Egészségügyi munka, 1980 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

I Egészségügyi ~~^щиика AZ EGÉSZSÉGÜGYI­ SZAKDOLGOZÓK LAPJA XXVII. évfolyam 1. szám, 1980. január Onkológia Az Országos Onkológiai Intézet közleményei A másodlagos rákmegelőzés lehetőségei az epidemiológiai ismeretek és a korai diagnosztikai lehetőségek alapján DR. РЁТЕЕ ZOLTÁN A másodlagos megelőzés alatt a rák­megelőző állapotok és az egészen kez­deti stádiumban levő rákok (még tünetmentes állapotok) szervezett fel­fedezésére irányuló törekvéseket ért­jük. Nemzetközi megállapodás szerint az ilyen célból szervezendő szűrőmoz­galmaknak bizonyos feltételek esetén van helyük, így elsősorban a keresett betegségnek legyen egy olyan ismert korai tünetmentes időszaka, amelynek felismerésére lehetőségünk van és amely kezelhető, a betegség tovább­fejlődése megállítható, így a felis­merés egyben a vizsgált személy gyó­gyításával kell járjon. (Ebből követ­kezik, hogy rendelkezni kell olyan egészségügyi háttérrel is, ahol a kiszűrt betegek kezelése belátható időn belül biztosítható.) Rendelkeznünk kell továbbá olyan vizsgáló eljárással, amely egyrészt igen nagy biztonsággal kiemeli a betegeket az egészségesek közül, másrészt igen kevés egészségeset minősít beteggya­núsnak. Emellett a vizsgáló eljárás­nak tömegesen alkalmazhatónak kell lennie, ugyanakkor a vizsgált személy számára, elfogadhatónak — tehát nem szabad olyan kellemetlenséggel járnia, amely az embereket visszatartaná a vizsgálattól. Figyelemre érdemes szempont az is, hogy a betegség előfordulási gyakorisága olyan legyen, hogy a felismerés érde­kében kifejtett emberi munka és anyagi áldozat, valamint a lakosság mozgósítása legalább egyenlő értékű legyen­ a felismertek várható számá­val, és gyógyulási eredményeivel. Ezen szempontok vezettek a tömeg­szűrések és az epidemiológiai ismere­tek alapján tervezett célzott szűrések szervezéséhez. Tömeg­szűrése­n értjük, amikor a lakosságot különösebb válo­gatás nélkül, lehető legmagasabb szá­zalékban törekszünk szűrővizsgálat­nak alávetni. Célzott szűrés, amikor epidemiológiai ismereteink alapján fo­kozott kockázatnak kitett embereket olyan jellegű szűrővizsgálatnak ve­tünk alá, amely azon szerv vagy szer­vek vizsgálatára irányul, ahol rossz­indulatú daganat fellépte várható. Meg kell itt említeni még a több lépcsős szűrést. Ennek lényege az, 1

Next