Dunaújvárosi Hírlap, 1970. július (15. évfolyam, 53-61. szám)
1970-07-10 / 55. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1970. JÚLIUS 10., PÉNTEK 3 milliárd 121 millió forint a Dunai Vasmű féléves termelési eredménye Elkészült a Dunai Vasmű I. félévi termelésének nyersmérlege. Az önköltség, a készletek és a befejezetlen állomány számbavétele még folyik, ennek következtében a vállalati nyereség kiszámítása is hiányzik. A termelési értéktervet a vasmű 95,8 százalékra teljesítette, 3 milliárd 121 millió forint értékű termelést végzett az I. félévben A tervezetthez képest mintegy 137 millió forint lemaradással zárta a félévet. A gyárrészlegek közül csak a lőrinci hengermű, az energia és a lemezfeldolgozó gyárrészleg teljesítette forinttervét. A kokszvegyészeti gyárrészleg eredménye 98,7 százalék, 378 ezer tonna kokszot termelt, 2,4 százalékkal maradt el készárutervétől. A nagyolvasztó gyáregység 98,5 százalékra teljesítette értéktervét, 311 ezer tonna nyersvasat gyártott. Az acélmű forinttervben 96 százalékot, készáru tervben 96,5 százalékot ért el. A féléves acéltermelés 471 ezer tonna volt, tehát a számítások szerint mintegy 50 ezer tonnával elmaradt az éves egymillió tonnás feladattól. A tűzállóanyag gyáregység 16 ezer tonna téglát gyártott, forinttervét 108,1 százalékra teljesítette. A meleghengermű 133 ezer tonna készárut hengerelt, a hideghengermű 158 ezer tonnát, forinttervüktől 10, illetve 13 százalékkal maradt el a két egység. A lőrinci hengermű forinttervét teljesítette (103,9 százalék), készárutervét nem (94,2 százalék). A lemezfeldolgozó gyárrészleg 115,9 százalékra teljesítette termelési értéktervét, és valamennyi termékből a vártnál többet gyártott. Az energiagyárrészleg szintén túlteljesítette forinttervét és fél év alatt 160 ezer megawattóra áramot termelt. Az üzemfenntartási gyárrészleg extern értéktervét 116,7 százalékra teljesítette. Dr. Horgas Gyula kohó- és gépipari miniszter: A Dunai Vasmű eleget tesz a járműfejlesztési programban rámért kötelezettségeknek januárjában megkötött, szerződés után már 1968-ban hatszáz nagyteljesítményű Rába—MAN motort gyártottak. Az Ikarus ugyancsak megkezdte már az úgynevezett kétszázas család gyártását, és évente 15—30 százalékkal növeli termelését. Az Ikarus gyár egyébként 1970-ben 6400 autóbuszt ad a kül- és belföldi piacra. A kétszázas család egyik tagja, az Ikarus 250-es már résztvett egy kiállításon is, mégpedig Monte-Carlo-ban, ahonnan ezüst serleggel tért haza. Ugyanezt a légkondicionált luxusautóbuszt bemutatják az augusztusban nyíló „A szabad Magyarország 25 éve" moszkvai kiállításon is. A magyar autóbuszoknak jó hírük és jó piacuk van világszerte. Legnagyobb vásárlónk a Szovjetunió és az NDK. A miniszter elmondotta, hogy az Ikarus csak 1970-ben 1600 autóbuszra szóló megrendelést volt kénytelen, kapacitáshiány miatt elutasítani Az érdeklődés továbbra is olyan nagy, hogy bár 1973-ra 8000 autóbuszt fog gyártani az Ikarus, ez mégsem lesz elegendő a gyárral szemben támasztott igények, a piaci kereslet kielégítéséhez. A kialakult verseny következtében tehergépkocsi gyártásunk a közeli években a jelenlegi szinten marad, és nem változik számottevően a traktor- és dömpergyártás kapacitása sem. Egy kérdésre adott válaszában elmondta a miniszter, hogy személyautó gyártás gondolatával nem foglalkoznak az illetékesek, mert ez csak 220 ezer darab/év kapacitás felett lenne rentábilis. Ehelyett résztveszünk a szocialista országok közötti kooperációban, mégpedig úgy, hogy alkatrészt gyártunk a szovjet Fiatokhoz, illetve, hogy autóbuszért vásárolunk személygépkocsit. Egy csuklós autóbuszért 20—23 közepes teljesítményű személygépkocsit kapunk. A jövőről szólva dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter elmondotta, hogy a közúti járműfejlesztés második szakaszának programja, mely egyben a IV. ötéves terv részét képezi, most készül. A terv tendenciáit azonban néhány szám sejteti Nevezetesen, hogy a közúti járműiparban ma már több mint százezren dolgoznak, és az elmúlt öt évben az autóipar részesedése a gépipari össztermelésből 12 százalékról 20 százalékra nőtt. A miniszter tájékoztatója után az újságírók kaptak szót. Kérdés hangzott el a járműfejlesztés és az úthálózat fejlesztésének kölcsönösségéről, a kooperáló vállalatok valószínűtlen sokaságáról, a trösztösítésről a munkaerőhelyzetről és a hazai igények jobb kielégítéséről. A Dunaújvárosi Hírlap munkatársa arról kérdezte a minisztert, hogy ítéli m meg a Dunai Vasmű szerepét a közúti járműfejlesztési programban. — A Dunai Vasmű eleget tesz a járműfejlesztési programban rámért kötelezettségeknek. Különösen dicséretes, hogy megoldották a mélykútható lemezgyártást, amelyet eddig randa importból voltunk kénytelenek beszerezni A IV ötéves tervben továbbra is számítunk a Dunai Vasmű közreműködésére éspedig a zárt és nyílt profilok gyártásának fejlesztése területén." M. M. Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter hétfőn délelőtt az Országház Gobelin-termében sajtótájékoztatót tartott a közúti járműfejlesztésről. Bevezetőként elmondotta, hogy a közúti járműfejlesztés lényegében az ipar komplex fejlesztésének korszerű útja, mert, a fejlett járműipar feltételezi és igényli többek között a fejlett kohászatot, gépipart, gumi- és festékipart. A hazai járműfejlesztési program ennek megfelelően nagy jelentőséggel bír — mint erre a minisztertanács legutóbbi ülésének vitájából is következtetni lehet. A közúti járműfejlesztési program első szakasza az idén lezárul. E szakasz feladata a nagyteljesítményű teherautók, autóbuszok, dömperek, az úgynevezett haszonjárművek sorozatgyártására való berendezkedés volt. Erre a célra 11,8 milliárd forintot szánt a népgazdaság. A III. ötéves tervben célul tűzött beruházások az Ikarusban, a Kismotor- és Gépgyárban, valamint a Hajtómű- és Felvonógyárban az esztendő, vagyis a tervidőszak végére befejeződnek. Elmaradás mutatkozik a Magyar Vagon- és Gépgyárban. A beruházásokkal egyidőben, az elkészült berendezések üzembehelyezése nyomán már az elmúlt időszakban is emelkedett a magyar járműipar termelése. Példaként említette a miniszter a Magyar Vagon- és Gépgyár győri üzemét, ahol az 1967 Kettős évforduló Kettős évfordulóra készülnek a Dunai Vasműben. A gyár két legjelentősebb egysége, a meleghengermű és a hideghengermű szombaton ünnepli az üzemkezdés 10. illetve 5. évfordulóját. A Dunai Vasmű rentabilitása kezdődött meg a két hengermű üzembehelyezésével, fennállásuk óta külön-külön is egymillió tonnánál több lemezt gyártottak a vasmű acéljából. Képünkön készül a dekoráció a meleghengermű homlokzatára a szombati kettős évfordulóra. , , A XX. VASUTASNAP Húsz éve annak, hogy a vasút dolgozóinak áldozatos és rendkívül fontos munkáját elismerve kormányunk július második vasárnapját ünneppé nyilvánította. Ez évben július 11-én, szombaton házi ünnepségre gyűlnek össze a dunaújvárosi MÁV állomás dolgozói az állomásépület csarnokában. Vasárnapi ünnepnapjuk pedig csak szinte megemlékezés, mert az acélpályák élete egy percre sem szűnhet meg. A szombati ünnepségen kormánykitüntetést, Kiváló Dolgozó kitüntetéseket nyújtanak át a Kiváló Vasúti Csomópont, legjobb dolgozóinak. Ma 14.30 órakor koreai barátsági gyűlés a Vasmű Klubban Ma pénteken délután 14.30 órakor a Vasmű Klubban koreai barátsági gyűlésre kerül sor, a koreai háború kezdetének 20. évfordulója alkalmából. A gyár dolgozói, szocialista brigádtagok, Népfront-aktivisták részvételével rendezett barásági gyűlésen a nemrég Koreában járt Borovszky Ambrus vezérigazgató számol be koreai tapasztalatairól, majd Kin-Dong- Szong, a KNDK budapesti nagykövetségének tanácsosa beszél a 20 évvel ezelőtti háború eseményeiről, hazája fejlődéséről. A barátsági gyűlés a „Hegyekből a tengerekhez” című koreai kisfilm vetítésével zárul. Megkezdődött a Barátság-ligetbeépítése Drótkerítéssel zárták el a Barátság-liget északi oldalát és a kerítésen túl folyó tereprendezés, alapozás jelzi, hogy megkezdődött a Barátság-liget beépítése. Az első épületet a 26. Állami Építőipari Vállalat dolgozói szeptember első napjaiban kezdik összeszerelni. Ez a toronyház lesz a legmagasabb, nsapvlekből összeállított dunaújvárosi épület; a tizenegy szinten 60 lakás kap majd helyet. Az első Barátság-ligeti lakóházat a terv szerint 1971 első felében átadják, de az egész terület beépítése jóval hosszabb időt vesz igénybe A Dózsa II. városrész átadását, csak 1978 és 1980 között tervezik, miután a Castrum II városrész Ifjúsági katonai delegáció Dunaújvárosban A Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és Bulgária ifjúsági katonai delegációjaátogatott július 9-én, csütörtökön Dunaújvárosba. A delegációt elkísérték a Honvédelmi Minisztérium Ifjúsági Osztályának és a KISZ Központi Bizottságának képviselői is. Vendégeink a délelőtt folyamán megtekintették a Dunaújvárosról készült filmet a Dózsa Filmszínházban, és meghallgatták Sófalvi Istvánnak, a városi tanács végrehajtó bizottsága elnökhelyettesének a húsz éves Dunaújvárosról, a város fejlődéséről elmondott tájékoztatóját. Városnézés után a küldöttség a Dunai Vasműbe látogatott, ahol a vasmű pártbizottsága nevében Beedik János fogadta őket, majd az ifjú katonák és kísérőik megtekintették a vasmű több üzemét.