A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 18. KÖTET (1921-1925)
1922. – 6. szám: Ortvay Tivadar r. tag emlékezete Szentkláray Jenő l. tagtól
Ortvay Tivadar I. tag emlékezete Szentkláray Jenő I. tagtól. Mélyen tisztelt Akadémia! Természet törvénye, hogy légköri távlatban a valóságnál kisebbnek látjuk a tárgyak képét. A látszatos kép annál csalékonyabb, minél távolabbra esik tőlünk. Ezzel a természeti törvénnyel fordított viszonylatban van a lelki világ törvénye. Lelkünk a felhők határait túlhaladó rejtelmes távolságban az igazi nagyság képét tünteti fel. Földi életünk korlátjai például nem engedik, hogy tisztán és igaz mivoltában ismerjük meg az ember valóságát. Inkább csak a külső szín szerint, mintegy homályos vagy kicsinyítő tükörben látjuk itt lenn embertársainkat. Míg közel állunk egymáshoz, jobbadán csak fogyatkozásainkba és gyarlóságainkba ütközik látásunk. Ami nagy, szép és kiváló az emberben, csak a földöntúli örök valóság fényességéből világít le reánk igazán. Idelenn fátyolképben látunk, az egek magasságában színfelszínre. Onnan a szellemek hónából tökéletesen ragyog le reánk az igazság, mint éj homályából a hajnali csillag. És ez a gondolat megnyugtató érzést ébreszt bennünk, mikor az elmúlással szemben állunk és megindultan tekintünk elköltözött szeretteink után. Ez a gondolat enyhíti fájdalmunkat ebben a pillanatban is, midőn Akadémiánk egyik fáradhatatlan munkásának, Ortvay Tivadar rendes tagnak elhalálozásáról emlékezünk. Kegyeletével tanúságot tesz az Akadémia arról, hogy az a magába vonult, hallgatag és szerény ember, kit a köznapi élet egyéniségének (103)