Eger, 1878 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-12 / 37. szám
— 290 és támogatást hazulról, nélkülözniök kellenet. Gondoskodjunk tehát rótok és övéikről! Ha az a tudat fogja őket lelkesíteni, hogy mi el nem hagyjuk, reményünk lehet, hogy beteljesedik, mit mindnyájunknak óhajtani kell, hogy Bosznia megszállása mielőbb, és dicsőségesen véget ér. Miskolcz város Dr. Samassa József egri Érsek úr ő nagyméltóságához intézett hálalevele. Nagyméltóságú Érsek, Kegyelmes Urunk! Ha van valami, ami bennünket a városunkra nehezedett rendkívüli csapás súlya alatt emel és vigasztal, az, az isteni Gondviselésbe vetett hitünkön fölül, embertársaink folyvást nyilatkozó nemes részvéte. E nagylelkű részvét legelső hirdetője nekünk épen Exczellencziád volt, midőn alig tekintettünk még szét a romok között s alig ismerhethettük fel veszteségünk roppant mérveit: Exczellencziád ötezer forintnyi segélyadományával mindjárt mentő angyalként jelent meg ínségben szenvedő társaink enyhítésére s ezáltal magas hivatásához képest, Isten szolgája lévén, valóban isteni dolgot mívelt. Méltóztassék e nagylelkű segélyezésért kegyesen fogadni Miskolcz város legbensőbb háláját és köszönetét, melynek értékét égig emelik a szenvedők áldása és letörlött könyvei. Hazafiai mély tisztelettel lévén Miskolczon, 1878 September 5-én tartott képviselői közgyűlésünkben Nagyméltóságu Érsek Kegyelmes Urunk alázatos szolgái. Miskolcz város közönsége nevében Soltész Nagy Kálmán s. k. polgármester, Diószeghy György s. k. főjegyző. — Valami a „Posuerunt“-ról. A múlt napok rombolásait szemlélve önkénytelenül kutatni kezdjük az okokat, melyek százak jólétét, vagyonát, egy hossszú élet fáradalmainak gyümölcsét rövidke néhány óra alatt tönkre tették. Az Eger folyó vízfogó területének nagysága mindenkit meggyőzhet arról, hogy nem ok nélkül építtette, illetőleg 1813-ban javíttatta ki Fischer érsek a gátat, köznéven a „Posuerunt“ hídját. A hatalmas méretekben épült fal romjain állva, keresi az ember a hiányokat, melyek közreműködtek, hogy városunk ma a pusztulás szomorú nyomait mutatja s melyek következtében az erős nyomás áttörni illetőleg alapjából kifordítani képes volt az óriási falat. Minden gátnak alapfeltétele az állékonyság, azaz, egyik oldalról igénybevéve, sem áttörhetőnek, sem felfordíthatónak nem szabad lennie; számításánál a legkedvezőtlenebb eset vétetik alapul, s az így nyert méretekkel kivitt fal biztosít arról, hogy megfelel czéljának, s megvéd minden catastrophától. Megfelelt-e a gát e követelményeknek? Tudva van, hogy a víz nyomása valamely edény falára elosztottan vagyis az egész falfelületen működik, ezen nyomások eredője pedig, ahol legjobban feszítve van, a magasság alsó harmadának határvonalán működik. Ha tehát mi is felvesszük a legrosszabb esetet, s a 4 méter magas falat párkányzatáig vízben állónak gondoljuk, akkor az imént említett helyen a fal egy méternyi hosszán 8000 kilogrammnyi nyomás lép föl, mely a falat elcsúsztatni törekszik; ezen nyomás ellen működik a fal önsúlya, mely, ha a terméskő köbméterének súlyát 2200 kilogrammra vesszük, az, 3 méter vastagság és 2,67 méter magasság mellett, 17622 kilogrammot tesz, láthatjuk tehát, hogy a viz nyomása a fal eltolására illetve átszakitására elégtelen volt. A gát azonban feldőlt, alapjából lett kiforgatva. A viz nyomás s a fal önsúlya t. i. mint két ellenkező irányban működő erő, egy közös irányban fejti ki hatásképességét, a 8000 kilogrammnyi nyomás s a 4 méter magas fal 26400 kil. súlya egy új erőt képvisel, mely közel 28000 kik erővel igyekezett a falat felforditani, s miután ezen erő iránya az alap felületéből kiesett, a felbukásnak, fájdalom, okvetetlen be kellett következnie. Nem képzelhető, hogy a fal kiszáradásánál ily óriási hiba követtetett volna el, figyelmes körültekintés meggyőz arról, hogy a hiba nem a constructióban hanem máshol fészkelt; az eddigi adatok oly falra vonatkoznak, melynek mindkét oldala védtöltés nélkül áll, azonban a „Posuerunt“ oldalait erős földgát támasztotta, e gát a javítás idején megvolt, hisz romjai még a közelmúltban is láthatók valának. Nem akarjuk kutatni a dolgot, nem keresni az okokat, melyek lehetségessé tették, hogy a védő földtömeg lassan lassan fogyott, mire használhatták fel, mi vagy ki hordta el, ki tudná megmondani! — így történt azután, hogy a fal elvesztvén a gyámolító tömeget, mely szilárdságának számításánál szerepelt, önmagában elégtelennek bizonyult a vész visszatartására, ha újból épitjük a falat, s talán védgáttal is ellátjuk, ne engedjük a fáradsággal, és költséggel oda hordott földet, sárkátyúk betömésére felhasználni. Még a hid nyílásáról akarunk néhány szóval megemlékezni. A kis méretekkel bíró áteresz okozta, hogy a gáton kivül a top -4 TÁRCZA. §* Külföldi úti jegyzetek. I. T. Szerkesztő Uram! Szívesen engedek azon felszólításának; írnék nehány tárczaczikket becses lapja számára; bárha kijelentem mindjárt elöljáróban, hogy tőlem valami nagyon okos dolgokat ne várjon, — mert ami tudós szagú, azzal hadd bíbelődjenek a szaklapok. S különben is, tessék elhinni, a városlakosok számát, a vidékek és városok szépségét, a múzeumokat, képtárakat meg a templomokat a legkisebb részletig úgy leírták Baedekers útikönyvtársai, hogy bizony nem szeretnék belőlök sokat kiirva mások tollaival ékeskedni. Ami engem érdekelt, s hiszem, tán olvasó közönségünk figyelmét is jobban fogja leköthetni, inkább az apróságokról akarnék egyet mást említeni. De legalább csak átalán megjegyzem, hogy utam e városokon ment keresztül: Bécs — Salzburg — München — Strassburg — Paris — Brüssel — Löwen — Aachen — Köln — Bonn — Mainz — Würzburg — Nürnberg — Regensburg — Passau — Linz — Bécs. Már most tessék — a kinek kedve van utánnézni a mappán uram irányát. Aki Bécstől — melyről egyet mást majd jegyzeteim végén — Salzburg felé utazott vasúton, lehetetlen, hogy meg ne lepje a vidék sajátszerű regényessége. Az új hegyek mellett, alagutakon keresztül a legszebb panorámaképet nyújtja. Épen aratási készületek voltak a legtöbb helyen, egyeseken meg már learattak, kévébe rakták a termést. A kéverakás eltérő a mienktől, a kévefejeket összedugva, 6—7-et felállítanak s csinálnak gúlát belölök. Utunk a szép, de kiválóan a Duna felöl nagyszerű fekvésű mölki benczezárda mellett vezetett, melyben az 50-es években Lonovics érsek volt fellebbezve. Fenyveserdők, kert benyomását éreztető vidék közt vitt a görkocsi Salzburgig. S már most megállapodhatom Salzburgnál. A város a Salza folyó két oldalán, két szép hegy, a Mönchsberg és Kapuzinerberg tövében fekszik, közvetlen lábaknál, melyekhez a salzburgi vár hegye sorakozik harmadiknak. Itt már alpesies vidéken vagyunk, lépten-nyomon árulnak alpesi virágokat. A nem messze látszó hegyek magasait hó fedi. Július elején voltam ott, s az eltöltött éj idején havazott a tetőkön, reggel hűsös alant a jég, és csakhamar napos, izzasztó. Szállva voltam a Hotel Nelböck-ben, szép kilátással a hegyekre, különösen a várostól alig egy órányira fekvő Maria-Plain benczezárdára, ahová reggel kirándulván, a vidék leggyönyörűbb kilátását élvezhettem. Hegyvidéki születésű vagyok, magaslatok alján ringott bölcsem, de alpesi vidékről csak itt lett azután megközelítő fogalmam. A hófedte hegytetők oly közelben látszók, melyek a mint a nap feljebb-fejebb száll, a mint azokat egy felhödarabb beárnyékolta, a mint csak egy pár lépésre is messzebb néztem, mindig más és más alakot öltöttek, más szinvegyületben úsztak, s az e látványban először gyönyörködönek folyton uj meg uj képeket nyújtottak — elragadóan hatottak reám. S ezenfelül az u. n. salzburgi zöld szin, mely unicum a maga nemében, a maga sötétségével, mely a mező füvén is a fenyvesek szinváltozatosságát érezteté, szintén beleolvadt a táj harmóniájába. De azért — s itt kibújik a prózai ember — mindezeket egy pillanatra elfeledtem a pompás tej mellett, mely itt kapható. A jó