Bajtársi Levél, 2003 (55. évfolyam, 1-2. szám)

2003 / 1. szám

A 122. CSENDŐRNAP !­ V ciiiCc , i londa ZvJ’dJ. Kedves Bajtársaim ! A háború végével ( 1945 ), Testületünk ellen indított ádáz üldöztetés. Baj­­­társainkat különböző földrészek , kölönböző országok lakóivá tették ! A legkülönbözőbb életkörülmények és jogviszonyok közé kerültek ! Ezek a külső körülmények, különböző irányokba terelték életünk alakulá­sát és közösségünk munkáját, legalább is formailag , hiszen a cél ugyan­az maradt ! Bajtársi összetartás , egymás segítése ! A Testületünk szelle­­­mében végezték helyes , becsületes , kemény és áldásos munkájukat a Baj­társak ! Ami minden dicséretet megérdemel ! Amint a történelmi Magyarországon, Testületünk volt az egyike a legegy­ségesebb és legeredményesbb szervezet, úgy a régi Testületi szellemet és eszméket ápoló közösségünk is sok tekintetben a legeredményesebb és legpéldaadóbb emigrációs szervezetek közé tartozik ! Bár fogyunk és öregszünk , a csendőr szellem nem halt meg !! Ma is ösz­­szetartunk, ma is segítjük egymást ! Az elődeim kemény munkájának ered­ménye tette lehetővé , hogy ma már hősi halált, mártírhalált halt Csendőr Bajtársaknak emléktáblája a budai Hadimuzeum kertjében , a Hadimuzeum­­­ban van Csendőr kiállítás, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem tör­téneti Tudományos Társaságnak tagja vagyunk és a Bajtársi Egyesület Or­szágos Szövetségének bejegyzett tagja vagyunk ! Továbbá Tamnamérában Csendőr muzeum felállítása van munkában ! Voltunk------- Vagyunk-------Leszünk ! Ezt bizonyítja a mostani 122. Csendőrnap­i ünnepség a Venicei Magyar Clubban ! Szép számban jelentek meg , nem csak Csendőr Bajtársak ,­­­­mindkét napon , hanem barátok , ismerősök és­tb. Csendőrök ! Valóban nagysikerű konferencia volt! Szombat esti díszvacsorán , 293-an vettek részt! 1

Next