Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)
1977-11-02 / 302. szám
1977. november 2., szerda Dunántúli napló A Szovjet «Étit* ' Szentpétervár végnapjai Amikor Eizenstein a Patyomkin páncélost forgatta, Vszelvod Pudovkin egyszerre két filmet is vitt a szovjet közönség elé, Az agy mechanikája és A sakk láza címűeket. Nehezen hitte volna bárki is el, hogy a két filmet egyazon rendező készítette. Az első népszerű-tudományos ismeretterjesztő kisfilm Pavlov feltételes reflex teóriájának szellemében, a másik — a világhírű kubai mester, Capablanca közreműködésével — vérbő komédia a kor fellobbanó sakkőrületéről. Bármennyire is elüt egymástól a két alkotás, szellemükben, világukban magukban hordozzák a fiatal filmes egyéniségének minden vonását. Mint később nyilatkozta: „A tudománnyal való kapcsolatom megerősítette hitemet a művészetben ..." Gorkij regénye, Az anya sikere után N. Zarkival, munkatársával, barátjával elhatározták, filmet készítenek a forradalom érlelődéséről. Jó alkalmat teremtett ehhez az a tény, hogy akkor, 1927-ben a Szovjetunióban országszerte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörésének tizedik évfordulóját ünnepségsorozattal kívánták köszönteni. Eizenstein ekkor lát hozzá az Október munkálataihoz, Pudovkin pedig előkészíti Petersburg, Petrograd, Leningrad című filmjét. Mint a cím is utal rá, a készülő, tervezett mű a forradalom városára épült volna, múltjára, jelenére. A nagy eposzok szellemében „A film témája — írta Pudovkin — nagy mértékben a Patyomkin, Einzenstein hatására született, vagyis a nagy eposzok szellemében ... Mint hatalmas freskót képzeltük művünket, amely három kort fogott volna át, kezdve már Pétervár megalapításával. Végül is arra az elhatározásra jutottunk, hogy gyakorlatilag lehetetlen egyetlen filmben mindezt bemutatni. Újabb változatot dolgoztunk ki, amelyben a film, noha címét megtartottuk, nem Péterrel kezdődött volna, hanem az imperialista háború kitörésével." Pudovkin és Zarhi úgy döntött, hogy a forradalom küszöbén álló város lakói közül négy ember portréját dolgozzák ki: egy arisztokrata tisztét, Lebegyev tőkését, egy proletárét és egy faluról felkerült legényét. A forgatókönyv elkészülte után azonban kifogások merültek fel a tiszt figurája ellen. Túlságosan lírainak, hősiesnek találták. S mivel sehogyan sem sikerült átírni a szerepet, egyszerűen kihagyták a forgatókönyvből, helyette a falusi fiút léptették elő központi alakká, aki mellett a két másik szereplő, a munkás és a tőkés, csak kiegészítő funkciót kaptak. Persze így aztán át kellett dolgozni a cselekményvezetést éppúgy, mint a befejezést. Pudovkin itt is, akárcsak Az anyában és a Dzsingisz kán utódjában, az öntudatra ébredés, a társadalmi eszmélés útját követi végig a forradalmi hit kialakulásáig. 1929-ben a Panoramique du cinema című kötetben Leon Mussinac, a neves francia kritikus azt írta a Szentpétervár végnapjairól: „Pudovkin a filmművészetben reprodukálja a zenei alkotómódszert. Nem ismerek a filmművészetben semmi fontosabbat, mint Pudovkin kompozíciós kísérleteit ...” Az elemzés szerint a film úgy épül fel, mint egy szimfónia. Eleinte a felvázolt témák szemben állanak, majd összecsapnak és aztán, a győzedelmes forradalom patetikus fináléjában összeolvadnak. Valóban, bár a Szentpétervár némafilm, mégis nagyfokú zeneiségről árulkodik. Akár egy zeneszerző, úgy nyúl témájához Pudovkin, úgy építi, kombinálja, színezi történetét. a legendák felvillanása A központi motívum, Péter városának képsora, refrénként bukkan újra és újra elő. De Pudovkin és operatőre, Golovina mindig más Pétervárt mutat, mindig újabb és újabb variációt tesz elénk. Előbb a legendák villannak fel. Megcsodáljuk Rastrelli várának csodás vonalait, a bronzlovas alakját, az oszlopok harmóniáját, a folyó vizében tükröződő fenséges épületeket, a hömpölygő Névát... S aztán vált a kép: öntelt, korlátolt polgár kerül elénk kocogó fiákeren. Egy másodperc és Pudovkin a költészet magasából egyszerre leszállított a kor keserű igzságának talajára. Második alkalommal már a faluról frissen felkerült legény szemével nézünk szét a fővárosban. A művészetekben járatlan muzsik belezavarodik az épületek kínos geometriájába. Az operatőr fentről fényképez és az oszlopok, csarnokok magasából mindez ijesztően kicsinynek, elenyészőnek tűnik, még Péter szobrának ugrásrakész paripája is elveszti méltóságát. A paraszt tekintetében a szobor jóltáplált háziállat lett csupán, semmi egyéb. A következő alkalommal éjszaka látjuk a várost, azokban az órákban, amikor válaszolni készül „a haza hívására”, amikor az ágyú csöve beárnyékolja az Izsák székesegyházat ... A háború témája elnyomja a pétervári éjszaka poézisét. Reggelre megint más színben ébred a főváros, mint a demagógia, a sovinizmus és a háborús szellem központja tárul elénk. Milyen gyűlölettel ábrázolja Pudovkin a burzsoá háborús hisztériát! A nagyszerű műemlékek szinte eltűnnek ebben a felszított, szennyes indulatban. Később csak már mint a háború városát láthatjuk, járhatjuk be újra. S aztán a film végén, a forradalom reggelén fedezhetjük fel ismét Pétervárt. Nemlaha György EGYETLEN AZ ORSZÁGBAN: Magyarország egyetlen porcelánrestauráló műhelye a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalatnál dolgozik. A Veres Pálné utcai műhelyben évente 5—6 ezer műtárgyat javítanak. A képen: osztrák majolikavázát javít Bendessy Béláné. A Várkonyi Péter felvétele Riadó, ’77 Úttörők országos játéka Az ország egymillió kétszázezer piros- és kéknyakkendőse várja, hogy felhangozzék a rádióban a „Riadókészültség”, majd nem sokkal ezután a jel: a Csepeli Vasmű szirénája. Ezzel kezdődik az a több napos országos játék, amely „Riadó 77" elnevezéssel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját köszönti. A rajt időpontját a „főhadiszállás”, az úttörőszövetség szigorúan titokban tartja, ám az országos játék gazdag programját jól ismerik mind a 3500 csapatközösségben. Már a nyári táborokban megkezdődött a felkészülés a Nagy Október megünneplésére. Enyhítés a zsúfoltságon Diákotthon Pécsett, a Kodály Zoltán úton Négyszáz férőhelyes középiskolai diákotthon enyhíti Pécs kollégiumainak zsúfoltságát október eleje óta. A Kodály Zoltán út aljában szép, új középület illeszkedik a meredek oldalba, a terepalakulást lépcsőzetesen követi változatos és esztétikus térélményt nyújtva. Tervezői Újvári István és Tóth Ferenc. A tanárok, diákok néhány hete lakják, s teszik egyre lakályosabbá az új diákotthont, a szobák, társalgók egyre otthoniasabb külsőt öltenek. Az épület uralkodó színei a fehér, a kék, a szürkésfehér és meleg vörösbarna. Kajtár Istvánné, az új Kodály Zoltán úti diákotthon igazgatója a Geisler utcai kollégiumból érkezik, hosszú munkanapjai a két intézmény között oszlanak meg, amíg nincs utódja a régi helyen. Az új diákotthon beindulása óta az igazgatónő ritkán kerül haza a koraesti órákban. A belépő óriási hallba érkezik, melyet körbefutó folyosó szegélyez, innen nyílnak a hálók, a tanulószobák és a nevelők helyiségei. A folyosók végén meghitt társalgót alakítottak ki a tervezők, itt helyezik majd el a televíziót, a kényelmes fotelokat. A földszinten megnézzük a betegszobákat, a fertőző betegek számára elkülönített részt, az orvosi rendelőt, ahol az egészségügyi szakközépiskolás lányok is segédkeznek majd a betegek ellátásában. — 400 férőhelyes a kollégium, most 388-an lakják — mondja Kajtár Istvánná. — Igen jók a hálók, a mosdók, a társalgók, a régi diákotthonhoz képest kényelmes összkomfortban élhetnek itt a tanulók. A kollégium koedukált, ami nevelési szempontból igen jó, s az eddig fiúvagy lánykollégiumokban élő gyerekek hamar beilleszkedtek az új rendbe. Itt van most valamennyi szakközépiskolás kollégista, valamint a Leöwey és a Dobó utcai gimnázium fiútanulói. A város négy fiúkollégiumából érkeztek, ahol eddig igen nagy volt a zsúfoltság. — Az épület még nem készült el egészen. Milyen részek várnak még átadásra? — Nem gondoltam, hogy ilyen nagy problémát fog okozni az, hogy nincs még a kollégiumban konyha. Három helyen étkeznek tanulóink: 111 komorovista fiú az uránvárosi ÉM-szállóra jár, az Asztalos kollégiumban étkezik a többi fiú, a Geisler utcaiban a lányok, így délután beérkezve alig egy órájuk marad a tanulásra, és máris indulniuk kell vacsorázni, megszakítva a tanulást. Tantermek várnak még elkészítésre, a klub és a könyvtár. Ezek és a konyha beindulásával már rendes kerékvágásba kerül a diákotthon élete. Nincs még egyelőre telefonunk sem, és sok komplikációt okoz, hogy az épület világítása egy vezetékre van kapcsolva, így esti villanyoltástól az ébresztőig sötét van az épületben a folyosókat kivéve, illetve, aki korán kel, az vagy zavarja a többieket, vagy sötétben kell készülnie. .. Milyen lesz a diákotthon környéke? Lesz-e udvar, park az épület körül? — Tavasszal kezdi meg a Kertészeti és Parképítő Vállalat a parkosítást. Az épület mögött sportpályákat szeretnénk kialakítani, a terület felhúzódik ugyanis egészen a bőrklinikáig. G. O. A holnapi órákra készülnek az új kollégium lakói Árpád-kori templomok Hogy a közelítően épen maradt vagy napjainkban kibontott középkori templomok milyen gyöngyszemei Baranyának, azt mindenki tudja, aki itt él. Mégis, ezeknek a régi kis templomoknak „szemérmes szépsége" új színekkel jelent meg a képernyőn a Pécsi Körzeti Stúdió pénteken vetített, Zsigmondi Boris által rendezett filmjének jóvoltából. Zsóka Zoltán kamerája úgy járta körül Mánfa, Malom, Mecseknádasd, Pécsvárad, Cserkút templomainak ódon köveit, annyi felderítő kíváncsisággal és gyöngédséggel, hogy a régi kövek valóban szinte életre keltek. Kár, hogy a filmet kicsit „elvitte” a túlzott bőséggel áradó, szakszerű szöveg, amelyben az apszis belső falán látható freskószegmentektől az ötszikű leveles palmettáig sok minden volt, amihez mi, átlagemberek nem értünk és soha nem is fogunk érteni, akárhányszor végighallgatjuk is. Meg aztán a nagyon szakszerű szöveg csalóka lehet, alkalmat nyújthat üresjáratokra, hiszen mi más lenne az pl., hogy a „falmaradványok vizsgálata izgalmas üzenetet közvetít”, vagy hogy a feltárt freskók „sajátos értéket képviselnek”. Ezzel együtt is örültünk ennek a szépségekben gazdag baranyai sétának, amely az ország más lakosainak egy csokorban felmutatta ezeket az értékeket, s talán étvágycsinálónak sem volt utolsó. H. E. 3 Valamennyiünk közös ügye Várostörténeti konferencia városunkban Egy település történetét felkutatni és megírni rendkívül nehéz és összetett feladat. Hosszú évekig tartó kutatás, hatalmas szakirodalmi ismeret szükséges ahhoz, hogy ezen apaszkodhatna a várostörténeti kutatók népes táborára. Az október 27-én megtartott várostörténeti konferencia tulajdonképpen az állandó kiállításra való felkészülés fetéren eredményt tehessen fel , . .. . . . . . . .. . .... gyeben került megrendezésre mi imm i Mom Irovoco hnnun. . . mutatni. Nem kevésbé bonyolult feladat egy település történetét bemutató kiállítás megteremtése sem. A Janus Pannonius Múzeum ilyen feladat előtt áll. Az állandó várostörténeti és munkásmozgalmi kiállítás megteremtése a három tudományos kutatóból álló helytörténeti osztályt megoldhatatlan feladat elé állítaná, ha a munkában nem tá Ez volt az első alkalom, hogy a kutatók a nyilvánosság előtt beszámolhattak arról, hogy feltáró munkájuk eredményeként milyen új adattal, összefüggéssel tudják gazdagítani a készülő kiállítást. A tudományos eredmények egyik záloga a két intézmény, a Baranya megyei Levéltár és a Janus Pannonius Múzeum példás összefogása és együttműködése, mely nemcsak a konferencia közös rendezésében, de a kutatási feladatok egymás közötti felosztásában, az eredmények kölcsönös átadásában, közzétételében is megnyilvánul. Mindkét intézmény fontos feladata a külső kutatók mind tevékenyebb bekapcsolása a kiállítást megelőző feltáró munkába. A konferencián ennek eredményei is napvilágra kerültek. Valamennyi beszámoló jelentős levéltári kutatás alapján készült, bebizonyítva ezzel azt, hogy eredeti források tanulmányozása nélkül korszerű tudományos munka nem képzelhető el. A konferencia fő előadása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom baranyai hatásáról szólt. Az előadó, dr. Szita László ennek a témának egyik legizgalmasabb helyi vetületét, az ún. 6-os lázadást vizsgálta meg teljesen új, ismeretlen dokumentumok alapján. Másodiknak Timár György előadása hangzott el Pécs középkorának egy kevéssé ismert területéről, az egyházi társadalom tagozódásáról. Dr. Nagy Lajos óriási levéltári kutatásai alapján, a régészeti feltárások ismeretében mutatta be a város vízvezetékrendszerének kiépülését. Borsy Károly Klimó György kulturális tevékenységét vázolta, értékelve egyúttal a püspök rendkívül nehéz helyzetét a szabad királyi rangra emelés körüli küzdelmekben. Frankovics György a pécsi délszláv céhekről mutatott be új adatokat. Az előadók különböző oldalakról mutatták be a XVIII. századot, érezvén azt, hogy ezen a területen, ebből a korszakból igen sok még a feltáratlan forrás. Ilyenek a hagyatéki leltárak is, melyek az életrajzi kutatás sempontjából jelentősek. A XIX. század második felében terjedt el a fényképezés Pécsett is. Az első 50 évből több, mint másfél ezer felvétel maradt fenn a Janus Pannonius Múzeumban. Ezek alapján vizsgálta meg a pécsi fényképezés kezdeteit B. Forváth Csilla sok eredeti felvétel bemutatásával. Tegzes Ferenc igen elmélyült kutatásról tanúskodó előadást tartott a pécsi munkásművelődés XX. századi történetéből. Baranyai Aurél, a gyógyszerészet történetének jeles kutatója az államosítás előtti és az azt követő időket mutatta be előadásában. Füzes Miklós a Nemzeti Bizottságok oktatásügyi tevékenységét, annak máig is ható eredményeit vázolta. Végezetül Nagy József a készülő Ady-kiállítás tanulságait és problémáit összegezte. A várostörténeti konferencia legnagyobb tanulsága: a várostörténeti kiállítást az intézmények és kutatók közös öszszefogásával lehet csak megvalósítani. Ezt minden történetkutatónak éreznie kell, ez valamennyiünk közös ügye. Bezerédy Győző