Hadak Útján, 1964 (16. évfolyam, 176-187. szám)
1964-01-01 / 176-177. szám
Ennek a rétegnek díszpéldányai parancsolnak a háttérből a valóságban ma is otthon és nem az a kirakatba állított néhány magyar, amelyik csak a nevét adja a szomorú komédiához. Sztálin megmondta és meg is indokolta annak idején, hogy miért adta ennek a gyökértelen rétegnek a kezébe a hatalmat Magyarországon. A sztálini számítás azonban visszavágott! A magyar nép ugyanis ezekkel a vérebekkel azonosítja a rendszert és — hála Istennek — rajtuk keresztül undorodott meg mindörökre a moszkovita ideológiától is. Bajtársak, mit várjunk mi ezektől az emberektől, akik húsz év óta habzó szájjal mocskolnak minket? Ki az a hőre, aki azt képzeli, hogy ezekkel, akik oly szenvedélyesen gyűlölnek minket és mindent,, ami magyar, bármilyen békés „párbeszéd, dialógus" vagy kiegyezés, együttélés lehetséges? Amennyiben otthon szenvedő népünk életösztönét követve velük kompromisszumokat köt, az az ő joga, sőt létfenntartása érdekében kötelessége is! Nekünk azonban itt, a szabad nyugat biztonságában élve nincs jogunk népünk számlájára és kárára ugyanezt tenni! Akik illetéktelenül az emigráció és az otthoni rendszer közti békés együttélés szószólóinak tolják fel magukat — mint amilyen szerepben egyesek itt kint tetszelegnek, — menjenek haza, vagy otthon próbálják meg előbb a nyugati szabadság apostolainak szerepét. Bajtársak, az otthoni rabszolgatartókkal, nemzetgyilkosokkal, az „enyhülés" máza mögött is a régi célokat követő bolsevista diktatúrával nincsen békés szellemi együttélés, csak harc! Harc mindaddig, míg a hatalom a magyar földön valóban független magyarok kezébe kerül, bárkik legyenek is azok! És ebben a harcban — hála Istennek — a jövőben az emigráció egységesebb arcvonallal fog részt venni, mint a múltban. A nagy nemzetpolitikai kérdésekben az emrációnak majdnem minden politikai árnyalata az utóbbi hónapokban már egyre jobban megegyező álláspontot képviselt és ennek megfelelően nyilatkozott is! Szorgalmazzuk továbbra is a magyar emigráció egységtörekvéseit minden erőnkkel és támogassunk minden ilyen becsületes, jószándékú kezdeményezést. A kommunista bontó akciók, lám, sikertelenek maradtak és a magyar emigráció az évek múlásával egységesebbé és tevékenyebbé vált mint a múltban bármikor. Az a kommunista remény, hogy a honvágy előbb-utóbb szétdúlja a magyar emigrációt, rajtunk szertefoszlott. A honvágy természetesen minket is gyötör, de csak olyan Magyarország után, ahol magyar az úr a saját portáján! Ez a honvágy ösztönöz minket a sírig, hogy küzdjünk a szabad, független, boldog magyar hazáért! Minden alkalmat használjunk fel, hogy a világot figyelmeztessük a trianoni békediktátum igazságtalanságaira és tarthatatlanságára is. Ezzel egyidejűleg a 150 éves török pusztítás óta példátlan nemzetgyilkolás ellen is szót kell emelnünk, amely folyik a csonka hazában a hatóságilag támogatott magzatelhajtás formájában — és Erdélyben, de a Felvidéken és Délvidéken is, az ottani magyar véreink lassú, ravasz megsemmisítése révén. Mert mindezt az otthoni bábkormány némán, szótlanul tűri. Szót emelni ellene nem mer, mert ez a tömeggyilkosság is beleillik Moszkva pánszláv expanziós politikájába. Küzdjünk lankadatlanul tágabb hazánk, Európa egységéért. Az olyan Európáért, amelyik semilyen irányban sem játszik alárendelt szerepet. Amelyet senki sem kezel kiskorúként, amikor egyben nagykorú teljesítményeket követel tőle. Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy Magyarország szabadsága nagy részben ennek az egyesült Európának a függvénye! Harcunkban semmiképpen sem ringassuk magunkat illúziókba. Ne felejtsük el, hogy olyan világban élünk, amelynek hangadó személyiségei lépten-nyomon kifejezésre is juttatják ama felfogásukat, hogy „az üzlet az üzlet, a politika pedig politika!" Nemzeti tragédiánkat és az egész emberiség szabadságeszményeinek lépten-nyomon történő megcsúfolását ezeknek az embereknek rideg nyelven kell tehát ismertetnünk. Ennek egyik módja például az is, hogy az immár állampolgár és választójoggal bíró bajtársak csak olyan személyekre szavazzanak, akik a rabnépek szabadságáért síkraszállnak, és érte tettekre is készek. Ugyanerre az eljárásra ösztönözzük a közel egy és félmillió főt kitevő külföldi magyarságot és a szomszéd népek emigrációit is! Bajtársak, nemzetünk megmentéséért vívott harcunkban idézzük az új esztendőben Zrínyi Miklós szellemét. Az 1964. évet szenteljük az ő emlékének. Az ő hős lelke adjon erőt, kitartást és reményt harcunkhoz. Az Úr Isten nem hagyta el a három évszázad előtti reménytelennek látszó időben sem nemzetünket és hazánkat. Hozzá szálljon hő fohászunk az év utolsó napjának éjjelén, amikor 14 millió elhagyatott magyar szíve összedobban otthon és szerte a nagy világban. Zakó András