Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1964-1965

1. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1964. szeptember 14-én tartott tanévnyitó közgyűlése

Nincs köztünk olyan sem, aki nem szívesebben tette volna a kezét a pédumra ma, hogy a fiatal doktorok számára előírt esküt most tegye le, akár édes, akár fogadott gyermeke legyen is a 330. évébe lépő öreg alma maternek. De lehetetlent nem tehetünk, betarthatatlant nem ígérhetünk, mert az ellentétben állana eddigi életünk munkájával. Emlékeznünk azonban szabad! A mai ünnepélyes aktus előkészítését mások végezték el helyettünk, és mégis, akarva, nem akarva, gondolnunk kell több mint fél évszázada letett eskünkre, amely — úgy érezzük — erőnk fogytáig kötelez. Mi, akik a kitüntetést kaptuk — és ve­lünk együtt igen sokan, akik már nem érhették meg a mai na­pot, és akikre itt is kollégiális és baráti kegyelettel és szeretet­tel emlékezünk — úgy érezzük, hogy Márki Sándor kedves professzorom szavával élve: A tudomány és közműveltség elő­mozdítására letett eskü nem üres szertartás, amelyen a szabá­lyok értelmében át kell esni, hanem az egész élet szent munka­terve, amelyet meg kell valósítani. Nyugodt lélekkel és hálás köszönettel vesszük tudomásul, hogy azok a fórumok, amelyek a mi munkánkat a kitüntetés előtt ilyen értelemben értékelték, úgy találták, hogy doktori eskünket betartva a tudomány, a nevelésügy és a jogszolgálta­tás terén eleget tettünk annak, amit fiatalos lelkesedéssel, dok­tori eskünkkel kötelességünkként magunkra vállaltunk. Tudjuk, hogy a hosszú évtizedek alatt hibákat is követtünk el, hiszen fiatalon tettük az esküt és öregkorban kapjuk az elismerést, de akkor is és azóta is a mai napig csak dolgozó emberek akartunk lenni, és ezt a hátralevő — talán már nagyon is megszámolt — időben is meg akarjuk tartani. A hibázás is csak a dolgozó em­ber sajátja, mert aki nem dolgozik, s­em is tévedhet. A mi korunk már nem engedi meg a fogadkozást, az ígér­getést, de míg erőnk engedi, folytatjuk a munkát, amely felfo­gásunk szerint minden rendes ember számára az életet jelenti. Eskü nélkül is folytatjuk, elismerve a régi kötelező voltát. Tudjuk, hogy ». .. minden egyes ember sorsa, minden percben a természetben rejtőző, mindaddig észrevehetetlen okoktól függ, mígnem működésük megnyilvánul«. Ezért a ter­mészet rendjét úgy kell elfogadni, ahogy törvényei előírják. Ez adta meg nekünk és adja meg a mai és mindenkori ifjúságnak azt a boldog, tiszta örömet, hogy a fejlődést saját magán és a körülötte folyó életben napról napra tapasztalhatja. És ez adja meg nekünk most az öregkor megnyugvását is, a beletörődést a változtathatatlanba, az örök törvényű rendelkezésbe. Nem veszi ez el, de még el sem homályosítja az ifjúkor szép emlékeit. 14

Next