érez­tük a veszélyt, felfigyeltünk egy-egy helyi háborúról érke­ző hírre, konfliktusra. Nem múlt el olyan esztendő, mely ne fi­gyelmeztetett volna bennünket arra, hogy a békét meg kell védenünk azokkal szemben, akik új világháborúba, az elő­zőnél hatalmasabb méretű pusztulásba akarják sodorni az emberiséget. Az emberek jól tudják, hogy az a Szovjetunió, mely a leg­többet vállalta a német fasiz­mus leverésében, az elmúlt huszonkilenc esztendőben a legtöbbet vállalta a béke meg­őrzésében is. Erőfeszítései a kollektív biztonság megterem­téséért, a konfliktusoknak tár­gyalások útján való megoldá­sáért, a nagyhatalmak közötti együttműködésért, Európa or­szágainak békés együttéléséért, a szocialista országok védelmi erejének növeléséért - mind eredményesen járultak hozzá a béke megőrzéséhez. Az elmúlt negyedszázadban kibontakozott a világ vala­mennyi országában a népek békemozgalma. Ez a hatalmas méretű mozgalom, akcióival, tömeghatásával- eredménye­sen mozgósított a béke meg­védésére. Tizenhét éve hazánk­ban a győzelem napjával kez­dődik a békehónap, amikor a különböző rendezvények kere­tében népünk ismételten kife­jezésre juttatja, hogy nem fe­lejtette el a második világhá­ború tanulságait, részt kér és vállal a békéért folyó kü­zdelem napi feladataiból. A béke és barátság hónapja keretében megyénkben ez évben is gyű­lésekre, rétegtalálkozókra, kul­turális rendezvényekre kerül majd sor, melyek résztvevői hi­tet tesznek békeakaratukról. közelmúltban bontako­zott ki megyénkben is a dolgozók széleskörű szocialista versenymozgalma hazánk felszabadulása 30. év­fordulója, pártunk XI. kong­resszusa tiszteletére. Ez a ver­senymozgalom a legjobb lehe­tőség arra, hogy a békét aka­ró emberek a szocializmus épí­tésének különböző területein tettekben fejezzék ki egyetérté­süket pártunk és kormányunk politikájával, nemzetközi tevé­kenységével, mely eredményes hozzájárulás a huszonkilenc év­vel ezelőtt megteremtődött bé­ke megvédéséhez. M, E, A Az Országos Béketanács ünnepi ülése Megkezdődött a béke és barátsági hónap Május 9-e, a fasizmus felett aratott győzelem évfordulója alkalmából szerdán az Orszá­gos Béketanács ünnepi ülést tartott, s ezzel megkezdődött a magyar békemozgalom éven­ként ismétlődő tavaszi országos eseménysorozata: a béke és barátsági hónap. Az ünnepi eseményen — amelyet az Újvárosházán rendez­tek meg — részt vett és az el­nökségben foglalt helyet Benke Valéria, a Társadalmi Szemle főszerkesztője és Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Péter János, az Országgyűlés alelnöke és Jakab Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. Ott volt az ünnepségen az OBT vendége­ként hazánkban tartózkodó szovjet küldöttség, amelyet Oleg Harhargyin, a Szovjet Bé­ketanács alelnöke vezet és a lengyel békedelegáció, amely­nek vezetője Michal Grendys, a Lengyel Államtanács tagja, a Lengyel Béketanács alelnöke. Jelen voltak az ünnepségen a társadalmi és tömegszervezetek vezető képviselői, megjelent a tanácskozáson több olyan bé­­keharcos is, aki negyedszázad­­d­al ezelőtt ott volt a magyar békemozgalom alapító tagjai­nak sorában. Sebestyén Nándorné, az Or­szágos Béketanács főtitkára üdvözölte az ünnepség résztve­vőit, majd megnyitó beszédé­ben emlékeztetett arra, hogy békemozgalmunk az , idén ha­gyományos tavaszi demonstrá­ciójával egyidejűleg ünnepli a hazai és a nemzetközi béke­mozgalom kibontakozásának 25. évfordulóját. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára emelkedett ezután szólásra. Szólt arról az előadó, hogy Magyarország képviselői kezdet­től fogva részt vettek a nemzetkö­zivé terebélyesedett békemoz­galomban. Ot voltak Wroclaw­­ban, Párizsban és Stockholm­ban a kongresszusokon és a különböző szintű tárgyaláso­kon , de részesei voltak azok­nak az akcióknak is, amelyek azok ellen irányultak, akik a világ békéjét fenyegető tűz­fészeket hozták létre. A magyar békemozgalom magasfokú akti­vitásának a magyarázata ab­ban az egyenes­ vonalú politi­kában található, amely nálunk a párt politikájénak megvalósí­tásával létrehozta — a szocia­lizmus építése jegyében a né­pünk teljes egységét Azért volt erőnk más nőnek támogatásá­ra is mert helyes és következe­tes belposkánk erkölcsi ala­pot terem­tve ahhoz, hogy a magunk pé­dájára hivatkozva lépjünk fel más népek érdeké­ben. A nemzetközi élet időszerű témáit elemezve a többi között arról beszélt Sarlós István, hogy tért Hódig a békés eny­­más mellett­é­ és gondolata. Eredménye ez a békemozga­­lomnak is Elmondta: a világ e­z enyhülés útjára lépett, de még nem érkezett el a harmo­nikus és mindenki áttal őszin­tén gyakorolt e­mírtm­űködés­hez Méltatta a vietnami nép nyuzalmét, * hamns­ztvnzt, hogy támogatjuk az arab né­pek igazságos harcát, cselek­vő szolidaritásunkról biztosít­­juk a chilei hazafiak igaz ügyét. ■­— Ami Európa békéjét illeti — mondta a szónok —, a biz­tonságot és együttműködést ko­rábban ellenző erők érveinél erősebbeknek bizonyultak a szocialista világ és a béke­mozgalom érvei: létrejött a tár­gyalások első szakasza Helsin­kiben, folyamatban vannak a második szakasz tárgyalásai , és tart az eszmecsere arról, hogy hol, mikor és milyen szinten kerüljön sor a harma­dik, a záró szakasz tárgyalásait­ra. Bztosak vagyunk abban, hogy létrejön az európai biz­tonsági rendszer és olyan Euró­pa alakul ki, melyben egymás mellett, a kölcsönös segítség­­nyújtás szellemében élnek és fejlődnek a különböző társa­dalmi rendszerű országok.­­ Huszonöt éve működik a szervezett békemozgalom a vi­lágon, az újabb, a második huszonöt év most kezdődik. Bi­zakodva tekintünk a jövő elé­be, mert tudjuk, hogy mit aka­runk. Bízhatunk a jövőben, mert tudjuk, hogy igazunk van. Igazunk van, mert az emberi­ség legszentebb ügyéért a bé­kéért harcolunk, — zárta be­szédét Sarlós István. Az Országos Béketanács ünnepi ülésével megkezdődött a béke eseménysorozata. Képünkön: Sarlós István, a Hazafias Népfront ünnepi beszédét mondja. iso­u. am­LU, ICLeretiu és barátsági Hónap országos Országos Tanácsának főtitkára Todor Zsivkov Moszkvába érkezel! Rövid baráti látogatásra szerdán Moszkvába érkezett Todor Zsivkov, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára, a Bolgár Államtanács elnöke és Sztanko Todorov, a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnö­ke. A magas rangú vendégeket a vnukovói repülőtéren­­.eo­­nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke, Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács elnöke, Konsztantyin Katusé,­, az SZKP KB titkára és más hi­­­­vatalos személyiségek fogad­­ták. / Ünnepi gyűlés Bikaion­ ­ Bolgár—magyar barátsági est a győzelem napján Bolgár—magyar barátsági estet és győzelem napi ünnepi gyűlést tartottak tegnap Bika- Ion, az állami gazdaság kul­túrtermében. Ezzel egyben kez­detét vette a Bulgária felsza­badulásának 30. évfordulójára megyénkben megrendezendő bolgár—magyar barátsági hét. A több száz fős hallgatóság előtt Cser László, a Bikari Álla­mi Gazdaság igazgatóhelyette­se nyitotta meg a nagygyűlést és köszöntötte a megjelenteket, közöttük Szvetlozár Vaszilevet, a Bolgár Kulturális Központ igazgatóhelyettesét és Peter Petrov történészt. Az elnökség­ben foglalt helyet még­­többek között dr. Ádám Antal egyete­mi tanár, a Hazafias Népfront I Baranya megyei Bizottságának­­ elnöke, Sinku Pál, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa, Szili József, a Szakszervezetek Baranya me­gyei Tanácsának titkára, Sarka­­di Nagy Barna, a KISZ­ Bara­nya megyei Bizottságának tit­kára, Benedek András, a Sásdi Járási Hivatal elnöke, Sziveri Mátyásné, az MSZMP Sásd Já­rási Bizottságának munkatársa, Kovács Jenő, a Hazafias Nép­front Sásd Járási Bizottságának titkára. Ezt követően dr. Ádám Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának elnöke ünnepi beszédében a követke­zőket mondta: 1945. május 8- án éjfélkor Európában véget ért a II. világháború. Nem oko­zott még ennyi rombolást há­ború a szívekben és a fejek­ben. Nem volt még olyan há­ború, amely ennyire figyelmez­tette volna az emberiséget, mi történhet, ha vad, reakciós pusztító erők válnak úrrá a vi­lágban, ha az emberség érté­keit a szabadságot, az emberi méltóságot, a demokráciát láb­bal tapossák, ha az emberte­lenséggel szemben nem sora­kozik fel egységesen a huma­nizmus széles tábora. Szólt még az eltelt időszak békés építőmunkájáról és a nemzet­közi helyzetről is, majd vége­zetül ünnepi beszédét a követ­kező szavakkal fejezte be: a második világháború európai befejezésének, a német fasiz­mus felett aratott győzelem papjának 39. évfordulóján ke­gyelettel hajtjuk meg a di­csőség és a hála zászlaját a hősöknek, akik­ hatalmas vérál­­dozatok árán kivívták a győzel­met. Hála és köszönet a szov­jet felszabadítóknak, akik leg­­nagyobb részt vállalták a he­roikus küzdelmekben, de háló­val gondolunk azokra a bolgár és jugoszláv hősökre is, akik a szovjet hadsereg oldalán köz­reműködtek megyénk felszaba­dításában. Ezután Szvetlozár Vaszilev, a Bolgár Kulturális Központ igaz­gatóhelyettese emelkedett szó­lásra és emlékeztette az ünne­pi nagygyűlés résztvevőit arra, hogy 30 évvel ezelőtt a ma­gyarok és a bolgárok ugyan­csak együtt köszöntötték a bé­ke napját. Beszédében ezután röviden ismertette az elmúlt három évtizedben elért ered­ményeket, Bulgária fejlődését. A nagygyűlés befejezését kö­vetően a barátsági est prog­ramja a „Béke első napja" cí­mű szovjet film bemutatásával zárult, egyben kiállítás nyílt a gazdaság kultúrtermében, ahol a mai Bulgária korszerű mező­­gazdaságának eredményeivel ismerkedhettek meg az érdek­lődők. Világítanak a „képernyők",­­ illetve a pécsi Kertváros tévé­há­zának ablakai. Esti pillanatkép Pécs legfiatalabb lakónegyedé­ről. A leszerelési világkonferencia előkészü­ltei Kedden New Yorkban meg­kezdte munkáját a leszerelési világkonferencia elkészítésé­vel megbízott különleges ENSZ- bizottság, amelynek feladata jelenleg az, hogy tanulmányoz­za a résztvevő országok kor­mányainak a világkonferencia összehívásával kapcsolatos né­zeteit és elképzeléseit, s erről beszámolót készítsen a v­­íg­­szervezet soron következő 29. ülésszakára.

Next