Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1990 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1990-01-01 / 1-2. szám
XVIII. évf. 1-2. szám. Jan.-Ápr. 1990. ŐSI GYÖKÉR Magyar Kulturális Szemle Megjelenik kéthavonként. La Raíz Ancestral Revista Bimestral de la Cultura Húngara Director: Prof. Francisco Jos Badáay BOLDOG ÚJÉVET MINDEN MAGYARNAK A 2. világháború befejezése óta még nem volt egy esztendeje sem a Magyarságnak, amely elé annyi reménységgel nézett volna, mint a mostani 1990. év. Sok fájdalom, bizonytalanság, kétségbeesés egy kilátástalan jövő képét állította elénk. Mintha az Isten is elhagyott volna bennünket. És most, hirtelenül minden megváltozott volna...? A helyzet úgy néz ki, mert szabad mindent kimondani. Szabad kritizálni a politikusokat. Szabad azt mondani, hogy az államháztartásban munkálkodók — loptak. Hogy nem számolnak el a hatalmas külföldi adósság hovafordítása ügyében. Hogy az egypártrendszert fel kell számolni. Szóval mindent, mindent ki lehet mondani, ami eddig börtönt és letartóztatást eredményezett. Ezt a kormányzat urai „szabadságnak” és „demokratikus haladásnak” nevezik. Eddig rendben is lenne minden, ha tettek is követnék a kritikákat. Ha változás lenne a kormányzásban... de erről — egyenlőre — nincsen szó és talán lehetőség sem mutatkozik. De miért nem lehet változtatni azon, ami rossz...? Ez a kérdés már magában logikus... de hát van-e a marxizmusban logika...? Ugye nincs. Hogyan is lehetne? „Kapitalizmus” elleni küzdelemre szervezi a munkásosztályt, de ez a munkássosztály nyomorog abban a „marxista rendszerben”, ahol a kommunista párt vezetői, a képviselők, a magas állásúak „kivételezett” életformában meggazdagodnak és, mint a „marxizmus kapitalistái” — az elégedetlen munkásosztály tiltakozásait — eddig — terrorral és rendőrségi eljárásokkal szüntették meg. Fel kell tennünk tehát egy másik kérdést, mely ennek a népet kizsákmányoló marxizmus ideológiájának síkján mozog... így: „Lehet-e valami változásra, reformra, megújulásra számítani olyan országban, ahol 70.000 alig felfegyverezett orosz katona áll bevetésre készen, ahol 60.000 főnyi „munkásőrség” van készültségben, töltött fegyverekkel, az „esetleges” munkásmegmozdulások letörésére, ahol a Kommmunista Párt tulajdonát képezi az állam összes vagyona, ingó és ingatlan értéke, ahol nem az államelnök intézi az állam sorsát, hanem a Kommunista Párt főtitkára...?” Miután pedig a „változásoknak” nemcsak a bel- és külpolitikában, hanem a művelődés és kultúrpolitika terén is be kell következnie innen, a tenger másik oldaláról nehéz belátni a mai Magyarország jelenlegi állapotába és lemérni a reformok lehetőségét. Éppen ezért közöljük az otthoni tudósítások alapján észlelt jelenlegi helyzetet, mely „lapzártáig” (1989. október 31.-ig) volt felmérhető. Íme: 1.) «Reménykedve, de egyben aggodalommal tekintünk szülőhazánk, Magyarország felé, ahol úgy tűnik, nem telik el olyan nap, hogy valami szenzációs esemény, fordulat ne történne. Bizakodunk abban, hogy a nagy változások boldogabb és biztonságosabb jövőt tartogatnak nemzetünk számára. Aggódunk, mert tudjuk, hogy a színfalak mögött az ellenség is munkálkodik. A népi-nemzeti erők tudathasadása, egy alkotó töltetű nemzettudat szinte teljes hiánya pedig e „kibontakozást” még katasztrofálissá is teheti. Tudjuk, hogy Kádár „jobb keze”, Aczél György, mint a magyar művelődés teljhatalmú diktátora, az elmúlt évtizedekben kultúrkomisszárokkal töltötte meg a magyar művelődés- és oktatáspolitika kulcspozícióit, akik súlyosabb és maradandóbb károkat okoztak és okoznak a párttitkároknál. A hazai politikai életben beállt lavina méretű változások, megingatták a talajt a kommunista politikusok talpa alatt. Aczél is elvesztette régi hatalmát. Baranya megyei képviselő. Néhány hete a Baranya megyei Magyar Demokrata Fórum fölszólította Aczélt, hogy mondjon le. Aczél ezt megtagadta. Igaza volt. Az MDF tanuljon meg politizálni. Indítson „visszahívási eljárást”, ami ma már lehetséges. Nem tudni, vajon az MDF fölszólította-e a kultúrkomisszárokat a lemondásra, akiket Aczél helyezett állásaikba, és akik tovább rombolják a magyar nemzettudat kiépítésének lehetőségeit? Óh, nem! Azok ..tudósok”! őket védi a felkent TUDOMÁNY és az Akadémia. A Magyarországon kibontakozó hollywoodi demokráciának ezen kultúrkomisszárokra éppen olyan nagy szüksége lesz, mint a diktatúrának, amelytől most szabadul meg a nemzet. Tehát maradnak, és tovább zsibbasztanak. Mi tehát a teendőnk? !