Egyenlőség, 1888 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1888-01-01 / 1. szám
Budapest, vasárnap 1888. január 1. TH. évfolyam. Szerkesztéség és kiadóhmtal! TÁRSADALMI HETILAP. Budapest, TI., váczi körút 3. SZERKESZTI 1. szám. Egész évre házhoz küldve . .-fit 7.— Félévre....................... 3.50 ״ Negyedévre ......... 1.75 ״ Z ABOLCSI MIKSA. Egyes szám ára 14 kv. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. . . . . . hová minden küldemény intézendő. Lapunk mai száma 16 oldalra terjed. El ne bizakodjunk! Ez volt a győzelem éve! — Nem volna csoda, ha hitsorsosaink, visszatekintve a lefolyt év eseményeire, az uj év hajnalodó napját úgy üdvözölnék, mint a diadalnak ünnepét és Mirjam dalával zengenék el hálaimájukat az egek urának. Az óriás, ki irtózatos erővel kelt fel a gyönge ellen, lesújtva fekszik a földön! A szenvedélyek eget ostromló lángja, mely elhervasztással fenyegette hitfeleink hajlékait, hirtelen összeomlott és saját hamvának hideg tömege alatt közeledik a kialváshoz. A féktelen izgatás, melytől úgy látszott, halálos vonaglásba kell esnie egy egész országnak, most apró-cseprő botrányok czímén kér szégyenlős helyet a bíróságok és törvényszékek tárgyalásai között. Az antiszemitizmus egész fegyvertára, melyekkel a nyilvánosság és az alkotmányosság porondjára szállott, darabokra törve. Parlamenti képviseletök a számbavehetetlenségig lenyomva, hírlapjuk hang nélkül lesülyedt a föld alatti csatornákba, melyek minden szennyet és dögöt eltávoztatnak, szónokaik, vezéreik hallgatnak. Bizony nem volna csoda, ha újév napján újra felharsanna az öröm kiáltása, melylyel zsidó őseink Hóman bukásának emlékezetét ünnepükké avatták! De ne kenjük a hízelgés olajával lelkünket. Inkább kérdezzük szigorúan önmagunktól, volt-e benne valami részünk, hogy a vész reánk támadott, és van-e érdemünk, hogy elmúlt fejünk felől? Az antiszemitizmus csak attól a pillanattól volna valódi szerencsétlenségnek tekinthető, ha minden tanúsága elveszett volna. Az elmúlt évek megpróbáltatásaiból meg kellett tanulnunk, egyszer mindenkorra meg kellett tanulnunk, hogy nagyon hiú bizakodás az, ha a század szelleme, a czivilisatió elhaladása, a liberalizmus elvei által örökre biztosítottaknak gondoljuk jogainkat és állásunkat a nemzeti társadalomban. Nem a rajtunk kívül fekvő tényezőktől, legyenek látszatra még oly kedvezőek, hanem egyedül saját erkölcsi erőnktől függhet, hogy hivatásunkat fentartsuk, jövőnket megmentsük, felekezeti érdekeinknek elismerést és tiszteletet kivívjunk. Nem-e tiltakoztunk mindig ama szűkkeblű felfogás ellen, hogy a nekünk osztott egyenjogúságot ajándéknak kelljen tekinteni? Nem ajándék volt ez szemünkben, hanem a természet és lelkiismeret követelése ; ám ekkor értsük meg mindenütt, hogy minden jog önfeláldozást és odaadást kíván cserébe, minden haladásnak erkölcsi szolgálat az ára. Küzdelem a mi földünknek örök törvénye és ne panaszkodjunk az isteni gondviselés ellen; ha nekünk a küzdelemből nagyobb részt juttatott, úgy kell ezt fogadnunk, mint a nagyobb rendeltetésnek folyton megjelenő intését. »Nur der verdient die Freiheit und das Leben, der sie täglich sich erobern muss.« E legtisztább emberi igazság, melyet Goethe tanít, az élet tartamául felismert, nem-e kétszeresen igaz a zsidókra nézve! A liberalismus fénylő szelleme adta meg nekünk az egyenjogúságot, a liberalismus nemzeti geniusa védelmezett meg az ég föltámadt hatalmai ellen, de jaj, volna nekünk, ha egyszer kimondanák, hogy a győzelemben a mi erőnknek és tehetségünknek, a kitartásunknak és buzgalmunknak, a mi egész erkölcsi lényünknek nem volt részük. Az ilyen győzelemnek nem volna számunkra gyümölcse. Akik azt hiszik, hogy egyébbel sem kell szolgálniok hitfelekezetek és a közös haza ügyét, minthogy a hatalom kegyét vadásszák és kitüntetések után futkossanak, vagy azok a gyászos alakok, kiknek egyedüli sóvárgások, hogy egész szabadon az apró-cseprő érdekek háborúságává sülyeszthessék hitéletünket: ne gondolják, hogy várt idejük elérkezett! sem liberalizmus, sem