Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)
1997-04-12 / 100. szám
A Duunántúli Napló Hírcsatorna Ifjúsági fesztivál. A hónap elején megnyitott V. Baranyai Gyermek és Ifjúsági Fesztivál április 12-én 9 órakor Harkányban, a Baranyai Gyermeknéptánccsoportok Találkozójával folytatódik. Április 17-én 15 órakor Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban diákönkormányzati fórum nyílik. Új könyvesbolt Pécsett. Pécsett a Ferencesek utca 7. sz. alatti udvarban április 14-én 10 órakor orvosi tan- és szakkönyveket árusító bolt nyílik Medicina Könyvesbolt néven. A Medicina Könyvkiadó köteteihez az orvostanhallgatók 10 százalékos kedvezménnyel juthatnak. Teleki Pál Verseny: A Magyar Természettudományi Társulat és a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet április 12-én 9 órakor a JPTE földrajz tanszékén a földrajztudós és államférfi Teleki Pálra emlékezve megyei versenyt rendez általános iskolás diákok számára. Az eseményt dr. Vuics Tibor tanszékvezető tanár nyitja meg. Éneklő Ifjúság. 70 éves a pécsi „Éneklő ifjúság” című rendezvénysorozat. Ebből az alkalomból a Pécs-Baranyai Kórus- és Zenekari Szövetség, a Kodály Társaság helyi szervezete és az önkormányzat rendezésében ünnepi hangverseny lesz április 19- én 15 óra 30-kor a Liszt Ferenc Hangversenyteremben, a pécsiek mellett szentlőrinci és sásdi általános iskolák kórusának fellépésével. Hangversenyek: Pécsett, a Művészetek Házában április 14-én 18 óra 30-kor Vedres Csaba zeneszerző estjére kerül sor. A komoly- és a könnyűzene határterületeit bejáró művész a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban Kocsár Miklós növendéke volt. Április 17-én 19 óra 30-tól ugyancsak a házban Perényi Miklós gordonkaművész és a Budapesti Vonósok adnak koncertet műsorukon Boccherini, Haydn és Bach műveivel. Tárlat a Harlekinben. A pécsi Harlekin Galériában április 12-én 17 órakor Vágó Enikő és Vágó István művészházaspár tűzzománcaiból nyílik kiállítás. A május 10-ig látogatható tárlaton Szász Endre festőművész mond bevezetőt. Kultúra - Művelődés Képmutatók cselszövése Bulgakov-bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Könnyen megvilágítható, miért is foglalkoztatta olyan intenzíven Mihail Bulgakovot a harmincas évek első felében Moliére alakja, hogy regényt és drámát is írt róla. Az író a Tartuffe szerzőjének hányattatásaiban a hatalomnak kiszolgáltatott művész tragikus sorsát látta beteljesülni, vagyis a nagy drámaíró életútjának felidézésével valójában saját helyzetére reflektált. Egy abszolutisztikus rendszerben ugyanis, legyen az monarchia vagy bolsevik pártállam, a független, tehát eleve tekintélyellenes gondolat az uralkodó rokonszenvének elvesztését vonja maga után, habár, a rezsim álszent jellegéből adódóan, a kegyvesztés látszólagos okát rendszerint egészen másban, például a szerző erkölcstelennek minősített életvitelében találják meg. Erre szolgál a diktatúrákban dúsan tenyésző intrika, a képmutatók cselszövése. Az igazi botránykő a Tartuffe volt, de a hivatkozási alap az Armande Bejart-ral kötött házasság. A Moliére-téma azért is jött, hogy így mondjam, kapóra Bulgakovnak, mert módot adott neki egy olyan allegorikus ábrázolásra (ez, mint tudjuk, az elnyomó korok jellemző műfaja), amely a sztálinista cenzoroknak lehetőséget kínált arra, hogy beérjék a szájuk ízének megfelelő antiklerikális olvasattal. Vagyis a rendszer képmutatására a szerzői színlelés válaszolt: a pártra és a politbüróra gondolok, de az Oltáriszentség Társaságról beszélek. Elégedjetek meg ezzel. Mint ismeretes, nem így történt. A dráma ehhez túl jól sikerült. A viszonyok megváltozásával azonban az allegória könynyen deformálódhat, elhomályosulván eredeti jelentése, különösen, ha a színrevitel netán túlzásokba téved. A pécsi előadásban szerencsére jobbára nem ez történik, sőt, az Érseket alakító Andorai Péter fő érdeme éppen a visszafogott, szinte tartózkodó játék, leszámítva a „köpködési jelenet”-et, ami viszont, sajnos, az író hibája. Legfeljebb a Társaság asztalára helyezett keresztet érezzük túlzó megoldásnak, ez nem is szerepel a szerzői instrukciókban, hiszen ha D’Orsigni, akit a figyelemre méltó alakítást nyújtó Rázga Miklós játszik, látná a feszületet, nem tartana attól, hogy haramiák csapdájába esett. A pécsi előadást tehát leginkább azért dicsérhetjük, mert a mű erőltetett aktualizálása helyett a szövegben rejlő emberi tartalmakat igyekszik - ha nem is mindig hiánytalanul - kibontani. A művész, a színházcsináló ember megpróbáltatásait jeleníti meg. Jordán Tamás Moliére-je az éppen tíz évet átfogó cselekmény során megrendítő szenvedéstörténetet él meg: elhagyja a felesége, barátnője a vesztét okozza, védence árulójává válik és ő mindvégig teszi a dolgát, így dacolva az ellenséges erőkkel. Jordán alakítása főként a második részben teljesedik ki, ekkor hangjának néha fátyolos, rekedt tónusa is összhangba kerül a figura természetével. A címszereplő jellemrajzának méltó pendant-ja Stenczer Béla groteszk-humoros portréja a hűséges Butonról. Hasonlóan kiérleltnek véljük Füsti Molnár Éva Madeleine Bejart-alakítását, merészen stilizált gesztusaival éles ellenpontokat ütköztetett. Tamás Éva (Armande), Moravetz Levente (La Grange) és Beer György (Moiron) viszont inkább egy-egy jellegzetes tónusra építette szerepformálását, s ez néhol hiányérzetet keltett bennünk. Szintén dicsérhetjük az előadás kettős korrajzát, oroszba oltott, s ezáltal ugyancsak groteszk hangulatú francia miliőábrázolását. Az egész előadás egyik legjobban megoldott részlete az első szakasznak a király fogadószobájában játszódó jelenete Kiss Jenő ironikusan fölényes Nagy Lajosalakításával (amelyet a második részben is hajszálpontos hangnemváltások gazdagítanak) és az udvaroncok remek kórusával. A figurák és a színpadi miliő összhangja elsősorban Csiszár Imre rendezői munkáját dicséri, aki a rá jellemző szövegtisztelettel, minimális húzásokkal állította színpadra a művet, s figyelme még az instrukciókra is kiterjedt. Felfogását csak helyeselhetjük, hiszen maga Bulgakov is makacsul ragaszkodott szövegéhez. „Egyetlen vesszőt sem vagyok hajlandó megváltoztatni” -jelentette ki, mikor a dráma átírására szólították fel. A szcenika apróbb hibáit (Moiron hátat fordít a királynak, az Érsek maga gyújtja meg a gyertyát a gyónási jelenetben, a pincében orgonaszót hallunk) inkább csak a rend kedvéért említjük. Csiszár Imre tervezte a díszleteket is, kiválóan kiaknázva a színpadtér mélységét, ezáltal egyszerre idézve fel a klasszicista (Aleotti-féle) színház világát és jelezve a fikció megkettőzését, a játékot a játékban. A színtér vertikális kiterjesztése viszont (az infernális süllyesztővel és a magasba ívelő lépcsővel) ironikus utalásokat tett lehetővé. Ennek az áttekinthetően tagolt és jelentésteli térnek bizonyára abban is kulcsszerepe van, hogy a finálé képzelt beteg-parafrázisát egészen hibátlannak ítélhetjük. S ez a körülmény utólag még az előadás néhány kevésbé megoldott (s itt nem részletezhető) elemével szemben is elnézővé teszi a nézőt. Nagy Imre Pilinczes József (balra) és Jordán Tamás fotó: Müller andrea 1997. április 12., szombat Arató Károly Csatakos szavaim Rejthelyükről rajban előtörő szavak engem csatárláncban támadjanak özönöljenek körbefogjanak rejthelyükről rajban előtörő szavak A csatakosak rám leskelődők távolból rohanók idevergődők hódítóim lesznek soha legyőzők a csatakosak rám leskelődők Amikor végre testközelbe érnek tátongó nagy szakadéka lesz az égnek nyüzsögnek benne mind a velem éltek amikor végre testközelbe érnek Zsoltárosan búcsúztatom el őket szép igéikkel a lemerülőket a kék hasadékban sorra eltűnőket zsoltárosan akkor siratom el őket Arató Károly (1939, Mohács - 1992, Pécs) a hatvanas években indult költőnemzedék tagja, Pécs és Baranya irodalmi életének évtizedeken át ismert, jeles személyisége. Itt közölt verse a költő posztumusz kötetében szerepel, mely a közeljövőben jelenik meg Hol a dallam? címmel a Pannónia Könyvek sorozatban. Koncert a Kodály Zoltán Hangversenyteremért Nem mindennapos eseményre kerül sor a Pécsi Nemzeti Színházban április 16-án, szerdán este 7 órakor. A Pécsi Szimfonikus Zenekar Howard Williams vezényletével a városban létrehozandó Kodály Zoltán Hangversenyterem javára ad koncertet, melynek védnökei Kodály Zoltánná Péczely Sarolta és dr. Újvári Jenő alpolgármester. A hangversenytermet az Apolló Mozi átépítésével szeretnék létrehozni. A műsorban Kodály, Rossini, Strauss, Offenbach és Suppé népszerű művei szerepelnek. Cs. L. Nyelvek egyenlősége, szabad nyelvválasztás A Magyarországi Orosztanárok Szervezetének küldöttsége a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban járt, és tárgyalásokat folytatott a nyelv tanításának helyzetéről. A küldöttség tagjai elmondták, hogy jelenleg a magyar tanulóifjúság 2-3 százaléka tanulja az orosz nyelvet. Ez a vészesen alacsony részarány már ellentmond a társadalmi megrendelésnek, mely az utóbbi hét évben mind markánsabban jelentkezik a gazdasági, kereskedelmi és művelődési szférában. Jelenleg a középiskolák 80-90 százaléka nem hirdeti meg az oroszt, holott a szaktanári ellátás biztosított. 1989- ben csupán a kötelező jelleg megszüntetéséről született döntés, nem pedig az orosz nyelvoktatás teljes felszámolásáról. A küldöttség megfogalmazta: a művelődés ma már piac. Rossz az a kereskedő, aki áruját a pult alá dugja, s eközben azt hangoztatja, hogy nincs rá kereslet. Az iskolaigazgatók tévúton járnak, amikor e világnyelvet nem veszik fel a választható idegen nyelvek közé. Követniük kellene a fejlett nyugati országok példáját, ahol az orosz nyelv szerepel minden valamirevaló középiskola választékában. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a középiskolás diáknak legalább két idegen nyelvet kell tanulnia, ha versenyképes kíván lenni az életben. Megállapodás született, hogy az MKM mellett működő idegen nyelvi munkabizottságba a jövőben meghívják az orosz nyelvtanárok képviselőjét is. Futnak a képek filmjegyzet Monte Cristo New Yorkban Hova menjünk moziba? Nézegetem az áprilisi műsorplakátot, tallózgatok a filmcímek között, ízlelgetem őket. Nagyon tanulságos olvasmány áll össze belőlük. Ha szövegelemzést végeznék, bizonyára érdekes következtetésre jutnék. A kulcsszó: a pokol. Ez kétszer is szerepel, főnévként és melléknévként is. Érthető hát, hogy ördög is van, sőt: az ördög maga. De akad itt még egy Drakula is, halott úgyszintén, sírhant hasonlóképpen, még ha „sekély” is. Vajon ezek a címek a tengerentúli filmcsinálók ízlését tükrözik csupán (a nagymozikban e hónapban kivétel nélkül amerikai produkciókat játszanak), vagy esetleg a honi forgalmazók gusztusára is utalnak? Alighanem is-is. Sőt, idehaza, úgy látszik, olykor még rá is tesznek egy lapáttal „az ördögök tüzére”. Itt van például a Pokoli lecke, amelynek eredeti címe egyszerűen csak Sleepers, vagyis „alvók”, baljós mellékzöngével, mert metaforikusan a halálra is utal, sőt „vasúti talpfák”-at is jelent, halott gerendákat, amelyek fölött elrobognak a vonatok. A film négy külvárosi srác történetét meséli el, akik vagányságból, meggondolatlanságból csaknem halálos balesetet okoznak, aminek következtében javítóintézetbe küldik őket. Itt a szadista őrök beteges aljasságainak áldozatává válnak. Mindez jóvátehetetlen lelki sérüléseket okoz nekik, amit felnőtté válva sem felejthetnek el. Közülük ketten bűnözők lesznek. Egyikük pedig, ő a főhős és a narrátor egy személyben, akinek kedves olvasmánya a Monte Cristo, bosszút áll egykori kínzóikon. Ebből az anyagból akár nagyon jó filmet is lehetett volna csinálni, ha nem adagolták volna túl a rémségeket, a külvárosi és alvilági naturalizmust és a durva beszédet. S ha Barry Levinson, az alkotás rendezője, mellőzte volna a hatásvadász megoldásokat és a szokásos hollywoodi sablonokat, így azonban furcsa kettősséget érzékelünk. Ehhez a mesterkélt dramaturgiához és hivalkodó fényképezéshez ugyanis túlságosan súlyos ez a téma, másfelől pedig a valódi emberi drámát gyakran elfedi a vizuális sokkterápia. S hogy mégsem távozunk egészen elégedetlenül a moziból, azt három jó színésznek köszönhetjük, akiktől persze láttunk már ennél nagyobb alakítást is, de most is oda kell figyelni, ha őket látjuk a vásznon. Az egyik a nagyon megöregedett Vittorio Gassman, aki egy olasz keresztapát alakít, a másik Dustin Hoffman egy alkoholista ügyvéd szerepében. A harmadik pedig Robert De Niro, aki Bobby atyát, a film legjobban kitalált figuráját játssza. Ez a katolikus pap az egyetlen, aki valóban segíteni akar a történet nyomorultjain, jó tanáccsal, lelki támasszal, szeretettel, megértéssel. És a film nagyjelenetében Bobby atya még hamis tanúvallomással is védencei mellé áll, mert úgy véli, hogy mikor pap létére, egyszer az életben, hazudik, valójában a gonosz ellen emeli fel szavát. N. I. Bobby atya szerepében: Robert De Niro