Eger, 1878 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-12 / 37. szám

— 290 és támogatást hazulról, nélkülözniök kellenet. Gondoskod­junk tehát rótok és övéikről! Ha az a tudat fogja őket lelkesíteni, hogy mi el nem hagyjuk, reményünk lehet, hogy beteljesedik, mit mindnyájunknak óhajtani kell, hogy Bosznia megszállása mielőbb, és dicsőségesen véget ér.­ ­ Miskolcz város Dr. Samassa József egri Érsek úr ő nagyméltóságához intézett hálalevele. Nagyméltóságú Érsek, Kegyelmes Urunk! Ha van valami, ami bennünket a városunkra nehezedett rend­kívüli csapás súlya alatt emel és vigasztal, az, az isteni Gondvi­selésbe vetett hitünkön fölül, embertársaink folyvást nyilatkozó ne­mes részvéte. E nagylelkű részvét legelső hirdetője nekünk épen Exczellencziád volt, midőn alig tekintettünk még szét a romok kö­zött s alig ismerhethettük fel veszteségünk roppant mérveit: Ex­czellencziád öt­ezer forintnyi segélyadományával mindjárt mentő angyalként jelent meg ínségben szenvedő társaink enyhítésére s ezáltal magas hivatásához képest, Isten szolgája lévén, valóban is­teni dolgot mívelt. Méltóztassék e nagylelkű segélyezésért kegye­sen fogadni Miskolcz város legbensőbb háláját és köszönetét, mely­nek értékét égig emelik a szenvedők áldása és letörlött könyvei. Hazafiai mély tisztelettel lévén Miskolczon, 1878 September 5-én tartott képviselői közgyűlésünkben Nagyméltóságu Érsek Kegyel­mes Urunk alázatos­ szolgái. Miskolcz város közönsége nevében Soltész Nagy Kálmán s. k. polgármester, Diószeghy György s. k. főjegyző. —­­ Valami a „Posuerunt“-ról. A múlt napok rombolásait szemlélve önkénytelenül kutatni kezdjük az okokat, melyek százak jólétét, vagyonát, egy hossszú élet fáradalmainak gyümölcsét rövidke néhány óra alatt tönk­re tették. Az Eger folyó vízfogó területének nagysága mindenkit meg­győzhet arról, hogy nem ok nélkül építtette, illetőleg 1813-ban ja­víttatta ki Fischer érsek a gátat, köznéven a „Posuerunt“ hídját. A hatalmas méretekben épült fal romjain állva, keresi az ember a hiányokat, melyek közreműködtek, hogy városunk ma a pusztulás szomorú nyomait mutatja s melyek következtében az erős nyomás áttörni illetőleg alapjából kifordítani képes volt az óriási falat. Minden gátnak alapfeltétele az állékonyság, azaz, egyik ol­dalról igénybevéve, sem áttörhetőnek, sem felfordíthatónak nem szabad lennie; számításánál a legkedvezőtlenebb eset vétetik ala­pul, s az így nyert méretekkel kivitt fal biztosít arról, hogy meg­felel czéljának, s megvéd minden catastrophától. Megfelelt-e a gát e követelményeknek? Tudva van, hogy a víz nyomása valamely edény falára el­­osztottan vagyis az egész falfelületen működik, ezen nyomások eredője pedig, a­hol legjobban feszítve van, a magasság alsó harmadának határvonalán működik. Ha tehát mi is felvesszük a legrosszabb esetet, s a 4 méter magas falat párkányzatáig vízben állónak gondoljuk, akkor az imént említett helyen a fal egy mé­ternyi hosszán 8000 kilogrammnyi nyomás lép föl, mely a falat el­csúsztatni törekszik; ezen nyomás ellen működik a fal önsúlya, mely, ha a terméskő köbméterének súlyát 2200 kilogrammra ves­­­szük, az, 3 méter vastagság és 2,67 méter magasság mellett, 17622 kilogrammot tesz, láthatjuk tehát, hogy a viz nyomása a fal eltolására illetve átszakitására elégtelen volt. A gát azonban feldőlt, alapjából lett kiforgatva. A viz n­yomás s a fal önsúlya t. i. mint két ellenkező irányban működő erő, egy közös irányban fejti ki hatás­képességét, a 8000 kilogrammnyi nyomás s a 4 méter magas fal 26400 kil. súlya egy új erőt képvisel, mely közel 28000 kik erővel igyekezett a falat felforditani, s miután ezen erő iránya az alap felületéből kiesett, a felbukásnak, fájdalom, okvetetlen be kellett következnie.­­ Nem képzelhető, hogy a fal kiszáradásánál ily óriási hiba kö­­vettetett volna el, figyelmes körültekintés meggyőz arról, hogy a hiba nem a constructióban hanem máshol fészkelt; az eddigi adatok oly falra vonatkoznak, melynek mindkét oldala védtöltés nélkül áll, azonban a „Posuerunt“ oldalait erős földgát támasztotta, e gát a javítás idején megvolt, hisz romjai még a közelmúltban is láthatók valának. Nem akarjuk kutatni a dolgot, nem keresni az okokat, melyek lehetségessé tették, hogy a védő földtömeg lassan lassan fogyott, mire használhatták fel, mi vagy ki hordta el, ki tudná megmondani! — így történt azután, hogy a fal elvesztvén a gyámolító tömeget, mely szilárdságának számításánál szerepelt, ön­magában elégtelennek bizonyult a vész visszatartására,­­ ha újból épitjük a falat, s talán védgáttal is ellátjuk, ne engedjük a fá­radsággal, és költséggel oda hordott földet, sárkátyúk betömésére felhasználni. Még a hid nyílásáról akarunk néhány szóval megemlékezni. A kis méretekkel bíró áteresz okozta, hogy a gáton kivül a top­ -4 T­Á­R­C­Z­A. §*­ Külföldi úti jegyzetek. I. T. Szerkesztő Uram! Szívesen engedek azon felszólításának; írnék nehány tárczaczikket becses lapja számára; bárha kijelentem mindjárt elöljáróban, hogy tőlem valami nagyon okos dolgokat ne várjon, — mert a­mi tudós szagú, azzal hadd bíbelődjenek a szak­lapok. S különben is, tessék elhinni, a város­lakosok számát, a vidékek és városok szépségét, a múzeumokat, képtárakat meg a templomokat a legkisebb részletig úgy leírták Baedeker­s útikönyv­társai, hogy bizony nem szeretnék belőlök sokat kiirva mások tol­laival ékeskedni. A­mi engem érdekelt, s hiszem, tán olvasó kö­zönségünk figyelmét is jobban fogja leköthetni, inkább az aprósá­gokról akarnék egyet mást említeni. De legalább csak átalán megjegyzem, hogy utam e városo­kon ment keresztül: Bécs — Salzburg — München — Strassburg — Paris — Brüssel — Löwen — Aachen — Köln — Bonn — Mainz — Würzburg — Nürnberg — Regensburg —­ Passau — Linz — Bécs. Már most tessék — a kinek kedve van utánnézni a mappán uram irányát. Aki Bécstől — melyről egyet mást majd jegyzeteim végén — Salzburg felé utazott vasúton, lehetetlen, hogy meg ne lepje a vidék sajátszerű regényessége. Az új hegyek mellett, alagutakon keresz­tül a legszebb panorámaképet nyújtja. Épen aratási készületek voltak a legtöbb helyen, egyeseken meg már learattak, kévébe rakták a termést. A kéverakás eltérő a mienktől, a kévefejeket összedugva, 6—7-et felállítanak s csinálnak gúlát belölök. Utunk a szép, de kiválóan a Duna felöl nagyszerű fekvésű mölki bencze­­zárda mellett vezetett, melyben az 50-es években Lonovics érsek volt fellebbezve. Fenyveserdők, kert benyomását éreztető vidék közt vitt a görkocsi Salzburgig. S már most megállapodhatom Salzburgnál. A város a Salza folyó két oldalán, két szép hegy, a Mönchsberg és Kapuzinerberg tövében fekszik, közvetlen lábaknál, melyekhez­­ a salzburgi vár hegye sorakozik harmadiknak. Itt már alpesies vidéken vagyunk, lépten-nyomon árulnak alpesi virágokat. A nem messze látszó he­gyek magasait hó fedi. Július elején voltam ott, s az eltöltött éj idején havazott a tetőkön, reggel hű­sös alant a jég, és csakhamar napos, izzasztó. Szállva voltam a Hotel Nelböck-ben, szép kilátással a he­gyekre, különösen a várostól alig egy órányira fekvő Maria-Plain benczezárdára, a­hová reggel kirándulván, a vidék leggyönyörűbb kilátását élvezhettem. Hegyvidéki születésű vagyok, magaslatok alján ringott bölcsem, de alpesi vidékről csak itt lett azután meg­közelítő fogalmam. A hófedte hegytetők oly közelben látszók, melyek a mint a nap feljebb-fejebb száll, a mint azokat egy felhö­­darabb beárnyékolta, a mint csak egy pár lépésre is messzebb néztem, mindig más és más alakot öltöttek, más szinvegyületben úsztak, s az e látványban először gyönyörködönek folyton uj meg uj képeket nyújtottak — elragadóan hatottak reám. S ezenfelül az u. n. salzburgi zöld szin, mely unicum a maga nemében, a maga sötétségével, mely a mező füvén is a fenyvesek szinváltoza­­tosságát érezteté, szintén beleolvadt a táj harmóniájába. De azért — s itt kibújik a prózai ember — mindezeket egy pil­lanatra elfeledtem a pompás tej mellett, mely itt kapható. A jó

Next