Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-08 / 216. szám
A kormány és a parlamenti pártok képviselőinek tanácskozása A kormány és a parlamenti pártok,illetve a független honatyák csoportjának képviselői között szerdán délután megbeszélés kezdődött, amelyen a törvényalkotás fontossági sorrendjét, ütemezését tisztázzák. (Folytatás a 2. oldalon) KÖZÉLETI NAPILAP Keresetkiegészítést a rehabilitáltnak! . (3. oldal) I. évfolyam, 216. szám 1990. november 8., csütörtök óra: 5,80 Ft Ellenzéki siker az amerikai választáson Az ellenzékben levő Demokrata Párt jelentős sikerét tükrözik a keddi amerikai időközi választások első eredményei. A demokraták tovább erősíthetik meglevő többségüket a washingtoni törvényhozás mindkét házában, és további pozíciókat szereznek a helyi önkormányzatokban. A demokraták mind Florida, mind — az előzetes számítások szerint — Texas államban megszerezték a kormányzói posztot republikánus vetélytársukkal szemben, akikért az utolsó napig kampányozott George Bush elnök is. Kedden újjáválasztották a teljes képviselőházat, a szenátus egyharmadát és az államok kormányzóinak többségét. Lezárták a kabuli repülőteret Az afgán hatóságok szerdán lezárták a kabuli repülőteret, miután az ellenállók két napon belül immár másodszor hajtottak végre ellene rakétatámadást. Egy szemtanú szerint a szerdai támadás nem okozott nagyobb károkat, bár néhány lövedék a felszállópályák közelében csapódott be. Árvízkár Szlovéniában Szlovéniában a múlt héten pusztító árvíz következtében az első felmérések szerint mintegy 8 milliárd dinár értékű kár keletkezett. A legnagyobb károk Celje város közelében voltak. Számos vasútvonal és közút víz alá került, de jelenleg már minden főútvonal járható. Az alacsonyabb rendű utak azonban használhatatlanok. A bosznia-hercegovinai Vöröskereszt eddig 20 ezer dinárt utalt át, Celje pedig 50 ezer dinárt kapott a testvérvárostól, Dobojtól. Indul a vidéki színészturné N. Szabó Sándor és öt színésztársa immár másodszor szervez dél-dunántúli aprófalvakba színjátszó-túrát. Most a Gyertyafénykeringő című zenés darabot adják elő legalább húsz településen. N. Szabó Sándor még várja a művelődési intézmények hívását a 24-431-es telefonon a reggeli árakban. Első szereplés Vajszlón november 10-én 19 órakor Túltermelés, vagy nincs fizetőképes kereslet? Megválaszolatlan kérdések az FM sajtótájékoztatóján (Munkatársunk telefonjelentése) Negyvenöt perces „altatással" kezdődött a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tegnapi sajtótájékoztatója: e szerint az aszály ellenére a takarmányhelyzet rendben van, a hazai termelésből és importból az állattartó kis- és nagygazdaságok takarmányigénye fedezhető; az őszi munkák jól állnak; a sertésállomány összességében több mint 5 százalékkal növekedett (egyértelmű csökkenés csak Somogy megyében tapasztalható), a tejipari tröszt megszűnését kimondó múlt heti FM-határozat után dolgoznak a további átszervezésen - mindezt dr. Neszmélyi Károly helyettes államtitkár hozta az újságírók tudomására. Majd dr. Borbély Gyula főosztályvezető a megyei földművelésügyi hivatalok, valamint az intézményrendszeri változtatás ürügyén még a közös piaci csatlakozásról is beszélt. Csak egyről nem szóltak az eltelt háromnegyed órában, pedig a sajtótájékoztató témái közt a felsorolásban szerepelt és milliókat érint: a tejtermelés gondjairól. (Folytatás a 2. oldalon) Átképzési központ lesz a pécsi 508-as? Dr. Győriványi Sándor munkaügyi miniszter látogatása ráorog a nyiladozó demokrácia, bár egyetlen szermpontból - több ezer kora nyár, pécsi munkanélküli, munkahelyében veszélyeztetett embertársam nevében - jó lett volna legalább tegnap visszapörgetni az időt. Mert, ha ezt meg lehetett volna tenni, bizonyára valami olyat éget a régi hagyományokra alapozva dr Győriványi Sándor munkaügyi miniszter, amivel jelentős mértékben enyhítő lenne ez a kritikus helyzet Foglalkoztatási téren gödörben van Baranya - ismerte el a tegnapi pécsi munka látogatását (Folytatás a 2. oldalon) Ismét dolgozik Antall József Dr. Antall József miniszterelnök egészségi állapotáról a vizsgálatot és a kezelést végző orvoscsoport hivatalos jelentést adott ki. A politikusok esetében — eltérően a nyugati gyakorlattól – Magyarországon eddig nem ismert részletességű orvosi közléshez a kormányfő ragaszkodott, millyel felelősségteljes tisztességében elengedhetetlen sínek tartja a közvélemény pontos tájékoztatását egészségi állapotáról. Antall József 1990. október 23-án este vonult be a kórházba, 24-én hajtották végre a műtétet. Október 29-től járt be a hivatalába és részlegesen látta el teendőit. November 5-e óta a miniszterelnök folyamatosan és a szokásos rendben látja el a hivatalával járó feladatokat. (Folytatás a 2. oldalon) Eldőlt három pécsi kollégium sorsa. A Bajcsy laktanya átadott épületeiben is megkezdik a felújítást. (Krásuzik a harmadik oldalon.) 99 Őszi lehalászás A mohácsi halászati tsz egyelőre nem emel árat A hajnali dér finom fehér fátyla az irodából kiszűrődő lámpa fényénél csillog a gépkocsi tetején. Még nincs hat óra, amikor a mohácsi Petőfi Halászati Termelőszövetkezetnél a brigád indulásra kész. A hivatásos halászok mellett alkalmi munkavállalók is jöttek, perceken belül indulnak Somogyapátiba, ahol a hét végén számítanak befejezni a lehalászatot. Amíg Köpeti Magdolna főagronómus rövid eligazítást tart, picinyke irodájában várakozók. A radiátoron melegedő gumicsizma, a fogason sárpöttyözte bundáskabát, vastag mellény, kockás szövetfejkendő — valamennyi olyan holmi, ami nem éppen megszokott bellé(Folytatás az 5. oldalon) Válogatják, osztályozzák a zsákmányt a somogyapáti halastónál. Fotó: Szundi György Nem tetszik az előzetes szakvélemény ! * * Perel a PIK, cáfol az egyetem Az USA-beli Michigan Egyetem szakembereit is megbízzák a magasház megerősítésére vonatkozó szaktanulmány elkészítésére - erről döntött hétfőn a pécsi önkormányzati testület. Ezt megelőzően, október végén értesítést kapott a PIK-től a Budapesti Műszaki Egyetem vasbeton-szerkezetek tanszéke: eszerint a PIK felfüggeszti a megrendelt szakvélemény kifizetését, mert a perben közeli ítélet várható. Solti Dezső, a polgármesteri hivatal építési és közlekedési osztályvezetője tud a levél tartalmáról, és nem ért egyet — az eddig megismert előzetes szakvélemények alapján — azzal, hogy a szakvéleményre a két és fél millió forint egészét kifizesse a PIK. Azért sem, mert átnézve a megbízási szerződést, alapvető hiányosságként értékeli, hogy nincs benne elvárás a felelősség, az ok-okozati öszszefüggések megállapítására Érthetetlennek tartja azt is, hogy a tanszék külön megbízást kért a bíróságtól szakértői anyagra, ugyanakkor tudomása van arról, hogy nem szállítja szakvéleményét a (Folytatás a 3. oldalon) November 7. Moszkvában Lövések a Vörös téren Még az átalakítás korábbi esztendőihez képest is szerényebb körülmények között került sor Moszkvában az októberi forradalom 73. évfordulójának megünneplésére. Az idei moszkvai díszszemlét, amely a 120. a szovjet főváros történelmében, ezúttal nem a védelmi miniszter parancsára, hanem Mihail Gorbacsov államfő rendeletére rendezték meg. A mértéktartóan feldíszített Vörös téren, a lenin-mauzóleum mellvédjén, moszkvai idő szerint tíz órakor foglalták el helyüket a szovjet állami vezetők: Mihail Gorbacsov, Nyikolaj Rizskov miniszterelnök, Anatolij Lukjanov szovjet parlamenti elnök, s az elnöki tanácsadó testület néhány tagja. Mindössze nyolc civil volt a mellvéden (és tőlük félrehúzódva négy katonatiszt). Jelen volt Borisz Jelcin, az oroszországi parlament elnöke és Gavriil Popov, Moszkva polgármestere, de az SZKP KB PB tagjai a korábbi gyakorlattól eltérően nem voltak jelen. (Folytatás a 2. oldalon)