Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-09 / 32. szám
503 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 504 basáé, 2. a n. AU basáé, 3. Murteza vezér levele cum translatione, 4. Karakas Muhammed basáé, 5. a n. Musza basáé, 6. vezér Adzsem Hatszán basáé. Mely levelek a superintendent hatalmára és az eklézsiák bátorságokra való protectionális levelek voltak. Ahonnan Aknási Pál váczi püspök 1631-ben némely helyeken, mint Váczon, Kosdon, Szadán, Veresegyházán a reformátusokon kegyetlenkedett, arra kényszerítvén őket, hogy a reformata eklézsiákba erővel betolt plébánosok számokra a budai basától protectionalist vegyenek. Lampe pag. 264. Mivel pedig a basáknak ezek a protectionalis leveleik a superintendenseknél állottak, azonban azok Paksi Györgynek 1639-ben adattak által, ez úgy látszik azt mutatja, hogy Paksi György éppen ebben a pataji gyűlésben tétetett superintendenssé. Mert ha már ez előtt superintendens lett volna és ezek a levelek mint superintendensnek, kezében lettek volna, akkor ezeket neki általadni nem kellett volna. Paksi György alatt a már felebb említett pataji synodus azt a végzést tette: 1. A candidatusok, vagy a precedensek felszenteléséért és az azoknak adatni szokott testimonialisért 3 forint fizetődjék, melynek egy forintja a püspök Uramé és ketteje az eklézsiáé. Az eklézsia pecsétjétől tartozzanak 25 den., a seri bánok den. 12. Ez a taxa közel éppen igy maradt egészen 1794-ik esztendeig, ellent nem állván az a nagy különbség, mely lett majd idővel a pénznek becsére nézve. 2. A divortialis masától két forint fizettessék, melyből dispensálhat az eklézsia. d° egy tallérnál alább ne menjen. Ennek a superintendensnek idejében magyarra fordittatván a Komjáton 1626. készíttetett kánonok, a Dunán innen lévő superintendentiabeli eklézsiáknak és prédikátoroknak költségeken kinyomattattak Váradon Szenczi Kertész Ábrahám által 1642. kis 8-ad rétben, melyeknek exemplárjai annyira megfogyván, hogy 30-dik vagy 50-dik prédikátornak is alig volt ilyen kánona, kinyomtatta azt tulajdon költségén Trattner Mátyás Pesten 1805. in 8°, mert noha ezeknek a kánonoknak reimpressiojokról rendelés létetett a 17. Junii 1757 tartatott consistoriumban a 7-ik szám alatt, de az csak papiroson maradt. Paksi György meghalt 1651 -ik esztendőben. (Folyt. köv.) Válasz helyett apelláta. Thúry Etele úr a „Dunántúli Prot. Lap“ 30-ik számában ismertetvén a Prot. Szemle ez évi III-ik füzetét, e jeles folyóiratnak pártfogására meleg szavakkal hivta fel olvasó közönségét. Hogy felhívásának annál nagyobb sikere legyen, jónak látta az abban megjelent „Komáromi Csipkés György és bibliája“ cz. tanulmányt, mint az ő és nem tudom még kicsodák történettudásának színvonalát el nem ért terrorokkal teljes művet egészen keresztül rántani, s — engem — annak íróját — izgalom nélkül kivégeztetni. Nagyon jól tudom én, mivel érdemeltem meg Th. úrtól e szívességet, s higyye meg, ha csak ő rá volnék tekintettel, nem is fárasztanám magamat azzal, hogy halottamból föltámadjak, meghagyván neki azon gyönyörűséget, hogy lásson már egyszer magán kívül is agyonütött embert. De tennem kell azt egyfelől azokra nézve, kik szemtanúi voltak, mily könnyedén bánt el velem, s most már azt hiszik, hogy agyoncsapattatván, meghaltam és talán sajnálnak is; másfelől és főként a Prot. Szemle renomméja érdekében, mely az ő ismertetése után bátran elmondhatja: „Uram Isten! csak barátaimtól őrizz meg, ellenségeimtől majd magam is megvédem magamat.“ Aki művével a nagy közönség elé lép, annak készen kell lenni arra, hogy megbíráltatik. Egy alapos, higgadt komolysággal bonczoló bírálat nem is árt soha, sőt mindenkor hasznát veheti az író úgy, mint az olvasóközönség. És ha Thur higgadtan és elfogultság nélkül bírálja művemet s mondja el azt, amit mondott, tőlem csak köszönetet nyert volna. Ő azonban nem bonczol és bírál, hanem csak egy futó pillanatot vet a műbe s látva alatta nevemet, megriad, aztán zsebébe nyúlva, kövekkel rakja meg parittyáját, hogy agyon dobáljon, mint Dávid Góliátot. Nem sikerült. Nem azért mintha én nagyobb volnék Góliátnál, hanem mivel ő sokkal kisebb Dávidnál, s a kövek is, melyekkel dobálózott, nem annyira kövek, mint csak napon aszalt rögök voltak, melyek a dobás alatt szétmálottak. Hogy igy van, bírálja meg az olvasóközönség! Azt mondja Th. úr elsőben is: „az egyháztörténetíróknak nem tudom eléggé nem ajánlani Révész J. Figyelmezését. Ebből megtudta volna Földvári, hogy K. Csipkés György 1654—1656, mindössze 3 évig volt debreczeni tanár és 22 évig lelkipásztor.“ Nos! ha él azt megtudtam volna, mit érek el vele? azt hogy Th. történettudásának színvonalát érem csak el; e dicsőségre vágyakozni pedig soha sem jutott eszembe. Tudtam én, hogy K. Cs. Gy. 22. évig volt lelkipásztor (lásd Prot. Szemle 322. lap ) alatti megjegyzés) s elhiszem, hogy a Figyelmező szerint 1653—1656. évben volt tanár; az ezzel egyező közhitről is van tudomásom, de én az 1656-dik évnél az előttem volt adatok folytán nem állapodhattam meg. A nagy tudományú Lugosi József ugyanis kezeim közt levő jegyzetében azt mondja: „1657. april havában még nem volt prédikátor“. „Tóth F. azt írja: ,,1657.junius havában Thornai P. István püspök által pappá szenteltetett s Debreczenbe rendeltetett.“ S végre az is tény, hogy a professorságban Lippai Sámuel csak 1659-ben következett utána. Mindezeknél fogva nem mondhattam mást, mint amit mondtam, jelesen: „a tanári pályán működése az 1659. évig tartott, ezt megelőzőleg azonban az 1657-ik évtől fogva egyszersmind prédikátori hivatalt is viselt Debreczenben,“ ami nem példátlan eset. Állításom, mint Combinatio eredménye, csalhatatlansága mellett nem rántok kardot, s miután sem én, sem mások positív bizonysággal nem mutathatják ki, hogy ezen év ezen hónapjában lett prédikátor, ezért utaltam csillag alatti jegyzetben arra, hogy prédikátorsága kezdetét illetőleg főként a halotti