Dunaújvárosi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-15 / 242. szám

1998. október 15., CSÜTÖRTÖK Kedvező döntés a ligaülésen Ma szurkolói ankétot tart a Dunaferr hokiszakosztálya Ligaülést tartottak kedden a Magyar Jégkorong Szövet­ségben, ahol a du­naújvárosiak számára igen kedvező döntések születtek. A sportág kedvelői előtt is­mert, hogy idén a bajnokság első négy fordulóját tornarendszer­­ben bonyolítják le, majd követ­kezhetnek az oda-vissza mécs­esek. Eredetileg úgy volt, hogy a négy extraligás csapat egy-egy tornát rendez. Nos, tegnap a Fe­rencváros és az Újpest úgy nyi­latkozott, hogy a Dunaújvárosi Jégcsarnokban tartja meg saját tornáját Azért döntöttek így, mert bizonytalan, hogy a Kissta­dionban, illetve a Megyeri úton október végén, november elején lesz-e jég. Ez viszont azt jelenti, hogy a Dunaferr SE csapatának csak egyszer kell idegenbe utaznia, háromszor is hazai környezet­ben fogadhatja riválisait. Az október 23-i bajnoki rajtig azonban még kétszer pályára lép a Dunaferr: pénteken 18.30 óra­kor, szombaton pedig 12 órakor a jugoszláv Vojvodinát látják vendégül Dunaújvárosban. Akik viszont addig sem bírják ki az Acél Bikák nélkül, azok ma 19 órakor a Sörkertben találkozhatnak kedvenceikkel, a szakosztály által szervezett szurkolói ankéton. Sporttörténelmet írtak a dunaújvárosi puskások A Szabadidősök Nyíltirányzékú Pus­kás Országos Baj­nokságát október 3-án Budapesten rendezték meg. A Dunaújvárosi Lövész SE öt versenyzővel négy szám­ban indult a versenyen, és re­mekül szerepelt. A dunaújvárosi lövészek szép sikert arattak, hiszen tíz ér­met — négy arany, két ezüst, négy bronz—szereztek a viada­lon. Egyben sporttörténelmet is írtak a puskások, ugyanis elő­ször állhattak föl a dobogó leg­magasabb fokára ilyen szintű versenyen. Eredmények Nyílt irányzékú légpuska 20 lövés, nők: 1. Bugár Júlia 182 kör (Dunaújvárosi LSE). Nyílt irányzékú kispuska 30 fekvő. Nők: 3. Bugár Júlia 281 kör. Férfiak: 2. Alföldi József 293 kör (Dunaújvárosi LSE), 9. Ka­­szala Tamás 288 kör (Dunaúj­városi LSE), 12. Hirtling Mi­hály 279 kör (Dunaújvárosi LSE), 16. Balázs Péter 266 kör (Dunaújvárosi LSE). Csapatverseny (3 verseny­ző összköregysége alapján): 3. Dunaújvárosi Lövész SE 847 kör (Alföldi, Kaszala, Balázs) Nyíltirányzékú kispuska 3x10 összetett (fekvő, álló és térdelő testhelyzetből kell le­adni 10-10-10 lövést), férfiak: 2. Alföldi József 271 kör, 4. Ba­lázs Péter 266 kör, 7. Hirtling Mihály 257 kör, 12. Kaszala Ta­más 245 kör. Csapatversenyben (3 ver­senyző összköregysége alap­ján): 1. Dunaújvárosi Lövész SE 782 kör (Alföldi, Kaszala, Balázs). Ketten a legjobb hat között A közelmúltban rendezték meg a serdülő második korcsoport számára a Kozma István kötöttfogású országos emlékversenyt Bu­dapesten. A Dunaferr SE ver­senyzői közül ketten jutottak a legjobb hat közé. Nagy létszámú — csaknem százötven induló —, erős me­zőny jött össze a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában. A verseny­zők három szőnyegen gyűrték egymást, mégis egész nap tartott az esemény. Szili Tibor (85 kg), aki egy éve kezdett el rendszeresen a sportággal foglalkozni, becsüle­tes küzdelmekben kiharcolta ki a harmadik helyet. A fiatal versenyző Mezőfalván lakik, és az ottani általános iskolában tar­tott edzéseket látogatja. A spor­tolót Tombor István e­dző készí­tette föl. Sümegi Ervin (59 kg) hullám­zó teljesítményt nyújtott, de vé­gül a negyedik helyen végzett SPORT A gólkülönbség már jó... A tegnapi Dunaferr SE — Tatabánya- Tatai Cserép KC NB I-es férfi kézi­labda-bajnoki mérkőzés előtt csak egy dolog volt kérdéses: vajon a mieink túl­tették-e ma­gukat a svájci EHF Kupa ku­darcon. Hiszen az senkinek sem fordulhatott meg a fejé­ben, hogy a rendkívül fiatal já­tékosokból álló újonc tatabá­nyaiak nehéz feladat elé állíta­nák a Dunaferrt. Dunaferr SE — Tatabánya 32-18 (13-9) Dunaferr Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Belső, Marosi. Dunaferr SE: Fekete — Károlyffi, Gál 3, Décsi 6, Rosta 4, Marcinkevici­­us 4, Tombor 5 (2). Csere: Zsembery (kapus), Bene 8, Bergendi, Tóth 2, Kiss, Kemény. Edző: Kolics János. Tatabánya: Hoffmann —Szappa­nos 1, Lengyel P. 2, Hímer 5, Bognár, Molnár 2, Tóth 2. Csere: Czérna (ka­pus), Tríz 3, Kaplonyi 1(1), Pongrácz 2, Fülöp, Lengyel M. Edző: Kanyó Antal. Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Gól — kétméteresből: 2/2, illetve 3/1. Gyorsan 2-0-ás vezetést szer­zett a Dunaferr, de ugyanilyen hamar ki is egyenlítettek a ven­dégek. Ezután ismét kétgólos lett a hazaiak előnye (4-2), azon­ban a 9. percben már ezt olvas­hattuk az eredményjelzőn: 5-4. Sajnos a folytatásban is akado­zott a Dunaferr játéka. Úgy lát­szott, „megfogta” őket az EHF Kupából való kiesés. Ugyan­azokat a hibákat követték el a fiúk, mint a TV Suhr ellen, és ez még a Tatabánya ellen sem ve­zet eredményre. Hiszen a 13-9-es félidei állás nem ad okot a di­cséretre. A folytatásra azonban alapo­san feljavult a társaság. A 44. percben egy indítás után Bene 20-14-re alakította az ered­ményt. Ezután már csak egy csa­pat volt a pályán. Néhány szép­ségdíjas góllal (is) három perc múlva 24-15 volt az eredmény. (Különösen Bene volt gólveszé­lyes, rendre betalált a gyors indí­tások után.) A hajrában két Zsembery bravúrt és két ember­­hátrányból elért Dunaferr gólt láthattunk. Végül az 59. percben Tóth állította be a végeredményt (32-18). Kolics János: — Szimpati­kus, ügyes csapat a Tatabánya, a végére azonban elfáradt. Kanyó Antal: — Ennyi a kü­lönbség a két együttes között. Városi bajnokság Városi kosárlabda-bajnoksá­got szervez minden korosztály számára a Dunaújvárosi AC szakosztálya. A férfi és női csa­patok jelentkezését október 20- ig várják. Hétfőn, csütörtökön és pénteken 16.30-tól 18.00 óráig, kedden 15.30-tól 17.00 óráig a Vasvári iskola tornater­mében, vagy a 407-581-es tele­fonszámon (üzenetrögzítő). Nevezési díj: 2000 Ft/csapat Október 20-án kedden, 17.30 órakor technikai megbeszélés lesz a Vasvári iskolában. Már hagyomány, hogy a dunaújvárosi motorcsónak-világbajnokság segítőinek, szponzorai­nak tiszteletére fogadást adnak a polgármesteri hivatalban. Tegnap délután sem volt ez más­képp. Almási Zsolt polgármester beszédében elmondta, hogy nemcsak a sportérték miatt, hanem idegenforgalmi és gazdasági szempontból is igen fontos dolog, hogy a vébét Dunaúj­városban rendezhetik most már hosszú évek óta. Abban bízva, hogy még sokáig szurkolha­tunk a futamokon az öbölben, a polgármester ajándékokat adott át a megjelenteknek Megyebíró súlyos büntetése Hungária körút, 1998 október 4. MTK — Il. Kerület meccs. A dunaújvárosi játék­vezető Megyebíró János ezen a találkozón nagyot hibázott. De a bomba csak október 7-én robbant:­­ Arról értesítettek, hogy egy néző bevitte a mérkőzés vi­deókazettáját, s abból kiderül, hogy kétszer mutattam fel a sár­ga lapot Lendvainak, a kerület játékosának, de a második után nem állítottam ki — mondta Megyebíró, tegnap délután. Az MLSZ fegyelmi bizottsá­ga kedden tárgyalta az esetet. A testület szigorú döntést hozott: a műhiba miatt Megyebírót november 20-ig eltiltotta a lab­darúgással kapcsolatos minden tevékenységtől. — Hibásnak érzi magát? — Miután láttam a felvételt, elismertem, hogy hibáztam. Mentségemre szóljon, hogy a II. Kerület sötét színű, a mérkő­zésen ráadásul alaposan sárossá vált felszerelésben játszott. A számozást sem lehetett minden esetben felismerni, így történ­hetett, hogy Lendvai helyett Kunnak könyveltem el a sárga lapot. Mint elmondta, a fegyelmi bizottság határozatát tisztelet­ben tartja, de a mértékét, azt, hogy a partjelzéstől és a junior mérkőzésektől is eltiltották, so­kallja. Nagy árat fizetett a fi­gyelmetlenségért, s ez törést okozott a pályafutásában. Pedig ilyen jó szezonja még nem volt, a PNB eddigi tíz fordulójában öt mérkőzést vezetett... (matek) Sakkozhatnak a gyerekek Halbo MCE—Vasvári Kupa nevű sakkversenyt rendeznek október 17-én 9 órakor a Vasvá­ri Pál Általános Iskolában. Az MMK Sakk-köre ezzel versennyel szeretne a játékra le­­­hetőséget adni a sakkjátékot szerető városi gyerekeknek. Kétszer húsz perc egy parti, és a korosztályoktól függően öt cso­portban sakkozhatnak a résztve­vők. A nevezési díj száz forint, amelyet a helyszínen lehet be­fizetni, egyúttal a viadalra je­lentkezni a kezdés előtt fél órával. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 11 INNEN-ONNAN RÓMA Visszaélések az olasz labdarúgásban A Walter Veltroni, sportot felügyelő olasz mi­niszterelnök-helyettes által kinevezett adminisztratív bizottság vizsgálata szerint az Olasz Labdarúgó Szövet­ség, és az ország sportorvosi szövetsége adminisztrációs szabálytalanságokat köve­tett el a doppingvizsgálatok során. A Carlo Federico Grossi vezette bizottság megállapította, hogy mind­két szervezetet felelősség terheli a doppingvizsgála­tokkal kapcsolatos hanyag­ságok miatt. A botrány még a nyáron robbant ki, amikor az élvonalbeli AS Roma edzője, a cseh Zdenek Ze­man azt sugallta, hogy az olasz bajnokságban szerep­lő játékosok közül többen doppingolnak. Az ügy kö­vetkezményeként lemon­dott tisztségéről Mario Pes­­cante, az Olasz Olimpiai Bi­zottság elnöke. ASUNCIÓN Gubacsi győzelemmel kezdett Paraguayban Gubacsi Zsófia győze­lemmel mutatkozott be a Pa­raguay fővárosában, Asun­­ciónban rendezett női nem­zetközi tenisztorna első for­dulójában. A magyar teniszezőnő gyenge kezdés után magabiztos győzelmet aratott az ellen az argentin Fernandez ellen, akit a múlt héten a monte­videói torna döntőjében is legyőzött. BUDAPEST Folynak a vizsgálatok az FTC-nél A Ferencvárosi Torna Clubnál folyamatosan zajla­nak az egyesület társadalmi elnöke, Torgyán József által a megválasztása napján be­jelentett gazdasági és egyéb szervezési, működtetési fel­tételeket átvilágító vizsgála­tok, amelyek befejezésének időpontja egyelőre még nem ismert. Az ügy lezárásakor természetesen tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot — nyilatkozta szerdán az MTI- nek Szívós István, a zöld-fe­hér klub ügyvezető elnöke. — A klubvezetés minden segítséget megad, minden­ben rendelkezésre áll a vizs­gálatokat végző, Csúcs László által irányított pénz­ügyi szakemberekből álló csoportnak — mondta az olimpiai bajnok vízilabdás­­ból lett sportvezető. Dunaújvárosi­­ H­írlap Főszerkesztő: Elekes András Felelős szerkesztő: Sándor Judit, Munkácsi Imre Szerkesztőség: 2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet Levélcím: 2401 Dunaújváros, Pf. 123. Telefon: (25) 410-989. Fax: (25) 410-999. Kiadja: Hírlap Press Kiadói Kft. 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. a Pannon Lapok Társasága Kft. tagja Kiadásért felel: Kázmér Judit, Gyerák András ügyvezető igazgatók Hirdetésfelvétel: Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 5. Tel.: (25) 402-985 Fax: (25) 402-986 Telefonos hirdetésfelvétel: (25) 402-985 Hirdetési vezető: Nagy Zsolt. Technikai hirdetésvezető: Vida András. Tel.: (88) 406-740. Budapesti Médiaképviselet: Kósa Erika. Tel.: (1) 204-4352. 1117 Budafoki út 111. Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és hirdetésfelvételi irodáiban. Előfizetési díj: negyedévre 1455 Ft, fél évre 2910 Ft, egy évre 5%-os kedvezménnyel 5529 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 2400 Dunaújváros, Vasmű u. 41. fszt. 5. Tel.: (25) 405-974. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Terjesztési vezető: Németh János. Tel.: (22) 319-357. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 406-480. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 1219-8153. Index: 25-097 Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti!

Next