Egri Ujság, 1894 (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-01-25 / 2. szám
Eger, 1894. évi január hó 23. I. évfolyam. Szerkesztőség: Eger, Czukor-utcza 2 szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. 2. szám. Kiadóhivatal: Eger, Káptalan-utcza 21. sz. Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. n. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész évre 6 fr , félévr 3 frt, negyedéve 1 frt 50 kr. Egyesszám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, KEDDEN és PÉNTEKEN. Van e szükség ránk ? EGER, január 22. A hatalom túlkapásai sehol az országban oly éles támadásokban nem részesülnek, mint Hevesvármegyében. Ebben a vármegyében, a melyben az alföld rónái kapcsán a felföld hegylánczolata jelentkezik, a hol a mátrai palócz egy kerül a tiszai gazdával, a hol a székházba foglalkozás, az éghajlat a talajviszonyok különbözősége az egyéniségekre az egyes vidékek lakosságára úgyszólván más és más individualitás, más és más jelleget önt: ebben a vármegyében bámulatos összhanggal szokott megnyilatkozni a reakczió, a legerősebb ellentállás a hatalmi túlkapások ellen. A vármegye legszélsőbb sík mezejéről felriadó felháborodásra az ősmátra völgyeiből csakhamar megcsattan a visszhang a valódi vagy vélt sérelmekre a mátra töstében felkerekedő elkeseredés árja rövid idő alatt az alföld rónáit veri fel magas hullámaival. Bámulatos egyöntetűség! Mintha csak a mátrai palócz furfangja a tiszai gazda józanságával avagy emez amazzal kiegészítve adnák meg azt a hatalmas erőt, mely egy-egy időben oly elementárisan szokott kitörni azok ellen a bizonyos „hatalmi túlkapások“ ellen. A szélsőségek persze hamarosan találkoznak. Abban az erős agitáczióban, amelyet a vármegye olyan vehemensen szokott kifejteni egy nagy országos politikai párt ellen, a kíméletlen erős támadásokat azzal az önkénnyel szokta igazolni, amelyet állítólag ezen országos párt gyakorol s ugyanekkor nem veszi észre, hogy ő, a nagy önkény üldöző, maga lett a legabszolutistikusabb önkénykedővé. Röviden: a vármegyénkben uralkodó politikai párt egyik előkelőbb tagja egyizben igy nyilatkozott : — Abból a pártból még vármegyei hajdút sem választunk! Ez a nyilatkozat elég jellemző s bizonnyára nagyon közel áll ahhoz a fogalomhoz, amelyet hatalmi túlkapásoknak szoktunk nevezni. Semmi közünk a pártpolitikához Az olságos dolgokban agitáljanak a vármegye urai, fejtsenek ki olyan erős működést a képviselő választásnál aminőt jónak látnak, vagy aminőt jónak sem látnak, de megfelel czéljaiknak. Csak egyet legyen szabad kérnünk : ne vigyék be a pártpolitikát a megyeházába. Ha ezeket valaki a vármegye székházába találná előadni, olyan zúgás felelne rá, aminő különben elég gyakori volt a múltban székházunkban. Bizonyára akadnánk többen, akik tiltakoznának a feltevés ellen is, de rögtön meglátnák, hogy mily hatalmas falanksszá tömörülnének ott mindjárt a vármegyében uralkodó politikai párt hívei, hogy ezt a vélt támadást agyonrúgják. Csakhogy bármennyire porhorreskáljuk is elvben a vármegye dolgaiba a pártpolitika bevonását, a gyakorlatban mindig szemmel látható lesz az. Abból a nagy zsákból, amelyben az esetleges pártbomlástól való félelem gyűjtötte össze a helyi elveket és ezeknek fegyvertárát, mindenkor kiüti fejét e pártpolitikának gyakran a vármegye speciális érdekeiben már éles sebet ütött szege. A vármegyének ezen markáns jellemvonása átszivárgott lassan-lassan a városi és községi tanácsházak termeibe nemcsak, de sőt a társadalmi élet minden jelenségeibe is. úgy át meg át van hatva a mi társadalmi életünk a pártpolitikai szempontoktól, hogy ma már nincsen olyan, bár jelentéktelen mozgalom, amelyben ezen szempont táplálékot nem nyerne, sőt még a társaságbeli érintkezéseket is ezen szempontok dirigálják. Ez az állapot pedig könnyűvé teheti a pártpolitikusok korteseinek munkáját, de viszont amellett, hogy megölte a mi társadalmi életünket, még egyúttal lehetetleníti is a vármegyei, városi és községi Az Egri Újság tárczája Hogy gyógyítsuk a náthát ? Elmondja: Mark Twain. Nagyon szép dolog lehet, a közönség mulattatására írni, de sokkal magasztosabb és nemesebb dolog az, ha ennek okulására, javára, valódi határozott mivére fogunk tollat. Ez utóbbi egyedüli czélja eme czikknek s ha ez csupán egyetlenegy szenvedő felebarátnak módot nyújt egészségének a helyreállítására, elhomályosult szemében a remény és öröm tüzének újra felszitására, elhamvadt szivének korábbi idők gyors lüktetését ismét előidézve, — akkor én tökéletesen jutalmazva vagyok fáradságomért s lelkem érezni fogja azt a szent elragadtatást, mely egy kereszténynek a lelkén átvonul, mikor valamely jó és önzéstelen munkát végzett. Én mindig tiszta, feddhetetlen életet éltem, s igy szabad hinnem, hogy senki, aki engem ismer, nem fogja rászedéstől való félelem miatt tanácsaimat visszautasítani A közönségnek bizonnyal javara válik, ha az én itt közölt tapasztalataimat, a nátha gyógyítását illetőleg, elolvassa és nyomdokaiba lép. Mikor Virginiában a fehér ház leégett, elvesztettem otthonomat, nyugalmamat, egészségemet, meg a kufferemet. Az első két tárgynak az elvesztése nem volt valami nagy jelentőségű. Mert mi könnyebb, mint oly otthont szerezni, hol nincs anya vagy nővér, avagy fiatal távoli nőrokon, aki levetett fehérneműink eltakarítása, vagy czipőinknek a kandalló párkányáról való eltávolítása által arra emlékeztessen, hogy vannak lények, akik ránk gondolnak s felőlünk gondoskodnak. Nyugalmam elvesztése fölött sem sokat töprengtem, mert hát nem vagyok költő s a húskomolyság nálam nem ütheti fel huzamos időre a sátorát. De a jó egészségnek s a még jobb koffeinek elvesztése nagyon kellemetlen volt reám nézve. Egészségem a tűzvész napján egy mérges náthának hódolt meg, mely oltásban való túlságos buzgalmam eredménye volt. Pedig hiába áldoztam föl magamat, mert a tűzoltási terv, melyet kigondoltam, annyira komplikált volt, hogy csak a következő hét derekán készíthettem azt el. Mikor első ízben tüsszentettem, azt tanácsolta egyik pajtásom, használjak forró lábvizet s feküdjem ágyba, úgy cselekedtem. Csakhamar aztán egy másik pajtásom azt javasolta, keljek föl s alkalmazzak hideg zuhanyt. Ezt is cselekedtem. Egy óra múlva aztán egy harmadik barátom arról iparkodott engem meggyőzni, hogy a „náthát táplálni, a lázat pedig ki kell éheztetni“. Mind a két baj gyötört; legjobbnak véltem tehát először is a nátha ellen jól megtömni gyomromat s aztán koplalni, hogy a lázat azalatt kiéheztessem. Ily esetben ritkán szoktam valamit csakúgy, félig-meddig tenni. Ettem ugyancsak becsületesen, oly vendéglőshöz folyamodva, aki épp aznap nyitotta meg a vendéglőjét. Tiszteletteljes hallgatással ácsorgott közelemben, míg náthám táplálását el nem végeztem, s akkor azt kérdezte tőlem, vájjon Virginiában szenvednek-e gyakran náthában az emberek, úgy véltem, erre igennel kell válaszolnom, mire ő kiment s levette a czégtábláját. Távoztam, hogy dolgaimat intézzem s útközben találkoztam egy más kebelbarátommal, aki nekem azt javalta, vegyek be melegen egy negyedliter sósvizet, mert az oly kitűnő a nátha ellen, mint semmi más. Alig hittem, hogy jut még hely a sósvíznek, de mégis megkíséreltem. Az eredmény meglepő volt. — Azt gondoltam, elszáll belőlem hallhatatlan lelkem. Mivel hogy én a tapasztalataimat azoknak a javáért beszélem el, kiket a kérdéses betegség lepett meg, azt hiszem rendén valónak tartják, ha én őket oly szerek használatától óvom, melyek nálam hatástalanoknak bizonyultak s eme meggyőződés alapján intem őket, a sósvizet ne alkalmazzák. Hiszen meglehet, hogy ez tökéletesen jó szer, de nekem úgy rémlik, kissé erős. Ha ismét megkapnám a náthát s csak a földrengés és egy negyedliter sósvíz közt kellene választanom, akkor inkább csak a földrengéssel próbálkoznám meg. Miután a vihar, mely a gyomromban dühöngött, elvonult és semmiféle könyörületes