Dunántúli Napló, 1980. október (37. évfolyam, 270-300. szám)

1980-10-02 / 271. szám

6 Dunántúli napló Csak ha a tulajdonos küldi... Három házmester titkai Tisztelem az idegenforgalmi szakembereket. Csodálom nyelvtudásukat, közgazdasági képzettségüket, repülőtéri összeköttetéseiket. Igazában mégis a házmestereket tisztelem, mivelhogy nekem ők az igazi idegenforgalmi szakemberek. Most, hogy elment a nyár, és elment az idegenforgalmunk is szépen, jelenleg a téli gyógyfürdőkben lehet reményünk. Harkányban például, és minden hévízben, ahol izmok, ízületek gyógyulhatnak. Mert aki nem kikapcsolódni, hanem gyógyulni jön valahová, az a megnőtt árakat is kifizeti, csak múljék már a fájdalma. Harkány minden árrendszerben — pénz nekünk, így hát nyelvet megoldó söröspoharak mellett beszélgettem három házmesterrel, vagyis mondom, számomra három avatott idegenforgalmi szakemberrel. Titkokról persze, suba alatti üzletekről. Mert ilyen is van, s ezzel is számolni kell. Minden csatorna, melyen valuta folyik az országba — fontos csatorna.* Nem húzott nagyot a korsóból, csak forgatta, melengette, nézegette és villanás alatt hirtelen cseppig kiitta: — Hozat még? — Hozatok! — Jól van. A turisták meg? ... Nézze. Jönnek és vigyáznak a pénzükre. Múltkor is becsenget egy sváb, igazi baranyai svábos kiejtése volt. Na, becsenget, és nyolcvan forintot ígér egy szobáért, egyedül, egyetlen éjszakára. Odaadtam, üres volt, mert ne adtam volna oda! — Sokan kérik olcsón? Rám néz, de mivel nem tart egészen ütődöttnek ezért a kérdésért, türelmesen hozzáfog, hogy megszelídítse a gondolkodásomat: — Nézze evtársam! Ide, Magyarországra nem jönnek a Rockefellerek. Ide a „csórók" járnak. Érti? Erre kijön nekem a hivatal, hogy van-e csempe a fürdőszobában, meg angolvécé — az különben van is — aztán hogy mennyi a légköbméter. Mert így sorolnak be, így adja ki a törvény, hogy mennyit kell érte fizetni, és abból mennyit kapok én. Törvény?! A törvény kövesse az üzletet, ne az üzlet a törvényt. * __ Nem mondok én semmit. Nem adom ki a szobákat, csak ha a tulajdonos küldi. — És tegnap este, akivel ott jártam? — Maga volt? — és nyer egyet. Most ő kér egy kört, aztán megadja magát. Különben fiatal ember, kedvence a PMobil együttes. — Hátha maga volt. .. Akkor mit gondol, azok a jópénzű ürgék Pesten, azok miért nem néznek a nyaralójuk után. Rám bízzák, hat házat tartok szemmel, seprem télen a havat előttük, beengedem a vendéget, ha az idegenforgalmi ideküldi, átveszem a papírokat, közvetítek. És ha nem küld a hivatal? Akkor itt áll a szoba. Hát emberek vagyunk, kell a pénz, kiadom, ágyat húzok, takarítok, senki sem veszi észre. Jól járt az idegen, jól jártam én, és jól járt az ország is, mert a nagykalapba jut el végül minden pénz. — Márka? Dollár? — Hová gondol! — Szerezzek? — Na jól van, ne hülyéskedjen már, mert meghallják a szomszéd asztalnál! * Ez a házmester — nő., De nem néni. Aki így merné nevezni, annak nem jósolok csendes estét, mert a házaknak eme mesternője korábban eredményes teniszbajnok volt, és gyermekfej nagyságúak a karizmái. A szeme még szép... Különben fél utcát gondoz. — Mennyit kap egy NSZK márkáért a bankban? — Tíz forint valahány fillért. — És amúgy? — Semennyit! Nem foglalkozom vele! — No de mit hallani, mások mennyiért adják? — Tizenhat-tizennyolcért! De én nem! Isten ments! Én hagynám, hogy mindenki kiadhassa szabadon és a kemény valutát keményebb áron venném át a háztulajdonosoktól. Úgy is megéri az államnak, mi meg nyugodtan alszunk. És azt sem kell nagyon firtatni, hogy milyen elegáns egy szoba. * Harkányban az idén becslés szerint 400—1200 vendégnek adtak ki magánemberek szobát, hivatalos ellenőrzés nélkül. Ezek egynegyede fizethetett konvertibilis valutával, harmada szocialista országból jött, 40 százaléka magyar állampolgár volt. Becslés persze, de ez közel jár az igazsághoz. A szobák, ahol aludtak, fele részben szépek, sőt elegánsak, magánházakban, magánüdülőkben. Vagyis ez lehetne a szállodafejlesztés legolcsóbb, sőt ingyenes formája. Jól megszervezni a magánházak, magánüdülők idegenforgalmát. Jobb árat adni ezeknek a tulajdonosoknak a konvertibilis valutáért, hogy ne annyira üzérkedjenek, hogy nyugodtan bejelentsék a vendéget, rendőrségi, miegymás rend végett. Harkányban körülbelül nyolcszáz férőhelyre fogadhatnak vendéget nem szállodában, s nem az idegenforgalmi szervek tudtával. Szervezzük ezt meg, európai módon, olcsón kiadva, valutát jól beváltva. Megéri. Földessy Dénes Kolbász, hurka, sült máj... Új pecsenyebolt a Duna partján Két év híján egy évtizede szolgálta a Duna-szekcső—Mohács közötti országút utasainak kényelmét Bár határában a mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezet lll-as számú pecsenyeboltja. Néhány nap óta azonban hatalmas tábla jelzi kapuján, hogy a hurkára, kolbászra, lacipecsenyére éhes vendégeknek még további 200 métert kell hajtaniuk éhségük elűzésére, mivel a nyolc évig nyitva tartott fogadó véglegesen bezárt. Az üzemeltető termelőszövetkezet szakemberei felmérve a lehetőségeket döntött úgy, hogy a régi, elavult, kényelmetlen és a higiénikus követelményeknek sem megfelelő boltjukat bezárják, és helyette a Mohács városi 2-es buszjárat végállomásán, közel félmillió forintos költséggel felállítja az elvárásoknak megfelelő pecsenyeboltját. Az új vendéglátóegységet a Dombóváron gyártott víkendházakból állították össze, amivel egy szemre is tetszetős, kényelmes kiszolgálást és fogyasztást biztosító falatozóval gazdagították a mind népesebbé váló üdülőövezetet, a Mohács- Szőlőhegyet. Az épület Duna felőli részén terasszal, az út felőli oldalon autósokat kiszolgáló ablakkal ellátott épületben két, színes keraimitlapokkal burkolt helyiségben ízléses bútorokkal és vidám hangulatot teremtő, festett függönyökkel díszített ablakok, térítőkkel takart asztalok várják a megszomjazott és megéhezett utasokat, a környéken lakókat, avagy éppenséggel a jóízű hurkáik, kolbászok, lacipecsenyék és fokhagymás sült májak kedvéért a városból kiskocsizó, vagy a városi járattal kiutazókat. Az üzemeltető termelőszövetkezet szakemberei elmondták, hogy a régi , a februári busójárástól karácsonyig üzemelt — boltjuk 1,5 millió forintot forgalmazott, aminek nagyobb részét az átmenő forgalom utasaiból verbuválódott vendégsereg biztosította. . Az új hely kiválasztásával, a jobb és szebb körülmények megteremtésével azt kívánják elérni, hogy a pecsenyebolt áruellátásával nemcsak az utasok, de a gyors ütemben szaporodó hétvégi telkek és házak tulajdonosai is magukénak érezzék a falatozót. Mindezek mellett arra is számítanak, hogy a városi busz felkínálta lehetőség kihasználásával a jövőben megnő a kirándulók és a környéken horgászok száma is ezen a területen. Éppen ezért, ha megfelelő igény jelentkezik, akkor jövőre megkeresik a módját annak is, hogy egy tál meleg étellel szolgálhassanak a pecsenyeboltot felkeresőknek. K. L. 1980. október 2., csütörtök Egyház- és kulturtörténet Múzeum a Deák téren Ha valaki megérkezik a Keleti, vagy a Déli pályaudvarra, s metróval folytatja útját, a Deák téri állomás modern üvegcsarnokából kilépve szembetalálkozik a múlttal, a főváros egyik legjellegzetesebb klasszicista épületével, az evangélikus templommal és a hozzátartozó épületrészekkel, melyeket Krausz János késmárki építőmester kezdett tervezni és építeni 1793 és 97 között. A mester korai halála miatt azonban a tervek befejezését és a munkálatok irányítását — már a fiatal tanítvány, a klasszicista építőművészet későbbi vezéregyénisége , Pollack Mihály végezte, akinek ez volt az első alkotása. Ebben az épületben nyílt meg nemrégiben az Állami Egyházügyi Hivatal Kulturális múzeumi főosztályának, az Egyházügyi Gyűjtemények szakfelügyelőségének, valamint a Központi Múzeumi Igazgatóság támogatásával, Havassy Pál építészmérnök az Országos Műemléki Felügyelőség műszaki igazgatójának tervei alapján az elmúlt századok egyház, és kultúrtörténeti emlékeit kegyelettel őrző Evangélikus Országos Múzeum. A boltíves falak között, a történelmi korokat idéző múzeumban található Luther Márton 1518-ból származó kézirata, egy zsoltár magyarázata és az 1542- ben kelt végrendelete csakúgy, mint az a héber feliratú ezüst kehely, melyet a szomszédos Dohány utcai izraelita hitközség elnöke, Lőwy Hermann ajándékozott az 1838-as nagy pesti árvíz után Lang lelkésznek, mert a környékbeli lakosok közül sokan találtak menedéket ezen a hömpölygő árból kiemelkedő szigeten, miközben egyre másra roppantak derékba a városnegyedet körülvevő, görnyedt hátú, öreg házak. De régebbi korok emlékeit is őrzi ez a múzeum. 1836-ban, a szomszédos iskola alapozási munkálatai közben bukkantak rá például egy harmadik századból megmaradt fogadalmi oltárra, melyet Silvanusnak, az erdők és ligetek istenségének tiszteletére emelt egy bizonyos természetimádó Secundinius Sabinianus. Ez a több mint ezerhétszáz éves, egykoron mitikus célokat szolgáló kődarab is a Deák téri múzeum gyűjteményének egyik ritka értéke. Járjuk azonban sorra a múzeum termeit. Az első helyiségben a tizenhatodik és tizenhetedik század becses emlékei találhatók, huszita kelyhek, oltártérítők és míves, fedeles kancsók. Az emberek mindig, minden korban igyekeztek megőrizni a régmúlt idők hagyományait, a fogyó gyertyák illanó fénye mellett éledő fantázia alkotta remekeket, melyek túlélik a múló időt. Erről tanúskodik a Thököly—Rákóczi szabadságharc éveit idéző második terem, ahol többek között kiállításra került a rózsahegyi zsinat eredeti jegyzőkönyve, az 1791- es pesti zsinat több tárgyi emléke, valamint az ónötvösművészet, a korabeli kőedény és majolikakészítők egyedi munkái, melyek a sok harc, üldöztetés és bujdosás után mégis megmaradtak az utókornak. A harmadik terem anyaga nagy történelmi ívet ölel át a reformkortól a felszabadulásig. Berzsenyi Dániel, Petőfi Sándor és Kossuth relikviái láthatók itt, s a közvetlen közelmúlt drámájára figyelmeztetnek, a most karácsonykor harmincöt éve, Sopronkőhidán mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endre hagyatékából származó dokumentumok. Távoli kis falvak eklézsiáinak féltve őrzött ereklyéi éppúgy gazdagítják ennek a múzeumnak anyagát, mint az országosan ismert értékek, melyek az egyház és kultúrtörténet nemes hagyományait őrzik. Ágh Tihamér Krisztus szobor a XVII. századból — Vadasfai egyházközség Evangélista a XVIII. századból Konferencia a nevekről Korábban hírt adtunk róla, hogy szeptember végén Veszprémben a VEAB székházában rendezte meg a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Veszprém megyei Tanács és a TIT magyar nyelvi választmánya a III. országos névtudományi konferenciát. A tanácskozáson részt vevők megvitatták a személynevek és földrajzi nevek kutatásának helyzetét, feladatait, illetve az egyéb tulajdonnevek (állatnevek, márkanevek, intézménynevek stb.) kutatásáról volt szó. Az országos földrajzinév-gyűjtés helyzetéről és időszerű feladatairól Ördög Ferenc számolt be. Bejelentette többek között, hogy elkészült a Baranya megyei névmonográfia első részeként a szigetvári járás és a sásdi járás névadattára. E témához kapcsolódóan Szita László a névgyűjtés levéltári forrásait ismertette. Timár György a kéziratos térképek neveinek feldolgozásáról szólt, Pesti János pedig a nevek közzétételének tanulságait foglalta össze. Benkő Loránd professzor, a konferencia egyik elnöke elismeréssel szólt az elkészült baranyai helynévgyűjteményről; kiemelte a kötet adatgazdagságát, tudományos igényességét. A konferenciát követően szeptember 25-én került sor a Komárom megyei névgyűjtők ünneplésére. Azt is tudatjuk olvasóinkkal, hogy nyomdában van a Tolna megyei helynévgyűjtemény, és megszerkesztették a Vas megyei névadattárat. Csupán Fejér és Győr-Sopron megyében van jelenleg némi elakadás a gyűjtött névanyag ellenőrzésében és közzétételében. Nem tűnik már álmodozásnak ez a gondolat: a 80-as évek derekán a Dunántúl földrajzi nevei vaskos kötetekben fognak a kutatók rendelkezésére állni. P. J. Ébresztő idő A Palócföld antológiája örvendetesen gyarapodnak a vidéken megjelenő antológiák. Kezdték a nagy kultúrcentrumok: Debrecen, Szeged, Pécs, s folytatták a hagyománytalan, mert mostohább múltú Békéscsaba (az Új Auróra révén), Nyíregyháza, Kecskemét (Forrás antológia). Régóta várható volt, hogy Salgótarján — Nógrád is jelentkezik, hiszen a Palócföld — noha elsőrenden nem irodalmi lapnak vallja magát - egyre több írástudót indított el a pályán, egyre jelesebb írástudókat nyert meg munkatársként. Öröm kézbe venni ezt az igényesen szerkesztett antológiát, mert egy nagyobb vállalkozás indítását ígéri Berki Mihály bevezetője. Illyés Gyula - bölcsen és kissé rezignáltan - a helyi színeket kéri számon irodalmunktól, azt a tudatosan vállalt lokálpatriotizmust, amely a nagy egészhez és általánoshoz éppen a sajátost, a sehol máshol nem létező eredetit tudja adni. Éppen ez: a helyi szín, a semmi mással fel nem cserélhető genius loci az, amely mindenkor izgalmas olvasmánnyá teszi ezeket az antológiákat. Nos, ha van hiányérzetünk —, hogy rögtön a dolgok közepébe vágjunk —, akkor ez éppen emiatt van. Úgy tűnik, hogy a Palócföld a táj történelmi-társadalmi gondjait, színeit, ha úgy tetszik, sokkal markánsabban fogalmazza meg a nem kifejezetten szépirodalmi műfajokban. Ez — így önmagában — még nem kritika, csupán ténymegállapítás. Az irodalmi ábrázolás, az esztétikum nehezebben és lassabban születik meg, mint a mozgékonyabb, naprakészebb riportázs, publicisztika vagy tanulmány. A szerkesztőség tehát két alternatíva között választhatott: irodalmi lapot csinál mindenáron „importált” szerzőkkel, vagy lemond erről, s az irodalmat csupán résznek tekinti, a zsengébb hajtásnak, amelynek teret enged, amelyet úgy ápol, gondoz, hogy idővel megizmosodva a nagy nyilvánosság előtt se kelljen szégyenkeznie vele. Nos, a Palócföld és az antológia pozitívuma (s ez derül ki a nyúlfarknyi szerző-életrajzokból is), hogy bátran engedi szóhoz a kezdőket, akik máshol még nem publikáltak. A Palócföldben publikált először (többek között) például Laczkó Pál, Mola György, Tamás István, Csikász István, Lelkes Miklós, de a többiek is hálásan emlegetik a lapot, amelyhez kötődnek, kötődhetnek. Azért foglalkozunk ezzel, mert igen fontosnak tartjuk. Egy lap létjogosultságát az adja meg, hogy tud-e sajátos mondanivalót, arcélt hozni irodalmikulturális életünkbe, s hogy bázist, biztonságot tud-e teremteni a régió írástudóinak. Néhány vidéki lapunk ott bukik meg, s válik reménytelenül provinciálissá, hogy a Kortársat, vagy az Új írást akarja utánozni, vagy horribile dictu versenyezni is azokkal. Nos, ha a mai magyar irodalmat egy nagy tólnak tekintjük, akkor nyilvánvaló, hogy a centrumhoz (tűzhöz . . .) közelebb eső, nagyobb presztízsű és jobban fizető fórumok fogják lefölözni, lekötni a „nagyágyúkat”, az országos tekintélyeket és neveket. Nos — úgy tűnik — a Palócföld eddig nem esett bele ebbe a csapdába, Összegezve azt mondhatjuk, hogy olvasható és érdekes antológiát szerkesztett Kassai Végh Miklós. Hosszú hallgatás után először szólalt meg ez a táj ebben az elegáns kötésű, karcsú kötetben. Várjuk a folytatást! Horpácsi Sándor