Egészségügyi Dolgozó, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

1960. JANUÁR 1. SZABÓ ERNŐ: A mezőkövesdi járásban A KÖRZETI ORVOSI TO­VÁBBKÉPZÉS közepébe csöp­pentem be Mezőkövesden. Előadó — vagyis inkább vita­indító és beszélgetőtárs­ — a megyei kórház sebészfőorvosa; elnököl a járási rendelőintézet sebészfőorvosa, de nem hiány­zik mellőlük a járási főorvos sem. A hallgatóság: a járás 21 falujának 19 körzeti orvosa. Az eszmecsere a sebészeti be­avatkozást igénylő betegségek diagnosztizálása körül forgott. Komolyan, töprengve, olykor fellángoló vitával, csipetnyi szakmai öniróniával fűszerez­ve. Hallgatom a vitát, félre­érthetetlenül kihallom a tiszte­letet és a kölcsönös szerénység hangját. A megyei kórház se­bészfőorvosa nem „kiszállt”, nem „lejött”, nem feltelepedett a magas emelvényre (nincs is emelvény). Minden szava és gesztusa azt mutatta: neki is fontos, hasznos, hogy itt lehet a körzeti kollégák közt, akik­re egyenként két és fél—há­romezer ember egészsége bí­zatott, akiknek gyorsaságán, lelkiismeretességén, helyzetfel­ismerésén — akármilyen fej­lett az egészségügyi ellátás — múlik a legtöbb. Szerénység, mert bár sokat tudunk — még többet nem tudunk. Azt mond­ta a megyei sebészfőorvos: „Én huszonhat esztendeje kacérko­dom a sebészettel”, más valaki pedig hajdani professzora megállapítását idézte: az ap­­pendicitisz nagyon nehezen diagnosztizálható, szeszélyes és rendkívül veszedelmes hasűri betegség. És azt is mondták, hogy a körzeti orvos legfonto­sabb műszere a saját agya, a keze és a sztetoszkópja. Mind­ezeket tudva tárgyalták ők, barátian a közismert eseteket, melléfogásokat és bizony szak­mai mulasztásokat is. Hasz­nos, gondolatébresztő eszme­csere volt. EGY SZABAD NEGYED­ÓRÁJÁBAN dr. Szűcs Géza járási főorvos —címszavak­ban — területe egészségügyi helyzetéről beszélt nekem: — Körzetiorvos-hiányunk nincs. Hogy miért? Az az el­vünk, oda adunk orvost, ahol jó lakás, elfogadható rendelő és gondozó van. A nagy, nehéz körzeteket fokozatosan meg­osztjuk. Legközelebb Vata— Borsodgeszt (a két község Csincsetanyával együtt 2200 ember) kap körzeti orvost; kész is már a rendelő, tanács­adó, váró. Szeptemberre meg­épül a háromszobás lakás is. — Mindenütt orvosírnok, va­lamennyi asszisztensi képesí­téssel! — A háború előtt dúlt itt a gümőkór, a tracoma, a tífusz, a diftéria, a vérhas, sok csecsemő halt meg. Azokban az időkben csak Mezőköves­den ezer gümőkóros beteg volt — most az egész járásban van ezer, persze, ezt is sokalljuk. A csecsemőhalálozás tíz év óta a harminc ezrelék alatt van járásunkban.­­ A faluk sokat áldoznak az egészségügyre. Ha épül valami, a téeszek fuvart és építőbrigádot adnak, a falu­ban lakó munkások szombat­vasárnap ingyen dolgoznak az épületen. Mezőnyárád és Bo­gács például valóságos kis egészségügyi kombinátot épí­tett: orvos- és fogorvoslakást, rendelőt, várót. Mindegyik ke­rült körülbelül egymillió—két­százezerbe, legalább a fele ér­ték társadalmi munka! Elég nehezen vagyunk itt, a járási székhelyen. Szűk ez a rendelőintézet. Valamikor ma­gánkórház volt, annak jó, de a mai tizenötszörös forgalom majdnem szétfeszíti. Nézze, itt a nőgyógyászat, e mögött a spanyolfal mögött pedig a fizi­koterápia. Akit ott rövidhul­lámmal kezelnek — hallja, miről panaszkodik itt a szom­szédasszony ... A harmadik ötéves tervben épült volna in­tézet, de a kazincbarcikai kór­házépítkezés elvitte a mi fo­rintunkat is. Most erős ígéret van a megyei tanácstól: jövő­re kezdődik, 1971-re elkészül a 13 milliós, 19 munkahelyes rendelőintézet és tüdőgondozó. Nagyon sokat jelent ez: a fel­szabaduló épületek segítenek megoldani a szülőotthon, a bölcsőde és az óvoda problé­máját. A LEGNEHEZEBB KÖR­ZET: Egerlövő—Borsodi­vánka —Négyes—Tiszavalk. Központ­ja Borsodivánka. Az összla­kosság 3600 ember, a terület hossza 16 kilométer. Három­szobás, garázsos, egyéni ízlésű lakásban él dr. Zaletnik Pál és felesége, egyben munkatársa, a körzeti ápolósnő. Két éve dol­goznak itt. — Milyenek a községei? — Mind más. Ivánkára ré­gen az egyke, az unokatestvéri házasság és bizonyos rátartiság volt jellemző. Mindez nyomok­ban ma is megvan — de jó­indulatú nép. Lövő, Valk, gyenge téeszek, elmaradottabb életforma — ugyanakkor a jó szóért hálásak, a tanácsot meg­fogadják, tisztelettudóak. Né­gyes? Hogy mondjam? Na­gyon elüt a többitől. Indolens, akaratos emberek, veszekedé­sek a szövetkezetben is, egy­más közt is. De azért megért­jük egymást. Itt határozottan, katonásan kell fellépni, csak arra hallgatnak. • Van kocsim, 530 forint az útiátalány — ezer a havi fenn­tartása ... Iszonyú rosszak az utak, tapasztalta, ugye? Kímé­lem, busszal is járok. Ha leké­sem az utolsót, az Eger patak töltésén jövök haza. — Tárgyi feltételek? — Megfelelő rendelők, itt Ivánkán külön tanácsadó is van. Hetenként háromszor itt, egy-egy nap a másik három faluban. — Sok a munka? — Nincs munkaidő, napi 80 beteg. Legalább. Télen 180— 200 is. Napi 12—14 óra. Ami­kor amonnan megjövök, itthon várnak. Éjjeli hívás? ... Be­csületükre legyen mondva: mindig csak komoly beteghez várnak. Jól megvagyok az it­teniekkel. Elsöprik a havat a járdámról, kertásásra sincs gondom. „Utólagos hála”?... Lehet, hogy öndicséretnek hangzik, de megteszek értük mindent, ami emberileg lehet­séges. Kapok ezt-azt. Tojást, zöldséget, kóstolót. Bevallom, jól jön a konyhára. — Jövedelme? — A fizetésem, mindenféle pótlékkal és szociális otthoni mellékállással, a feleségem ápolónői fizetésével együtt: 5350 forint — Elégedett? — Anyagilag kijövök. Nem fényes, de jobb, mint a Dunán­túlon, ahonnan jöttem. A ta­náccsal szót értek, épülget ez a körzeti székhely. Most próbá­lunk összehozni valami értel­miségi klubfélét, eddig semmi­lyen társadalmi élet nem volt. A munka? Jó érzés, hogy csi­nálok itt valamit. De ettől füg­getlenül az a véleményem, harminc-negyven évig ezt a nyomást nem lehet kibírni egy körzeti orvosnak. — Látták Szakonyi tévédrá­máját? — Igen. Nagyon igaz mind­két fele. Csak nem külön-kü­­lön jelentkezik, hanem egy emberben ez is, az is. Én is, feleségem is, érezzük a hivatás szépségét — és sokszor nehe­zen bírjuk a zárt, kisfalusi életformát, a sarat, azt, hogy csak Mezőkövesden és Miskol­con lehet venni valamit, azt, hogy két év alatt egyszer vol­tam színházban, hogy szinte lehetetlen itt taníttatnom a gyerekeket, hogy néha a für­dőkádból kell kiugranom, hogy nem tudom kivenni a szabad­ságomat ... Elbúcsúzunk. A sötét tájban fel-felcsillan Zaletnik doktor szemüveges, ízig-vérig értelmiségi arca. Meg egy nagy-nagy, fülig sá­ros gumicsizma, ami ősztől tavaszig le nem kerül a lábá­­ról ★ Jakuba János: Február Lapokban olvastuk A szakszervezet közbelépésére A NÉPSZAVA „Két és fél millió forint bérmegtakarítást fizetnek ki a szakszervezet közbelépésére” címmel beszá­mol arról, hogy Csongrád me­gye harminc egészségügyi in­tézményében rosszul értelme­zett takarékossági szempontok miatt felhasználatlan maradt a bérfejlesztési alap egy része. Nem vették igénybe sem a so­ros, sem a soron kívüli előlép­tetések esetére rendelkezésre álló összegeket, sőt — az ér­vényben lévő rendeletekkel e­llentétben — sok helyen nem fizették ki a helyettesítési dí­jakat sem. Az ésszerűnek te­kinthető előürvezett megta­karításokon felül mintegy két és fél millió forintot „takarí­tottak” meg ilyen módon a fel­használható bérkeretből a me­gyében. A szakszervezet Csongrád megyei bizottsága közbelépett illetékes főhatósá­­goknál Ennek eredményekép­pen intézkedtek, hogy kinek­­kinek végzett munkája szerint utólag is ki kell fizetni az év­közben visszatartott összege­ket Tiszakécskei kezdeményezés A „PETŐFI NÉPE” az ösz­­szefogás nagyszerű példájáról ír. Tiszakécskén új orvosi ren­delőt avattak. Megvalósítása érdekében összefogott az egész lakosság. Az előkészítő és ala­pozó földmunkát a pártbizott­ság tagjai végezték. Az épület alapjait a földművesszövetke­zet dolgozói rakták le. A falak jelentős részét a termelőszö­vetkezet és az építőipari ktsz munkásai húzták fel társadal­mi munkában. A szövetkezetek ezenkívül jelentős összeget ad­tak a rendelőhöz. A beruhá­zás együttes értéke közel egy millió forint. Tervezik, hogy két mikrobusz típusú jármű­vet vásárolnak, melyek rend­szeres járatok során szállítják majd a rendelőbe a vizsgálat­ra, illetve kezelésre szoruló betegeket. Ehhez a községi ta­nács 100 000 forintot ad a fej­lesztési alapból, a kereső la­kosság pedig havonta 4,50-el járul hozzá működtetéséhez. A kórház kapuja előtt AZ ÉSZAK-MAGYAROR­SZÁG „Töprengés a kórház kapujában” címmel elmondja, hogy a miskolci Szentpéterka­­pui-kórház előtt négy — en­gedéllyel aligha rendelkező — napraforgómag-árus kínálja a földről áruját. Mindegyik rágja és köpködi a magot, és a már üres maghéjak egy ré­sze visszakerül az eladásra várók közé. A kapun belül táblák intenek a tisztaság megőrzésére. De szemközt az egyik táblával, hulladékgyűj­tőre helyezte „árudáját” egy fiatal leány. Kínálja és köp­ködi a napraforgómagot. Ku­kák sorakoznak szerte az ud­varban. Ezerféle hulladék van körülöttük a földön, csaknem mindnek nyitva a fedele. A Kuka-edényeken felirat: KÖ­JÁL. A cikkíró arra a követ­keztetésre jut, hogy a KÖJÁL- nak a kórházkapu környékét is — különösen látogatási na­pokon —, ellenőriznie kellene. ★ A NŐK LAPJA szemléltető képekkel illusztrált cikket kö­zöl a felelőtlen beteglátoga­tókról. Az egyik legsűrűbben lakott kerületben, a Vas utcai Balassa János kórházban néz­tek meg egy látogatási dél­utánt. EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ !? (Folytatás az 1. oldalról) Kérdés: A gazdasági irá­nyítás új rendszerében megnövekedett jog, fele­lősség és hatáskör hárul a tanácsokra. Hogyan ítéli meg, miniszter elvtárs, gyümölcsöző volt-e ez az egészségügy számára? Válasz: Tapasztalataink sze­rint a tanácsok többsége a harmadik ötéves tervben és a központi éves tervekben számításba vett feltételek sze­rint fejlesztette az egészség­­ügyi intézményeket, biztosí­totta működési feltételeiket. Nagyon lényeges ez, hiszen az egészségügyi költségvetésnek mintegy 70 százaléka a köz­vetlen tanácsi felügyelet alatt működő intézmények fenntar­tását szolgálja. Ott, ahol év elején bizonyos zavarok vol­tak, ezeket — év közben — a végrehajtó bizottságok kor­rigálták. A legtöbb — megfe­lelő ágyszámú — intézet ön­álló gazdasági egységként mű­ködik. Helyenként azonban bizo­nyos hatásköri visszatartás, bi­zonytalan évközi juttatások, egyebek között, zavarták azonban a felelős, tervszerű, önálló intézeti gazdálkodást. Egyes intézetekben a szakmai és gazdasági vezetés sem élt még kellően önállósága, külö­nösen az önálló béralap­gazdálkodás lehetőségeivel. Az egészségügyi intézmé­nyeknek maguknak kell meg­­oldaniuk a közvetlenül rájuk jutó feladatokat. Az önálló költségvetési gazdálkodás és szakfeladatok és az egészség­­ügyi dolgozók élet- és munka­körülményei javításának je­lentős emelői lehetnek. Fo­kozhatják a rendelkezésre ál­ló anyagi eszközök hatéko­nyabb felhasználását. Ennek érdekében a felesleges vissza­tartásoktól és korlátozásoktól mentesen kell biztosítani az intézményeknek a felelős, ön­álló és tervszerű gazdálkodás feltételeit. Az intézmények ve­zetőinek pedig bátran, a fele­lősséget vállalva kell ezekkel élniük. Kérdés: Az egészségügyi ellátás egyik fontos ténye­zője a létszámellátottság. Hogyan vélekedik erről és milyen teendőket lát ez­zel kapcsolatban? Válasz: Nagyon fontos té­nyezője az intézeti betegel­látásnak az ápolás, a betegágy mellett és egyebütt a nem orvosi képesítéshez kötött, az orvosi munkát kiegészítő fel­adatok ellátása, a szakképzett nővérek és asszisztensnők munkája. A szakképzett egész­ségügyi dolgozók száma a har­madik ötéves terv első három évében mintegy 20 százalék­kal nőtt. Ebből 55 százalék a mennyiségi és 45 százalék a minőségi létszámfejlesztés. Az ápolás technikai feltételei még nem kellően korszerűek. A nő­vérek, asszisztensnők többsége feleség, családanya. Közülük sokan veszik igénybe a gyer­mekgondozási segélyt. Ezek és egyéb okok miatt a kórházak működtetésének egyik legfe­szítőbb problémája a nővér­kérdés. Nagyon jelentős volt a kormánynak az a határoza­ta, amely a harmadik ötéves terv időszakára 10 ezer érett­ségizett lány felvételét biztosí­totta. Az 1969. évi költségvetés ebből 3100 fő felvételét irá­nyozza elő. A fővárosban és egyéb nagy ipari centrumok­ban kétségtelenül nehézségbe ütközik kellő számban érett­ségizett lányok felvétele. A kórházak azonban felkészül­tek, hogy eredményesen élje­nek a betegellátás érdekében ezzel a lehetőséggel Kérdés: Az utóbbi időben igen komoly a nővérván­dorlás. Tudomásunk sze­rint az Egészségügyi Mi­nisztérium illetékes fő­osztálya széles körben vizsgálja a munkahely el­hagyásának okait, és hogy az eltávozók milyen új munkahelyet választanak? Válasz: Az egészségügyi munkaerő-vándorlás sokféle tényezőből adódik. Most csu­pán egy lényeges oldalát eme­lem ki. A tervgazdasági főosz­tály ezelőtt néhány esztendő­vel és ebben az évben is szé­les körben vizsgálta és érté­kelte a nővérvándorlást. A vizsgálat azt mutatja, hogy a munkahelyet elhagyók több­sége nem az egészségügyet hagyja el, hanem ezen belül változtat munkahelyet. Az is kitűnik, hogy bérproblémák miatt csak egy részük cserél munkahelyet. Az sem ritka, hogy még alacsonyabb bérért is elmennek egyik intézetből a másikba, csupán azért, mert rossz a légkör, a kollégiális vi­szony. A munkahelyüket el­hagyók 10—12 százaléka a lég­kör és a bánásmód miatt tá­vozik el intézetéből. Ez a tény nem szabad, hogy elkerülje fi­gyelmünket. Kérdés: Milyen költségve­tési feltételeket kapott az egészségügy az 1969-es esztendőre? Válasz: Szeretném előrebo­csátani, hogy az ellátás fej­lesztésének és működtetésé­nek lehetséges és adott kere­tei, valamint a meglevő és nö­vekvő igények és szükségletek ütközései időről időre kétség­telenül feszültségeket hoznak és hozhatnak létre. Ezek lehe­tő feloldását szolgálták a má­sodik és harmadik ötéves tervidőszakok célkitűzései és az éves fejlesztési, költségve­tési előirányzatok és ezek tel­jesítése. A magyar orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók döntő többsége — nemegyszer nehéz körülmé­nyek között — magas hivatás­­tudattól áthatottan áldozatos, hozzáértő munkával vállalta ezeket a feladatokat, vette és veszi ki részét eredményes megoldásokból. Az országgyű­lés által az 1969. évre elfoga­dott költségvetés egészségügyi, szociális kerete magasabb, mint 1968-ban volt. A költség­­vetés növekedése biztosítja a harmadik ötéves terv 1969. év­re eső részarányos és megva­lósuló mennyiségi fejlesztésé­nek működési fedezetét. Emellett lehetőséget ad idő­szerű és szükséges minőségi fejlesztésre, a minőségi fej­lesztés egyes célkitűzései fo­kozatos megoldására is. Bizto­sítja például, hogy megkezd­hessük — tömeges méretek­ben — a kanyaró elleni védő­oltást. Növekszik a rendsze­res szociális segélykeret. A költségvetés emelkedése hoz­zájárul ahhoz is, hogy meg­felelő szinten tartsuk a fekvő­beteg-gyógyintézetekben a gyógyszeres kezelést, tovább, folytassuk a korszerű ellátási formák fokozatos kialakítását, időszerű tudományos, műsza­ki-technikai eredményeket al­kalmazhassunk a betegellátás és az intézetek hatékonyabb szakmai, technikai tevékeny­sége érdekében. Kérdés: Hogyan ítéli meg szakszervezetünk tevé­kenységét? Válasz: Az Orvos-Egészség­ügyi Dolgozók Szakszerveze­tének központi vezetősége, el­nöksége számottevően segíti munkánkat azzal is, hogy fel­hívja tagságának figyelmét aktuális és fontos feladatok­ra. Világossá teszi az egész­ségpolitika célkitűzéseit, moz­gósít megvalósításukra. A köz­ponti vezetőség üléseinek programja aktuális kérdéseket tűz napirendre, állásfoglalásai hasznosak és felelősségtelje­sek. Gyümölcsöző a tevékeny­sége az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeit érintő rendeletek, utasítások kidolgozásában; igen hasznos jelzőrendszer szerepét tölti be az esetleges zökkenők feltárá­sával. Meggyőződésem, hogy az egészségügy megyei, kórhá­zi, intézményi vezetőinek je­lentős társadalmi bázist nyúj­tanak a megyei, illetve a szak­­szervezeti bizottságok. Tá­maszkodjanak rájuk az új esz­tendő új feladatainak végre­hajtása során is. Egészségügyünk feladatairól Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter nyilatkozata

Next