Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1985 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1985-01-01 / 1. szám
ŐSI GYÖKÉR La Raíz Ancestral Magyar Kulturális Szemle Revista Rimestral de la Cultura Megjelenik kéthavonként. Húngara XIII. évf. 1 szám. jan.-feb. 1985. Director: Prof. Francisco Jos Badiny Boldog Újévet ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS A MAGYARSÁG JAVÁRA. . . így köszöntjük hűséges és szeretett olvasóinkat lapunk fennálása, küzdelme és tanítása „tizenharmadik” esztendejének a küszöbén. 1985-öt írunk és negyven éve annak, hogy Magyarország területe és népe szovjet megszállás alatt áll, vagy talán úgy fejezhetjük ki jobban: negyvenedik évébe lépett Hazánkban a „szovjet hódoltság”. — Negyven éve uralkodnak ott a magyarul beszélő idegenek, akik megszervezték a magyar nép szellemi nyomorát. A fiatalságunkat nemzetietlen erkölcstelenségbe silányították. Édes anyanyelvünket a trágárság szennyével szórták be. Művészeti síkon bevezették a destrukciót és népünk művészi hagyatékát odaajándékozták az utódállamok magyarirtóinak. Származásunk és eredet-kutatásunk útvesztőit kimélyítették és dicső őseinket hitvány „pogányok”ként hirdetve és tanítva, rontják a Magyarság tisztességét és becsületét a világ összes társadalma és népe előtt. Az emigráció öntudatos magyarjai jól ismerik mindezt, tehát nem mondunk semmi újat a fentiek nyomatékos hangoztatásával. — Sajnos az emigrációban élő „öregek” (értve e megnevezés alatt a II. világháború utáni kivándorlókat) nagyon sok tagja részben „kapitulált” a jelenlegi magyarvesztő rendszer felfogása előtt, részben a nemtörődömség kényelmével, passzivitásában tölti életét. De hála a Magyarok Istenének , mégis sokan vannak azok, akik nemcsak hisznek, hanem dolgoznak is a magyar lelki megújhodásból újraszülető Magyar Nemzeti öntudat érdekében, így igen nagy szeretettel kell megemlékeznünk az AKRON- Lorántffy Otthon Igazgatóságának azon intézkedéséről, amellyel Dömötör Tibor püspök javaslatára elhatározta, hogy „25.000 dolláros költséggel elkészítteti a második világháború magyar hőseinek emlékművét és azt Magyarország szovjet megszállásának 50. évfordulójára, 1985 április I.-re állíttatja fel — gyászünnepély keretében — a Lorántffy Otthon emlékkertjében.” Köszönetünk és hálánk kiséri ezt az elhatározást, mely emlékeztetni fogja az utókort a második világháború hős, magyar katonáira. Azokra, akiket egy rövidlátó, Habsburg emlékön nevelt és idegen származású „magyar” vezérkar a Donnál — 2000 km.-re ez édes Haza földjétől — véreztetett el. Ma már tudjuk, hogy ez a 2. magyar hadsereg semmiféle korszerű fegyverrel ellátva nem volt és az elesett 80.000 magyar katona a mindig magyarellenes német hadvezetés „ágyútölteléke”-ként halt meg ott, vitézül teljesítve hadvezetőség azon parancsát: „ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlen tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van.” (Szombathelyi [Knautz] Ferenc vezérkari főnök parancsa a Donnál küzdő 2. hadseregnek.) Ez a „magyar” parancs Hitler 1942. október 20.-án, sajátkezűleg aláírt azon rendelkezésén alapult, mellyel elrendelte a következőket: „Ellenséges támadás esetén sem kitérésnek, sem visszavonuló mozdulatoknak nincs helye.” Jány Gusztáv pedig — jóval Hitler parancsa előtt —■ abban az időben, amikor a szovjet támadás már javában folyamatban volt, azt jelentette elöljáró német parancsnokának: „Ha az a parancs jön, hogy ezekben az állásokban végleg ki kell tartani a hadseregnek és ott meghalni — a hadsereg ezt meg fogja tenni és állásait a végsőkig tartani fogja.” Tehát nem azt „jelentette”, hogy a beígért német felszerelés nem érkezett meg és a fegyverekkel való ellátás nem történt meg, pedig a németek által beígért felszerelés és nehéz fegyverek nélkül azt kellett volna mondania: „Kellő felfegyverezés nélkül hadseregem képtelen ellenállni — tehát embereim életéért való felelőségem tudatában, mint magyar parancsnok — még parancs nélkül is — elrendelem a visszavonulást.” De szeretném emlékeztetni a 2. világhábo