Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-01-15 / 3. szám

10. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. erejét, kegyelmét. Csak meg kell ragadnunk a kezet, mely elhagyatottságunkban egyedül nyúl felénk, egyedül segíthet még rajtunk: az Isten kezét. Dolgozzatok és imádkozzatok! Atyámfiai! Kálvinista magyar népem! Mozduljon meg bennetek a lélek, moz­duljon meg a lelkiismeret. Lássátok meg, hogy bár minden egyházra vár ez a nemzetmentő munka, elsősorban mégis a mi egyházunkra. Mi magyar egyház vagyunk és nép egyház va­gyunk s olyan nagy rendeltetéssel, melynek hű betöltésétől függ nemcsak a magyarság, de a körül­ünk élő keleti népek sorsa is. Nálunk minden erőnek a népből, a ti telke­tekből kell kisugárzania. Ha ti beállótok a Krisztus aratói közé, ő kérni fogja az Atyát, hogy küldje el az ő Szentlelkét tireátok, amely­nek szentséges ereje csudákra képesít, új vilá­got teremt s egybegyüjt majd sok népeket, kik mondván, így énekeljenek: Alleluja! Alleluja! Felvidéki hírek. Amióta a hamisság pecsétje alatt megszületett trianoni béke szétszaggatta hazánk és vele együtt magyar Sionunk testét, azóta csak lelkünk tartja és őrzi letépett testvéreinkkel az egységnek és össze­tartozásnak érzését, csak lelkünk az,, amely össze­­összeölelkezik telkeikkel. Szemeink gyakran irányul­nak reájuk, hogy lássuk sorsukat és lelkierejüket. És ha látjuk azt az erős harcot, melyet ínségükért és évszázados alkotmányukért folytatniok kell, elfeledjük a mi küzdelmeinket és vergődéseinket. Mik a mi küzdelmeink és harcaink az övékéhez mérve! ? Mert azt a tényt, amit a Kálvinista Szemle karácsonyi vezércikkében fájdalmas érzések között állapít meg dr. Révész Kálmán, hogy „túl a rácson szlovenszkói ref. testvéreinknél a demokrata cseh-szlovák állam tűzzel-vassal folytatja az eltótosítás munkáját, . . . s ha a dicsőséges nagy ántant hatályosan közbe nem lép, vagy valami váratlan fordulat közbe nem jön, Szlovenszkóban egy évtized múlva csak mutatóban lesz ref. magyar ember­, szomorúan igazolják a fel­vidéki reformátusok hivatalos lapjának, a „Református Egyház és Iskola“ előttem levő számai is. Előre látható volt, hogy a cseh éhség nem fog megelégedni a felvidéki terület megkapacitásával, de el fog követni mindent annak megtartására is. Jól tudják azt, hogy a felvidéken a magyarság legerősebb támaszai a magyar ref. egyházak. S mióta a múlt év október 30-án tartott püspöki programmbeszédében Czinke István püspök ennek kifejezést is adott, hang­súlyozva, hogy „a református egyház Szlovenszkóban is magyar egyház és a nemzetmentő munka elsősor­ban a mi egyházunkra vár“, a cseh-szlovák köztár­saság soviniszta tagjai kérlelhetetlen harcot indítottak ellene és rajta a magyar kál­vinistaság ellen. A Ref. Egyház és Iskola november 6-iki száma szószerinti fordításban hozza a Narodni Noviny nov. 3-iki szá­mának egyik cikkét, amely még csak Czinke püspökké avatását írja le, de már „a szlovák kálvinisták kétségbe­ejtő kiáltásait véli keleten hallani“. A tulajdonképeni támadás csak most kezdődik meg. A képviselőházban dr. Klimo Bohumil szlovák képviselő és szenátor Czinke hazafias és temperamentumos beszéde miatt interpellál és kéri a költségvetésbe a ref. egyház részére felvett 2 millió koronának csak oly feltétel mellett való engedélyezését, ha a ref. egyház vezetése megbízható kezekben lesz. Hogy mit ért megbízható kezek alatt, azt meg­világítja a Slovensky Dennikben, hol azt írja, hogy „nem lehet tűrni a kálvinisták jelenlegi egyházszerve­zetét és az első lépés kell, hogy az legyen, hogy a kálvinista egyház kormányzata szlovák kezekbe menjen át”. „Hogy az megtörténhessék: kormányunk­nak nem szabad elismerni a jelenlegi püspököket és felügyelőket, hanem állítson az egyház élére szlovák püspököket és szlovák felügyelőket. Lehet, hogy Zem­plénben akadnának erre méltó férfiak. De ha nem, Amerikából kell elhívni szlovák kálvinista papokat és azokat kell Szlovenszkón a kálvinista egyházak élére állítani. Egyébként Csehországban is vannak kálvinisták tehát onnan is el lehet hívni arra való férfiakat.“ Íme, a nagy veszély, mely mint sötét felleg tornyosodik fajunk és hittestvéreink fejei felett. És a Csehország­ban lakó „kálvinisták“ — bizonyára felsőbb parancs­szóra — már meg is indultak Szlovenszkóba. Prudky, Siruy és Micsán, három huszita lelkész, útrakelnek, hogy felkeressék a szlovenszkói tiszáninneni kerület szlovák gyülekezeteit, hogy belőlük az Amerikából hazacsábítottakkal együtt megszervezzék az első szlovák egyházmegyét. Még nem nagy a lelkesedés iránta, de az első lépés megtörtént és a cseh agitátorok értik a módját, hogy ezt népszerűvé is tegyék. A kérdés most még csak az, hogyan viselked­nek e törekvésekkel szemben elszakított testvéreink? Érthető okokból erről keveset olvashatunk. Csak az ismételt börtönbevetések, vagy mint Klimo írja: „A hűvösön ülő sok hittestvérünk“ sorsa igazolja, hogy a gályarabok vére nem veszett még ki egészen Kö­vetelik egyrészt maguk részére mindazon jogok gya­korlását, „amelyek a törvények, szerződések és törvény ­erőre emelkedett gyakorlat alapján megilletik őket“ (Lukács Géza főgondnok székfoglalója), másrészt bele­illeszkednek az idegen, skót, angol, amerikai, svájci, hollandi és német hittestvérek szolidaritásába és ezen át egyek vagyunk velük mi is és ez a szolidaritás biztatólag mondja nekünk és nekik is: „meg ne csüggedjetek“. „Hiszek egy istenben. Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában, 1922. Ámen.“

Next