Imre Sándor: Geleji Katona István főleg mint nyelvész. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. I. kötet 7. szám, 1869)
4 IMRE SÁNDOR akadémiákra küldhetne. Egy akarattal Gelesinket jelölék ki, így merít ő 1615-ben Heidelbergbe. Onnan két év lefolytával visszatérve, a gyulafehérvári iskolában tanított nyelveket, philosophiát és theologiát. E hivatalt csak egy évig, de mint önéletiratából kivehetni, nagy buzgósággal, a közönség és önmaga megelégedésére folytatható; mert már 1619-ben a fejedelem kívánatára, annak kisöcscse Bethlen István kísérőjéül s magán tanítójául ismét külföldre és épen Heidelbergbe utazik. De nem soká maradhattak. A harmincz éves háború előjátéka megkezdődik, s ők Pfalzból, s egymás után Némethen több városaiból tovább mozdulni kénytelenülve, még azon évben haza térnek. Katona tovább és itthon is Bethlen István tanítója s nevelője marad, míg, nem tudni mi okon, megunván e helyzetet, menekedni kiván tőle s a fejedelemtől papságra léphetését kéri, s 1621. sept. 30. meg is nyeri. Egy évig a halálosan gyengélkedő nemes fejdelemnő Károlyi Zsuzsanna mellett szolgál; de pappá szenteltetik még azon évben, s miután egyideig a fejedelemmel táborban él és lelkészkedik, Gyula-Fehérvárra tér, s ott viseli az udvari papságot, Keserűi Dajka János mellett. Majd 1624-ben megnősül, de házassága mint maga is érzékenyen panaszolja, gyümölcstelen marad. Ezen itt következett évekre esik az ének- sőt általában irodalom-történetünkben oly nevezetessé lett Öreg Graduál terveztetése s egy részben elkészítése is. E mű történetét több helytt leírták, s róla alig kell szólanom. Csak azt jegyzem meg, hogy ezen énekes könyv el nem terjedt, a benne foglalt énekek és énekféle prózák, legalább az ekkor készültek, a népnek a régibb énekek s a Molnárféle zsoltárokhoz képest kedvesek nem voltak . — irányában legalább is hidegségnek kellett nyilatkozni, miután már az 1643-iki synodus a franczia zsoltárnóták s a régi énekek használatát szentesíti, az éneklőknek bizonyos feltételek mellett választást enged, a Graduálra pedig épen nem utasít (Bod. P. Polikárpus, 82.1.), s az 1646 után Gelesink által készített kánonok egyike is választhatókká teszi a zsoltárok s régibb énekek mellett a graduálbelieket. — Mi e könyvben G. K. I., mi mások műve, nem érinti a terjedelmes ajánló levélben; és így ha itt énekszerzői képességét tárgyalhatnék is, felőle e tekintetben nem szólna-