Képes Magyar Világhiradó, 1976 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1976-07-01 / 6-7. (7.) szám
46 M Ewendtné Petres Judith “Aranykapu” című meséskönyvéből Peggy Strohmenger rajzai Igor, az egér felett elmondom a történetet, szeretnék bemutatkozni. Igor Alexandrovits Gerbiloff a nevem. Apámat Alexander Ivanovitchnak és anyámat pedig Anastasia Feodorovnának hívták. Őseim valahonnan az ázsiai pusztákról származnak, de erre már senki sem emlékszik, olyan régen volt. A családi krónika szerint az ősök tovább vándoroltak és Oroszországban kötöttek ki. Hősies magaviseletükkel hamarosan kitűntek és ügyességükkel meggazdagodtak. Nagy birtokokon töltötték a nyarakat, a többi évszakban pedig a pétervári és a moszkvai palotákban éltek elegáns, főúri életet. A családi krónika szerint orosz cári vér is folyik ereinkben, amire a család hölgytagjai különösen büszkék. Miklós cár bukása után a család sokat szenvedett, és végül már nem is maradhattak Oroszországban, mert nemcsak a vagyonuk veszett el, hanem az életük is veszélyben volt. Nem maradt más hátra, elhatározták, hogy elmenekülnek Oroszországból és kivándorolnak Európából. Így kerültek ki őseim Amerikába, ahol a kezdet kezdetén sokat szenvedtek és nélkülöztek, de mert igen okosak és ügyesek voltak, hamar feltalálták magukat — így mi, késői leszármazottak, már elismert és megbecsült háziállatok vagyunk új hazánkban, Amerikában. Az igaz, hogy nem mindenki ismeri fel nemes származásunkat és van, "aki — óh, szörnyűség! — patkánynak nevez minket; sőt, van aki egérnek gondol minket! Távolról ugyan rokonságban vagyunk velük, különösen az egérrel, de a művelt emberek Gerbynek neveznek minket. Nagyon csinos fajta vagyunk. Szép, bársonyos bundát viselünk, szemünk nagy és villogó. Első két lábunk valamivel rövidebb, mint a hátsó kettő, így akadnak olyanok, akik azt hiszik, hogy a nemes kenguruval vagyunk rokonságban, de mi inkább a cári vonalat tartjuk fontosnak. Különösen nemes tulajdonságunk, hogy nem árasztunk magunkból kellemetlen szagokat, így szívesen fogadnak minket az emberek házaikban vendégeknek. Meg kell érteni, hogy büszke, nemes fajta lévén, nem szívleljük, ha háziállatnak, vagy játékállatnak neveznek minket. Ez a megnevezés rangon aluli a magunkfajta, dicsőmúltú egereknek, akarom mondani gerbileknek. Sokkal szebben hangzik, ha vendégnek neveznek minket. Voltaképpen nem a családi krónikát akartam elmondani, hanem azt az esetet szeretném elmesélni, amikor megszüntettem magányos életemet és feleséget kerestem magamnak. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jól és gondtalanul éltem. Amerikába kivándorolt, magyar család vásárolt meg az üzletből. Náluk nemcsak kitűnő bánásmódban részesültem a két gyermektől, hanem a magyarok, mivel ők maguk is emigránsok voltak, nagyon megértették helyzetemet. Néha nekibúsultunk — ők magyar nótákat énekeltek én pedig a “Volga, Volgá”-t vagy az “a csicsornyá”-t dúdolgattam és felváltva könnyeztük meg hontalan mivoltunkat. Jól esett, hogy megértettek. Azonkívül a másik nagy előny, amit élveztem, hogy egy-kettőre megtanultam magyarul is, így három nyelvű lettem — és nagy igazság van abban, hogy ahány nyelvet beszél az ember, annyi esze van. Amint látható, nem csak nemes ember vagyok, hanem nagyon művelt is. Ez mind szép és jó. A baj ott kezdődött, hogy minden erényem és jó tulajdonságaim ellenére is, nagyon egyedül voltam. A gyerekek egész nap iskolában voltak, a szüleik dolgoztak, én pedig vagy aludtam, vagy a szobát bámultam és ha végképpen nem bírtam már a magányt, akkor a taposómalmot jártam, amit a gyerekek a díszes ketrecembe tettek. Nem tudom ki hogyan van a taposómalommal — engem megőrjített. Az ember egyhelyben jár és sehova sem jut, pedig kifárad. Persze tudtam, hogy mi kellene nekem. A magamfajta okos és művelt lény csakis akkor érezheti jól magát, ha van valaki, akivel elbeszélgethet. Ha van valaki, aki elismeri, hogy milyen művelt és okos az egér. Azt gondoltam, ha akadna egy helyes, tisztelettel csodálkozó, művelt kis gerbilleány, aki szívesen hallgatná egész nap az okos beszédemet, akkor még a taposómalmot is szívesen járnám egész nap.