Hídfő - Új Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 851-854. - 1. évfolyam, 5-10. szám)
1982-11-01 / 9. szám
1982. november Tíz hónap alatt történt... MAGYARORSZÁGON béke, rend és jólét uralkodik — írják az otthon megjelenő lapok. Ennek bizonyítására Nixon volt amerikai elnököt elvitték a pesti vásárcsarnokba is. Megmutatták neki a felhalmozott salátahegyeket, retkeket, paradicsomot és nem utolsó sorban a hentesboltokban lógó féldisznókat. Ez éppen olyan dolog, mint mikor a szegény rokon megmutatja gazdagabb vendégének az éléskamráját, mondván: Nézd, mi nem is vagyunk olyan szegények, még dundos üvegeink is vannak a polcokon. — Hogy az andaui hídon álló egykori Nixon mit gondolt magában erről a proletárszagú bemutatásról azt nem tudjuk, de tudhatta, hogy idegen államférfiakat talán még sem illendő dolog piacra vinni a vendéglátóknak. Nixonnak megmutatták a vásárcsarnokot, de nem mutatták meg neki a havi 1800 forintból élő nyugdíjasokat, de még csak a 3000 forintból élő hivatalnokokat sem. Talán nem olvasta a magas vendég, hogy az év közepén újfent rendezték az árakat, melynek során 100 százalékkal emelték a vasúti és egyéb közlekedési árakat. Azt sem tudhatta, hogy a 100 százalékos állami áremeléssel egyidejűleg rendezték a nyugdíjasok fizetését is, amennyiben az az egyén, akinek 2000 forint alatt van a nyugdíja annak — mond és írd — kerek 40 forinttal emelték a nyugdíját. Ebben az évben ünnepelték Kádár János 70. születésnapját, mely ünnepélyes alkalomból Gyurkó László vastag könyvet írt Kádár János életéről, mely könyvről és annak tartalmáról lapunk legközelebbi számában írunk. Itt csak annyit, hogy a szerző bölcsen elhallgatott egyes dolgokat, ellenben kiemelt olyan apróságokat, melyek szóra sem érdemesek egy államférfi múltjából. Nagy politikai esemény nem történt az országban az elmúlt 10 hónap alatt, mindössze annyi, hogy a három polgárit végzett Acél Györgyöt leváltották elnökhelyettesi posztjáról és a Központi Bizottságba tették, ahol tovább ápolgatja a magyar kultúrát, melynek egyik legfőbb korifeusa. — A magyar szamizdat-szerű kőnyomatos továbbra is megjelenhet a szerkesztők teljes nevével, sőt telefonszámával, lakáscímével együtt — ami kissé gyanús egy olyan szocialista országban, ahol árva sor sem jelenhet meg a cenzúra tudta és beleegyezése nélkül. Ezt a dolgot, valahogyan így nevezhetjük: Államilag irányított ellenzék. Amolyan szerepszerű intézmény, mint a Hofi-előadások, vagy éppen a Ludas Matyi szatirikus újság kritikai írásai. * * * NÉMETORSZÁG új kancellárt kapott Helmuth Kohl személyében. A nagy változás nem választások révén történt, hanem, mert a független liberálisok kiugrottak a szociáldemokrata Schmidt vezette süllyedő hajóból és máról holnapra — kellő előző tárgyalások után — csatlakoztak a kereszténypárthoz, s így parlamenti többséghez juttatták a CDU-t. A kiugrás oka all éve uralkodó szocdem-liberális koalíció pénzügyi csődje. Mikor 11 év előtt a koalíció átvette az ország ügyeinek vezetését, mindössze másfél milliárd adósság terhelte az államkasszát. Ez év közepéig az adósság 50 milliárd márkára terebélyesedett, ami ha így nő tovább, akkor elkerülhetetlen az amúgy is ott lappangó infláció és munkanélküliség. Kétségtelen, hogy Németország még mindig jól tartja magát a többi európai országok között, de a liberálisok jól tudják, hogy a hirtelen jött jólét elkényeztette a német népet, s nehéz feladat lenne szűkebbre húzni a nadrágszíjat. Kohl az új kancellár elkövette azt a hibát, hogy a hesseni választások előtt közölte programját, melynek lényege a szocialisták által behozott juttatások és segélyek megvonása, ill. csökkentése. De volt bátorsága szakítani azzal a felfogással, hogy választások előtt csak aranyhegyeket szabad ígérni, mely ígéreteket azután, a választások után, nem kell — mert nem is lehet — betartaniuk a megválasztottaknak. A németországi munkanélküliek száma elérte a 2 milliós számot, minek következtében mind erősebb hangok hallatszanak az ottan élő majd 3 milliónyi vendégmunkás ellen. Hogy az új kormány hogyan vészeli át a régi kormányzat által reáhagyott örökséget, az nemcsak a német kormánytól, hanem a világ gazdasági életének az alakulásától is függ. *** SVÉDORSZÁG ismét a szélsőbaloldali szociáldemokrata Olaf Palmét választotta. Palme hosszú kormányzás után hatalmas adósságot hagyott az őt követő polgári összetételű kormányra, mely adósságot a régi kormány elég népszerűtlen gazdasági szankciók révén próbálta kifizetni. Palme a választások előtt, elődje gazdasági megszorításainak lazítását ígérte, melynek hatása alatt pártja többséget is kapott a választásokon. Palme személye a túlzó baloldal uralomra jutását jelenti, azaz végső politikai célja a magántulajdon államosítása és legvégül a hagyományos svéd királyság felszámolása. Választási gyűlésein a tribünön a vörös lobogók elnyomták a kék-sárga svéd színeket és ő maga ökölbe szorított kézzel üdvözölte híveit. A szélsőbaloldali pártok svédországi győzelmének első eredménye a svéd tőke menekülése volt, amely könnyen gazdasági csődöt vonhat maga után. A svéd baloldal előretörésével szemben Dániában és Hollandiában a mérsékelt polgári pártok győzelmével végződtek a parlamenti választások. Különösen jelentős a dániai eredmény, mert Hamlet országában több mint fél évszázadon át szociáldemokrata többségű parlament vezette az országot. * * * A LIBANON-IZRAELI háború legcsúnyább fejezete Nyugat-Beirutban zajlott le. Az izraeli katonaság által körülzárt nyugati városrészben benyomultak az ún. keresztény milícia tagjai és két napon át tartó mészárlást végeztek az ott élő polgári lakosság között. A véres akciónak mintegy négyezer halálos áldozata volt. Asszonyok, gyermekek és katonaságot soha nem látott férfiak. A rövid ideig tartó nemzetközi felháborodás az ügy azonnali kivizsgálását követelte, ami ellen a terroristából izraeli miniszterré előlépett Begin élénken tiltakozott, s tagadta, hogy Izraelnek valami köze is volt a mészárláshoz. Azután szép lassan kiderült az igazság. Napfényre jutott, hogy Begin hadügyminisztere, Sharon hetekkel előtte felvette a kapcso- 5. oldal