Hídverők, 1952 (5. évfolyam, 4-24. szám)
1952-02-25 / 4. szám
Méhely......... a többit szinte nem is tudnám felsorolni, de mind-mind, akik valaha, fogalom voltak mint ember, fogalom mint orvos. Azon veszem észre magamat, hogy Tóth kollégám a serleg felé vezet karonfogva. _ Itt a serleg. Ma te beszélsz! Te Nyugatról jöttél! Egyedül jöttél! Hát beszélj!És számolj be nekünk! Hát tényleg nem jött volna senki Nyugatról? Egyedül csak én érkeztem volna? Kutatóan nézek körül, de nem látok senkit Nyugatról. Akkor tényleg nekem kell beszélnem! De miről? Mit mondjak ezeknek a némán kérdő arcoknak, hogy elég méltó legyen Bársony Jánoshoz és ezekhez a hősökhöz? Uram, segíts! A kétségek súlya nyom, ahogy a serleg felé nyúlok. Reszket a kezem, amikor megmarkolom. De a serleg mintha erőt adna. Már nem félek, nem reszket a kezem és tudom, miről beszéljek. Már tudom, mit kell mondanom! Azt, hogy nem volt hiábavaló az áldozatotok, fiuk, drága magyar életeteket, a tudóstokat és véreteket nem hiába áldoztátok Hazánkért, fajtánkért,orvosi rendünkért! Nem hiába haltatok hősi halált. Ferim, nem hiába haltál hősi halált a Vámház körúton! Bélám, nem hiába lőttek le a kórházad műtőjében! Sándorom, nem hiába pihen tested, két golyóval a hátadban Csapnál! S ti többiek, mind, mind, áldozatok és mártírok, nem hiába áldoztátok az életeteket és véreteket! Sesisz, hogy "öröködbe,uram,pogányok jöttének", az egész országba. Bársony Jánosunk,a Te klinikádra is. Klinikádra, amely az Anyaság szentélye volt, részeges, hitvány, sehonnai bitangok azt mázolták fel, hogy "Asszonynak szülni kötelesség, leánynak dicsőség!" ............ Elmondtam, mondtam még sok mindent, dőlt belőlem a szó, elragadtak az érzéseim. Izzott köröttem a levegő. S a szenvedély ködén át láttam, hogy ők figyenek rám. Eleinte némán, lélekriogató furcsa üreges tekintettel, de aztán láttam, hogy csillog fel egyre mélyebb és bensőbb tűzben a tekintetük. S egyszerre megszólaltak. Eleinte egy-kettő, azután mind több, mind több, a végén az egész terem. És kérdeztek, vádoltak, remegett a hangjuk: - Miért nem jöttök már haza? Hol maradtak a többiek? Mit csináltok odakint? Hogy dolgoztok a Hazánkért? Mit tesztek a véreinkért? Hogy öregbítitek a magyar orvosi hírnevét? Miért nem jöttek veled a többiek is? Úgy éreztem, hogy minden felzokogó kérdés után egyre tüzesebb, tüzesebb a serleg! Égetett.... Feleljek: mit csinálnak a többiek, mit tett a magyar orvos a magyar orvostudomány hírnevéért külföldön? Mit tettek a másik magyarért? Milyen magyarok viták? ....Én....én... erre feleljek!? Már nem birtam a serleg forróságát. És a kérdések csak zuhogtak rám a nagy csarnok minden sarkából! - Ne hallgas, folytasd, beszélj! Felelj, mit csináltok, mit csinálnak a fiúk, a többiek, az orvosok, a magyarok....felelj és ne hallgass!.... S a serleg kicsúszott a kezemből. Kaptam utána, de nem tudtam elkapni. Nagy csörrenéssel zuhant alá a márványpadlóra............ Hogy gondolkodnak, mit művelnek a rendünk tagjai Nyugaton?... Erre a kérdésre nem tudtam válaszolni. Ijedten néztem körül, hogy várjon, milyen megvető pillantással néznek rám, mert elejtettem a serleget. S akkor látom, hiszen a szobámban vagyok, itt az idegenben s csak az öngyújtóm esett ki fáradt kezemből a kandalló márvány alapzatéra. Pedig mindezt nem álmodtam, nem vizionáltam. Otthon voltam. Otthon, a Bársony-serleg vacsorán. És nem tudtam felelni a kérdésekre. Nem tudtam....felelni! Még a homlokom is belenedvesedett a nagy küzdelembe. Az arcom is furcsán nedvem épen itt a szemem körül is, a szám széléig sávosan nedves. Letörlöm. Könny...Dehogy.... ezt is álmodom.... Könny!.... lehet.......... Ki tudja....Elvégre otthon, a Gellértben jártam.......... kérdeztek.... és én nem tudtam felelni. S most már valóban hullnak a kömyeim.... Nyolc éve, hogy a magyar orvostársadalom nem tud hódolni Bársony János, a magyar anya- és fajvédelem e lánglelkű apostola emlékének.E szerény megelékezés: legyen újra elindítója annak a szellemnek és összefogásnak, melyet Bársony János képviselt. És ez a szellem adjon erőt az emigrációban élő orvosi kar további küzdelméhez és összefogásához. Bársony János tanár elhunyt: 1926. február 26.-án.