A Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-24 / 276. szám

8 A HÍRLAP MOZAIK TOP 12 - DUNAÚJVÁROS 1995 Ötödször is megkérdezzük: Ki volt (lesz) az év legnépszerűbb embere a városban? És ezúttal bebizonyítjuk: ti­zenkettő nem egy tucat! Épp el­lenkezőleg! Olyan embereket keresünk, pontosabban kereste­tünk Önökkel, Kedves Olvasók, akikre bízvást mondhatják, hogy nem tucatemberek, hogy valami különlegeset, nagysze­rűt tettek itt, ebben a városban és persze ennek környékén az el­múlt évben. Hogy ez a tett egy jól működő vállalkozás elindítá­sa, felfuttatása, egy vállalat, cég megbízható vezetése, netán sportsiker, politikusi teljesít­mény, vagy egész egyszerűen (ám annál nagyszerűbben) „csak” mindennapi helytállás a csemegepult, buszvolán, szer­­számpad, pénztárgép, katedra mögött, a nyugdíj, vagy az újság pontos kézbesítése, nos ezt tel­jességgel Önökre bízzuk. (Csak annyi kikötésünk van a játék ab­szolút tisztasága miatt, hogy rá­diós, tévés, írott sajtos tett nem lehet.) Első körben tehát, mint négy ezt megelőző alkalommal már tettük, most is jelölteket kérünk, mégpedig a mellékelt szelvé­nyen — mert ez egy ilyen de­mokratikus játék, mi senkit nem befolyásolunk, még csak vélet­lenül sem adunk tippeket. S, hogy minél többeknek legyen esélye a későbbi TOP 12 listára felkerülni, az sem kizárt (mi több: kívánatos!), hogy egy-egy olvasónk több szelvényen, több személyt nevezzen meg. (Per­sze, ha egyvalakit akar segíteni, lelke rajta, írjon egy nevet több szelvényre!) A lényeg, hogy jöjjenek a ne­vek! Mindegy, hogy borítékban, vagy levelezőlapra ragasztva, személyesen behozva, de legké­sőbb december 5-ikén, déli ti­zenkét óráig, szerkesztőségünk címére: 2400 Dunaújváros, Vá­rosháza tér 1. VII. emelet. A második körben pedig el­dől: a legtöbb támogatást kapott jelöltek közül kiket kell rangso­rolni, s­­ ki a legnépszerűbb. Nos, rajta! Játsszunk megint együtt! lUJOfild Th­ampionship 995 DUNRUJVflflOS HUNGARY Mai évfordulóink MA: Péntek, 1995. november 24. A Nap kél: 7.01 órakor, nyugszik: 16.00 órakor. Köszöntjük névnapjukat ünneplő olvasóinkat! Emma napja Az Emma ógermán eredetű, amely nyelvben az ,,-irm,-erm” szótő a nagysá­got jelentette. Ezek a szótövek a „hermion” germán néptörzs nevére utalnak, más vélemény szerint az Emma név az Irmin néptörzs nevére utal, és megint más vélemény szerint az Emma név az Irmin germán istennő nevét őrzi. Lehet­séges, hogy az Emmeline, Ermelinde, Irmhilde, Irmberge, Irmgard használatból kiveszett nevek rövidítéseként vált önálló névvé az Irma és az Erma, mely utób­bi nyelvünkben Emmává változott. Sokan azonosítják az Emíliával, de ez nem helyes. Emmát Codiaeum variegatuma nevű sárga-tarka dísznövénnyel kö­szöntsék fel. A naptáron kívüli mai névnapok a következők: Flóra, János, Kurszán, Szvet­lána és Virág. 265 évvel ezelőtt, 1730. november 24-én született Alekszandr Szuvorov (ké­pünk) orosz hadvezér, aki 1787-1892-es harcokban a törökökön, majd 1799-ben Napóleon ellen az észak-olaszországi harctereken aratott győzelmeket. Ez utóbbi hadjáratban zajlott le az orosz hadsereg hatalmas teljesítménye, a Szent Gotthárd-hágón az Alpokon való átkelés, bár ezt követően, a franciákat nem tudta Svájcból kiszorítani. Oroszországban ma katonai középiskola viseli a nevét. 25 éve, 1970-ben hunyt el Sir Cha­­randrasekhara Raman indiai fizikus, akit 1930-ban Nobel-díjjal tüntettek ki a fényszóródás vizsgálatával kapcsolatos ku­tatásaiért és a róla elnevezett felfedezésért („Raman-effektus”). 80 esztendeje, 1915-ben született Lőrinczé Lajos nyelvtudós, a Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk folyóiratok szerkesztője. Nagy népszerűséget szerzett számára a rádióban 1952-től sugárzott Édes anyanyelvünk című rovata, melynek anyaga 1961-ben könyvben is megjelent. Idézzük még a Földrajzi ne­veink élete (1947) című munkáját. 125 évvel ezelőtt, 1870-ben ezen a napon hunyt el Isidore Ducassne, írói ne­vét Comte de Lautréamont (ejtsd: lotréámon) francia költő, a szürrealizmus elő­készítője, a Maldoror énekei (magyarul 1981-ben jelent meg) prózaversben írt kusza költemény szerzője. Ismerője, Ady Endre mondta róla: „Egészen bizo­nyos, hogy őrült volt”. 130 éve, 1865-ben született Adolf Damaschke német szociálreformer, a föld­reform harcosa. November 24-25 Zaire nemzeti ünnepe, 1965-ben ezen a napon vált az or­szág független köztársasággá. Születési naptár 145 éve született Lukács László (Zalatna, 1850) politikus, többször pénzügy­­miniszter, 1912-13-ban miniszterelnökként a háborús felkészülést szolgáló tör­vényeket hozatott. Választójogi javaslata miatt megtámadták, Désy Zoltán füg­getlen képviselő nyilvánosan Európa legnagyobb panamistájának nevezte, s a bíróság előtt bizonyította, hogy pénzügyminiszterként állami üzletek biztosítása fejében 4 millió koronát kapott egy banktól, s azt választási célokra fordította. Ezzel véget ért politikai pályafutása. 80 éves Alexander Neve orosz származású brit közgazdász, a Glasgow-i Egyetem ny. professzora, a Londoni Köztársasági Főiskola tb. tanára. Tucatnyi könyvet írt a szovjet gazdaságról. Időjárás: Folytatódik a változóan felhős, párás, hideg idő. Ónos ködszitálás, hódara előfordulhat. A hajnali -5, -10 fok után napközben -3, +2 fok várható. Programajánlat: Dunaújvárosi Városi Televízió: 18.00 Hírek, Műsorismertetés, Informá­ciók 18.05 Ifjúsági Magazin 18.35 Spektrum tévé 19.00 Deutsche Welle — nyelvet tanulóknak HTV 30 filmbörze: 20.15 Azor a volán mellett (rajzfilm) 20.30 Tanítványok (magyar dráma 101 perc) A DTV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Dózsa Mozi Centrum: Nagyterem: 16 és 18 órakor A hálózat csapdájában (színes, feliratos, amerikai film) 20 órakor Keserű méz (színes, feliratos, francia film) Kamaramozi: 17 és 19 órakor Blue sky (színes, feliratos, amerikai film) Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza: A Rosti Pál Fotóklub kiállí­tása — az aulában. Munkásművelő­dési Központ: Kovács Pál fotókiállítása a Folyosógalériá­ban (megtekinthető: december 2-ig) Intercisa Múzeum: Dunaújváros története — állandó kiállítás. Uitz Terem: Utazás — rendhagyó kiállítás. Fuvarozás és személyszállítás: Hotel taxi éjjel-nappal, telefon: 313-811,06 (30) 564-102. Tempo taxi éjjel-nappal, telefon: 312-202, 312-203, CB AM 6, tel/fax: 310- 330. Ügyeletek: Orvosi ügyelet: hétköznap 19 órától reggel 7 óráig, hétvégén egész nap, Vas­mű út 10., 310-600. Gyermekorvosi ügyelet: Vasmű út 10., 310-231/263 mel­lék. Ügyeletes gyógyszertár: Libra Patika, Korányi S. u. 1 Telefon: 310-113. Állatorvosi ügyelet: 8-9 óráig telefon: 311-524, 17-18 óráig telefon: 313-339. Élet-Esély Telefonszolgálat: 20-06 óráig hívható a 311-111 telefonon. Hibabejelentés: A DVG Rt. 24 órás épületen belüli hibaelhárítási ügyelete (víz, csatorna, vil­lany) Telefon: 312-333. Vízszolgáltatás: Panoráma út 2-4., 311-636. Áramszol­gáltatás: Verebély u. 11., 312-444. Gázszolgáltatás: Kallós D. u. 10-12., 311- 115, 311-521. Fűtés: Építők útja 1. (Vasmű út-Építők útja sarok) Telefon: 313-622, 311-528. Felvonóügyelet: 312-333. Antennaügyelet: 15 óráig a 312- 303, 15 óra után a 06 (30) 476-576 telefonon. Információ: Útinform (megyei): 310-043, MÁV: 310-750, Volán: 312-711. Révállomás: 310-355. Autómentés: 8-18 óráig 313-311, éjjel-nappal: 088. A Duna vízállása csütörtökön Budapestnél 281, Dunaújvárosnál 185 centi­méter volt. Pénteken apad, Budapestnél 246 centiméter várható. Dunaújváros és a városkörnyék lapja. Kiadja a Hírlap Press Korlátolt Felelősségű Társaság. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet. Igazgató-főszerkesztő: ELEKES ANDRÁS. Felelős szer­kesztők: MUNKÁCSI IMRE, SÁNDOR JUDIT. Titkárság, panaszfel­vétel: (25) 310-999. Terjeszti a Magyar Médiaszerviz Kft. Előfizethe­tő a Magyar Médiaszerviz Kft. irodáiban: Dunaújváros, Városháza tér DUNAÚJVÁROS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK LAPJA hírlap 1. félemelet, tel.: (25) 312-211/269 m. és Székesfehérvár, Honvéd u. 8. III. e., tel.: (22) 340-258, valamint a Magyar Médiaszerviz Kft. hír­lapkézbesítőinél. A Hírlap előfizetési díja 1 hónapra 270,-Ft. Áruster­jesztés: Buvihír Rt. székesfehérvári üzeme. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szedés: Hírlap Press Kft. Nyomás: West Hungary Nyomdai Centrum Rt. Tel.: 06 (88) 406-480. Felelős veze­tők: B. NACKE és B. BRINKMANN HU ISSN 0866-3688 emlékére . A professzor Tatán rendezték meg novem­ber elején a tizenhatodik Öveges József Emlékversenyt, az or­szágos matematika és fizika megmérettetés eredményéről a napokban értesítették a diákokat küldő intézményeket. Ötvenegy gimnázium 209 első és második évfolyamos tanulója vett részt a professzor emlékét ápoló ver­senyen, ahol sikerrel szerepel­tek a Széchenyi gimnázium diákjai. Kispál István, a Széche­nyi másodikosa fizikából a har­madik helyet szerezte meg (fel­készítő tanára Kobzos Ferenc volt), a két másodikosból (Hortobágyi Ágnes, Kispál Ist­ván) és két elsősből (Kácsor Andrea, Tóth András) álló csa­pat kilencedik lett az erős me­zőnyben. Öt tánc világbajnoksága A verseny első napjának programja: 15.00 A verseny megnyitása 15.20- 18.50 Show tánc: elő­válogató * 19.00- 19.30 Mambo: elő­döntő 19.30-20.10 Disco: elődöntő 20.10-20.30 Electric boogie: elődöntő 20.40-22.00 Show tánc: elő­döntő 22.00- 22.20 Disco: elődöntő 22.20- 22.35 Mambo: közép­döntő 22.35-22.50 Electric boogie: középdöntő Az öt tánc világbajnokságról a Dunaújvárosi Városi Tele­vízió élő egyenes adásban közvetít. ♦ Árokba borult. A Mező­falva és Kisszentmiklós közötti útszakaszon árokba borult egy személygépkocsi szerdán dél­után. Az autó utasai könnyű sé­rülést szenvedtek. A Vasvári Pál Általános Iskola felvesz azonnali belépéssel német-magyar és matematika-kémia szakos tanárokat. Jelentkezni az igazgatónál lehet. (13728/2H) 1995. november 24., PÉNTEK r JELOLOSZELVENY Az én jelöltem:. A jelölő neve, címe:. I____ Népdaléneklési verseny Idén is megrendezi a hagyo­mányos népdaléneklési ver­senyét az Aranyvölgyi iskola: november 29-én, szerdán várják a városi és városkörnyéki diáko­kat a versengésre. Eddig hét intézmény küldte el nevezését a különböző — egyé­ni és csoportos — kategóriák­ban. A kis népdalénekesek be­mutatója szerdán délután két órakor kezdődik. Lift-magánosítás Azé a lift, aki hívja! E sajátos vélekedés a minap hangzott el a polgármesteri hivatal földszinti liftjénél. Szokás szerint az egyik felvonó rossz volt, míg a másikra egyre többen vártunk. Köztünk egy morózus, ideges férfi, aki folyamatosan nyomkodta a gombo­kat, ám a fránya szerkezet nem vette sietősebbre útját. Mikor vég­re leért, a férfi azonnal bevágódott. Soroltunk volna utána, ám kar­jait széttárva kategorikusan kijelentette, oda emberfia be ne tegye a lábát, mert ő hívta a liftet, így az az övé. (Az már csak mellékes körülmény, hogy számára a végállomás a második emelet volt.) A talán klausztrofóbiában is szenvedő férfiú a világtörténelem legegyszerűbb és leggyakorlatabb formájában kísérelte meg a magánosítást—sikertelenül... -s­ Tízéves múlt, jubileumi tárlat Jubileumi kiállítássorozattal emlékezik az Arany János Álta­lános Iskola a rajz tagozat tíz év­vel ezelőtti indítására. Eddig a jelenlegi tagozatosok műveiből láthattak válogatást az érdeklő­dők, most a volt tagozatosok mutatkoznak be az iskola aulá­jában. A „10 éves a rajz tagozat’ című kiállítás ma délután öt óra­kor nyílik meg az „Arany Galé­riában”, a tárlatot december 20-ig láthatják a vendégek. ♦ Elmarad a Versbarátok Klubjának találkozója szomba­ton. A klub vezetői az elmaradt foglalkozás helyett arra biztat­ják a tagokat és az érdeklődőket hogy vegyenek részt az Öldöklő angyal című irodalmi matinér holnap reggel kilenc órától ai Uitz Teremben. ♦ Mentővel ütközött. A vá­rosi mentőszolgálat rohamko­csijának ütközött egy holland kaminon pótkocsija szerdán délután Nagyvenyimen. A ka­nyart túl bátran vevő kamionos nem tudta megakadályozni a pótkocsi kisodródását. Az ütkö­zéskor senki sem sérült meg. ( WHIRLPOOL és IGNIS AKCIÓ! Jövő évi törlesztéssel Előleg befizetése nélkül 24 havi részletre is, mosógép, mosó­szárítógép, szárítógép, hűtőszekrény, fagyasztószekrény, fa­­gyasztóláda. 5 10% befizetésével mikrósütők, pára-, szagelszívók. g Díjtalan házhozszállítás, helyi ügyintézés! 2 Az őszi BNV-n hatalmas sikert aratott DAEWOO légbuborékos mosógép már látható és kapható üzletünkben! HÍRADÁSTECHNIKAI TERMÉKEK széles választéka: Pioneer, Technics, Sony, Aiwa, Philips, Sharp, Videoton, Samsung, Grundig. Minden termék 30% előleg befizetésével részletre is. MILJA Műszaki Shop Dunaújváros, Latinovits Zoltán u. 9. AZ ÉV KONCERTJE! ““1 ÉLŐ TÁTRAI BAND nagykoncert november 24-én (péntek) 22 órától a op . 3 FŐISKOLA ÉTTEREMBEN. "l . Közreműködnek: TÁTRAI TIBOR­­ gitár, HORVÁTH CHARLIE ének, 3 SOLTI JÁNOS ütőhangszerek, 3 PÁLVÖLGYI GÉZA billentyű, KOVÁCS­­­ TAMÁS bass, CSIKÓS PÉTER ■ a saxofon, PAPP TAMÁS dob. E MARATONI TRIPLAKONCERT J 3 december 1-jén (péntek) 22 órától. E Közreműködnek: DAS BEET e (NÉMETORSZÁG), HOUDINIS, E a HEAVEN STREET SEVEN. ELŐREJELZÉS! B December 8-án élő REPUBLIC i nagykoncert. es| a f----1 (14034/1 HpI November 25-én (szombaton) S 21 órakor | KATALIN NAP S a V.I.P. CLUBBAN ^ KATONA KLÁRIVAL ^ Katalinoknak a belépés­e ingyenes. Asztalfoglalás: 310-014 Előzetes: December 2-án Cseh Tamás. ^ (14049/1K) {} TEMPO TAXI Személy- és teherfuvarozás (1-20 tonnáig) önrakodós autók és számlaképes rakodók Telefon: 310-330, 312-202 ____________________________(8399/39K) Valuta árfolyamok Vasmű úti Édességboltban Dózsa Gy. tér 2/b Pénznem 1 egységre Vétel GBP Angol font 202.0025 AUD Ausztrál dollár 97.1843 BEF Belga frank 4.4857 DKK Dán korona 23.8135 FIM Finn márka 30.9624 FRF Francia frank 26.8011 GRD Görög drachma 0.5566 NLG Holland forint 83.0000 IRP ír font 208.9283 JPY Japán jen 1.2753 CND Kanadai dollár 96.8351 KWD Kuwaiti dinár 435.9762 DEM Német márka 93.5000 NDK Norvég korona 20.9326 ITL Olasz líra 0.0825 ATS Osztrák schilling 13.2500 PTE Portugál escudo 0.8788 ESP Spanyol peseta 1.0731 CHF Svájci frank 114.0000 SEK Svéd korona 19.8462 USD USA dollár 132.0000 Érvényes: 1995. november 24. Napközben árfolyamkorrekció lehetséges! Telefon: (25) 313-322 Nyitva minden nap: 8-21 óráig. I

Next