Szilády Áron: A Defterekről. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. II. kötet 11. szám, 1872)
4 SZILÁDY ÁRON. Mennyibe került, nekünk a latin jegyek elvállalása, mit áldoztunk fel érték hangjaink természetéből, mi változásokat idéztek azok elő kiejtésünkben, ma már nem vagyunk képesek meghatározni. Hogy azon népek nagy része, melyek a sokkal tökéletlenebb arab írásjegyeket voltak kénytelenek elfogadni, — bár az írással kevesebbet vesződtek s ennélfogva a kiejtésben több sajátságát őrizhették is meg nyelvüknek, — az írás molokhjának szintén sok áldozatot hoztak: ezt az arab betűk s anyanyelvek közt mai napig folyton tartó küzdelem magában is eléggé bizonyítja. Az arab betűket használó író kezének az írás külső jellegét tekintve azonban meglehetős szabad választása van azon legalább is hat egymástól eltérő írásmódban, melyek ugyanazon betűket elég változatosan alakítják. Minden nemzet sőt minden egyes író azon írásmód szerint idomíthatja betűit, a melyik tetszését inkább megnyeri s keze vonásaival közelebbi rokonságban látszik állani. Ezt bizonyítják a külömböző vidékek s népek kéziratai, erről tanúskodnak a különböző törzsek s nemzetek főnökeinek, fejedelmeinek pénzei is. Egyik másik kort meglehetősen jellemzi a benne divatos írásmód, mint szintén egyik másik nemzetet vagy dynastiát is az, amelyhez ha nem is állandóan, de legalább hosszabb ideig ragaszkodott. Ezen ragaszkodásra vagy divatra azonban nem mindig a belső hajlam és előszeretet sarkalta a moszlim népeket. Amint maga az iszlám és arab írásjegyek elfogadása elsősorban külső erőhatalom nyomásának tulajdonítható, épen ily külső, alaki befolyás eredménye az, hogy bizonyos iratok s kivált hivatalos irományok csaknem kivétel nélkül egyik vagy másik írásnemben készültek. Keleten a forma különben is mindig szorosabban függött össze a lényeggel, s ha nagy rázkódásokat előidézett események a nagyobb dolgokra nézve roppant változásokat s átalakulásokat okoztak is, melyeknek emberi erő és szokás ellen nem állhatott, csekélyebb fontosságú rész-