Édes Anyanyelvünk, 1992 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1992-01-01 / 1. szám
benne: határainkon kívül visszasüllyedünk vele a mutogató-gesztikuláló süketnémaságba, hiszen nem értenek minket, és mi sem értünk másokat. Két- vagy többnyelvűvé kell lennünk ahhoz, hogy boldogulhassunk szűkebb pátriánkon kívül, mintegy kültagjává, nyelvi vendégpolgáraivá válván így egy másik közösségnek. A nemzeti polgárok a maguk jószántából, a nemzetiségiek kényszerűségből. Magam, mint az ottani egyetem vendégtanára, évekig voltam pozsonyi lakos, újvidéki magisztrandusok vezetőjeként meg az ottani nyelvművelő egyesület vándorelőadójaként hónapokig jártam a Vajdaságot; a magyar szakos tanárjelöltek oktatását segítve heteket töltöttem Ungváron; szakmai, rokoni és baráti szálak kötnek Erdélyhez is. Szemmel tartottam persze eközben a hazai nem magyar ajkúakat is: helyzetüket, kultúrájukat, oktatásügyüket. Azt tapasztaltam mindezek során, hogy a kétnyelvűség kétféle eredetű lehet a nemzetiségieknél is. A vegyes lakosságú, vegyes területen élők, azaz a nemzetiségi szórványok számára ez általában spontán folyamat eredménye, környezetük hatására épül beléjük közvetlenül mind a két nyelv, így egy párhuzamos reflexrendszer alakul ki bennük, s amilyen nyelven szólnak hozzájuk, azon reagálnak. A tiszta nemzetiségi falvak vagy épp nemzetiségi vidékek lakóinak, vagyis a nemzetiségi tömbök tagjainak az idegen nyelvet, az államszervező nemzetét, már tanulniuk kell, ugyanúgy, mint a bármilyen anyanyelvűeknek bármelyik idegen nyelvet. Ez viszont kapcsolt reflexeket alakít ki: a tanult idegen nyelv az anyanyelven elsajátított és beidegzett kész fogalmi és gondolkodási rendszerhez épül hozzá, sosem válik egészen spontánná, mindig egy kissé a „külsőbb” világ képviselője marad. Egyetlen példát a „kettős reflexre”! Sahyban, azaz Ipolyságon, vagy huszonöt éve, beülök egy kiskocsmába. A kiszolgáló ifjú hölgy a szomszéd asztalnál magyarul beszélget, helybeliekkel. Aztán hozzám lép, vadidegenhez, s így szól: „Proszim!” Magyarul kérdezem: „Van-e meleg ételük?” Közelebb hajol, s értetlen arccal visszakérdez: „Proszim?!” Mert rám, az idegenre, beállt a szlovák reflexe, s az anyanyelvi szó nem jut rögtön a tudatáig. Csak második magyar mondatomra sikerül visszaállnia. Nemzetiségi viszonylatban gyakran emlegetnek paritást, reciprocitást, viszonosságot, egyebeket. S épp ezt felejtik ki a számításból. Hogy a szomszédos országokban a magyarok tömbökben élnek, számukra az államszervező nemzet nyelvének megtanulása kemény iskolai feladat, használata másodlagos beidegzést igényel. A magyarországi nemzetiségek viszont szórványok, többnyire vegyes lakosságú falvakban, nekik tehát az államszervező nemzet nyelvének elsajátítása természetes élmény. Ezért egészen más a helyzetük, e tekintetben könnyebb, mint a szomszédos országokbeli magyaroké. Deme László Alapítvány a magyar nyelvért Ez a felhívásunk a világ magyarjaihoz szól. Mindazokhoz, akik - bárhol laknak, bárhol élnek is - szívükön viselik a magyar nyelv sorsát. Mindazokhoz, akik szeretik, féltik ezt a gazdag, gyönyörű nyelvet, s védelméért áldozatra is készek. Napjainkban ugyanis minden korábbinál több veszély fenyegeti ezt a nyelvet. Fenyegeti kívülről, más nyelvek felől is, de belülről is azáltal, hogy különböző okok, hatások következtében felerősödni látszanak benne, illetve használatában, bizonyos olyan változási tünetek (hadarás, éneklő hanglejtés, általános igénytelenség stb.), amelyek csökkentik, veszélyeztetik más nyelveket beszélő népek fiai által is elismert és csodált dallamosságát, tömörségét, kifejező erejét. Persze csak akkor csökkentik, csak akkor veszélyeztetik, ha tétlenül nézzük ezeket a nemkívánatos változásokat. Ám nem nézzük tétlenül. A magyar nyelv kutatói és művelői minden erejükkel és igyekezetükkel azon fáradoznak, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben se sorvadjon el, sőt a szükséghez mérten erősödjön a magyar nyelv védelmére, csiszolására, minél alaposabb megismertetésére irányuló nyelvápoló, nyelvművelő tevékenység. Mindent elkövetnek, hogy életben tarthassák folyóirataikat (az Édes Anyanyelvünket, a Magyar Nyelvet és a Magyar Nyelvőrt), hogy továbbra is támogathassák a határainkon belüli és kívüli különféle anyanyelvi mozgalmakat, versenyeket, s hogy ösztöndíjakkal, anyanyelvi táborokkal, az anyanyelvi képzés és továbbképzés megerősítésével eredményesen szegülhessenek szembe az említett hátrányos változási irányokkal, ugyanakkor teret engedve, sőt adva mindannak, ami előnyös, kedvező a nyelv és használói számára. Mindehhez pénz kell. A magyar nyelv művelői és kutatói magánszemélyekkel s a legfőképp érintett testületekkel együtt ezért hozták létre 600 000 forintos alaptőkével „A Szép Magyar Nyelvért" Alapítványt, s ezért buzdítanak arra mindenkit, akinek nem közömbös e nyelv sorsa, hogy csatlakozzon az alapítókhoz, adományával járuljon hozzá a magyar nyelv ápolására irányuló tevékenység megerősödéséhez, kiteljesedéséhez. Az alapítvány nyílt, ahhoz bármely bel- vagy külföldi természetes vagy jogi személy csatlakozhat. Számlaszámúnk: MHB 314-12201 Az alapítványt támogató testületek, intézmények: a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága, az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Sajtóalapítvány. A Szép Magyar Nyelvért Alapítvány pénzügyeinek intézését az MHB Kurátor Kft. vállalta magára. 1056 Budapest, Belgrád rakpart 24. Ill. em. (Telefon: 118-1686) ★ „Ki magyar nyelvünk kifejtését hátráltatni akarja, egyenesen a hon legbecsebb javát gátolja.” (Gr. Széchenyi István) Budapest, 1991. szeptember A Szép Magyar Nyelvért Alapítvány Kuratóriuma * Mire ez a számunk az olvasók kezébe kerül, az alapítvány életre hívásának időpontjától már vagy fél év választ el bennünket. Mégis közreadjuk a felhívást, már csak a történelmi hűség kedvéért is, noha ugyanebben a számunkban már az azóta eltelt idő alapítványi híreiről is beszámolunk. A Szép Magyar Nyelvért Alapítvány sorsát a jövőben is igyekszünk figyelemmel kísérni. (A szerk.) ÉDES ANYANYELVÜNK 3