Dunaújvárosi Hírlap, 2021. április (32. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-08 / 80. szám

2 KRÓNIKA Felelősségteljesen Agárdy Csaba csaba,agardy@dunahirlap.hu E­gyetértek Orbán Viktor miniszterelnök keddi nyilatko­zatával, amikor arról beszélt, több mint egy éve „a ví­rus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győze­lemmel kecsegtető fegyver a vakcina”. De azzal is tisztában kellene lennie mindenkinek, hogy a vakcina kevés, a felelős­ségteljes magatartásra mindenkinek - a beoltottaknak is - törekedniük kell. Értem ezalatt a maszk viselését, a távolság­­tartást, a rendszeres kézmosást, a fertőtlenítést a környeze­tünkben, lakóterünkben. Sajnos annak ellenére, hogy a brit mutáns vírus kegyetlenebb, mint az előző volt, még mindig sokan nem veszik komolyan a helyzetet. Vannak, akik ví­rustagadók, vannak, akik ! A brit mutáns nem viccel, mindenki­nek érdeke a sza­bályok betartása egyszerűen azt vallják, nekik senki sem mondja még, hogy mit hordjanak, hogyan visel­kedjenek, és vannak az egy­szerűen alapból felelőtlenek. Hatalmas bulikról hallani, az idegenforgalmi központjain­kon, Velencei-tó, Balaton, Dunakanyar, észre sem lehet ven­ni, hogy járvány lenne, egymás hegyén-hátán az emberek. A felsorolt „viselkedési formák” azonkívül, hogy veszélyez­tetik saját maguk, családjuk, közvetlen környezetük egész­ségét, arculcsapása az egészségügyben lassan vért pisáló dolgozók munkájának. Kíváncsi lennék arra, hogy a maszk hordását tagadók mit szólnának ahhoz, ha a sebész úgy mű­­tené meg őket, hogy nem fertőtleníti magát, nem venne fel maszkot, sőt, esetleg egy láncdohányos doki a beavatkozás közben még el is szívna egy cigit. Talán listát kellene vezetni azokról, akik nem hajlandóak a korlátozásokat betartani, és a listára felkerülőknek a ma­gyar egészségügy innentől kezdve minden esetben fizetőssé válna. Lehet, hogy egy ilyen szélsőséges megoldás változtat­na a gondolkodásmódjukon? __ Tűz az út mellett DUNAFÖLDVÁR Hála a helyi önkéntes és a solti hivatásos tűzoltók gyors és szakszerű beavatkozásának, az út mellett égő száraz aljnö­vényzet nem veszélyeztette a közelben álló épületet. Fotó: amatőr A kamionos letörte a sorompót DH-INFORMÁCIÓ 2021. febru­ár 24-én 14 óra 40 perckor ar­ról kaptak bejelentést a tamá­si rendőrök, hogy egy kami­on a tilos jelzés ellenére be­hajtott a Simontornya belterü­letén levő vasúti átjáróba, és letörte a már éppen lecsukó­dó sorompót. Az egyenruhá­sok a helyszínen ellenőrizték a román rendszámú kamiont és annak sofőrjét, akit elszá­moltattak az esettel kapcso­latban. A 45 éves román férfit gyanúsítottként hallgatták ki a Tamási Rendőrkapitánysá­gon közlekedés biztonsága el­leni bűncselekmény elköveté­sének gyanúja miatt. TT r­­­i ■ 2021. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK Egymásnak feszültek a kommentelők a csoportban Sikerült megoldást találni az égetésre? Visszatérő téma a közössé­gi oldalakon a kerti hulla­dék tüzelése - nem tüzelé­se. Sokszor egymásnak fe­szülnek a csoport tagjai, s felháborodnak egy-egy be­jegyzésen, ki-ki védi a maga igazát. Bajusz György gyorgy.bajusz@dunahirlap.hu NAGYVENYIM Tény, hogy egyes településeken engedélyezett - szigorúan szabályozva - a kerti hulladék égetése, amíg másik településen kategoriku­san meg van tiltva. Az utóbbi­akhoz tartozik Nagyvenyim is. Itt 2021. január 1-e után ti­los a kerti hulladék elégetése. A lakosok nagy része felléleg­zett - nem kell elviselniük az egész települést beborító fojto­gató füstöt, a többiek részéről pedig felmerült a kérdés, hogy a fű-, ág-, sövénynyesedék­­kel, őszi lehullott lombbal mit kezdjenek, a havonta kiosztott egy zsákba - amit elszállíta­nak - nem sok minden fér. Akinek nagyobb kertje van és gyümölcsfákkal van tele, az a tavaszi metszés után mit kezdjen a levágott ágakkal. Eddig a többség - jó esetben - megvárta, míg kiszáradnak az ágak, és utána tüzelte el, vagy a vegyes tüzelésű kazán­jában égette el. Sajnos ez utób­bi még most is „divat”. A há­zak kéményeiből sokszor dől a sötét, feketés füst. Aki nem akarja szennyezni a környezetét, az komposztál. Csakhogy a komposztládák is megteltek, megérnek egy idő után, hová tegye a tartalmát az, akinek nincs művelt föld­területe? Ekkor jelent meg egy poszt a csoportban ifj. Csizmadia Györgytől, a Venyim Gyü­mölcse Kertészet tulajdonosá­tól, hogy az összeaprított ága­kat, nyesedékeket, lombot el­helyezhetik a kertészetében. Természetesen odaszállítva és tisztességesen elterítve, nem csak egy kupacba leszór­va. Ezek után kerestük meg őt egy beszélgetésre. - Most, hogy tilos a tüzelés, egyre több lakónál probléma a zöldhulladék megsemmisí­tése, feldolgozása. Ez látszik a közösségi portálon a bejegyzé­sekből is - mondta nekünk ifj. Csizmadia György. - Több ja­vaslatot is megfogalmaztak a hozzászólók, például, hogy az önkormányzat gyűjtse össze a zöldhulladékot és kezelje. Én ezzel kezdtem, amikor 2019- es önkormányzati választá­son ismét képviselő lettem a nagyvenyimi önkormányzat­nál, de egyrészt nem jön ki az árából a komposzt, másrészt ez hulladékgazdálkodási te­vékenység. A másik megvaló­sítható dolog az ágdaráló bér­lése egy-egy hétvégére, és ak­kor már a költségek osztódnak a felhasználók között. A nye­­sedék elhelyezése már nem gond, nálam le lehet rakni, az sem zavar, ha tuja vagy fenyő vagy bármilyen fafajta. De aki otthon leaprítja, illetve már megtelt komposztálója van, azt is szívesen fogadom. Úgy látom, akik ebben részt vesz­nek, azok között kezd egyfaj­ta közösségi szellem kialakul­ni. Tegyünk valamit a környe­zetünkért, ha egy kis lépést teszünk, már az is valami. A komposzttal visszaadunk egy keveset a természetnek, a termőföldnek abból, amit el­vettünk tőle. A szeles idősza­kokban a termőföld felszíné­ről a szél felkapja a termőréte­get, ezt tudjuk valamennyire pótolni a humusszal. Mutas­sunk példát a gyermekeink­nek! Ne füstöljük tele a kör­nyezetünket! Ide lehet lerakni a nyesedékeket, szigorúan összeaprítva és elterítve Fotók: SzZsE Ifj. Csizmadia György További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu Kit juttatnak a döntőbe?­­ Mától az olvasók kezében egy Tündérszép sorsa Nehezen tudott választani a zsűri 4 MW-INFORMÁCIÓ A szakmai zsűri után most olvasóink mondhatják meg, hogy ki jusson még be szépségverse­nyünk országos döntőjébe. Tegnap ült össze a szakmai zsűri, hogy eldöntse, ki az a huszonegy lány, aki részt ve­het a verseny fináléjában. Ré­giónkból Fejér megyét Pánczél Nóra, Veszprém megyét Tóth Flóra Fanni, Zala megyét pe­dig Kovács Kitti képviseli az április 19-én kezdődő orszá­gos döntőben. Előtte azonban még vár olva­sóinkra egy feladat: rajtuk mú­lik, hogy huszonkettedikként ki csatlakozik a mezőnyhöz. Mától egy héten át az ország hét régiójának közönségked­venceit - köztük a régiónkat képviselő a Veszprém megyei Bézi Rebekát - lehet szívekkel értékelni. Egy hét múlva azon­ban nemcsak a legmagasabb pontszámot elért hölgy, hanem egy szerencsés olvasónk is bol­dog lehet - az értékelők között ugyanis egy értékes robotpor­szívót sorsolunk ki. Ahogy tegnap is sorsol­tunk: a regionális fordulók­ban leadott szívekért cseré­be Pánczél Cintia, Dómján Zsombor és Varga Balázs olva­sónk nyert egy-egy automata smoothie mixert. DH Munkában a zsűri: Molnár Irina, Herczeg Edina, Őrsi Ákos, Eszenyi Eszter és Kocsis Korinna Fotó: KZ/Bors

Next