Dunaújvárosi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-24 / 46. szám

2005. február 24., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA Dunaújváros (iroda) - Va­jon az-e a valódi „idióta”, aki nyíltan bevallja betegségét­­ vagy a széthulló világban normális emberként számon tartott megszállottak azok igazán? Lehet-e érdek nél­kül, a szó krisztusi értelmé­ben jónak lenni ott, ahol min­den és mindenki romlott? Dosztojevszkij remeke, Az idióta (korábbi fordításokban: A félkegyelmű) - s vele a buda­pesti Katona József Színház - ezeket a kérdéseket is feszegette keddi és szerdai vendégjátéka során... Fontos és jóleső látni ezt az előadást, mert mélységesen szép színházi pillanatokkal ajándékozza meg a nézőt Máté Gábor rendezése - ha viszont az alábbiakban főképpen az első részt boncolgatjuk majd, az nem véletlen: mintha kétfajta csillag­­állás alatt született volna az első és a második felvonás, netán el­fogyott volna az alkotókból a szufla... de erről majd később. Miskin herceg fantasztikus története természetesen pompás írás: hogy ízei (például lenyűgö­ző humora) is maradéktalanul átüthet a színpadon, az a fordító (Makai Imre) és a dramaturgok (Ungár Júlia és Tiwald György) mellett nyilván a rendezés és a színészek érdeme. A helyenként nyomasztó történet drámaiságát csak fokozza a remek időzítés­sel elcsepegtetett irónia. A kedves, mifelénk szeren­csére alaposan „elkényeztetett” néző talán már meg se rezzen a játszók parádés névsorán, s mert a Katonáról van szó, tudhatjuk, itt rendszerint nem csak a nevek, az alakítások is nagyok... Fekete Ernő a címszerepben: egy szó­­ telitalálat. Érzékeny és eszköztelen játékában egy fél­mosoly is mindent elmond, s tö­kéletesen hiteles a betegség stá­cióinak megmutatásában is. Sok szempontból emlékezetes ma­rad a démon-istennő Nasztaszja Filipovna szerepében Fullajtár Andrea, akinek színpadi jelenlé­te döbbenetes, fojtott energiákat mutat, aztán néhány jól megtá­masztott ponton azt is bemutat­ja, milyen, ha a lovak közé dobja a gyeplőt. És az az orgánum... bevallom, még hasonlót se na­gyon ismerek. A fő­ főszereplők triójából Nagy Ervin van hátra: furcsa, a szokottnál talán kicsit érzékenyebb Rogozsint rajzol. A dúvad az ő alakításában is őserejű mamlasz elsősorban, ám a kiváló fiatal színész lágy ár­nyalatokkal teszi gazdagabbá fi­guráját - e színek főképp a Mis­­kinnel közös jelenetekben ra­gyognak fel. Újlaki Dénes pofa­szakálla utolsó szőrszáláig maga Jepancsin tábornok; fel­esége szerepében remek, érett alakítás Bodnár Erikáé; élettől duzzadnak szép lányaik­­ Pel­­sőczy Réka és Szantner Anna, s a nagyobb szereppel is kiválóan boldoguló Rezes Judit. Jelenté­kenyen domborít a szenilis tá­bornokot adó Haumann Péter, remek rezonőr Jepancsin titká­rának bőrében Kocsis Gergely, s a tőle megszokott elánnal, jó ízekkel komédiázik Bezerédi Zoltán. Ferdiscsenko apróbb szerepét is naggyá, ízlésesen mulattatóvá teszi Elek Ferenc. Szép az első felvonás vége, amolyan igazi kitartott színházi pillanat. Az idióta első komoly rohamát éljük át: staccatót üt a padlón a láb, ívbe feszül a test - szép tablóban összegyűl körötte mindenki. Ezzel a megkapó, ér­zéki képpel megy szünetre a né­ző, s amikor visszatér, csak azt tapasztalja, minden meglassul, lanyhul, leül. Hömpölyögnek ugyan a dosztojevszkiji sorok, de az első felvonás sodró lendü­lete nyomokban sincs sehol. Pe­dig az igazi dráma (és sok-sok kis tragédia) itt bontakozna ki teljes erővel, ám katarzis helyett sajna csak korrekt megmutatás­ra futja - még akkor is, ha szép pillanatok azért bőven akadnak. Például a három főszereplő záró jelenete, a két férfi utolsó párbeszéde Nasztaszja holtteste mellett - eszközök nélkül, tisz­­tán-szépen, ahogy egy elkerül­hetetlen gyilkosság után lehet - egy idióta világban... Egy szép félidő a színházban Csodás alapanyagból, remek alakításokból építkezik a Katona József Színház előadása Fekete Ernő (Miskin), Kocsis Gergely (Jepancsin titkára) és Újlaki Dénes (Jepancsin) Fotó: V. Gy. Eszmélet, fülhallgatóval József Attila munkássága a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapest (d.zs.) - József Attila születésének 100. év­fordulója alkalmából Eszmé­leteimmel nyílt emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum­ban, amely két hónap múlva életének fontos színterein: Párizsban, Bécsben, Szege­den, Makón is látható lesz. Egy nemzetközi felmérés szerint azt a szöveget, amelyet tizenévesek elolvasnak, egyre kevesebben értik meg. A me­zőny hátulsó végén kullognak a magyar diákok, kiknek fele a szöveg kétharmadával képtelen megbirkózni. Talán rájuk gon­dolt a Petőfi Irodalmi Múzeum, amikor József Attila születésé­nek centenáriumára szervezett kiállítást. A látogató belép egy félig sötét terembe, amelyben suttogások ütik meg a fülét. Amikor szeme hozzászokott a homályhoz, négy fekete oszlo­pot érzékel, amelyekre fülhall­gatót akasztottak, s azokból egyre folynak József Attila sorai neves színészek előadásában. Latinovits Zoltán, Gábor Mik­lós, Básti Lajos, Major Tamás mellett az élők is: Mácsai Pál, Dunai Tamás mondják a vers­eket, Hobo, a Kaláka és a Merlin Kommandó pedig éneklik. Még Karády Katalin egy felvétele is bekerült a válogatásba a múlt század negyvenes éveiből. Az ember a fejére veszi a hallgatót, hogy ne kelljen egyszerre négy oszlopnyi szövegre koncentrál­nia, majd a szemközti falon lévő monitorokat kezdi figyelni. A fekete-fehér képek pörögnek egymás után, némelyikről tud­juk, kiket ábrázolnak, de ember legyen a talpán, aki az öt képer­nyőt képes követni. Felirat, eli­gazítás semmi. Itt aztán megért­jük, miért jó a reggeli tv-műso­­rokat nézni, kitűnő edzőterepek a kiállítás megfejtéséhez. Az ember vagy háromszor végigné­zi a filmet, nem lesz okosabb, föladja a küzdelmet. Mielőtt végképp elkeserednék, ismét a modern kor vívmánya siet a lá­togató megsegítésére: két kép­ernyőn az ujja érintésével válo­gathat a témák között: elolvas­hatja a költő életútjáról készített összefoglalót, megnézheti, kik, milyen nyelvre fordították le verseit vagy milyen tanulmá­nyok készültek munkásságáról. Ennyi a százéves évfordulón a szakirányú múzeumban szer­kesztett kiállítás. Sehol egy kéz­irat, egy első kiadás, egy hasz­nálati tárgy, amely közelebb hozza a diákokhoz vagy akár az idősebbekhez is azt a személyt, akinek költészete meghatározta az elmúlt ötvenvalahány év ma­gyar költészetét. Az élmény el­marad, az ifjak akár otthon a számítógép előtt is beszerezhet­ték volna a centenáriumi infor­mációkat. A legismertebb fotó József Attiláról, akire - 100. születésnapja alkalmából - az idén szerte az országban megemlékeznek Igényes zene gyermekeknek és felnőtteknek Dunaújváros (bt)­­ Egy­mást követően két kitűnő ze­nészcsapatot is vendégül lát a közeli jövőben a Bartók Kamaraszínház és Mű­vészetek Háza. A Gyermek Zenei Bérlet so­rozatának keretein belül látogat vissza a Four Fathers ének­­együttes ma több fellépéssel is. Zenés utazásra várják a gye­rekeket időben és térben, ami­kor különböző korokat, külön­böző zenei stílusokat mutatnak be zeneműveken keresztül­­ há­rom alkalommal. Az 1995-ben alapított négytagú együttes nem teljesen ismeretlen a dunaújvá­rosi közönség előtt, pár éve már tapsolhattunk nekik a Bartók Music Clubban. A zenei klub e havi vendége február 28-án este hétkor a Ba­lázs Elemér Group lesz majd a Bartók aulájában. Magyaror­szág egyik legismertebb jazzdo­­bosa három éve alapította a ze­nekart. Olyan zenészeket hívott meg, akik külön-külön is ismer­tek, elismertek. Ennek okán sokfelé egyszerűen csak szuper­csapatként emlegetik őket. A zenekarvezető mellett hétfőn Winand Gábor gitározik (Elsa Valiéval már fellépett a klub­ban), Balázs József zongorázik, Glaser Péter (szintén visszatérő vendég) nagybőgőzik, Dés And­rás ütőhangszereken játszik (ő is hazajár), és Hajdú Klára éne­kel majd (a Megasztárban a leg­jobb 16 között volt). Első le­mezükhöz, az Around the World-höz a világhírű jazzgitá­­ros, Pat Metheny írt ajánlást. Ze­néjükben etno alapú autentikus népdalok alkotnak érdekes mi­xet saját kompozíciókkal. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP 5 KULTURMIX A mi világunk 2005 - fotókiállítás a folyosón Dunaújváros (dh)­­ A Mezőföld Természetfotó Klub szokásos évi bemutat­kozásának megnyitójára ke­rül sor március 7-én, hétfőn 18 órakor a Munkásművelő­dési Központ Folyosógalé­riáján. A mi világunk 2005 címmel nyíló tárlaton ti­zennégy természetfotós - Bartos Imre, Dénes János, Fabó Ferenc, Hollósi Zol­tán, Kasza József, Klép Sán­dor, Kovács Lajos, Kovács Sándor, Oroszi Zoltán, Schaffer Tímea, dr. Somo­­rácz György, Szarka László, dr. Szendrey István, Vár­h­ idy Zsuzsanna - mutatja be munkáit. A kiállítást dr. Ivá­­nyosi Szabó András, a Kis­kunsági Nemzeti Park meg­bízott igazgatója ajánlja a közönség figyelmébe, megnyitón közreműködnek a a Sándor Frigyes Zeneisko­la tanárai, verset mond Far­kas Ivett. A képeket március 20-ig tekinthetik meg. A Cotton Club Singers ad koncertet a moziban Dunaújváros (db) - A népszerű énekegyüttes, a Cotton Club Singers lép fel a Dózsa Mozicentrumban március 11-én, pénteken 19 órakor. A négytagú csapat - Szűcs Gabriella, Kozma Or­si, László Boldizsár és Fe­hér Gábor- legújabb hang­zóanyagát, a Luxury című lemezt mutatja be. A DF női kara a Zeneakadémián Dunaújváros (dh)­­ Kodály Zoltán halálának 38. évforduló­ja alkalmából március 6-án, va­sárnap este 7 órakor ünnepi hangversenyen lép fel a Zene­­akadémia kistermében a Du­naújvárosi Főiskola Női Kara. Az emlékkoncerten a „Hang­versenykórus cum laude” minő­sítésű kiváló kórus mellett szín­padra lép a Kodály Zoltán Ma­gyar Kórusiskola Gyermekkara, a Szekszárdi Madrigálkórus, a Schola Cantorum Sopianensis, a Túrás Énekmondók és az Ifjú Zenebarátok Kórusa. A hang­versenyt a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke, Gilbert De Greeve nyitja meg. A női kar programjában Kodály egynemű karra írt művei szerepelnek, ve­zényel Könyves Ágnes. Oktatási Minisztérium NEMZETI EMLÉKEZET PROGRAMIRODA Pályázati felhívás tanulmányi kiránduláson való részvételre 400 évvel ezelőtt, 1605-ben az erdélyi rendek fejedelemmé választották Bocskai Istvánt. Ezt megelőzően Bocskai ellen pert indított a császári udvar, melynek következményeként jószágvesztésre ítélték. Bocskai szembefor­dult az udvarral, felkelését a hajdúk is támogatták, így országos küzdelmük számottevő katonai sikereket könyvelhetett el. A Bocskai-szabadságharc hatására végül megszületett a bécsi béke, majd a török háború befeje­zéseként békét kötöttek a Zsitva torkolatánál. 2005. szeptember 14., Bocskai István erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 400. évfordulójának emlékére tanulmányi kirándulást szervezünk Erdélybe. A tanulmányi kirándulás időpontja: 2005. szeptember 10-15. Pályázhatnak magyar állampolgárságú kö­zépiskolai tanulók, továbbá általános és középiskolai tanárok. mányaiban, médiumokban találkozott­­­ a 15 éves háború, a hajdúk mozgalma és a Bocskai-szabadságharc eseménye­ivel, az felkeltette-e érdeklődését, inspi­rálta-e további olvasmányokra? Mit gondol az adott történelmi események­ről, kontextusokról, hogyan értékeli ezeket? Járt-e a Hajdúságban, ismer-e a Bocskai-szabadságharchoz kötődő szobrot, emléktáblát? tanár esetén leírást (legfeljebb két oldal) az alábbiakról: tanári munkája során milyen formában és keretek között, milyen módszerekkel tanította a Bocskai-szabadságharc eseményeit, miként sikerült a megfelelő történelmi kontextusban és körülmények között­­ értékelni Bocskai szerepét? Mennyire látja fontosnak a fejedelem személyisé­gét és hatását? Véleménye szerint Bocskai valódi szabadságharcos, vagy csupán véletlenül került a történelemi események középpontjába? A pályázók közül a Történelemtanárok Egylete által delegált bizottság választja ki a tanulmányi kirándulás résztvevőit, akik 2005. május 18-ig értesítést kapnak. A győztesek listáját május 13-ig a www.om.hu honlapon tesszük közzé. Oktatási Minisztérium, Nemzeti Emlékezet Programiroda A pályázatban közölni kell • a pályázó nevét, értesítési címét, tele­­fonszám­­át, e-mail címét,­­ iskolájának nevét, címét és telefonszá­mát. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó * érvényes útlevelének fénymásolatát (mind tanuló, mind tanár esetén), • szülőjének, gondviselőjének hozzá­járulását az utazáshoz (18 év alatti pá­lyázó­ esetén), * iskolája igazgatójának hozzájárulását ahhoz, hogy az utazás ideje alatt a taní­tástól távol maradhasson (mind tan­uló, mind tanár esetén), * tanuló esetén leírást (legfeljebb két ol­dal) az alábbiakról: miért érdekli ez a kérdés; eddigi tanulmányaiban, olvas­A tanulmányi kirándulás költségét az Oktatási Minisztérium fedezi. A pályázat beérkezésének határideje 2005. május 2. A pályázatot az alábbi címre kell küldeni: Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programiroda Erdély Budapest Pf. 1. 1884 © M Oktatási Minisztérium

Next