Adelaidei Magyar Értesítő, 1975 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1975-10-01 / 10. szám

— 1975. május 23. AZ ÚJ VILÁG ♦KÖZÉRDEK* DR. TERNOVSZKY FERENC Az új amnesztia-rendelet Az 1956 óta eltelt időszak alatt a Magyar Kormány összesen három ízben, adott amnesztiát. A legelső amnesztia rendelet 1963-ban jelent meg és azokra vonatkozott, akik hazánkat 1956 eseményei után hagyták el és vándoroltak nyugat felé . . . Ezeknek a száma több, mint 200.000 volt. Ez a réteg tömegénél és értékeinél fogva is komoly gondot jelentett az otthoni kormánynak. Le akarták szerelni az ellenséges ma­gatartást, ami veszélyes külföldi propagandát jelentett el­lenük! Ezt el kellett hallgattatni, vagy legalább is letompí­tani. Aki pedig haza akar látogatni és vízumért folyamodik, annak jobb csendben maradni ... ! “Aki nincs ellenünk, az velünk van” — mondta Kádár János. Másrészt a nagytö­megű látogatókkal nagymennyiségű nyugati valuta is ér­kezett az országba, amire nagy szükségük van, így az 1956-sok teljes közkegyelemben részesültek­. Ha­zalátogathatnak, nyugaton szerzett új állampolgárságukat tiszteletben tartják: szülők, gyermekek, családok és bará­tok ismét láthatják egymást. Mi vagyunk a “külföldre szakadt honfitárs”. Az első amnesztia rendelet után — vagyis 1963. már­cius 22-ét követőleg is — folytatódott a lemorzsolódás. So­kan átszöktek a határokon, mások látogatások, sportese­mények ürügyével nyugatra kerülve, nem tértek haza. Ez pedig a magyar törvények szerint bűncselekmény, aminek szökés esetén “tiltott határátlépés”, kintmaradás esetén pedig a “hazatérés megtagadása” a jogi neve. Mindazok tehát, akik az első amnesztia rendelet után jöttek el, reménykedve várták, hogy a megszállás harmin­cadik évfordulóját “ünneplő” kormány, az ő jogi helyzetü­ket is azonossá teszi az ötvenhatosokéval. Ezek a remények meghiúsultak. A Magyar Közlöny 1975. március 29-i számában meg­jelent 7. számú törvényerejű rendelet a “Közkegyelem gya­korlásáról” egyébként teljesen azonos a korábban, a 25-ik évfordulókor kiadott, 1970-ben megjelent rendelettel. Az a második és a jelenlegi a harmadik. A rendelet hosszú, mert közönséges bűnözőkre is vo­natkozik. A nyugatra disszidáltakra vonatkozó rész a kö­vetkező : “2. §. Szabadságvesztésük időtartamára tekintet nélkül kegyelemben részesülnek a tiltott határátlépés, vagy a ha­zatérés megtagadása miatt távollétükben elítéltek, akik a Magyar Népköztársaság valamelyik külképviseleti szervé­nél hazatérési szándékukat bejelentik és 1976. december 31 napjáig Magyarországra visszatérnek.” “9. §. (1) E törvényerejű rendelet hatálybalépése (1975. március 29) előtt elkövetett tiltott határátlépés, va­lamint a hazatérés megtagadása miatt büntető eljárás nem indítható, illetőleg nem folytatható azokkal szemben, akik hazatérési szándékukat bejelentik és 1976. december 31 napjáig Magyarországra visszatérnek, feltéve, hogy más olyan szándékos bűncselekményt nem követnek el, amelyet a törvény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel fenyeget.” Ez a szöveg. Ami nem ad feltétel nélküli kegyelmet a külföldre távozottaknak, csak megengedi, hogy büntetés nélkül hazatérjenek. Arról nincs szó, hogy külföldi állampolgárságuk és la­kóhelyük fenntartásával, hazalátogathassanak. Ezek előtt az otthon kapuja továbbra is csukva maradt, — hacsak bűn­bocsánatot kérve végleg vissza nem térnek. Mikor az elmúlt években otthon jártam, — különösen a fiatalok — sokszor kérdezték tőlem : — Érdemes kiszökni? Erre egyenes választ adni lehetetlen. Meg sem kísé­reltem. Más oldalról próbáltam a kérdés lényegére tapin­tani. Miért kell kiszökni? Mi akik kint élünk, tanúi vagyunk, hogy hány fiatal jön át tanulni, tapasztalatot, tudást, pénzt gyű­jeni Angliából, Németországból, Dániából, Svédország­ból, Svájcból, Auszriából stb. stb., ide Amerikába. Eltölte­nek itt egy pár évet, azután elvégezve a feladatot amiért jöttek, boldogan visszatérnek hazájukba, családjukhoz. Hasznos polgárok lesznek és hazájuk javára szolgál, amit tanultak. Miért nem teszi lehetővé ezt a magyar kormány is a polgárai részére? Szabadságról beszél és rácsok mögött tartja a nemzetet. Amúgy se jönne el mindenki. Évszázadok során nem volt nagy a száma a nyugaton tanuló diákoknak és mesterembereknek. De azok is visszatértek,­­ önszán­tukból. Most nem lehet kijönni, így éppen a Kormány az, amely a “bűnözőket” kineveli. Kétségtelen, hogy a hazai kormány emigrációs poli­tikája következetlen. Aki 1945. után otthon élt az tudja, hogy a kommunista ideológia egyik lényeges eleme a “szün­telen osztályharc”. Aki otthon volt és átélte, az személyes tapasztalataiból, aki nem volt otthon az Gábor Áron és Szolzsenyicin könyveiből képet alkothat magának ennek borzalmairól. Megsemmisíteni, kiirtani, kívánták az értel­miséget, a képzett iparosságot, a polgári osztályt, és a kö­zépparasztot is. Ezek az osztályok látva jövőjüket, az első adandó alkalommal elmenekültek a megsemmisítés elől. Lé­nyegében tehát szolgálatot tettek a kormánynak eljövete­lükkel. Ezért következetlen és érthetetlen a kormány haza­csalogató politikája, amíg azok a körülmények változatla­nok, ami miatt eljöttünk. Látszólagos, de semmi érdemlegeset nem tartalmazó intézkedésekkel csak a lelket tartja feszültségben a kor­mány. Az egész rendelet nem egyéb a szokásos görögtűznél, magyarul “nesze semmi, fogd meg jól!” A Kádár-kormány sokkal jobban tenné, ha olyan tör­vényt alkotna, amely az 1956-osokéval egyenrangúan, tel­jes közkegyelemben részesítené a külföldön tartózkodókat. Annál is inkább méltányos lenne az ilyen értelmű és tar­talmú törvény, mivel az eljöttek egyike sem követett el bűnt, hanem a Teremtő által beleoltott szabadságérzetével akart élni — szabad országban, szabadon. 1975 Október 19

Next