Hídfő, 1980 (33. évfolyam, 800-824. szám)
1980-01-01 / 800-801. szám
anuár HÍDFŐ .dk mellé hatékonynak vélt igazságommal oda,sék. Minden tekintetben birtokon kívül vagyok, ők is. Végezhessek hát én is egy fordulatot. Szeretném a hátralevőkben szavamat egyenesen a cikk szerzőjéhez intézni. Hazája szellemi életének, ön, tisztelt elnök úr, egyik dísze, méltán magasra emelt irányítója. Szavainak és lapjának súlya van határokon belül és határokon túl. Irodalmi szintű esszét próbáltam írni, erőm szerint, helyzetemhez szabottat. Az ön által megbírált írásomat ön is maga elé teheti, sehol sem látja leírva benne országa nevét. Mint mondtam a nemzeti kisebbségek sorsa világszerte bő anyagot szolgáltat példákra. Célom az volt, hogy messze kerülve a politika területét, eszmei síkra tereljem a nemzeti kisebbségek annyi felől fölhangzó panaszainak kérdését, s e kérdés megközelítésének módját. Nem csináltam tudatosan, s csak most jövök rá, hogy mondhatnám mintha akaratlanul is egyfajta sakkjátszmát rejtettek volna, kialakítottak elvszerűen egy pontot. Aki odalép, sakkvonalba került. Mégpedig úgy, hogyha mozdul, csak jobban fölfedi helyzetét a mattra. Válaszában, ha figyelmeztethetem rá, szemét mintha az indulat köde homályosította volna el a kérdéshez és helyzethez szükséges éleslátás helyett. Nyilván az ragadtatta arra, hogy a román nép ellenségének és elfogult magyarnak nevezzen, holott — azt hiszem sikerült igazolnom — csupán a közös bajok ellensége vagyok, egyaránt mind a két nép jövője érdekében. Becsülöm és szeretem a román népet. A tisztázást mégsem folytatom. Következmények nélküli szószaporítás lenne. De van még egy okom. Befejezésül még csak ehhez türelmet. Személyemben is megsértett. „Kicifrázott hazugságok“ szerzőjének nevez, sőt rágalmazónak és gyalázkodónak is, aljas érdekek sáfárjának. Akit piszkos ügyek szolgálatába a „halhatatlanság dicsfényének kergetése“ juttatott. Engedje meg, hogy ezekre is messzebbmutatóan válaszoljak. Nincs művész, akit ne kísértene meg a halhatatlanság.Botorság lenne titkolnom, ezt bizony én is kergetem. Ám nem a román — vagy bármely nép — lebecsülésével törekszem elérni. Sokért nem adnám, ha ércnél maradandóbb értékeket hagyhatnék, ha csak a saját népem elkövetkező ezerévére. Az eddig eltelt ezer év egyik magyar műemlékét, a mostanában sokat emlegetett Szent Koronát is, nem tudom miért velem kapcsolatban is, elnök úr gúnyra veti közbe.Ezt a királyainkról ránkmaradt ereklyénket, noha szentekben nincs módom hinni, és köztársasági párti vagyok meghatottan szemléltem, amikor azt Képviselőházunk elnöke az Egyesült Államok külügyminiszterétől átvette egy hosszas kézfogással. Becsületemen azonban nem hagyhatok foltot, s azt sem magamért. Első ízben esik meg velem, hogy előhozakodom, milyen megbecsülés ért már pályám során. Ezek köteleznek is. Mialatt ön személyem lebecsülését fogalmazta, épp akkor lehetett részem abban, hogy a Francia Költők Társasága évi nagydíját kezembe tette. Nyilván ön is ismeri a franciáknak ezt a közbecsülésben álló művészek számára alakított rendjét, amelynek Ordre des Arts et des Lettres a neve. Az a megtiszteltetés is ért, hogy néhány éve ennek a commandeurje, parancsnoka vagyok. Röstelnék a körükben megjelenni, mint olyan ember, aki nem emelte fel szavát, amikor a világ színe előtt ilyen szavakkal illették, mint aminőket az imént az ön tolla nyomán idéztem. Tisztázzuk tehát, ki tért el a valóságtól. Merő példázásul többször is felmerült az egyetemek sorsa. A csaknem kétmilliós romániai magyar kisebbség egyetemének immár húsz év előtti megszüntetésének ügye. A helyébe teremtett már kétnyelvű egyetem vegyészeti karán 1958-ban a 45 román hallgató mellett 36 volt a magyar, 1976-ban pedig 63 román hallgató és csak 14 magyar. Ez a mérlegjáték a többi karon is, a provincia minden tanintézetében. Ez a statisztika állítása is. Valótlanság? — rá tudja mondani ezekre az adatokra? S hogy a magyar felsőoktatás elsorvasztását jelenti, vagyis, hogy a magyar milliók értelmisége veszélyesen gyérül. De nem sorolom fel mindazt, aminek állítása és cáfolása kapcsán a megsértett fél méltán kívánhat megnyugtató választ: ki tér el az igazságtól? Ilyen kérdések seregestől nyüzsögnek, igen, a világsajtóban is. Én volnék a legboldogabb, ha nem lehetne semmi ok rá. Mi ketten itt csak a szócséplést folytathatnánk. Helyzetünk ebben is mint az Aesopus versben a két nagylábú a patak partján. Fölül, birtokon belül itt is ön áll sajátosan erős és erősen sajátos hangjával. De a vita mégsem csupán ránk tartozik. A világ szellemi élete kíván tiszta képet, szenvedély és elfogultság nélküli ábrázolásban. De lám, ezt kívánja ön is. „A románok és magyarok között nem léteznek ,problémák, létezik viszont egy tartós barátság“ — írja. Ezek a protokoll szavai. Vállaljunk egy kis angurságot, szálljunk le a felhőkakukkvárból a valóság talajára. „A más népekkel való barátság és együttműködés elősegítése érdekében valósítsunk meg egy jobb és őszintébb kölcsönös tájékoztatást, egymás tiszteletben tartása szellemében Ez az, ami nekem úgy tetszik, minden ország íróinak „tiszteletbeli kötelessége.“ Ezt ön is mondja. Ezt is örvendve hallom, számból vette ki a szavakat, így kell nekünk a szellem felelőseinek beszélnünk. Üljünk tehát egy asztalhoz, ön mint írószövetségük felelőse, az Akadémia szakosztályelnöke, én mint egyszerű író és kérjünk igazságos döntést azoknak a kijelentéseknek ügyében is, amelyeket ön, mint sérelmeket magára vett. S az én becsületem dolgában, a szellemi világ színe előtt érte sérelem, ez is tehát ott kíván ítéletet. Eleve alávetem magam. A döntést persze képtelenség mi magunknak igényelnünk.. Grammatici certant, tehát alkothatnak és elfogadhatnak ők maguk fölé pártatlan bíróságot. Fölvetem a gondolatot is kérjük meg a zsűri szerepére az európai haladó szellemű élet valamely szervezetét, annak erre vállalkozó íróit és tudósait. Ehhez össze sem kell gyűlnünk, az előterjesztett állítások és vélemények írásban is megtörténhetnek Az eljárás tehát szerfölött könnyű és költségmentes. Nyilván mindketten egyformán ismerjük és tiszteljük a Société Européenne de Culturet, az Emberi Műveltség Európai Társaságát, melynek székhelye Velence. De ha ez önnek nem alkalmas, bármely ön 3. oldal