Új hídfő, 1994 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Új Hídfő, 1994. január Krónika Huszonnégy hónap híreiből Konferenciázók 1993. márciusában a Friedrich Ebert Stiftung Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület és a Helsinki Polgárok Bizottsága Budapesten konferenciát tartott az "Idegengyűlölet, kisebbségpolitika és emberi jogok" címmel. A tanácskozás vendégeit Vitányi Iván, MSZP-s országgyűlési képviselő, sőt a Helsinki Polgárok Bizottságának magyarországi elnöke, aki "elborzad a hungarokráciától," köszöntötte. A bevezető előadásokat két németországi vendég tartotta: Rudolph Guttmann, ("aki a II. világháború alatt Magyarországon élte meg az üldöztetést") a Németországi Zsidók Központi Tanácsa direktóriumi tagja és Helmut Schmitt, Mannheim város külföldiekkel foglalkozó ügyosztályának vezetője. A Magyar Nemzet című hazai lap közleménye szerint a konferencián főleg németországi kisebbségi és nemzetiségi "problémákkal" foglalkoztak. A legnagyobb sajnálatunkra - ám nem meglepetésünkre- a Magyarország határain kívül élő négy és fél milliónyi magyar testvérünk sorsának kérdését a fenti személyek és szervezeteik nem tartották érdemesnek asztalra venni! Azonban bőven szó esett a magyarországi zsidóságról és cigányságról. Vajon miért éppen Budapesten rendezték meg ezt a konferenciát?... A "becsületes baloldal" Lengyel László politológus szerint: "... a baloldalon vagy középbalon támadt az, a mindenkori szociáldemokráciáé, amit a szocialista párt kétségtelenül jobban tölt be most, mint 1990-ben. Ezt a teret többen is megpróbálják betölteni. Ezek közé tartozik Pozsgay Imre Nemzeti Demokrata Szövetsége, itt próbálkozott Király Zoltán, és itt vannak a kisebb szociáldemokrata pártok is. Azoknak a szavazóknak a megnyeréséről van szó, akiknek az MSZP még túlságosan vörös, akik a maguk részéről jobban szeretnének olyan pártot, amelyikben nem látnak korábbi vezetőket. Ezen a vonalon próbálkozik az SZDSZ (ezt másképpen zsidó pártnak becézik- A szerk.) egyik szárnya is, de nagyon bizonytalanul." (Magyar Nemzet) Beke Kata Független országgyűlési képviselőnő, aki többedmagával számtalan esetben tagadta Trianon állandó emlegetésének időszerűségét, a Magyar Hírlapnak adott interjúban mondotta: "A trianoni döntés igazságtalan volt a maga idejében, fájdalmas valamennyiünk számára. De időben messzi van, e döntés felülvizsgálata nem aktuális (időszerű) és csak akkor téma, ha azt csinálunk belőle mesterségesen. Különben nem az." (???) A derék képviselőnő "hazugnak tartja a tragikus nemzeti sors" emlegetését, szerinte "nem szabad elhinni, hogy szellemében megromlott, tragikus sorsú nemzet a miénk. Ellen kell állni az ezzel kapcsolatos mániáknak." Fegyverletétel ? A floridai Fort Myers-i News Press 1992. január 15-i számában közlemény jelent meg "Tanárok a washingtoni kongresszus segítségét kérik a diákok azonnali lefegyverzésére" címmel, mivel az USA-ban mintegy 100 ezer gyerek állandóan fegyvert hordoz magával az iskolába. A kormány közreműködését is kérik az iskolákban történő erőszakosságok megszüntetéséhez. (A liberalizmus eredménye!) Általában, évente 160 ezer diák megfélemlítés miatt kerüli el a tudomány várát. Vagyoncsere? A szlovák kormány hajlandó felülvizsgálni az 1945-ös kassai kormányprogramban megfogalmazott kollektív bűnösség elvét. A II. világháború után ugyanis erre hivatkozva telepítették ki a németeket és a magyarokat Csehszlovákiából. A szlovák kormányfő a magyarországi Rákóczi Szövetség szombati gyűlése után hangsúlyozta: Magyarországnak is el kellene ismernie, hogy 1938-ban Dél-Szlovákia visszacsatolásakor a szlovákokat érték sérelmek. Ján Carnogoursky a budapesti gyűlésen felvetett kártérítési igény kapcsán azt állította, hogy "1945 után kölcsönös lakossági és vagyoncsere történt Magyarország és Csehszlovákia között." Vaclav Havel elnök szóvivőjének sajtóértekezletén (1992. március) kérdésre válaszolva elhangzott, hogy az elnöki titkárságon jogtörténész csapat dolgozik, amely részben történelmi, de leginkább jogi és kárpótlási szemszögből vizsgálja Benes volt csehszlovák elnök 1945-ös rendeletét. Mint ismeretes, ezek között volt az is, amellyel annak idején kollektív bűnösséget mondtak ki a Felvidéken élő magyarságra, és annak vizsgálata nélkül, hogy ki mit tett valójában a második világháború során, számos magyar családot kitoloncoltak Csehszlovákiából, s egyben megfosztották őket csehszlovák állampolgárságuktól. Ezzel egyidejűleg lényegében összes ingó-, és ingatlan vagyonukat is elkobozták. Havel elnök szóvivője azonban hozzátette: az a tény, hogy most megvizsgálják ezeket a kétes dekrétumokat nem jelenti azt, hogy megszüntetésük időszerű lenne. A tudósító érzése azonban az, hogy ez nemcsak időszerű, hanem hamarosan be is következik Csehszlovákiában, erkölcsi kárpótlást adva nemcsak a magyaroknak, hanem a főleg jóval keményebben büntetett csehszlovák állampolgárságú német származásúaknak. Ezt a feltételezést támasztja alá az a két hír, amely Pozsonyból érkezett. Mindkettő lényegében válasz Katona Tamásnak a Rákóczi Társaság összejövetelén elhangzott kijelentésére a magyar kisebbséggel kapcsolatban. Mindkét esetben vezető szlovák politikus foglalt állást az ügyben. Frantisek Kilosko, a szlovák parlament elnöke kijelentette, hogy már tavaly megállapodott a magyar parlament vezetőjével abban, hogy a történelmi eseményeket meg kell vizsgálni és tisztázni kell az igazságot. Erre parlamenti