Dunaújvárosi Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-01 / 178. szám
4 DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP Orosz búza árasztja el az európai piacokat Moszkva (mti) - Orosz búza árasztja el ez európai piacokat. A leszállított lisztet is búza-egyenértékben számolva a 2001/2002-es (júliustól júniusig tartó) szezonban 3,7 millió tonnát, azaz rekord mennyiséget exportált Oroszország. Ebből az EU- országoknak, közöttük is elsősorban Olaszországnak és Görögországnak, 1,3 millió tonnát adott el. Az EU-bizottság a gabonaimport hatékonyabb szabályozása érdekében új importvám-rendszer kialakításáról folytat tárgyalásokat a WTO tagjaival, melynek alapja egy országonként rögzített díjtételű kvótarendszer lenne. Dollármilliók kellenek az oktatási rendszerre Manila (mti) - Afganisztánban 1,24 milliárd dollárra lenne szükség a következő tíz évben ahhoz, hogy újjáépítsék a 25 évnyi háborúzás által lerombolt oktatási rendszert. A manilai központú Ázsiai Fejlesztési Bank keddi közlése szerint a pénzalapok nagy része külső donoroktól kell származzon. Nem adtak elég élelmiszert-áll a program Peking (mti) Az ENSZ Élelmiszer Programja (WFP) hétfőn azt közölte: lemond arról a tervéről, hogy felújítsa 1.2 millió észak-koreai gyerek és idős ember élelmiszersegélyezését, mert az adományozó országok nem bocsátottak rendelkezésre elegendő élelmiszert. Az ügynökség 4.2 millió gyereket, várandós és szoptató anyát is ellát élelmiszerrel, de ezek az erőfeszítések kudarcot szenvedhetnek, ha a külföldi adományok nem növekszenek. A WFP bejelentette, hogy a programot augusztusban újítják fel, miután az Egyesült Államok 100 ezer tonna pótlólagos élelmiszert ígért. Vegetáriánusok Mekkája Bőségzavarban a vevők, akcióznak az eladók Dunaújváros (1. sz.) - A városi piaci felhozatalt látva eszébe sem jut a vásárlóknak, hogy forró a nyár, s aszályról szólnak a tudósítások. Mennyi lehet az igazság, és mennyi az önreklám abban, amikor a termelők azzal riogatják a kedves vevőt, hogy most vegyen, mert augusztusban már nem lesz majd kiderül. Az biztos, hogy paprika és paradicsom van bőven, meg is kezdődhetne a lecsóeltevési őrület - ha a vöröshagymát nem 200 forint körüli áron kínálnák. A legolcsóbb paprika kilója 50 forintba került szerdán délelőtt, ám 120 forintért már olyat is lehetett venni, amely „megszólalt”. Tökféle és dinnye bőven van, a görögdinnye kilója már 40 forint, sárgadinnyét pedig darabra árulnak. Az igazi tőrdöfést akkor kapja a háziasszony, amikor a mosolygós őszibarackért, a szegfűkörtéért és szilváért leszurkol egy ezrest. Az óriásparadicsom nem eladó, Kulcsárék perkátai kertjéből való Árfigyelő, Dunaújváros, 31. hét Zöldség, gyümölcs Ft/kg/db Tőkehús, baromfi Ft/kg Vöröshagyma 60-180 Sertéscomb 720-890 Burgonya 60 Sertés rövidkaraj 730-920 Fokhagyma/kg 450 Sertésdagadó 780 Kelkáposzta 120 Sertésoldalas 680 Fejes káposzta 100 Lapocka 710-870 Sárgarépa/csomó 150 Tarja 760 Savanyú káposzta 150 Marhacomb 949 Zöldség/csomó 250 Marhanyak 699 Tökféle 40-80 Marha puha hátszín 790 TV paprika/kg 50-150 Malachús 690 Paradicsom 60-80 Egész csirke 450 Karfiol 100 Csirkemell-filé 980 Padlizsán 300 Csirkemell 840 Uborka 60-150 Csirkecomb 460-520 Zöldbab 300 Csirkeszámy 450 Őszibarack 250-500 Csirkeláb 225 Szőlő 200-700 Pulykamell 870-1190 Sárgadinnye 80-120 Pulyka-felsőcomb 780 Görögdinnye 40-60 Pulykanyak 450 Alma 200-250 Pulykaszámny 450 Gomba 360-380 Pulyka-apróhús 870 Tojás 10-15 Ponty 650 GAZDASÁG Kiemelve a hatos és a híd M6, M8, dunaújvárosi híd - elkészült a közútfejlesztési koncepció Budapest (mti) - A gazdasági és közlekedési minisztérium várhatóan augusztus végén terjeszti a kormány elé a 2002-2004. közötti közúthálózat-üzemeltetés, -fenntartás és -fejlesztés finanszírozási formáiról szóló koncepciót. Az elképzelésekről Ruppert László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára adott tájékoztatást. kat A kormány az eddigi forrásaaz EU-támogatásokkal eleinte ISPA-, majd 2004-től, Magyarország teljes jogú taggá válása után a Kohéziós Strukturális Alapok forrásaival kívánja kibővíteni. De a tervezés számol az Európai Beruházási Banktól (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvehető hitelekkel, sőt a magánbefektetőkkel is. Ruppert László jelezte, hogy a kormányprogrammal összhangban elsőbbséget élvez az M3-as, az M5-ös és az M7-es autópálya országhatárig történő kiépítése, az MO-ás főváros körüli körgyűrűjének az M5-M3- as autópályát összekötő szakasza, s az ehhez kapcsolódó új északi Duna-híd. Kiemelt feladat az M6-os és M8-as gyorsforgalmi út építésének megkezdése, beleértve az M6-os pécsi bekötését (M56), valamint a veszprém-szolnoki irányú összeköttetést szolgáló dunaújvárosi híd építését. Fontos feladat a jelentős tranzit tehergépjármű-forgalmat bonyolító 4-es fő közlekedési út kétszer két sávossá tétele újabb szakaszokon. A koncepció szerint az autópálya-program finanszírozására kijelölt intézmény a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a GKM felügyelete alatt. Változás azonban, hogy a végrehajtásért felelős szervezetek, mint például a Nemzeti Autópálya Rt., a jövőben nem az MFB, hanem a GKM irányítása alá tartoznak. Fontos cél, hogy az államháztartás keretein belül a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére fordítandó pénz felhasználása átláthatóvá és követhetővé váljon, biztosítva az ellenőrzés lehetőségét. Ezért a GKM a jövőben az egyes projekteket versenyeztetéssel, a közbeszerzési törvény szabályainak megfelelően kívánja vállalkozásba adni. Tovább folytatódik a Széchényi plusz által támogatott 38 útépítés, amelyek jelentős része kapacitásbővítés (kétszer két sávossá tétel), valamint településeket elkerülő utak. Az MO-ás északi körgyűrű új Duna-hídja Budapest határában, a Szentendrei-szigetet érintve ível majd át a folyón. Korábbi kormányhatározatnak megfelelően az M5-ös autópálya és a 31-es számú főút közötti MO-ás szakasz 2005-ben, a teljes keleti szektor pedig 2007 végéig fejeződik be. Az államtitkár elmondta: az M0-ás körgyűrű M1-es és M5- ös autópálya közötti déli szakasza bővítésének előkészítése is folyamatban van, a kivitelezés várhatóan 2003 végén megkezdődik. Az M3-as autópálya Polgár utáni szakasza - bízva abban, hogy a hatóságok a B és D jelű nyomvonalra is megadják az engedélyt - a B nyomvonalváltozat szerint épülhet meg, így Nyíregyháza és Debrecen felé egyidőben, várhatóan 2003 után kezdik el az építést. Az M5-ös autópályával kapcsolatban a szaktárca célja, hogy 2003. január 1-jétől az M5-ös autópálya eddig megépült szakaszát is bevonhassák az egységes autópálya-matricás rendszerbe. Emellett a kormány szeretné elérni, hogy mielőbb folytatódjon az M5-ös autópálya építése a jugoszláv határig. A különböző szakaszok megvalósításának összegéről még nehéz konkrétumokat mondani, mivel ezek a 2003-as, és az azt követő központi költségvetések lehetőségeitől függnek. Ám ha Magyarország 2004-től EU-tag lesz, akkor évi mintegy 30 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz juthat, amit a magyar költségvetés legalább ekkora összeggel kiegészít, így évente legalább 60 milliárd forint fordítható a gyorsforgalmi utak fejlesztésére, ami 50-60 kilométernyi autópálya megépítését teszi lehetővé. Az M7-es sztráda teljes átépítése, valamint a Zamárdi és Aliga között hiányzó 20 kilométer hosszú félpálya építése 2002. őszén fejeződik be. Az M3-as építés alatt álló szakasza, a Füzesabony és Polgár közötti 20 kilométeres és a pálya nyomvonalán húzódó oszlári Tiszahíd 2002 novemberére készül el, az ugyancsak épülő szekszárdi Duna-hidat pedig 2003 júniusában adják majd át. A M30-as- az M3-as autópályát Miskolccal összekötő - Emőd-Felsőzsolca közötti, összesen 24,5 kilométer hosszúságú teljes szakasza 2003 novemberre készül el. Még augusztus végén előminősítéses nyílt közbeszerzési eljárást hirdetnek meg az M7-es Zamárdi-Balatonszárszó, az M3-as Görbeháza-Nyíregyháza, illetve az M35-ös autóút Görbeháza-Debrecen közötti szakaszára, illetve a Széchényi plusz által támogatott bajai elkerülő szakasz III. ütemére, a 81-es számú főút győri bevezető részének II. ütemére illetve a 88-as út Sárvárt elkerülő szakaszára. E munkálatok 2003. tavaszán kezdődhetnek, és befejezésük 2004 végére, 2005 elejére várható. A 6-os főút túlterhelt, hétköznapokon a teherforgalom miatt nehézkes és lassú a közlekedés A legtöbben nyelvet tanulnának A képzési börzén ezren regisztráltatták magukat Székesfehérvár (m. s.)Huszonhat képző intézmény vagy vállalkozás csaknem száz ajánlatát tanulmányozhatták tegnap délelőtt mindazok az érdeklődők, akik elmentek a Munkaügyi Központ képzési börzéjére. A központ Piac téri kirendeltségén már kilenc óra előtt sokan gyülekeztek. Mindenki kapott két kiadványt, az egyikből a Munkaügyi Központ képzés-támogatási formáiról, a feltételekről tájékozódhattak, emellett számos információt találtak az érdeklődők. A másik tájékoztatóból megtudhatták, melyik helyiségben milyen ügyeket intézhet a látogató, hol regisztráltathatja magát a munkahelyét vesztett ember, hol szerezhet igazolást az útiköltség-térítéshez. Sokan az állásokat kínáló táblát böngészték. A központ nemrégiben átalakított földszinti részén rövidesen megynyílik a FIT, vagyis a Foglalkoztatási Információs Tanácsadó, ahol akár iskolai csoportokat is fogadnak majd, hogy a fiatalok videóról ismerkedjenek egy-egy szakmával. A szemközti folyosóról nyílik az Álláskeresők Klubja - ott egyébként kialakítottak egy rámpát is, hogy tolókocsival is megközelíthessék a mozgássérültek - a csoportos foglalkozások szeptembertől kezdődnek. Egyéni tanácsadásra persze addig is van lehetőség, sőt tegnap minden egyes érdeklődővel időpontot egyeztettek a személyes beszélgetéshez. A szomszédos szobában a pszichológus adott tanácsot, miként dolgozhatja fel az ember a munkahelye elvesztése okozta traumát. A börze látogatói között több volt a nő, mint a férfi. Gyesen levő kismamával is találkoztunk, aki elmondta, hogy szeretné a következő hónapokat nyelvtanulásra felhasználni, amihez több intézmény tanfolyama közül választhat. A legváltozatosabb kínálattal egyébként a Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ jelentkezett: harmincnégy foglalkozásból indítanak tanfolyamot szeptembertől. A nyelvtanulás mellett a számítógépes ismereteket oktató képzések jelentik a slágert, e két ismeret nélkül a munkaerőpiacon ma már bajos labdába rúgni. A börzén csaknem ezren regisztráltatták magukat. Kedden börze Dunaújváros (1. sz.) - A megyeszékhely után városunkban is képzési börzét rendeznek. A munkaügyi kirendeltségen augusztus 6-án, kedden délelőtt 9-13 óra között várják a munkanélkülieket és az érdeklődőket. Az előzetes jelzések szerint huszonöt képzéssel foglalkozó cég, szervezet vesz részt a börzén, amelyen a szakmásító tanfolyamokon kívül nyelvtanfolyamokra is lehet jelentekezni. A munkaügyi kirendeltség állományában levő regisztrált munkanélküliek tanulását támogatják, a külső jelentkezőknek meg kell téríteni a tanfolyami költséget. 2002. augusztus 1., CSÜTÖRTÖK Budapest (mti) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 7039,82 ponton nyitott szerdán, ami a keddi záróértékhez képest 0,13 százalékos erősödés. A plusz 8,93 pontos nyitást követően szerdán délelőtt tovább emelkedett, fél tizenkettőkort 7104,02 ponton állt, ami a keddi záróértékhez képest 73,13 pontos, 1,04 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 64,48 ponttal magasabb. A vezető részvények a Richter kivételével drágultak az előző napi záráshoz viszonyítva. A Matáv árfolyama 11 forinttal 816 forintra, a Malé 55 forinttal 4555 forintra emelkedett. Az OTP részvények 1975 forinton forogtak, ami 44 forintos erősödés. A Richter 13 000 forintot ért, 145 forinttal kevesebbet, mint kedden záráskor. A részvénypiaci forgalom 907 millió forintot ért el délelőtt. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 17,66 pontos emelkedéssel, 7048,55 ponton zárt szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,25 százalékos erősödés.