Tájékozatató Szolgálat, 1985 (10. évfolyam, 1. szám)
1985 / 1. szám
Számunkra egyik legfigyelemreméltóbb darab a kb. 5 cm nagyságú aranylemezből domborított, a Kr.e. 4. századból származó sapkadísz, amelynek a hátulján lévő forgótartó csövében valószínű sastollat tűzhettek. Ez rituális barátságkötést ábrázoló relieff. Ha az ábra alsó részét (a kezek magasságában) eltakarjuk, a két egymáshoz érő fej egy fejjé olvad össze, ugyanis a két személy egy személlyé válik; a barátságban egymást képviselik (egyik a másikért, másik az egyért). Érthető módon a nedves ázsiai kunhalmokban (mert így nevezzük a szittyák földből összehordott "piramis"-ait vagy más néven "kurgán"jait) kevesebb textilia maradt fenn,mint szárazabb éghajlatnál. A mégis megmentett szöveteken és szőnyegeken látható motívumok még a laikus előtt is feltűnő hasonlatosságot mutatnak mai magyar hímzéseinkkel és főleg rátétes motívumainkkal, ami más népeknél alig ismeretes. Nyeregtakaróikból is láthatók voltak a legszebb példányok, főleg rátétes technikával. Magyar mondakörünk szittya megfelelőjeként láttuk még azt az aranylemezt, amelyen egy harcos fa alatt ülő lány ölébe hajtva fejét pihen. Ez a jelenet magyar ábrázolásokon is ismert (többek között az erdőfülei templom freskóján, Erdélyben) "sötétség - világosság" harc megszemélyesítésének utolsó fázisát ábrázolja; a "világosság" legyőzve ellenét, a "sötétséget", az általa megmentett lány ölébe hajtva fejét piheni ki fáradalmait. Nálunk ezt a kun (sötétség) ellen küzdő szt. Lászlóval (világosság) öltöztették keresztény mezbe (László Gyula szerint). A kiállítás sikerét nemcsak a bemutatott tárgyak bizonyították. A tárgyakat igyekeztek az egykori atmoszférában bemutatni; egyik teremben 4 televízió mutatta szakadatlanul az ásatásokat, bőven fűzve hozzá magyarázatokat, a szittyákat "természetesen" mint indogermán népet emlegetve .