Egészségügyi Dolgozó, 1977 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-04 / 1. szám
Korszerűbb módszerekkel Interjú Schultheisz Emil egészségügyi miniszterrel (Folytatás az 1. oldalról) előzően lehetőséget adtunk rá és kértük ennek megbeszélését. Eredményként az utasításhoz mellékelt irányelvekbe felvettük azokat a kedvező tapasztalatokat, amelyek irányelvként alkalmazhatók. Az utasításban és mellékletében megadott általános elvek ugyanakkor a helyi sajátosságoknak megfelelően kell hogy tükröződjenek az intézmények működési szabályzatában. A korszerű munkaszervezés — a szakmai tudás mellett — elengedhetetlen a szakmai színvonal további emelkedéséhez. Szükséges a betegellátás feltételeinek javításához, nem lebecsülve természetesen azokat az objektív körülményeket, melyeknek megteremtése semmiféle rendelettel nem biztosíthatók. Remélem, hogy az objektív feltételek további javítása, a munka racionalizálása fokozza a betegek elégedettségét és több lehetőséget biztosít az orvosok képességének és képzettségének megfelelő szakmai tevékenység kifejtéséhez. Tisztázódtak-e a kezdeti félreértések a betegfelvétel rendjével, illetve az intézeti magángyakorlattal kapcsolatban? — A gyógyító-megelőző ellátás intézményeinek működési szabályzatáról szóló 25/1976. (Eü. K. szept. 1k.) Eü. M. sz. utasítás melléklete részletes irányelveket ad a fekvőbetegosztályok ambulanciáinak működési rendjére. Az irányelvek meghatározzák azoknak a betegeknek körét, akiknek járóbetegellátását az ambulancián az osztályvezető főorvos engedélyezheti. Indokolt esetben az ambulancián történhet a betegek utókezelése, szakgondozása, tudományos megfigyelése. Egyben a beteg a személyi kötöttségektől függetlenül — szükség esetén mindenkor ellátásban részesülhet és az egyéb szakvizsgálatok, konzíliumok is megtörténhetnek. A fenti utasítás eredményeként a kezdeti félreértések jórészt megszűntek. Ahhoz azonban, hogy teljesen megszűnjenek az orvosvezetők egyértelmű irányítása és a lakosság e vonatkozású további ugyancsak egyértelmű tájékoztatása szükséges. — A fiatal diplomások elhelyezkedéséről érvénybe lépő kormányrendelet milyen reményekre jogosít fel? Hogyan kívánják erkölcsileg és anyagilag vonzóbbá tenni a vidéki munkát? — A pályakezdők munkába lépésének szabályozását több tényező indokolja. Az egészségügyi ellátás állampolgári jogának biztosítása megköveteli a földrajzi és szakmai területek egyenletes ellátását. Az eddigi elhelyezkedési rendszer spontaneitása nem tudta biztosítani az egyéni, azintézeti és a társadalmi érdekek egyeztetését. Az új szabályozás a pályakezdők egyéni érdeke szempontjából biztosítja az egyetem elvégzése utáni első három évben a szakirányú továbbképzést, és ellene hat az indokolatlan vándorlásnak. Az új szabályzat nem gátolja, sőt elősegíti a szabad pályaválasztást a pályázatok maximális nyíltságával, a társadalmi szükségletek határain belül. Biztosítja a pályázók előzetes,tájékozódását, több fordulóban több állás megpályázását, a munkáltató és munkavállaló szabad választási lehetőségét. A munkáltatók központi kijelölésével azonban a szabályzat fokozatosan csökkenti a diplomások egyenetlen megoszlását, biztosítja a fiatal szakemberek munkafeltételeit, és meggátolja az esetlegesen csak egyéni érdekekből történő állások létesítését. A vidéki munka vonzóbbá tétele az új elhelyezkedési szabályzattól nem várható. Ennek hathatós eszköze a vidéki munka- és szociális körülmények állandó javítása. Ennek a folyamatnak megindulását bizonyítja több egyetemünk vezetőjének „panasza” a vidék elszívó hatása miatt, hogy éppen a legjobban képzett fiatalok választják a ma már vonzó vidéki munkát a felkínált egyetemi állások helyett. — Mi várható az ápolónő" Utánpótlás, megkönnyítésére, mik a tapasztalatok az új képzési rendszerrel kapcsolatban? — A folyamatos utánpótlás érdekében jött létre az egészségügyi szakközépiskolából, az egészségügyi szakiskolából és a munka melletti tanfolyamos képzésből álló egységes rendszer. 1978-tól mindhárom képzési formában a végzők általános ápolói és általános asszisztensi képesítést kapnak. A szakközépiskolákból évente 2700— 2800, az egészségügyi szakiskolákból 1700—1800 szakember kerül ki. Az eddigi tapasztalatok szerint a végzőknek mintegy 80—90 százaléka helyezkedik el a különböző szakterületeken. Mindaddig, amíg a szükségletet nappali tagozatos képzéssel nem tudjuk biztosítani, kétéves munka melletti tanfolyamokon is képezünk általános ápolókat és asszisztenseket. A munkába álló szakdolgozók — a szakterület igényének megfelelően — továbbszakosodnak munka mellett 10 hónap alatt. A szakközépiskolából kikerülők 23 területre — valamennyi szakápolói és asszisztensi szakra — szakosodhatnak; az egészségügyi szakiskolák végzettjei 12 szakterületre — elsősorban szakápolói szakokra —; a munka mellett végzett általános ápolók és asszisztensek 6 területre — szintén szakápolói szakokra — szakosodhatnak. Az új típusú szakiskolai képzés valamennyi megyében, összesen 22 egészségügyi szakiskolában megindult. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, a megyék nagy részében többszörös a túljelentkezés, a lemorzsolódás pedig minimális. A fővárosban, az oktatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításával, kívánatos lenne a szakiskolai és szakközépiskolai osztályokat gyarapítani. A munkaerőhelyzet javítására azt tanácsoljuk, hogy az intézmények a gyermekgondozási szabadságon levők állásaira vegyenek fel szakképzett, vagy szakképzetlen dolgozókat. A szakképzetlen dolgozók bekapcsolódhatnak a munka melletti képzésbe. — Az etikai helyzet megjavításának számos tényezője van. ön szerint ezek közül melyik az, amit ha tisztességgel teljesítenek, a várt siker nem marad el? — A jó szakmai felkészültség, tisztességes ellátás és az emberi kapcsolat. E három momentum mögött, mely a választ kicsit leegyszerűsíti, nagyon sok egyéb tényező van — ezeket minden orvos és egészségügyi dolgozó jól ismeri — további fejtegetésekre úgy hiszem e lap hasábjain nincs szükség. Meggyőződésem és személyes tapasztalatom, hogy orvosaink, egészségügyi dolgozóink zömében ennek megfelelnek és amit negatívumként látunk és hallunk az egy elenyésző töredék helytelen magatartásának visszhangja, ami sajnos az esetek nagy részében erősebb mint maga a hang. Éppen ezért szeretném válaszomat azzal befejezni, hogy az év végén megköszönöm orvosainknak, egészségügyi dolgozóinknak azt a munkát, amelyet valóban áldozatosan, valóban jól végeztek és végeznek, kivíva és megtartva a betegek és hozzátartozóik, tulajdonképpen az egész társadalom elismerését, megbecsülését. Székely Sándorné Is (Folytatás az 1. oldalról) ményezhet a szakszervezeti bizottságnál, ha a m munkahelyi vezető törvénysértő intézkedéseket tesz vagy tervez. Ahhoz azonban, hogy élni tudjanak új jogaikkal, meg kell ismertetni azokat velük és az állami vezetőkkel is. A tájékoztatás a szakszervezeti és az állami felső vezetésre hárul. A központi vezetőség apparátusában is törekedtünk egységes vezetői elvek kidolgozására. Az osztályok munkáját továbbfejlesztettük. A feladatoknak megfelelően átcsoportosítottunk, illetve új osztályt hoztunk létre. Eszerint szervezési, egészségpolitikai, szociálpolitikai, kulturális-nevelési sport osztály, valamint pénzügyi és gazdasági osztály és szerkesztőség működik a jövőben. Reméljük, ezzel megszűnnek a párhuzamosságok és rendszerezettebb lesz a területi munka irányítása, a közép- és az alapszervek tevékenysége. Korszerűsíteni kívánjuk a választott szervek felkészítését, tájékoztatását is. Az egészségügy ötödik ötéves tervének lehetőségei számottevőek ugyan, de nem korlátlanok. Megsokszorozódhatnak, ha a beruházások, a felújítások időben elkészülnek, ha látékonyabban gazdálkodnak a rendelkezésre illő anyagi eszközökkel, a bérrel, a munkaerővel. A gyógyítás jobb feltételeit segíti elő az integráció, amely egységessé és szervezettebbé teszi az intézmények együttműködését, a megelőzést, a gyógyítást, a gondozást és a rehabilitációt. Számos előnyét reméljük, így például, hogy a betegek — a progresszív ellátásnak megfelelően — az állapotuk által megkívánt osztályra, intézetbe kerülnek. Ha a gyógyító-megelőző hálózat egységes egészként fog működni, a beteg a körzeti orvostól a rendelőn át a járási, megyei kórházon keresztül — állapotától függően — eljuthat a klinikára, az országos intézetbe. Talán nincs messze az az idő sem, hogy a progresszív ellátás az integrált egészségügyi intézetekben is érvényesül. Az integráció során elvárható a jól kiépített és az eddiginél jobban működő betegbeutalási rendszer megvalósulása is. Kétségtelen, hogy a betegellátásnak ezen új rendszere, valamint az intézeti magángyakorlattal kapcsolatos minisztériumi állásfoglalás megszünteti egyes orvosok előjogait, s azt a gyakorlatot, hogy magánrendelőjüket „integrálták” az állami intézményekkel. Anyagi előnyökért vagy azok reményében senkinek sem lesz a jövőben módja arra, hogy a többi beteg rovására bárkivel megkülönböztetetten bánjon. Szakszervezetünk azért szorgalmazta az állásfoglalás kiadását és következetesen segít végrehajtásában, mert meggyőződésünk, mind a betegellátás, mind az egészségügyi dolgozók érdeke, hogy a légkör megtisztuljon, s ennek következtében megváltozzék a társadalom értékítélete, ami eddig egyesek miatt marasztalta el a nagy többséget. Szakszervezetünknek továbbra is kiemelt feladata az egészségügyi dolgozók érdekvédelme, élet- és munkakörülményeinek javítása. Amikor elnökségünk legutóbbi ülésén elemezte a munkavédelmi helyzetet, újra és újra megállapította: legtöbb helyen még mindig nem tartják meg a munkavédelmi előírásokat; nem javult a védőruha-ellátottság; szemléletbeli okok és a felelősségérzet hiánya miatt nem használják ki az adott lehetőségeket, a rendelkezésre álló pénzeszközöket. A szakszervezeti szerveknek következetesebben érvényt kell szerezniök a munkavédelmi előírások megtartásának, ellenőrzéssel és ha kell felelősségre vonással. Igen jelentős egészségpolitikai és érdekvédelmi feladatunk továbbra is a helyes munkaerő- és bérgazdálkodás elősegítése. Ismeretesek az e területeken levő súlyos gondok és problémák. Érvényt kell szerezni azoknak a kormány- és egészségügyi minisztériumi rendelkezéseknek, amelyek a helyzeten változtatnak. Így az új diplomások elhelyezkedésében, az egészségügyi szakdolgozók utánpótlása területén. Ki kell emelni az egészségügyben dolgozó fizikai munkások helyzetének megjavítását, talán náluk a legtöbb a tennivaló! Szakszervezetünk vezetése úgy foglalt állást, hogy e három területen már a közeljövőben jelentősebb intézkedéseket kell tenni. Ismeretes, hogy az orvosi ügyeleti díjak nem honorálják a végzett munkát, de a jelenleginél nagyobb anyagi megbecsülésben kell részesíteni a három műszakban dolgozókat és a fizikai munkásokat is. Rövidesen megjelennek az intézményi munkaügyi szabályzat irányelvei. Ennek alapján valamennyi intézményben el kell készíteni az igazgatói utasítás helyetti szabályozást, amelynek kidolgozásában a szakszervezeti szerveknek nagy szerepet kell vállalniuk. Az integrálás és a kórházi működési szabályzat végrehajtásakor körültekintően kell eljárni annak érdekében, hogy a dolgozók az új besoroláskor méltánytalanul hátrányos helyzetbe ne kerüljenek. Sokat szóltam a gondokról, nehézségekről. Meggyőződésem, hogy őszintén kell szólni az egészségügyi dolgozókhoz, hiszen tőlük várjuk a segítséget az új esztendő megnövekedett, de szép feladataihoz. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében köszönöm meg a központi vezetőség nevében a szakszervezeti tisztségviselőknek, az aktíváknak, az egészségügyi dolgozóknak áldozatkész munkáját és kívánok békés, boldog, eredményekben gazdag új esztendőt. ÚJÉVI GONDOLATOK Orvosok Csongrád megyében Hogyhogy? Ott is panaszkodnak, ahol inkább dicsekedni kellene? Hazánk minden tízezer lakosára 22 orvos jut: Csongrád megyeszékhelyén, Szegeden csaknem 50, de a megyei átlag is közel a 30-hoz. Ennek ellenére Csongrádban és Szegeden is orvoshiány van. A magyarázat egyszerű: a klinikákon kívül van itt egy sereg tudományos intézmény és a szervezéstani intézet. A klinikákat kivéve ezek az intézmények nem vesznek részt az aktív gyógyító tevékenységben. Csongrád megye: öt város, 11 nagyközség, 51 község. A megyében 450 ezren élnek, közülük 90 ezren tanyákon. Ez az egészségügyi ellátást megnehezítő egyik tényező. A másik: az elmúlt évtizedeikben 40 százalékkal nőtt a kórházi ágyak száma s ezzel a zsúfoltság. Terjeszkedtek — indokoltan! — a laboratóriumok is. Van olyan épület, amelyikben a korábbi három-négy laboratóriumi helyiség mellett ma húsznál több működik, a kiszolgáló helyiségek és a szociális létesítmények rovására. A megye kórházainak többsége elöregedett: az egyik szegedi kórház 180 éves, a makói kilencven, elavult a vásárhelyi és a szentesi is. A szegedi klinikák „fiatalabbak”, negyven esztendeje épültek. Csongrád orvosképző megye, és mégis: ezen a vidéken éppúgy orvoshiány van, mint más megyékben. A megye északi részén a nyáron 16 betöltetlen körzeti orvosi állás volt, de az őszszel 11 helyre sikerült szakembert találni. Gyermekorvos-utánpótlás ? Szegedem három, Makón két, Mindszenten egy gyermekorvosra volna azonnal szükség. Nem elég csábító a város. Miért? Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Szegeden akkor is marad mindenki, ha nem kap semmit. Az élet rácáfolt a hiedelemre: a városban is lakás kell! Az idén harminc lakásos garzonházat építtetett a városi tanács, öt évig lakhatnak benne a beköltöző orvosok, utána pedig — ígérik az illetékesek — mindenki kap megfelelő lakást. Hódmezővásárhely élen jár az orvosok letelepítésében. Makó kevésbé, Szentes még csak próbálkozik. A községekben általában nincs ok a panaszra: garázzsal épített ház várja az orvosokat. Három éve minisztériumi vizsgálatot tartottak a megyében. Megállapították, hogy — főként vezető posztokon — nagyon sok a hetven éven felüli ember. A vizsgálatot fiatalítás követte s napjainkban nincs már hatvanöt éven felüli osztályvezető főorvos a megyében. Ez a nem lépcsőzetesen végrehajtott nemzedékváltás hatalmas réseket teremtett az orvosellátásban. Dr. Janó János megyei orvos mondja: — Egyetlen évben sem kapjuk meg azt az orvosi keretet, amire szükségünk van. A gondok halmozódnak, összeadódnak. Mit mond dr. Albert Sándor, a szakszervezet megyei titkára? — A szegedi kórháznak hosszabb ideje nincs igazgatója, Makón nincs városijárási főorvos, Szentesen városi főorvos. Általános tapasztalat szerint egyre csökken a vezetői poszt tekintélye. Az az 1974-ben életbe lépett rendelet, amely szerint igazgatók nem vezethetnek osztályt, úgy látjuk, eltereli az arra alkalmasakat a vezetői helyekről: az orvos hivatása szerint gyógyítani akar, nem elégíti ki a különben fontos irányító munka. Milyen perspektívája van egy városi főorvosnak? Kiesik a gyakorlatból, értekezletről értekezletre jár, postáz, levelez, jelentéseket ír, így telik el az élete. Naponta elhangzó érv: munkaerőhiánnyal küszködünk. Nem megfordítva igaz: több a munkahely (a fölösleges), mint az ember? Inkább ez a valószínű. A szegedi kórház elfekvőjének hatvan ágyára három orvos jut ugyancsak hatvan ágyra az egyik klinikán húszegynéhány orvos. És ide kívánkozik, hogy a megye négyezer kórházi ágyának egyharmada a szegedi klinikákon található. Kiáltó aránytalanság. Adatok a KSH összeállításából: 1970. és 1975. között az egyetem klinikáin megforduló betegek öt százaléka volt külföldi, 15 százaléka Békés megyéből, 15 százaléka pedig Bács-Kiskunból jött. Szeged az E 85-ös út déli kapuja Mindkét irányban özönlenek a külföldiek, s ahogy egy maliciózus megjegyzésből kitetszik: olcsóbb a kórház, mint a szálloda. Persze, erről nem a helyiek tehetnek. Amiről viszont igen: jobb káderpolitikára lenne szükség. Most, amikor folyik az integráció, aligha szabadna hagyni, hogy üresen álljanak orvos vezetői állások. Igazolja ezt a Csongrádban hallott vélemény is: „Ennyire szegények azért nem vagyunk”. Dr. Pavlovity Darinka megyei üzemi főorvos a közelmúltban számolt be az SZMT elnökségének az üzemegészségügy fejlesztésére hozott minisztertanácsi rendelet végrehajtásáról és "" további " feladatokról. A beszámolóban találunk örvendetes és kevésbé örvendetes megállapításokat. Nem részletezhetem itt sem az eredményeket, sem a gondokat, csak azokról a javaslatokról szólok, amelyeket megoldandó feladatként fogadott el az SZMT elnöksége. Szorgalmazni akarják az új üzemorvosi működési szabályzat megjelenését, mivel a jelenlegi immár negyedszázados. Szó esett a feladatok közt a lakásról, a letelepedési segélyről, a hatékonyabb képzésről, mezőgazdasági üzem-és körzetorvosi állások megszervezéséről, s arról, hogy helyes volna összevonni a kisebb üzemek részállását főfoglalkozású üzemorvosi státusokká. Csongrád túl van a novelák feltérképezésén, kijelölték a legfontosabb feladatokat is. Reméljük, megbirkóznak velük. Fejér Gyula